Translate

2016. május 15., vasárnap

December 18., csütörtök

Eljött az idei év utolsó tanítási napja. És elég viccesen kezdődött. Ricsi elmesélte reggel, hogy Dave még tegnap este írt Tarr Zsófinak egy e-mailt , amiben az állt, hogy ha még nem lenne párja a pénteki bálra, akkor tudná ajánlani a legjobb barátját, Zsoltit, aki kicsit félénk, de nagyon szívesen elkísérné őt. A mailre nem válaszolt, de valószínűleg valamelyik közösségin visszajelzett Zsoltinak, mivel Zsolti már este kilenc után nem volt elérhető sehol. Ricsi azt mondta, hogy valószínűleg már a pszichiátriai osztályon fekszik. Hát, annyi biztos, hogy nyugtatókkal tudott csak aludni. 
Reni és Virág hamarabb értek az iskola elé mint Zsolti.
-Sziasztok. - köszöntek mosolyogva, de elég fáradtan. Virág még bele is ásított a közepébe. Amikor visszaköszöntünk, Reni elkapta a fejét a másik irányba, és az iskolába érkező diákokat nézte egészen addig, míg Dave szokásosan megemlítette nekik, hogy ha Zsolti kérdezné, ők nem tudnak semmiről. Zsolti pár perc múlva meg is érkezett. Elég fáradtnak és megviseltnek tűnt. Nagy lélegzeteket kellett vennem, hogy ne röhögjem el magam. Azt hiszem a többiek hasonlóan érezhettek.
-Elhagyom az országot. Még ma. - vágott bele dühösen, köszönés nélkül.
-Mi történt? - pislogott Virág nagy szemekkel.
-Tarr Zsófi írt msn-en, hogy örülne, ha elkísérném a holnapi sulibálra. Van valakinek külföldi kapcsolata? - nézett körbe szomorúan. Szólásra nyitottam a szám, de Reni megelőzött.
-Kanadai. - válaszolta egyszerűen. Eléggé meglepett. Legalábbis engem. Annyit már mindenképp tudok róla, hogy az angol nem az erőssége. De Kanadában angolul beszélnek. Na most vagy nagyon távoli rokonok és soha nem beszél velük, vagy ennyire nem ragad rá valamiért az angol nyelv. Erre nagyon kíváncsi lennék.
-Nem jó. Inkább Kolumbiába mennék. Ott sose keresne. - gondolkozott el Zsolti. Ekkor megláttam, hogy a buszmegálló felől Tarr Zsófi közelít az iskola felé. 
-Én a helyedben már most indulnék. - félrebiccentettem a fejem, mire mindenki odanézett. Én kevés embertől ijedek meg (lányoktól egyáltalán nem), de én ezzel a lánnyal nem szívesen szórakoznék. Dave jól betalált. A mozgását azt hiszem egy mamutéhoz tudnám hasonlítani. Egy mamut és egy ló keveréke. De nem az a kecses fajta ló. Tehát el lehet képzelni.
-Gyerünk, gondolkozzatok! - Zsolti ijedten fordult vissza felénk, aztán mielőtt még az említett lány ideért volna, berohant az iskolába. Ennyi kellett, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Dave közben beavatta a két lányt, hogy először ő küldött mailt Tarr Zsófinak.
-Én nem értem, miért csinálnak ekkora ügyet ebből. Aki akar, megy, aki nem, az nem. Minek párban érkezni? - értetlenkedett Ricsi. Teljesen egyetértettem vele. Fölösleges ez az egész. Igazából csak a súlyos önbizalomhiányos emberek próbálják vigasztalni magukat azzal, hogy felkérnek ismeretlen embereket, mert ez menő. Egyébként meg az év többi napján ugyanúgy rosszul érzik magukat.
-Mert úgy illik. - felelte Virág Ricsi kérdésére.
-Mi az, emo, téged elhívott valaki? - kérdezte Ricsi.
-Nem, de kilencedikesként még nem gáz. Viszont a felsőbb éveseknél ultrabéna az, akinek nincs kivel mennie. - magyarázta Virág. Szerintem az az ultrabéna, hogy erre kényszerülnek a diákok. Amerikában az ilyen eseményekre mindenki vagy a szerelmét vitte el, vagy pedig ha éppen nem volt senkije a láthatáron, akkor egy több fős csoportot alkotva érkeztek a bálra. Ott nem volt ilyen, hogy "akkor felkarolok valami ismeretlent, csak legyen valakim, hogy ne legyek ciki".
-De ez nem fair! - szólt közbe Dave is. -Jövőre akkor már el kell hívnunk valakit? Az osztályban három lány van, a másik kilencedikben négy! Nem jut mindenkinek!
-Először is. - reagált Dave kirohanására Reni mosolyogva. -Mi az, hogy nem jut mindenkinek? Lányokról beszélünk, nem egy csomag M&M-ről. És különben pedig jövőre tizedikesek leszünk, és lesznek kilencedikes lányok, akiket el lehet hívni. - egyből megszólalt a fejemben a vészharang. Túlságosan nyugodtan beszél a témáról, és feltűnően sokat mosolyog közben. Sőt, néha még el is pirul. 
-Téged hívtak? - kérdeztem rá. Megint elvörösödött, ezért biztos voltam benne, hogy valaki elhívta.
-Nem, de például Kingát igen. - és már el is terelődött a téma. Csak nekem közben egy "kis" kő leesett a szívemről. Ricsi is észrevette, mivel alig észrevehetően mosolyra húzódott a szája. Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, de nem akartam feltűnést kelteni.
-De mi értelme van, hogy együtt menjünk, aztán ott úgyis szétválunk. - Ricsi tovább értetlenkedett.
-Mert így illik. - felelték a lányok egyszerre. Leküzdöttem a vágyat, hogy a szememet forgassam. Lányos dolgok.
-Akkor ez azt jelenti, hogy az a nyomi felsőbb éves lány, akinek nincs kivel mennie, még meghívhat minket? - fintorgott Dave, és azt hiszem belül ujjongott, hogy Tarr Zsófit már beszervezte Zsoltinak. Eggyel kevesebb probléma.
-Aha, de a menők már elkeltek. - nevetgélt Virág.
-Tényleg, téged is hívtak. - bökött oldalba Ricsi. Most már szívesen megfojtottam volna. Ehelyett csak egy "ezért még meg foglak ölni" mosollyal illettem.
-Kicsoda? - érdeklődött Virág.
-Nem ügy. - ráztam a fejem, de közben mindenhova néztem, csak a lányok felé nem. Ricsi remekül szórakozott a zavaromon.
-De ki volt az? - erősködött tovább Virág.
-Egy 9/a-s. - csak ennyit mondtam, de tudtam, hogy ebből már mindenki kitalálhatta.
-Akkor vele mész? - Virág feltűnően faggatózott, Reni meg feltűnően csöndben álldogált. Mintha kifejezetten nem érdekelte volna a téma.
-Nem, dehogy. - nevettem el magam a kérdésen. 
-Hogyhogy? 
-Hát, amikor ti megérkeztek a bulira, én már a repülőn ülök. Úgy nehéz lenne együtt mennünk. - válaszoltam mosolyogva, de direkt kikerülve azt, hogy egyébként elmentem volna-e vele. Virág mosolyogva bólogatott, aztán felkarolta Renit és együtt mentek be az iskolába.
-Minek kellett felhoznod? - túrtam bele a hajamba szórakozottan.
-Nem hagyhattam ki. - röhögött Ricsi és lepacsizott Dave-vel. Na, szép. Erre valók a barátok. Hogy minden adandó alkalommal le tudjanak égetni.

Vladár ismét megmutatta a jófej énjét, és megengedte, hogy rajzon csendben elfoglaljuk magunkat, ami halk beszélgetést, esetleg tévézést foglalhatott magába. Andrisék egyből rákattantak a tévére, a többiek zenét hallgattak, vagy rajzolgattak, keresztrejtvényt fejtegettek. Ricsi hátrament Dave-hez és együtt próbálták megdönteni a legújabb deszkás játék rekordját. Engem ma valahogy nem vonzott a dolog. Bedugtam a fülesemet, hátradőltem a széken, és egyre csak azon gondolkoztam, hogy Reni vajon miért utálhat ennyire feltűnően. Én ha nem kedvelek valakit, még akkor se mutatom ki ilyen szinten. Óra előtt is unottan elfordult mikor beszélni kezdtem. Mihez lehet köze? Elege lett belőlem a korrepetálások miatt? Vagy oda illett volna csokit vennem neki? Csak nem ilyen gyerekes. Viszont nem bírtam ki, nagyon kíváncsi lettem a kanadai ismeretségére, ezért nagyjából az óra felénél előrehajoltam és óvatosan megböktem a vállát. Elég ráérősen fordult meg.
-Ki él Kanadában? - érdeklődtem.
-Kanadaiak. - válaszolta, mire muszáj volt elmosolyodnom. 
-A nagyszüleim. Apai nagyszülők. - magyarázta bólogatva.
-Voltál már? - kérdeztem az arcát fürkészve.
-Igen, tavaly karácsonykor két hétig, meg még általánosban két nyári szünet alatt. - miközben ezt mesélte, teljesen hátrafordult a széken, szóval nem állt szándékába véget vetni a beszélgetésnek.
-Két nyáron át? És ennyire nem tudsz angolul? - csodálkoztam. Azt hittem egyszer vagy talán kétszer meglátogatta őket és beszélt velük, de hogy ennyi időt ott töltött és ennyi nem megy neki az angol, az szinte képtelenség.
-Francia nyelvterületen élnek. - válaszolta elpirulva.
-Ja, az más. - nevettem el magam.
-És te mikor utazol? - kérdezte terelve.
-Holnap az osztálykarácsony után a nagyszüleim visznek is a reptérre. - bólogattam mosolyogva. Ő is mosolygott, bár nem teljesen volt őszinte.
-Mindig náluk töltöd az ünnepeket? - faggatott tovább.
-Csak karácsonykor megyek meg nyáron. A többi nekik nem túl fontos. - vontam meg a vállam a szülinapomra célozgatva.
-El se tudom képzelni milyen lehet. - rázta a fejét hitetlenkedve.
-El kellett telnie egy kis időnek, hogy meg tudjam szokni. De nem bántam meg, hogy ide jöttem. - mutattam körbe mosolyogva.
-Ebben biztos voltam. - közben abba az irányba biccentett, ahol Dave és Ricsi épp rekordot döntöttek és őrjöngve ugrándoztak egészen addig, míg Vladár rájuk nem szólt, hogy nem állatkertben vannak. A beszélgetésünknek a csengő vetett véget. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire eltelt az idő, de megtudtam valami hasznosat: Reni nem is utál annyira.

Nagyszünetben Zsoltinak sikerült visszavágnia, ugyanis nagyszünetben a sulirádiós mondta be Dave nevében, hogy a tizenegyedikes Rácz Diát szeretné elhívni a holnapi bálba. Dave teljesen lesápadt, főleg amikor megtudta, hogy Dia a "kapafogú" lány. Mi persze jót röhögtünk rajta Zsoltival együtt. Bár Zsoltinak egy szava se lehetne, mikor dömpernével megy a bálba, de hát ő tudja. Én csak örülök, hogy kimaradhatok ebből az egészből. 

Az idei év utolsó tanítási napját a legjobb órával zártuk, egyben a legjobb fej tanárral. Bizony, irodalom volt az utolsó óránk. Mindenki szenvedő arccal ült le a teremben a helyére becsöngetés után. kivéve persze Reni, aki valamilyen varázslat folytán kedveli Kardost. Soha nem fogom megérteni.
-Nos, 9/b. - nézett körbe a teremben miután lecsapta a naplót az asztalára. Kínos csend támadt az osztályban. Szerintem Ricsi még levegőt se mert venni mellettem.
-Mit szeretnétek csinálni? - a fejemben megszólalt a vészharang. Ez valami tréfa lehet. Ha semmit nem mondunk, akkor felelni fogunk, ha valami rosszat mondunk, akkor is. Mindenki egy emberként nézett Renire, aki elég lazára vette.
-Beszélgethetnénk. - vonta meg a vállát.
-Rendben, akkor beszélgessünk. - a csöndben, ami a teremre telepedett, fülsüketítően hangosnak hallatszott az ajtó feletti óra kattogása. 
-Vagy továbbhaladhatunk az anyaggal. - tárta szét a karját Kardos, amire megindult a beszélgetés. Én mondjuk csak annyit mondtam egész órán, hogy a kéthetes szünetben el fogok utazni a szüleimhez, ezzel Kardos el is intézte a kettőnk kis csevegését. kicsit sem volt kíváncsi rám, de jobb is volt. Nem volt túl fesztelen a beszélgetés, a legtöbben jelentkeztek, hogy elmondhassák mit csinálnak majd a szünetben. Viszont addig se mentünk tovább az anyaggal. Mégis van benne valami emberség. Bár ezt inkább lekopogom. 

2016. február 12., péntek

December 17., szerda

Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem ezzel a résszel, 
(ráadásul nem is lett valami jó)
de sok dolog közbejött mostanában. Igyekszem 
minél hamarabb hozni a
következőt!!:)




A tegnapi napot talán egy szóval tudnám jellemezni... nem, egy szó se jut most eszembe arra, hogy milyen volt. Azzal kezdődött, hogy fel kellett kelni reggel. Eléggé korán. Este telihold volt, szóval körülbelül három órán át forgolódtam mire elnyomott az álom. Ráadásul mikor reggel kinyitottam a szemeimet, már félálomban láttam, hogy szakad a hó. Mondtam már, hogy a tél nem a kedvenc évszakom? Utálom, hogy nem lehet deszkával menni. De főleg azt utálom, hogy nem lehet csak felkapni egy pólót, megmosni a fogam és indulni is az iskolába. Sajnos elég rendesen fel kell öltözni. Amint leértem, a nagymamám megmutatta, hogy még tegnap délután megvette Kinga ajándékát. Valamilyen lovas naptárat említett és olyan csokoládékat, amik kevésbé hízlalnak, mert tudja, hogy Kinga figyel az alakjára. Csak fél füllel hallgattam, mert gondolatban éppen visszafeküdtem az ágyamra, nyakig magamra húztam a takarót és mosolyogva aludtam tovább. Sajnos ezt az álomszerű rózsaszín kis felhő hamar elszállt amikor a nagymamám kilökdösött az ajtón, hogy most már ideje lenne elindulnom, különben elkések. A késés közelében sem voltam, de mindketten úgy vagyunk vele, hogy jobb időben odaérni. És Ricsiék is egyből faggatóznának, hogy mi van velem ha egyszer elkésnék. Az, hogy elkezdjenek aggódni miattam, az utolsó dolog ami a kívánságlistámon szerepel. utálom sajnáltatni magam és soha nem is értettem az embereket, akik ezt teszik, csak azért, hogy kapjanak egy kis figyelmet. Ha az ember normálisan viselkedik az ismerőseivel, akkor megkapja a figyelmet amire vágyik, nem kell erőltetni az egészet. Na mindegy, ilyen örömteli hangulatban, majd' kicsattanva a boldogságtól indultam el az iskolához vezető úton. Szokásosan üvöltött a Ramones a fülembe. Nem is tudom mit kezdenék zene nélkül az életben. 
Amikor ott álltam Ricsiék mellett és iszogattam a dobozos kólámat, egyre jobb kedvem lett, és a végén már csak azt vettem észre, hogy Zsolti abszolút borzasztó poénjain is képes vagyok szétröhögni az agyam. Na, ezért nekem vannak a legjobb barátaim.
Az órákon nem történt semmi érdekes, utolsó héten már nem sok tanár akart dolgozatot íratni vagy feleltetni. Volt olyan, akinek már a tanítástól is elment a kedve. Ilyen volt a franciatanár, aki odáig volt a hóért, ezért megengedte, hogy duplaórán lemenjünk az udvarra. Mivel elég friss volt a hó, így a hógolyózás, mint terv gyorsan ki lett lőve, ezért elkezdtünk építeni egy hóembert. Azonban ha már hóembert építettünk, akkor megbeszéltük, hogy legyen jó nagy. Így belekezdtünk egy ember nagyságú hóember elkészítésébe. Baromi jó hangulat volt, ugyanis az egész osztály benne volt a hóember építésében. Még Neményi is vette a fáradságot és elment a gondnokhoz kérni egy seprűt. Tőle ez már hatalmas teljesítménynek bizonyult. Minden osztály csodálta a művünket, voltak akik szünetben be is szálltak, hogy építenek velünk. A duplaóra második felére viszont megint egyedül maradtunk. Hatalmas sikert aratott az ember nagyságú hóember, az ebédszünetben még Máday is megcsodálta, ami aztán tényleg nagy szó. Nem hinném, hogy valaha el fogja ismerni a munkánkat a jövőben. Végül aztán Ricsi és Zsolti megállapították hogy eleget állt az a hóember az udvaron, így nekiálltak "lebontani". Magyarul lerúgták a fejét, aztán jól megtaposták az egészet. Én meg felvettem az egészet. Ezen egyszer még jót fogunk nevetni.
Suli utánra nem volt semmi tervem, csak igyekeztem haza. Egyrészt azért, mert a hóemberépítés óta le volt fagyva mindenem és jólesett volna már egy forró zuhany. Másrészt nem vágytam másra, csak befeküdni az ágyamba, megnézni pár részt a kedvenc sorozataimból, aztán jól kialudni magam. 
-Cortez? - hallottam nagymamám hangját a nappaliból ahogy beléptem az ajtón. Hát, innen nem szabadulok egyhamar. 
-Tessék? - mentem be hozzá miután lerúgtam a cipőimet. 
-Hogy telt a napod? - mosolygott, de ismertem már annyira, hogy meglássam, a mosoly mögött valami titok bujkál. Elkezdtem azon agyalni, hogy vajon milyen hírrel szolgálhat. Persze egyből beugrott.
-Megjött a repülőjegyem? - az arcán még mindig mosoly ült, de már kicsit szomorkás volt. Örül neki, hogy szünetekben mindig elutazok a szüleimhez, de azért ilyenkor hiányzok neki, és én is nehéz szívvel hagyom itt, tekintve a korára. Ráadásul mostanában a nagypapámnak is sokat kell dolgoznia, így most még nehezebb lesz.
-A szüleid már nagyon várnak.
-Tudsz vigyázni magadra? - ezen elnevette magát.
-Most kicsit úgy éreztem, mintha kettőnk közül én lennék 16 éves.
-Tudod hogy értem. Sokat leszel egyedül...
-Cortez, ne aggódj miattam. - nyugtatott most már őszinte mosollyal. Sóhajtva beleegyeztem. Be kell vallani, tényleg kemény fából faragták. Csak féltem, ennyi az egész. 
Fent a szobámban megnéztem a gépemet, aki egészen pontosan hat órakor indult péntek délután. Eszerint le fogok maradni a Szent Johannás bálról. Kár érte. Szívesen hallgattam volna Máday szidását azért, mert például gumicukrot merek enni és kólát merek inni. Egy ilyen élményt kihagyni nagyon megrázó lehet az ember életében. Remélem túlélem.
Miután lezuhanyoztam és a tervem szerint befeküdtem az ágyamba, megláttam, hogy mennyi üzenetem érkezett a közösségi oldalakon. Az msn-t egyből ki is nyomtam, mivel láttam, hogy csak olyanok írtak, akiknek ráért később is válaszolni. Facebook-on végigpörgettem gyorsan az üzeneteket, hogy van-e valami fontos. Zsolti küldött videókat, Dave kétségbe van esve, mert a matek jegyei miatt nem kapta meg a legújabb Ipad-et, Ricsi pedig új rekordot döntött a kedvenc játékában. Egyszóval a szokásos dolgok. Egy üzeneten mégis megakadt a szemem. Edinától jött. Már a hideg is kirázott tőle mikor megnyitottam. Arra volt kíváncsi, hogy el szeretném-e kísérni őt a pénteki bálba. Alig gondolkoztam a válaszon, szinte egyből leírtam neki, hogy bocs de elutazok. Kétség sem fér hozzá, hogy nem vettem túl érzelgősre, de amúgy honnan tudná meg, hogy nem szeretnék tőle semmit?
Miután leírtam a választ, kikapcsoltam mindent, aminek az internethez volt köze, és belemerültem a sorozataimba.

A mai napra már sokat javult a kedvem. Sőt, teljesen fel voltam dobódva. A szokásos módon indult a reggel. Szétröhögtük a fejünket a fiúkkal, aztán Máday ránk kiabált, hogy lassan ideje lenne besétálni az iskolába ha már a lépcsőig eljutottunk. Kémián Gondos kiosztotta az előző órán megírt kémia dogákat. Hát, azon is nagyot nevettünk. Azt hiszem egyetlen ötös lett, két négyes és mindenki másnak egyest adott. Kész szerencse, hogy csak két évig van kémiánk. Kinga persze totál kiakadt, hogy mégis hogyan kaphatott négyest és az óra fele eltelt azzal, hogy a tanári asztalnál állt és Gondossal veszekedett az érdemjegyről. Mi addig mosolygós fejeket rajzolgattunk Virággal az egyes dolgozatunkra. Aztán egymáséra is. Fogalmam sincs hol fogom az életben használni azokat, amiket ebben a dolgozatban kérdezett. Azért nem nevezem meg, mert egyébként ötletem sincs, hogy egyáltalán a kérdés mi volt. Elmaradt a tesink, mivel a színjátszósok a tornateremben próbáltak, és az infótanár helyettesített. Így dupla infónk volt, ami annyit jelentett, hogy két órán át azt csináltunk, amit csak akartunk. Tölgyessy persze időnként felállt az asztalától és körbenézett, de senkibe nem kötött bele, csak néha megkérdezte valakitől, hogy éppen mit csinál. Pédául Dave-től, aki éppen valami fogadást rakott focicsapatokra. Tölgyessy csak mosolyogva rázta a fejét mikor Dave megpróbálta kimagyarázni magát. Kétség sem fér ahhoz, hogy ő a legjobb fej tanár az iskolában. 
Amikor hazaértem, láttam, hogy Greg többször is hívott a nap folyamán. Náluk éppen hajnalok hajnala volt, de azért megpróbáltam felhívni. Meglepetésemre egyből fel is vette. És nagyjából három órán át beszéltünk. Elpanaszkodta, hogy nem is szóltam neki, hogy mikor száll le a repülőm, mert természetesen ki akart jönni elém. Mondtam, hogy én is csak nemrég tudtam meg, de már akartam szólni neki. Mondta, hogy van egy nagyon aranyos lány ismerőse, aki mindenképp szeretne megismerni engem. Itt kicsit furán kezdtem el beszélni, mire egyből elkezdett gyanakodni, hogy biztosan van valakim. Hiába mondtam neki, hogy nincs senki, nem hitte el, és mondta, hogy ha majd kiveri a szart is belőlem, akkor csak elmondom. Ezen nagyot nevettünk mindketten. Greg eléggé ki van gyúrva, de egyébként a légynek sem ártana. Csak szereti játszani a kemény fiút. Mondjuk ki nem? Mikor letettük, mert azért valamennyit aludni akart, nagyon fel voltam dobódva az utazás miatt, ugyanis rájöttem, hogy mennyire hiányzik már az ottani élet. Na meg a meleg is. Legalább harminc fokkal melegebbet el tudnék viselni. Elő is vettem az ágyam alatt porosodó bőröndömet és elkezdtem beledobálni a pólóimat. Anya mindig rosszallóan néz rám mikor meglátja, hogy már megint hogy van bepakolva abba a bőröndbe. Általában amikor jövök visszafele, akkor már rendezettebbek szoktak lenni a cuccaim. Remélem most is minden jól fog alakulni. Alig várom már ezt a két hetet. 

2016. január 9., szombat

December 15., hétfő

A hétvége viszonylag nyugodtan telt. Szombaton átjöttek Ricsiék és nagyjából egész nap nálunk is voltak. Zsolti betegre zabálta magát, mi betegre röhögtük magunkat rajta. De amikor mentek hazafelé, még meg is köszönte a nagymamámnak, hogy ennyi mindent vett Neki. Nagymamám kicsit meglepődve állt, de azért bólogatott, hogy igazán nincs mit. Csak legyintettem egyet, hogy Zsolti az ilyen. 
Most pedig elkezdődött az idei év utolsó iskolai hete. Gyorsabban eltelt mint gondoltam. Azt hittem dög unalom lesz újrajárni a kilencedik osztályt, de ilyen emberek között soha nem lenne képes unatkozni az ember.
Ma már szinte minden tanér engedékenyebb volt, a legtöbb órán játszottunk vagy filmet néztünk, esetleg csöndben elfoglalhattuk magunkat. Az utóbbival nem jártunk sikerrel. Angolon a Charlie és a csokigyárat néztük angolul, magyar felirattal, de valami nagyon hitvány felirattal. Nem tudom, hogy a tanár hogy meri ezt megnézetni velünk. Bár szerintem fogalma se volt róla, hogy ilyen borzasztó a felirat. Nem is nézett a képernyőre, csak olvasott valamilyen újságot. Mivel nézni sem bírtam így a filmet, elkezdtem magamban halkan motyogva alászinkronizálni, amihez a többiek is egyből csatlakoztak. Így elviselhető volt. Sőt, a film felénél már a hasunkat fogva röhögtünk. Nekünk kellett volna írni a fordítást, ez kétségtelen. Egyedül Gondos íratott kémiából dolgozatot, mert rendesen berágott a múltheti telefonos szívatás miatt. Nem értem ezt miért kellett ennyire komolyan venni. Kardost szintén nem érdekelte, hogy közeleg a szeretet ünnepe, keményen végigdiktálta az egész órát. Mondjuk én nagyjából fél oldalt írtam, azon is csak néhány szó és sok nyíl szerepelt, de Reninek óra végére már majdnem leszakadt a karja. Ezért nem lehetne feljelenteni a tanárt? Én szívesen megtenném. Bármikor.
Az unalmas órákon kívül egész nap az volt a téma, hogy mit veszünk egymásnak a karácsonyi húzásra. Nekem viszonylag könnyű dolgom volt, mivel Kinga mindent szeret ami lovas. Elhatároztam, hogy rajzolok neki valami igazán mesteri lovat, mellé pedig megkérem nagymamámat, hogy vegyen valami lovas bögrét vagy noteszt, meg veszek neki csokit vagy amit szeret. Erre még lesz pár napom. Vagyis a nagymamámnak. Ezenkívül Dave egész nap nyaggatta Kingát, hogy hallgassa meg mit akar ajándékba kapni, de ő állandóan lerázta azzal, hogy majd azt vesz, amit jónak lát és kész. Dave teljesen el volt keseredve. Azzal vigasztaltuk, hogy talán majd jövőre másképp alakul. Végülis még van három éve valami nem lovasat kapni karácsonyra.
Délután átjött Ricsi kicsit lazulni, ami annyit jelentett, hogy felváltva üvöltettük a Korn, Ramones, valamint Green Day zenéket. Közben csupa egészségtelen dolgot ettünk és ittunk, valamint a kanapén elterülve videójátékoztunk. Ez vált a megszokott programunkká mióta rossz idő van és nem tudunk kimenni a parkba. Egyébként azóta Edina már nem is zaklat annyit. Mármint észre szoktam venni állandóan, hogy néz meg rólam beszél a barátnőivel, de már nem próbál annyiszor beszélgetést kezdeményezni velem. Kivéve persze a jégpályás eset, ami kiverte nálam a biztosítékot, szóval azóta beállítottam azt is, hogy ne lássam ha valamelyik közösségin ír nekem. 
-Haver, szedd már össze magad! - dobott hozzám Ricsi egy üres kólás dobozt, mivel körülbelül hatodjára kaptam ki tőle.
-Bocs. - túrtam bele a hajamba. Valamiért nem tudtam koncentrálni. Kis idő múlva eltűnődve szólalt meg újra.
-Nem fogsz megbukni irodalomból. - nem tudtam eldönteni, hogy kérdésnek vagy kijelentésnek szánta, ezért inkább válaszoltam rá.
-Nem. - továbbra is csak a tv képernyőjét nézte, és azon volt, hogy hetedjére is megverjen. 
-Akkor már nem kell járnod Renihez. - ez már inkább kijelentésnek hangzott, de azért erre is adtam egy egyszerű választ.
-Nem. - ismételtem magam. Ekkor hetedjére is megvert, és betelt nála a pohár. Még nem láttam játék miatt így kikelni magából.
-Akkor felőlem állj bukásra valami másból is és járj hozzá továbbra is, csak könyörgöm ne úgy játsszál már mint egy kislány! - erre azt a kevés mozgást is abbahagytam az ujjaimmal, amit eddig produkáltam. Gyenge pont nálam a Reni-téma. Viszont nagyon is igaza van. Teljesen elvette az eszemet. Egyszer sem vertek még meg ebben a játékban, nemhogy egymás után legalább hétszer. Sürgősen össze kellett szednem magamat, és ebben nem akartam Ricsire támaszkodni. Csak magamra, ugyanis én voltam olyan hülye, hogy érdeklődni kezdtem felőle. Vissza akarok térni a csúcsra, ez pedig csak úgy fog menni, ha figyelmen kívül hagyom. És akkor csak úgy végre elillan az érzés, mintha nem is lett volna. Ricsinek nem adtam jelét, hogy ezzel a mondatával bármilyen érzést is kiváltott volna belőlem, csak röhögve visszadobtam neki azt az üres dobozos kólát, amit az előbb hozzám vágott.
-Nem ilyen egyszerű. - közben belekezdtünk egy újabb menetbe. 
-Megbukni? Dehogynem. - röhögött.
-Te már csak tudod. - röhögtem, miközben újabb ás újabb csapásokat mértem le rá. Nyerésre álltam. Visszatértem a halálból. Felemelkedtem hamvaimból. 
-Az a baj, hogy te is. - röhögött tovább, de közben felült, mert egyre nehezebb dolga volt most, hogy belelendültem a játékba. 
-Hé, én kényszerből járom újra. - emlékeztettem. Erre egymásra néztünk, és mindkettőnkből kitört a nevetés. Két szerencsétlen. Viszont ezt a kört én nyertem. És nem jött újra szóba az a bizonyos téma, amiről most valamiért tényleg nem lettem volna képes beszélni vele. Talán majd ha lezártam magamban a dolgot. 
Miután Ricsi elment, én pedig ott álltam a konyhában és néztem ahogyan a nagymamám főzi a vacsorát, végig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki a történteket. Végülis a hallottakból eléggé kedveli Renit és az is lehet, hogy valami jó tanáccsal tudna szolgálni. Mondjuk elmondhatná, hogy miképp felejthetném el. De végül nem mondtam el neki. Megvannak a maga bajai így, hogy konkrétan a nagypapám nélkül vezet egy háztartást ennyi idősen, mivel nagypapám elég sokat túlórázik. Csak szépen megköszöntem a vacsorát, nyomtam egy puszit is a homlokára és eltávoztam a szobámba. Késő estig beszélgettem elterelésképpen mindenféle amerikai ismerőseimmel, beleértve a szüleimet is, akikkel ugyan csak pár szót, de beszéltem. Örülök, hogy az utolsó hét vette kezdetét, így jöhet egy nyugis kéthetes szünet, ahol elfelejthetem ezt az egész hülyeséget. Mert ez az. Nem is tudom hogy gondolom. De Ricsinek igaza van. Ideje összeszednem magam, és visszatérnem a régi kerékvágásba. Koncentrálni fogok. És persze nem kapok ki többet videójátékban. 

2015. december 27., vasárnap

December 12., péntek

Nincs időm egyenként válaszolni a kommentekre, 
de nagyon köszönöm, hogy támogattok és nagyon jól esik,
hogy ennyien szeretitek az írásomat.:))



A hét utolsó két napja tanítást illetően elég zavartalanul telt. A kémia órás szivatásunk után a héten már nem akartunk balhét, úgyhogy inkább meghúztuk magunkat. Haller értékelte is, hogy semmi panasz nem érkezett ránk. Örömmel fogadtuk, hogy a tanárok egy óra alatt képesek voltak visszafogadni a kegyeikbe a kis osztályunkat. 
Amikor pénteken véget ért a suli, már nem mentem haza, hanem mind elmentünk egy közeli mekibe, és rendesen bezabáltunk a korizás előtt. Több évfolyamtársunkat is láttuk, köztük Edináékat is, de tisztes távolságból figyelték a vidám társaságunkat. Jobb is volt ez így. Miután Zsolti megevett két dupla sajtburgert és egy dupla sajtos mcroyalt desszertnek, közölte, hogy még éhes. Mi persze ezen először röhögtünk, de amikor láttuk, hogy teljesen komolyan gondolja, inkább sírni támadt volna kedvünk. Végül aztán eldöntötte, hogy majd a koripályánál lévő büfében vesz valami apróságot. Ezután persze végig ezen nevettünk miközben visszaindultunk a sulihoz, ahol már egy rakás diák várakozott, hogy indulhassunk, és persze a két tesitanár is jelen volt. Korponay elővett egy névsort és gyorsan ellenőrizte, hogy mindenki visszaért-e már, aki jelezte, hogy jönne korizni. A névsorolvasás közben betoppantak Edináék, akik ezúttal már Kinga háta mögött loholhattak. Elmeséltük a többieknek is a szituációt, miszerint Zsolti valószínűleg nem is korizni megy, csak ki akarja rabolni az ottani büfét. Az volt a ráadás, hogy Zsolti nem is ellenkezett. 
Körülbelül tíz röhögőgörccsel később oda és értünk a műjégpályához, ahol egy kis sorban állás után mehettünk átvenni a korikat. A jégpálya egyébként tömve volt fiatalokkal így péntek délután. Ez nem igazán kedvezett azoknak, akik még életükben nem koriztak. 
A fiúkkal gyorsan átvettük a korinkat, és nem is vacakoltunk sokat, csak felcsatoltuk és indultunk is a jégre. Bár azért Zsolti nagyon nézelődött a büfé irányába, ahol rengeteg ember ácsorgott forró teával a kezében, de sikerült berángatnunk őt is a pályára. Nem is tudom mikor koriztam utoljára, de borzasztóan jó érzés volt újra a jégen siklani. Régen a szüleimmel jártam sokszor, de ahogy nőttem, úgy lettek ők is egyre elfoglaltabbak, így egyszer csak abbamaradt ez a családi hobbi. Most viszont jó érzés volt újra átélni ezt az élményt a legjobb barátaimmal. Az is élmény volt, mikor megláttam Reniéket a pálya szélén botladozni. Vagyis inkább csak Virágot. Renin látszott, hogy azért már van tapasztalata, így próbálta megtanítani Virágnak az alapokat, sikertelenül. Általában ebbe az emberek könnyen belejönnek, de fél óra csúszás után is láttam, hogy Virág csak esik-kel. Már azon gondolkoztam, hogy odamegyek segíteni, de aztán elkezdtünk fogózni a többiekkel, így elmaradt a jótékonykodásom. Zsolti egyébként negyed óra után kijelentette, hogy kimegy wc-re, de fél óráig senki sem látta. Biztos nem a büfében volt.:)
-Unom már ezt. - közölte Ricsi mikor kifulladva mellém csúszott.
-Én csak most kezdek belejönni. - bokszoltam egyet a karjába.
-Nézzétek Reniéket. - röhögött Dave, mire mindhárman arra kaptuk a fejünket. Virág éppen igazította magán a pulcsiját, Reni meg lazán ácsorgott mellette és a korcsolyázó tömeget figyelte. Mintha keresett volna valakit. Azonban mire mondhattam volna a fiúknak ezt az észrevételt, ők már elindultak feléjük. Reni annyira keresett valakit, hogy észre se vette amint Ricsi mellette fékez le, így jó adag havat szórva a nadrágjára.
-Mi újság? - kérdezte tőle Ricsi, pár pillanattal később pedig én is odaértem. Mielőtt Reni válaszolhatott volna, tekintetét az enyémbe fúrta. Nem tudtam mire vélni ezt a nézést. Volt benne valami csodálkozás, és ha jól láttam megkönnyebbülés. Olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy mire gondol. Azonban egy óvatos mosoly kíséretében elkapta a fejét és válaszolt Ricsinek. Ricsi közben elkezdett Virág pink koriján röhögni, amihez persze csatlakoztunk. Kicsit furán nézett ki, hogy teljesen feketébe volt öltözve, de a korcsolya a lábán pink volt. Megszokhattuk volna már Virág fura stílusát, de ilyet azért még nem láttunk. Ekkor láttuk meg Zsoltit, aki éppen felénk lépkedett. Korcsolya volt a lábán, de esze ágában sem volt még egyszer rálépni a jégre. Miután megkérdezte kér-e valaki melegszendvicset, és látta, hogy az egész az övé lehet, büszke arccal habzsolni kezdte.
-Megyünk egy kört? Valaki? - kérdeztem a többiektől. Bár mindenfelé néztem, konkrétan Renivel mentem volna szívesen. Csak beszélgetni vele. Mondjuk, hogy mi volt előbb az a nézés. Reni és Virág egyszerre léptek, hogy ők jönnének, de Virág kicsit túlértékelte önmagát, így hatalmasat zakózott, Dave barátomat is magával rántva.
-Virág, megőrültél? Ez fájt! - panaszkodott Dave. Reni segített Virágnak felkelni, én pedig Dave-et segítettem fel a jégről.
-Menjetek csak, majd jövünk mi is. Lassabban. - mondta Reni nekem címezve, mire csak bólintottam. A következő pillanatban Kinga jelent meg mellettünk, és először Virágot, majd Zsoltit kezdte el szekálni. Nem sokkal később Edináék is megérkeztek közénk. 
-Na mi az, csak ácsorogtok vagy valaki korizni is tud? - kérdezte nyájasan. Közben persze végig engem nézett. Én meg mindenhova néztem csak rá nem.
-Egy kört? - nyújtotta felém a kezét. Ez nem tudom, hogy neki vagy nekem gázabb helyzet. Ránéztem a kezére, és már a hideg is kirázott attól, hogy meg kellene fognom. 
-Oké. - bólintottam végül, mivel mindenki az én válaszomra várt. Figyelmen kívül hagytam az elém rakott kezét és elindultam a következő körre. Olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan csak tudtam, de a fordulóban utolért. 
-Annyira örülök, hogy itt vagy! A többiek tök gázan koriznak. - és? te meg tök gázan viselkedsz. Melyik a jobb?
-Ja, észrevettem. - válaszoltam hidegen. 
-Kár, hogy nem sokszor van ilyen közös program. Élvezem ezt a társaságot. - mutatott beszéd közben kettőnkre. 
-Erről jut eszembe... megkeresem Ricsiéket. - vettem egy éles kanyart, ezzel otthagyva őt a tömegben. Karácsony közeledtével az ember mindig megpróbál kicsit kedvesebb lenni embertársaival. Én is megpróbáltam. Elmentem vele egy körre. Az már más kérdés, hogy nem sikerült kedvesnek lennem. Én esküszöm mindent megtettem.
Közben odaértem Ricsiékhez, és kértem, hogy inkább ne is kérdezzenek semmit, csak menjünk innen minél messzebb. Így hát folytattuk a körözést a tömegben. Dave folyamatosan a hátát fájlalta, amiért Virág ráesett. Pechére a nagy panaszkodások közepette későn vette észre, hogy egy nagyjából velünk egyidős lány pont előtte esett hasra, és csak úgy tudta elkerülni a lány eltaposását, hogy átugrott felette. Na, hát ez jó ötletnek tűnt. Kár, hogy ez jégen nem minden esetben végződik szerencsésen. Mikor Dave korija elérte a jeget, kicsúsztak alóla a lábai, és egy hatalmas hátast dobott. Ricsivel egymást támogattuk, hogy ne essünk össze a röhögéstől. 
-Örülök, hogy jól szórakoztok, de segítenétek? - nézett ránk idegesen a földön fekvő lány. Mármint nem Dave. 
-Ne haragudj a barátunkra, nemrég került ki az elmegyógyintézetből. - magyaráztam neki miközben felsegítettem. Furán nézett a jégen kuporgó Dave-re aztán ránk is.
-Mindent értek. - nézett végig még egyszer rajtunk, majd elsuhant a tömegbe. Ricsivel egymásra néztünk, és egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. A lány teljesen komolyan gondolta. 
-Barmok! Lett volna nála esélyem. - nyöszörgött Dave lentről. Mi erre persze még jobban nevettünk. Dave egy igazi mókamester. És ha így folytatja tényleg kórházban köt ki.
Jókedvűen csúsztunk tovább miután sikerült összekaparnunk Dave maradványait. Persze egy kis idő után ő is csak nevetett az egészen, és szentül hitte, hogy lett volna a lánynál esélye ha nem lököm be az elmegyógyintézetes dumát. A pálya szélén megláttam Renit, és a vele lévő, nem túl boldog Virágot. Ezt onnan tudom, hogy körülbelül fél órával ezelőtt Virágnak még félre volt csatolva a haja, most viszont az arcába lógott a fele. Éles kanyart vettem, és sietősen odacsúsztam melléjük. Sikerült is egy jó adag havat rakni Reni gatyájára, aki ennek szemlátomást nemigen örült, de nem mondott rá semmit. Láttam, hogy mindkettőjük kezében van egy-egy műanyag pohár, amiben gőzölgött valami, valószínűleg tea. Meg is kívántam ebben a hidegben.
-Hol vettétek? - néztem a poharukat.
-A büfében. De kilóméteres a sor. - húzta a száját Reni.
-Én még nem ittam bele, tessék, megihatod - már majdnem el is feledkeztem a nem túl boldog Virágról.
-Mi baja? - néztem Renire összevont szemöldökkel. 
-A büfénél pár lány kinevette, és „műemósnak” nevezte. - magyarázta, közben nyugtatóan megsimogatta Virág vállát. Egy pillanatra elkalandoztam a simogatásnál, de gyorsan magamhoz tértem.
-Kik voltak? - kérdeztem.
-Nem tudom. - vonta meg a vállát.
Ebben a pillanatban ért oda hozzánk Ricsi és Dave. Dave Reninek kezdte el mutogatni a koris képeket magáról. Reni pedig (gondolom szánalomból) biztosította róla, hogy nagyon jól néz ki. Én közben elmeséltem Ricsinek, hogy mi történt Virággal. Eléggé felhúztuk magunkat mindketten. Sosem értettem, hogy miért kell az embereknek kikezdeni egy náluk gyengébbel. Főleg Virággal. Aki egy légynek se lenne képes ártani, nemhogy egy embernek.
-Ne már, hol vannak azok a bunkók? - forgolódott Ricsi egyből. Ekkor már Dave is tudni akarta miről van szó, ahogy a pogácsával a kezében hozzánk lépő Zsoltit is izgatta a dolog. 
-Én azt mondom kapjuk el a barmokat. - szólalt meg Zsolti teli szájjal. Mivel kivételesen egyet értettünk vele, mindannyian elindultunk a büfé felé. Persze csak a fiúk. 
-Várjatok, mit akartok mondani? - kapta el Reni a karomat döbbenten. 
-Bízd csak ránk. - mosolyogtam rá, és lazán kivettem a kezem a szorításából. Merthogy ideges volt és a kelleténél erősebben fogott meg. 
A büfénél természetesen a nagy tömeg ellenére is egyből kiszúrtuk a nagyjából tíz fős társaságot. Rájuk nézni is borzasztó volt. Mármint én alapból nem bírom ha egy lányon ennyi smink van, de még ha egy fiún...na, attól ki tudok borulni.
-Elnézést. - veregettem meg a kelleténél erősebben az egyik "fiú" vállát. Értetlenül fordult hátra, ahogy a társaság többi tagja is.
-Kell valami? - szólalt meg a fiú. Kissé elmosolyodtam a látványán. Mielőtt kitört volna belőlem a röhögés, átadtam Ricsinek a szót.
-Egy madárka csiripelte, hogy nemrég kiröhögtétek egy barátunkat, aki ott állt a sorban. - mutatott a büfé felé. A társaság összes tagja arra nézett, majd vissza Ricsire. Szó szerint itták a szavait. 
-Na, ez az amiért nagyon dühbe gurulok, főleg a ti fajtátokra. Már ne is haragudjatok, de miért... - ekkor félbeszakítottam Ricsit mielőtt valami olyat mondott volna, amiből nem jövünk ki jól.
-Az a lány egy nagyon jó barátunk. És a mi barátunkon nem röhöghet senki más, csak mi. Kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nektek pedig nem. Ha még egyszer meghallom, hogy akár ránéztek, komolyabban is elbeszélgetünk. Vágjátok? - mosolyogtam körbe mindenkire. Bamba képpel bámultak rám, szóval egyszerűen megfordultunk és elindultunk vissza a pálya felé. 
-Láttad, hogy bámultak? - Zsolti a hasát fogva röhögött.
-Az egyik fiúnak nevezett füstös szemű valami majdnem el is sírta magát. - nevetett Ricsi is.
-Így kell ezekkel bánni. - pacsiztam le velük. 
Ilyen jókedvűen értünk vissza a két lány társaságába, akik döbbenten néztek mikor megláttak minket.
-Na jó, ez is megvolt. Jöttök korizni? - nyújtotta a kezét feléjük Dave.
-Mi történt? - kérdezte Reni csodálkozva.
-Lerendeztük. - mosolygott Ricsi.
-De hogyan? - pislogott Virág nagyokat. Közben már mintha kezdte volna kisöpörni a szeméből a haját. Hiába, ha az embernek ilyen jó barátai vannak, nem lehet szomorú.
-Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem. Ugye, Virág? - kacsintott egyet Ricsi Virágra, aki végre elmosolyodott. 
-És erre ők? - Reni azóta se tért magához a döbbenettől.
-Semmi. Elhallgattak. - vontam meg a vállam, mire szélesen rám mosolygott. Ezután ismét nevettünk egy jót, ugyanis Virág megkérdezte, hogy a fiúk nem balhéztak-e? Azok maximum akkor balhézhatnak, ha megveszik egymás elől az utolsó akciós szempillaspirált. Miután mindannyian kinevettük magunkat, Dave előkapta a mobilját, hogy ha már ilyen vidámak vagyunk, örökítsük meg. El is kapta Kinga karját, hogy fotózzon le minket, amire ő teljesen kiakadt, ugyanis rajta akart lenni. Szó szerint csettintett egyet Edinának, aki már csinálta is a képet a kis csapatunkról. A legjobb csapatról.
Ezután mindannyian egyszerre mentünk a jégre, és próbáltunk nagyjából együtt maradni, de ugye Virágnak mindig támogatásra volt szüksége, tehát én és Ricsi voltunk vele eleinte, amíg Dave és Reni mentek pár gyors kört, hogy felmelegedjenek. A felmelegítő körök után pedig csatlakoztak a botladozásunkhoz. Amikor Reni megérkezett, Ricsivel átadtuk neki Virágot, és külső megfigyelőként néztük a bénázást. Mondjuk ott voltunk mellettük ha esetleg egy nagyobb zakóra került volna sor. Egyszer sikerült is elkapnom Renit a könyökénél fogva, amikor Virág magával akarta rántani. Reni nevetve megköszönte és már húzta is fel Virágot a koszos jégről. 
Azt hiszem összességében elég jó napot tudhatok magam mögött. Remek barátaim vannak, kiálltam egy osztálytársamért, ittam forró teát, és persze iskolán kívül is tölthettem végre egy kis időt Renivel. Meg kell hagyni, elég aranyos és jófej lány. Kár, hogy az iskolában olyan merev, nem meri elengedni magát. Pedig mostmár tudhatja, hogy ránk bármiben számíthat, bármikor. 

2015. december 19., szombat

December 10., szerda

A telefon-őrület nem ért véget a tegnapi nappal. Reggel a suli elé érve Dave már el is kezdte mesélni, hogy miként akarja kikészíteni kémián Gondost. Eltervezte, hogy sunyiban elkéri mindenkinek a telefonját, és órán sorban fel fogja hívogatni az embereket. Csak mikor elkéri a telókat, mindenkinek beállít egy szerinte hozzá illő speciális csengőhangot, amit már listába is szedett. Egyes embereknek mikre van idejük iskola után, tanulás helyett...
Reni nem igazán volt mérges a hajnal négyre beállított ébresztő miatt, viszont nem is mosolygott rajta, Olyan közömbösen fogadta, mint bármelyik másik poént, ami tőlünk származik. Jó, voltak kivételek, amikor mosolyra húzta a száját egy pillanatra. Életcélom, hogy olyan viccet mondjak neki, amitől sírásig nevet. Csak hogy lássam, hogy milyen amikor igazán boldog. Mert amúgy nem sok érzelmet mutat ki. Viszont tetszett a pulcsi, ami ma rajta volt. Igaz, hogy a Beatles volt rajta, ami nekem eléggé fura, de maga a pulcsi jól állt rajta.
Első óra nyelvtan volt, Dave viszont Kardosnál nem merte megcsinálni a telefonos szívatást, úgyhogy ki kellett várnunk a kémia órát. Addigra Dave már mindenkinek elkérte a mobilját valamilyen ürüggyel. Senki sem sejtett semmit. Kivéve Reni, de róla gondoltuk is, ezért az övét inkább nem kérte el. Meg tegnap már amúgy is állított be rajta csengőhangokat. El is kezdődött a kémia, Gondos már irkált is a táblára valami fura egyenletszerűséget, én meg lopva hátrapillantottam Ricsire, aki már a pad alatt tartotta a telefonját, akárcsak Dave és én. Ricsi bólintott egyet Dave felé, aki lehajtotta a fejét és kiválasztotta, hogy ki legyen a szerencsés első ember. Zsák barátunkat választotta ki, aki idegesen elkezdett turkálni a táskájában, miközben egyre hangosabban szólt a Mersaille.
-Ki az? Ez egy telefon? Kié? - fordult hátra Gondos. Jacques-nak sikerült kinyomnia addigra, így Gondos csak a fegyelmezetten ülő osztályt látta maga előtt. Fogalma sem volt, hogy kinek a telefonja szólalhatott meg. Miután újra a tábla felé fordult, Zsák hátramosolygott Dave felé, aki feltartott hüvelykujjal mutatta ki a tetszését. Francia barátunk benne volt a buliban. A következő hívást Ricsi intézte, mégpedig Kingának. Kinga hirtelen eléggé lesápadt, de neki is sikerült gyorsan kinyomnia, mielőtt még Gondos idegesen megfordult volna.
-Kié volt ez a készülék? Mobiltelefont használ valaki az órámon? Azonnal álljon fel és hozza ki! - úgy rángott a szeme, hogy féltem azzal küszködik, hogy ne lőjön ki szikrákat belőle. Elég ijesztő látvány volt. Mivel senki sem jelentkezett, így ismét a tábla felé fordult.
-Barmok. - suttogta Kinga Ricsiéknek, akik csendesen nevettek. Ezután azzal szórakoztunk, hogy mindhárman egyszerre hívtunk fel embereket, de mire Gondos felénk fordult volna, már ki is nyomtuk. Ha ezután az óra után nem kerül a tanárnő pszichiátriára, akkor ki lehet jelenteni, hogy ő egy elég erős idegzetű ember. Bevallom, én a helyében már végigmentem volna a termen, és minden egyes diákra ráborítottam volna a padját. Ehelyett ő csak spontán lendületből hátrafordult és összehúzott szemekkel végignézett az osztályon mielőtt folytatta volna a táblára való irkálást. Hát, ezt játszottuk óra végéig.
-Rendben, 9/b! Rendben. - esküszöm láttam, hogy habzott a szája miközben kimondta a szavakat. Gyorsan kiosontunk, és a hasunkat fogva nevettünk. Azt hiszem ennél jobb tréfánk nem volt még. Minden tiszteletem Dave-nek, ezt jól kitalálta.
Angol órán azonban már kezdtünk sejteni valamit, amikor a tanár bejött és leült a székébe. 
-Szerintetek Máday vagy Haller jön be? - kérdezte Zsolti.
-Tudják, hogy Gondos nem százas. nem fognak nagy ügyet csinálni belőle. - legyintett Ricsi.
-Haller megoldja ha mégis.
Nem sokkal később be is lépett az ajtón az osztályfőnökünk. Nem is üdvözölt minket, egyből a tárgyra tért.
-Aki mobiltelefont használt kémiaórán, az feláll. - szólt. Dave elkezdett mocorogni mellettem, de alig észrevehetően megráztam a fejem. Senki nem állt fel. Egy nagy sóhajtás közepette ledőltem a padra, mire Haller elég gyanakvóan nézett rám, de amit mondott, az mindenkit meglepett.
-Renáta, állj fel. - szólította meg Renit. Nem. Nem köpne be minket soha. Láttam, hogy a többiek hirtelen elég feszültté váltak, de én tudtam, hogy nem lenne képes rá. Lehet, hogy nem igazán bír minket, de mégiscsak osztálytársak vagyunk. Arra valók az osztálytársak, hogy az ilyen helyzetekben segítsenek. Reni hátrapillantott ránk, mire négy könyörgő tekintet nézett vissza rá. Nagyot nyelt mikor visszafordult az osztályfőnökhöz.
-Barka tanárnő jelezte, hogy a tegnapi történelemórán többször csengett a mobiltelefonod. - síri csend volt a teremben. 
-Igen, valóban. - bólogatott halál nyugodtan. -Sajnos, az ebédszünetben használtam, és elfelejtettem lehalkítani, így óra alatt csöngött. Próbáltam kikapcsolni, de közben újra csöngött. Ekkor Barka tanárnő elkérte. - magyarázta el a szituációt, ezzel teljesen kimentve minket belőle. Tudtam, hogy lehet rá számítani. Hallottam ahogy Dave kifújja az addig bent tartott levegőjét. Ezután következett a kémiaórás.
-Értem. Nos, ez előfordul, de ettől függetlenül megsértetted a házirendet, erről még beszélünk. A mai eset azonban nem baleset, Gondos tanárnő szerint többször, többféle telefon csengett az órája alatt, és senki nem felelt érte. Renáta, esetleg erről tudsz valamit? - mivel az előző válaszát teljesen őszintének vélte, nyilván gondolta, hogy elmondaná ha tudna valamit az esetről. Én ezt már nyugodtan, a székemben hátradőlve hallgattam.
-Nem, semmit. A tegnapi eset után kikapcsolva tartom a telefonom. - kedvem lett volna most azonnal felkapni és megölelgetni őt, aztán lepacsizni a többiekkel, hogy minden jól alakult, de azt hiszem ebből semmi jó nem származna. Maradjunk abban, hogy majd lepacsizok a fiúkkal, hogy nem kaptak el a telefonbetyárkodásért. 
-Rendben, leülhetsz. Tehát. Ki használt mobiltelefont kémiaórán? - ismét síri csönd volt a teremben. Zsolti a füzete hátuljába rajzolgatott valamit, Ricsi a rágóját vizsgálta éppen elmélyülten, Dave a pad alatt telefonozott, én pedig farkasszemet néztem az osztályfőnökkel. 
-Ti, négyen, leghátul. Esetleg nincs mondanivalótok? - tette fel a nagy kérdést. Miért van az, hogy ránk gondol először? Talán Jacques barátunk nem lenne képes ilyesfajta iskolás csínyre? Rafináltak ezek a franciák, én figyelnék rá Haller helyében. Egyébként mindannyian a fejünket ráztuk. Szinte egyszerre.
-Arnold? - na erre mindannyian Neményi felé kaptuk a fejünket. Ő csak előadott valami frappáns választ, amire legtöbben elmosolyodtak, az ofő pedig csak tátott szájjal meredt rá. Legyintett egyet és Kinga felé fordult. Na, ekkor kezdett el kicsit hevesebben verni a szívem. Kinga mindent megtesz, hogy magát mentse. Ha esetleg osztályfőnökivel fenyegetné Haller, garantáltan beárulna minket. 
-Tanár úr – kezdte – bár bevallom, néhány osztálytársunk értelmi szintje kifogásolható, sőt - legyintett megalázóan –, de tudomásom szerint annyi történt, hogy egy táskában lévő mobiltelefon híváslistája benyomódott, és óra végéig próbáltunk rájönni, hogy ki okozta ezt a véletlen balesetet. - ezúttal mind a négyen megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt a hátsó sorban. Ha Kinga nem árul be, akkor senki nem fog. Az osztályfőnök kétkedve nézett végig az osztályon, de végül csak annyit mondott, hogy kérjünk bocsánatot Gondos tanárnőtől. Mikor kiment, mindannyian fellélegeztünk. Hát, Kinga megmentett minket. Bár azért Reni és sokat segített, és végülis Neményi se köpött be. De neki nem fogok hálálkodni. 
Infón annyi volt a feladatunk, hogy vázlatot kellett írnunk az operációs rendszerről, miután elolvastunk róla három oldalt a tankönyvben. Ebből az lett, hogy a legtöbben úgy tettünk mintha olvasnánk, de nyitott szemmel aludtunk igazából, vagy számítógépes játékokat játszottunk. De azt legalább együtt. Végülis fontos megtanulni, hogyan kell csoportmunkában dolgozni. Az óra vége előtt tíz perccel láttam, hogy Reni már valamilyen internetes oldalt olvasgat, szóval elkértem a füzetét, és gyorsan lemásoltuk mindannyian a vázlatát. Kifelé menet az infótanár rettentő boldog volt, és büszke volt magára, amiért ilyen becsületesen megcsináltuk az órai feladatot. Ezért be is írt mindenkinek egy órai munka ötöst. Ismét köszönjünk meg Reninek. 
Tesi óránk szokásosan focizhattunk, de most csak félpályán, mert közben a lányoknak keményen osztályozta a röplabdát. Egy ideig nem volt leengedve a függöny, szóval láthattam, hogy ki mennyire van otthon ebben a sportban. Minek is terelek? Azt akartam látni, hogy ebben is olyan jó-e, mint minden másban. Úgy tűnik a testnevelés nem az erőssége. Esetlenül állt mindig, és ráadásul fogalma se volt róla, hogy forgásnál hova kell állnia. Edina egy csapatban volt vele, de egyszer sem passzolt neki, inkább hagyta, hogy kikapjanak. Reni egyszer úgy nézett rá, hogy egy durcás ötéves jutott róla eszembe, akinek nem engedték meg, hogy megegyen még egy csokit Halloween-kor. Egy pillanatra elmosolyodtam, mikor erős fájdalmat éreztem azon a ponton, ahol a legkevésbé tűröm a fájdalmat. 
-Normális vagy? - szűrtem a fogaim között egy b osztályos srácnak.
-Most játszol vagy nem? - tárta szét a karját idegesen.
-Hogyne. - vágtam hasba mosolyogva a labdával. Láttam, hogy tág szemekkel néz rám. Neki jobban fájt mint nekem.
-Mi bajod van? - suttogta nekem Ricsi mikor odafutottam mellé.
-Mi lenne? 
-Mintha nem is a mi játékunkat élnéd. - bólintott a röplabdás lányok felé, ahol éppen Kinga csapott bele akkorát a labdába, hogy abba még én se nyúltam volna bele. Csak röhögtem Ricsi kijelentésén, és visszaszálltam a játékba. 
Az öltözőben a b-s srác odajött hozzám, és barátian kezet rázott velem. Nem akart több balhét, ahogy én se. Így igazságos. Még azt is megkérdezte, hogy megyünk-e holnap délután a sulival korizni. Szinte egyszerre vágtuk rá mind, hogy természetesen. Már jó ideje terveztük Ricsiékkel, hogy el kéne menni, mert mostanában nem tudunk semmi mozgást kitalálni magunknak, szóval ez pont jól jött. Remélem jól fog alakulni minden. 

2015. december 5., szombat

December 9., kedd

Amikor reggel kiléptem a fagyos levegőre, olyan érzésem volt, mintha hirtelen évszakot váltottunk volna. El is felejtettem, hogy már egy ideje december van, és mellesleg hideg is. Lehajtott fejjel kullogtam el az iskoláig, így próbálva kicsit lehelgetni magam. Nem fáztam kevésbé, de addig se unatkoztam. A lépcső előtt Zsolti már izgatottan ugrált, hogy végre hallja mi volt Dave reakciója a reggeli ébresztésre. Reniéknek persze elmondta, hogy ők nem tudnak semmiről, ami igaz is volt mint mindig, így Dave mit sem sejtve lépett oda hozzánk. Zsolti a szája elé emelte az öklét mikor Dave kiszállt a kocsiból, mivel már is rájött a röhögőgörcs. Dühösen pattant oda hozzánk és már el is kezdődött a vallatás.
-Ki volt? - nézett körbe összehúzott szemekkel.
-Miről van szó? - ásította Virág. Még ha el is mondtuk volna neki, akkor se tudná pontosan megmondani, hogy mi történt.
-Ki állította be a telefonomon háttérképnek Mádayt? Reggel frászt kaptam, amikor észrevettem. Zsolti, te játszottál tegnap utolsó órán a telefonommal! - ezzel előkapta a telefonját és körbemutatta Máday képét. Hát, én a helyében még biztos össze is csináltam volna magam. Egész jól bírta. Pedig a legtöbb ember ezután az ébresztő után már orvosi segítségre szorulna. Persze mindannyian elröhögtük magunkat a kép láttán.
-Ez nem vicces! - panaszkodott tovább. -És ha sokkot kapok? - ettől csak még jobban nevettünk, főleg Zsolti, aki már fuldokolt konkrétan. Persze, hogy ő nevet legjobban a saját poénján. Csak a szokásos.
-Átküldjem valakinek? - próbálkozott tovább Dave, aki még mindig nem tudta poénra venni ezt a kis tréfát.
-Hogyne, már akartam kérni. - röhögte ki Ricsi. Ezután mindannyian megmutattuk egymásnak a háttereinket. Virág telefonján valamilyen emós csávó volt, akire mindannyian azt hittük, hogy lány, de szentül állította, hogy az egy fiú. Mindegy. Dave hátterén eredetileg a saját telefonja volt. Mennyire megszállott? Ricsi háttere egy Korn albumborító, ami nemrég jött ki, Zsoltié Lana Lange a Smallville-ből, akinek egyszer még meg fogja kérni a kezét. Addig álljunk fél lábon. Az én hátteremen természetesen Tony Hawk található, maga az isten. Eközben megérkezett Kinga is, aki lehülyézte az összes hátteret, és büszkén mutatta, hogy az ő telefonján ott virít egy ló. Komolyan. Egy ló. Sose fogom megérteni ezt a lányt. Közte és Zsolti között azonnal kialakult a vita, miszerint Lana Lange a Smallville-ből, vagy a ló az értelmesebb háttér. Elkezdtem hallgatni őket, de aztán eszembe jutott, hogy Reni nem szólt bele ebbe a beszélgetésbe. Vajon azért, mert neki nagyon ház a háttere? De Kingának egy ló. Annál kínosabb úgyse lehet, minek rejtegeti?
-Neked mi a háttered? - kérdeztem tőle.
-Nekem? - kérdezte zsebre dugott kézzel. idegesnek látszott. Ekkorra már Zsoltiék is abbahagyták a vitájukat és kérdőn néztek Renire. Kinga gondolom remélte, hogy egy ló lesz majd a telefon képernyőjén, Zsolti meg valami csoda folytán az istennőben reménykedett. Kíváncsian vártuk a válaszát.
-Nekem semmi. Csak az alapbeállított háttér. - vonta meg a vállát unottan. Lehet, hogy a többiek nem, de én láttam rajta, hogy hazudik. Összehúzott szemmel néztem rá és próbáltam leolvasni valamit az arcáról. 
-Ne csináld már, azért csak vannak képek a telefonodban. - hitetlenkedett Dave.
-Nincs. - rázta a fejét.
-A számokhoz rendelt képek? - próbálkozott tovább Dave.
-Csak a szüleimé és Virágé. - folytatta ugyanolyan unott ábrázattal. Nem tudom, hogy alapból a téma untatja, amiről beszélünk, vagy mi magunk.

Első órán máris kaptunk egy jó hírt, mikor a francia tanár helyett az infótanár jött be, és közölte, hogy most első két órában ő helyettesít, az utolsó óránk pedig el fog maradni. Mondta, hogy foglaljuk el magunkat, lehetőleg csendben. A "csend" az a fogalom, amit az osztályunk nem ismer. Ricsivel és Zsoltival hátramentünk és Dave laptopján kerestünk valami unaloműző játékot, miközben Dave elkérte Renitől a telefonját, hogy kicsit felturbózza. Vagyis képeket rakott rá. Ez azonban nem egyórás feladatnak bizonyult. Miközben Dave vadul küldözgetett át a sajátjáról képeket, mi Ricsivel elvoltunk a gépén. Robiék közben ordíttatták a tévét, Kinga pedig velük ordítozott, hogy azonnal halkítsák le, Virág és Reni pedig csendben beszélgettek. Dave szünetekben is Reni telefonján dolgozott, végül ebédszünetben sikerült visszaadnia neki. Megkönnyebbülve lépett vissza a társaságunkba az árkádok alá.
-Na, miről maradtam ma le? - nézett körbe.
-Tönkretettük a gépedet. - rántotta meg a vállát Ricsi és belekortyolt a teájába. 
-Hogy mi? - kapta felé a fejét Dave.
-Egyszer csak bejött a kék halál. Nem volt mit tenni. - legyintett Zsolti és tovább nyomkodta a telefonját. Dave tátott szájjal nézett rám.
-Földhöz vágtam háta rendbe jön, de veszett ügy volt. - húzogattam a számat. Dave pár másodpercig csöndben bámult maga elé. Szerintünk sokkot kapott. Amikor egymásra néztünk, nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés. Dave üvöltött velünk egy ideig, hogy ez mennyire nem jó poén, de aztán kérdezgettük arról, hogy mit sikerült beállítania Reni telefonján, amitől teljesen feldobódott. Csomó képet rárakott, meg minden embernek külön csengőhangot állított be. Mivel mondta, hogy ezt lesz egy kis idő mire megszokja, az az ötletünk támadt, hogy sokszor kéne hívogatni, hogy gyorsan megjegyezze.
Töri órán úgyis unatkoztunk általában, szóval kő-papír-ollóval eldöntöttünk, hogy ki hívja. Először Zsolti nyert, így a néma csendben egyszer csak felüvöltött az I've got the power. Reninek fogalma se volt róla először, hogy az ő telefonja, de amikor rájött, gyorsan előkapta és sűrű bocsánatkérések közepette kinyomta. Szúrós pillantást vetett Zsoltira, majd folytatta a jegyzetelést. Ezután én következtem. Körülbelül fél perccel az első hívás után megszólalt a Basket case. A szám elé tettem az öklömet, hogy ne látszódjon a mosolyom. Gyorsan kikapta a táskájából, és a tekintete elidőzött a képen egy ideig, amire lefagyott a mosoly az arcomról és valami fura érzésem támadt. Miután kinyomta, félig idegesen, félig mosolyogva nézett hátra rám és rázta a fejét, hogy fejezzem be. Miközben azon ügyetlenkedett, hogy kikapcsolja a telefont, újabb hívást kellett fogadnia. Ezúttal Ricsitől. Barka erre már teljesen kiakadt, letette a krétát és elkérte Reni telefonját. Kissé bűntudatom lett, de láttam, hogy mikor jött visszafele a helyére, óvatosan elmosolyodott. Mégis csak érti a poénjainkat. Ezt az egyet legalábbis biztos. Fél siker. 
Már a suli előtt ácsorogtunk órák után, amikor Dave mondta, hogy beállított Reninek egy ébresztőt, amit biztosan nem fog észrevenni, és természetesen kikapcsolt állapotban is működik. Ricsi azért utánaszólt mikor ment el, hogy a helyében ő kikapcsolná éjszakára. Valószínűleg megfogadja, de feleslegesen. 
-Reméljük, hogy a barátnőd nem ver laposra minket holnap. - csapott hátba Zsolti nevetve.
-Hogy kicsodám? - röhögtem.
-Ismeretlen fogalom. - nevetett velem Ricsi is.

2015. október 28., szerda

December 8., hétfő

A hétvége valami hihetetlenül jól telt. Annyira feldobott az irodalom jegy, aztán a fiúkkal való Need for Speed maraton, hogy még hétfő reggel is majd' kicsattantam mikor reggel megszólalt az ébresztőm. Bár még sötét volt és az utcai lámpák mind égtek, ez se ronthatta el a jó kedvemet. A nagymamám is rettentően örült, még pizzát is rendelt nekünk, pedig ő megmondta még régebben, hogy majd én rendelek olyan "szemetet" magamnak ha akarok, ne fogjam rá még véletlen se, hogy megmérgez. Hát, mindenki fejlődőképes. Vasárnap hajnalban fent maradtam, hogy beszélhessek a szüleimmel Skype-on. Meg is jegyezték, hogy furcsán boldognak látszok, és hiába tagadtam, biztosak voltak benne, hogy egy lány van a dologban. Végül is részben igen. 
Hétfő reggel szokásosan a lépcsőknél beszélgettünk, amikor Reni félrehívott. Nem voltam biztos benne, de mintha kicsit gyorsabban vert volna hirtelen a szívem. Biztos csak szívritmuszavar. Majd el kéne látogatni a kardiológushoz. Mostanában egyre többször jön elő.
-Te ugye ismered a sulirádiósokat? - hát, nem erre a kérdésre számítottam. 
-Aha. Miért? 
-Megtennél nekem egy szívességet? - nézett mélyen a szemembe. Vajon manipulálni próbál, vagy alapból ilyen szomorú kiskutya tekintete van?
-Persze. - vágtam rá. -Gyere, ilyenkor már bent vannak. - intettem a bejárat felé. Együtt léptünk be az aulába, elsurrantunk az üvöltöző Máday mellett, lementünk a lépcsőn, majd megálltunk a sulirádiósok ajtaja előtt. Vagyis én megálltam, Reni meg nekem jött és zavartan bocsánatot kért. Bekopogtam, és a 12/a-s srác ki is nyitotta az ajtót. Elmosolyodott és kezet rázott velem. Aztán észrevette Renit is, és kérdőn méregetni kezdte.
-Na, mondd. - löktem meg óvatosan a vállammal.
-Te vagy a suliújságos, nem? - kérdezte tőle a srác összeráncolt szemöldökkel, közben rám is nézett. Mintha nem is Renitől várta volna a választ.
-Igen. - válaszolta magabiztosan.
-Jó ötlet volt a Carol Bells karácsonyi zenének. Felhasználjuk, egy csomóan szeretik. - magyarázta ezúttal már neki. 
-Az jó, örülök. - mosolygott Reni kedvesen. Ilyenkor nem tudom, hogy tényleg így érez, vagy belül legszívesebben kitekerné az illető nyakát. Egy rejtély ez a lány számomra.
-Na és? Miben segíthetek? 
-Betennétek ezt első szünetben? - nyújtotta felé a lemezt. A srác elvette, elolvasta a lemez tetejére tett kis cetlit, aztán felhorkantott.
-Ez komoly? - tartotta el magától nevetve, és remélve, hogy ez csak valami vicc. Nem is akarom tudni, hogy mi az a CD. Azt meg főleg nem, hogy kinek küldi. Bár van egy tippem. És én hozzásegítettem. Nem vagyok normális.
-Hát jó, de csak mert jövök neked eggyel. - vigyorgott rám a srác, mire csak biccentettem egyet.
-De nem vállalom a felelősséget, ha meg akarnak lincselni ezért a zenéért. Nem hiszem, hogy sokan rajonganak érte. - húzogatta a száját.
-Vállalom a felelősséget. - bólintott Reni megint csak magabiztosan.
-Felőlem... Akkor ez le van rendezve. - fordult hozzám, és ismét kezet ráztunk, majd otthagytuk és elindultunk felfelé a teremhez.
-Miért jött neked egy szívességgel? - kérdezte Reni egy kis idő múlva.
-Eltörte a Green Day CD-m. - feleltem egyszerűen. Még mindig nem hiszem el, hogy segítettem neki zenét küldeni Neményinek. Jól elszúrtam. Lehet, hogy tényleg manipulált. Mindegy, el is akarom felejteni, hogy ez megtörtént.
Azonban ez nemigazán sikerült, ugyanis az első szünetben a sulirádiós bemondta, hogy ezt a dalt kizárólag Neményinek szól, és boldog szülinapot kívánt. A rádióból felcsendült valami Beatles dal, amitől szinte az egész udvar egyszerre hördült fel. Én csak közömbösen néztem a padnál ácsorgó társaságot. Neményi kibontotta Virág és Reni ajándékát, majd utána mindhárman mosolyogva hallgatták a sulirádióból szóló zenének nevezett valamit. Neményi láthatólag nagyon meghatódott. Bár Renitől várható volt. Főleg, hogy ezzel a nulla személyiséggel sikerült az ujja köré csavarnia. Egyszerűen nem értem...
-Föld hívja Cortezt! - integetett előttem Ricsi.
-Bocs. Mi az?
-Semmi, csak elég elkeserítő, ahogy őket bámulod.
-Nem őket néztem. - röhögtem fel hitetlenül.
-Próbáld meg bemagyarázni. - forgatta a szemét Ricsi.
-Látod ott azt a tizenkettedikest? - fordítottam a bejárat irányába Ricsi fejét.
-Nem rossz. - bólintott elismerően.
-Ugye. - vigyorogtam rá.
-De figyellek! - bokszolt a karomba erősen.
-Felőlem. - röhögtem fel.

A nap további részében nem történt semmi érdekes, egyedül az, hogy egyik órán mikor Dave felelt, Zsolti beállította a telefonján háttérképnek Mádayt, amikor reggel csörög az ébresztője. Erre aztán jó lesz felkelni. Ha Dave holnap nem lesz suliban, akkor biztos a pszichiátrián fog feküdni.