Translate

2014. július 17., csütörtök

Szeptember 23., kedd

Reggel kissé álmosan keltem, ugyanis új rész volt a kedvenc sorozatomból és természetes, hogy fent maradok miatta fél 3-ig. Különben idegösszeroppanást kapnék másnap. A suli előtti csapathoz odaérve azonban felélénkültem, ugyanis Ricsivel átbeszéltük a sorozatban szereplő hatalmas fordulatot, Dave meg elmondta, hogy már fent van a következő rész előzetese. Természetesen meg akartam nézni, egyszóval eléggé feldobódtam tőle. Valószínűleg megtalálják a fogságba esett kedvenc szereplőmet. Éljen a boldg évadzáró!
Első szünetben elővettem a zenelejátszómat és már majdnem elaludtam, mikor Reni csörtetett be a terembe, Kingával a nyomában. Mindketten eléggé feldúltak voltak, szóval lehalkítottam a fülembe üvöltő zenét és hallgatóztam. Persze közben nyomkodtam a telefonom, hogy ne látszódjon. Adni kell a laza csávót. Reni csalódottan ült a padján és a szájá harapdálva gondolkodott a többiek halloweeni filmajánlásain, de egyik se volt megfelelő. Hirtelen eszembe jutott valami és nem is tétováztam.
-Halott menyasszony. Tim Burton. Sötét, de mese. - vontam meg a vállam, miközben kihúztam a fülhallgatómat. Érdeklődve nézett a szemembe és elgondolkodott a hallottakon.
-Korhatáros? - kérdezte, mire mindenki pislogás nélkül nézett rá, majd elröhögtük magunkat. Bejött Kardos, szóval elpakoltam a zenelejátszómat és nagymamám tanácsára próbáltam mintadiák lenni. Ami abból állt, hogy legalább próbáljak meg nem feltűnően aludni. Hát végülis csak egyszer szúrt ki. Haladás.
Otthon gyorsan megírtam a leckéimet, elutasítottam a nagymamám által visszaadott pénzt, majd indultam Ricsivel a parkba. Balszerencsémre ma Edina és a csatlósai is eljöttek, szóval közönség az volt bőven. Próbáltam elkerülni, de egyszer muszáj volt vele beszélnem. Legalább kitartó. Ennyi jó tulajdonsága van.

Szeptember 19., péntek

Gyűlölöm Kardost. Egyáltalán miért kell a suliba ilyen tanár? Nem mintha meghatott volna, hogy ma megkaptam irodalomból a második kettesem, inkább az a bajom, hogy látszik mennyire kivételezős. Első órán eldöntötte, hogy kit fog szeretni és kit fog utálni. Nos, az első halmazba halmazba tartozik Reni, Kinga, Gábor, Jacques, és természetesen Neményi. A többiek az "utáltak" kategóriába soroltak. Szép négy évnek nézünk elébe. Ezen kívül föciből kaptam egy négyest és ezzel el is telt a nap. Ebédszünetben szokásosan hátat fordítottam a kis padon ülő társaságnak. Egyébként jó úton haladok, már egyre kevésbé érdekel. Ha nem lenne Neményi, talán el is tudnám felejteni. Bár ne idegesítene ennyire. Néha-néha azonban muszáj volt hátrapillantanom hozzájuk, de olyankor elöntött a düh és inkább bekapcsolódtam a végzősök beszélgetésébe. Vagyis igazból kezdeményeztem, mert nélkülem csöndbe álltak volna. Mindegy.
Kicsöngetés után az osztály egy része kint ácsorgott suli előtt és a tegnapi trükkről sztorizgattunk.
-Várjatok csak, be is mutatom! - pattant fel a deszkájára Ricsi.
-Mibe, hogy pofára esik? - nézett rám Zsolti.
-Tegnap csak kétszer esett pofára. De fenékre vagy hússzor, én arra fogadok. - Zsolti és Dave felröhögtek, majd felnyújtották a hüvelykujjukat Ricsinek, jelezve, hogy kezdheti. Ricsi bele is vágott, és egy pillanatra még én is azt hittem, hogy megcsinálja, de a legkönnyebb résznél akkorát esett, hogy (már nem azért) jó volt nézni. Mindannyian egyszerre röhögtünk fel és lepacsiztam a többiekkel mielőtt Ricsi a hátsóját fogdosva vissza nem jött hozzánk.
-Halljátok... ez fájt. - nyöszörgött, mire ismét kitört belőlünk a röhögés. Ekkor lépett ki a kapunk Virág és Reni. Gyorsan odaköszöntek nekünk és már be is pattantak Virág szüleihez a kocsiba. Néztem a távolodó kocsit, de aztán gyorsan észbe kaptam és nagyot röhögtünk Zsolti beszólásán. Hazáig hallgattam, hogy Ricsi fájlalja a fenekét, de még akkor is magyarázott, mikor befordultam az utcánkba. Mosolyogva léptem be és köszöntöttem nagymamámat egy puszival.
-Mi volt a suliban? - kérdezte egy kólát nyújtva felém.
-Kardos berágott rám, föciből négyest kaptam és gyűlölöm Neményit. - hadartam el mosolyogva.
-Cortez, bajba leszel ezzel az irodalommal. - csóválta a fejét.
-Kijavítom. - vontam meg a vállam. Ekkor észrevettem az asztalon egy borítékot. Ismerős boríték, gyakorlatilag kiskorom óta ilyen borítékban küldenek pénzt vagy levelet a szüleim.
-Mi van benne? - kérdeztem. Nagymamám felvette az asztalról és felém nyújtotta.
-Neked jött, nem bontottam ki. - mondta halvány mosollyal. Megköszöntem és felmentem a szobámba. Nem nyitottam ki a borítékot, csak rátettem a dobozos kólámat és bekapcsoltam gyorsan a gépet. Videóhívást indítottam Ricsivel.
-Mondtam már, hogy fáj a seggem? - szólt bele köszönés nélkül.
-Említetted. - röhögtem ki.
-Na, mi a tré? - hunyorgott a kamerába.
-Kaptam borítékot. - mondtam. Ő már tudta mit jelent.
-Mit adtak? - váltotta komolyra a szót.
-Nem nyitottam ki. - vontam meg a vállam.
-Szeretnéd, hogy kinyissam neked, vagy ez túl csajos lenne? - kérdezte, mire felnevettem.
-Azt hiszem menni fog egyedül is. Csak szólok, hogy ma inkább kihagyom a délutánt.
-Kár. Zsoltiékhoz megyünk bandázni. - vágott szomorú kiskutya képet.
-Inkább behozom a lemaradást a Lost-ból. - Ricsi mosolyogva biccentett, majd mondta, hogy lassan indul, szóval letettük. Kijelentkeztem mindenhonnan, félretettem a laptopomat és egy zacskó chipsszel meg pár kólával ültem le sorozatot nézni. Közben észre se vettem, hogy már este 9 van. Sóhajtva felkeltem és egyszerűen feltéptem a borítékot. Volt benne pár ezres és mellé egy kis cetli. "Vegyél pár új cuccot!:) xx Anya és Apa". Rövid, és lényegretörő. Levittem a pénzt a nagyszüleimnek, hogy vásároljanak be holnap ebből. Ők persze egyből kezdték, hogy ez az én pénzem és eszük ágában sincs ebből vásárolni, de valahogy csak meggyőztem őket. Hatásos vagyok. Éljen.

Szeptember 18., csütörtök

Életemben nnem kellett még ennyire röhögnöm, mint a mai napon első órában. Rajz. Vladárral. És Renivel. Reni vs. Vladár. Igazán érdekes. Nem láttam még ehhez hasonlót, hogy egy szerencsétlen lány ennyire rossz helyzetbe kerüljön egy dühös tanárral szemben. A feladat egy gyümölcstál rajzolása volt. Már javában rajzolgattam és magamban dúdoltam egy Korn számot, mikor észrevettem, hogy az előttem ülő lány konkrétan meredten néz maga elé. Fogalma sincs mi a feladat. Ezt nem gondolhatja komolyan. Meg akartam bökni, hogy valamit csináljon, de épp akkor fordult hátra és nézett szét a teremben. Végül rajtam állapodott meg a tekintete. Egy pillanatra belenéztem csillogó szemeibe, de egy éles hang közbevágott.
-Renáta, van valami problémád? - támaszkodott az asztalra.
-Semmi. - rázta meg a fejét gyorsan visszafordulva. Mosolyogva néztem le a lapomra és folytattam a munkát. Pár pillanattal később egy toll repült egyenese a vállamba. Kérdőn fordultam Ricsi felé. Csak tágra nyílt szemekkel rázta a fejét. Gondolom végig nézte az egész jelenetet. Lesajnálón legyintettem, majd visszatértem a munkámhoz. Ezúttal fel sem néztem a lapomból, míg Kinga össze nem szedte azt. A többség jó jegyet kapott, de mikor Renihez ért a tanár, összeráncolt szemöldökkel mutatta fel a lapot.
-Renáta, sajnálom, a legnagyobb jóindulattal… kettes. - mondta ki Vladár. Visszafojtott mosollyal, a szám szélét harapdálva nézem az előttem ülőt. Valamiben mégis csak megelőzöm.
-Végül Neményi. - hallottam meg a világon a leggyűlöltebb nevet. Szinte a hideg is kirázott. Miközben kiment a lapjáért, valami szimbolikus jelentésről magyarázott, amiért legszívesebben kibuktattam volna, de szerencsére a tanár se akarta hallani, inkább megadta az ötöst és legyintve a helyére küldte. Visszafele láttam, hogy Ricsi rakja ki a lábát, de óvatosan intettem a fejemmel, mire csalódottan visszahúzta és csak gyilkos pillantással figyelte minden mozdulatát.
Duplamatekon Andris felelt, addig bedugtam a fülembe a zenelejátszómat és lehajtott fejjel próbáltam a nem előttem ülő lányra gondolni. Nos, majdnem sikerült. Szánalmas vagyok. Pff.
Délután segítettem a nagymamámnak vásárolni, majd átnéztem nagyjából a tanulnivalót. Elég volt ahhoz, hogy ne bukjak meg. Ennyi a lényeg, nem? Ricsi küldött deszkás videókat, amikből a trükköket feltétlen meg akarta tanulni, szóval érdekes délután vár még ránk. Msn-re rejtve mentem fel, de elgondolkoztam, hogy elérhetővé teszem magam és váltok pár szót Renivel. Az a baj, hogy nem tudom miről tudnék vele beszélni. Nem is ismerem. Annyit tudok, hogy szereti a béna kosztümös filmeket, a szerelmes regényeket, és Beatlest hallgat. Ezek körül egyiknek se vagyok rajongója. Viszont nagymamámat megkérdezhetném. Na, jó, ez már több mint szánalmas. A fejemet rázva lecsaptam a laptopom fedelét és inkább sorozatot néztem. Indulás előtt még egyszer csekkoltam a "nagy trükköt", hogy Ricsi ne nyírjon ki először engem, aztán magát is.

2014. július 13., vasárnap

Szeptember 17., szerda

Reggel a szokásos társasággal álltunk a lépcső előtt és a tegnap esti msn-es sztorin röhögtünk. Dave és Zsolti folytatták a pizzás-sztorijukat, de ezúttal teleshopról rendelgettek egymásnak különféle cuccokat. Éppen Dave tojásfőzőjén röhögtünk, mikor megérkezett Reni és Virág. Reni apja hozta őket, aki nem hajtott el, hanem még egy ideig figyelte a lányokat. Érdekes. Virág és Reni tőlünk nem messze csoportosultak és éppen egymás szavába vágva beszéltek valamiről, mikor Dave odakiáltott nekik.
-Hé, Virág, a smileys dolgozatodat felrakhatom a netre? Siker lenne, az tuti! - amikor meglátta, hogy Reni apja ott áll mellettük, illedelmesen odament és mintha valami sikeres menedzser lenne, köhintett egyet aztán kezet nyújtott.
-Jó reggelt, Felmayer Dávid vagyok. - mutatkozott be illedelmesen. Reni apja motyogott valamit a jólneveltségről, aztán megrázta Dave kezét. Dave után már mi sem maradhattunk ki, egyenként bemutatkoztunk. Én maradtam utoljára, a kézfogás közepette az apja meglepetten nézett rám.
-Cortez? - nézett végig rajtam tetőtől talpig.
-Igen. - feleltem. A szemem sarkából láttam, hogy Reni ide sem néz. Cikinek tartja vagy tényleg ennyire utál?
-Érdekes név. - felelte az apja.
-Csak becenév. - magyaráztam.
-Ó, értem. - biccentett felém mosolyogva. Ahogy az apja ott állt és tétován néha az órájára pillantott vagy köhintett, kezdett kissé kínos lenni.
-Na és ti, srácok, suli előtt itt bandáztok? - kérdezte végül, én pedig ösztönösen visszafojtottam egy mosolyt mikor megláttam, hogy Reni arca hirtelen rákvörösre változik.
-Igen, olyasmi - felelte Zsolti, a többiek nevében is.
-Klassz. - nézett újra az órájára. -Látom gördeszkáztok. - nézett a lábunk mellé támasztott deszkák felé. Épp válaszolni akartam, mikor Reni közbeszólt, hogy el fog késni. Az édesapja vette az enyhe célzását és elment. Miközben mi még intettünk neki, a lányok már besunnyogtak az iskolába. Váltottunk még pár szót a Green Day legújabb zenéjének klipjéről, majd mi is beléptünk az iskola kapuján.
Kémián röpdogát írtunk, ami persze Ricsinek kedvezett, hiszen lazán ötöst írt a stréber mellett. Nekem maradt a cuki emó, akivel nagy nehezen összehozunk egy kettest. Mi nagyon örültünk neki.
-Stréber. - röhögtem ki Ricsit, miközben az udvarra vezető ajtót kilöktem magam előtt.
-Csak irigykedsz. - húzta gúnyos mosolyra a száját.
-Hé, Ricsi. A legközelebbi az lesz, hogy megcsinálod a matekházit? - kérdezte Dave, amin az egész társaság felröhögött.
-Hagyjátok már, most ő Gondos kis kedvence. - veregettem meg a vállát. A többiek "húúúú"-ztak egy sort, Ricsi pedig büszkén kihúzta magát.
-Na látjátok, én többet nem is felelek kémiából. - veregette meg drámaian a mellkasát.
-Vagy pont ezért fogsz te mindig. - mondta Zsolti, mire megint felröhögtünk.
A nap ezután a szokásos ütemben telt, mindenkihez eljutott a hír, miszerint Ricsi lett Gondos új kedvence. Bár már nap végére kicsit untam, hogy mindenhol ez megy. Mindegy, holnapra lesz már új sztori.
Hazaérve megcsináltam a francia házit, ezzel le is tudtam a nagy tanulást. A Green Day új számát hallgattam rongyosra, miközben dobozos kólát szürcsölgetve néztem deszkás videókat. Ideális program, ajánlom mindenkinek. Estefelé elköszöntem a nagyszüleimtől és megtettem szokásos utamat a parkig.

2014. július 12., szombat

Szeptember 16., kedd

Ma elérkezett a pillanat, amikor Kardos végérvényese, örök életre megutált. Az irodalom nem az erősségem erről nem tehetek. Azzal kezdte az órát, hogy a dolgozatra két jegyet kapunk, és mivel komor arca volt, ez rosszat jelentett. Neményivel kezdte, aki a tökéletesebbnél is jobbat írt. Kár, hogy senkit nem érdekel. Mintadiák. Hogyne. Ezután jött Reni, aki hibátlant írt. Látszólag nem erre számított, ugyanis zavartan ment ki a lapokért és lehajtott fejjel ült vissza a helyére. Magamban már mosolyogtam, hogy mit fogok kapni az üres dolgozatért. A többiek nagyjából rendben voltak. Kivéve Robit és Andrist, akik internetről írták, Davet, aki word által kijavított dolgozatot adott be, Virágot, aki hangulatjelekkel tömte tele a dolgozatot, mert állítása szerint ki akarta fejezni a szomorú részeket, aztán jöttem én. 
-Felismeri valaki? - lengette maga előtt az üres lapot. Szó nélkül feltápászkodtam és kisétáltam a tanári asztalhoz. Kardos lesajnálóan nézett rám.
-Van valami különösebb okod rá, hogy üresen adtad be? - kérdezte.
-Nem olvastam. - jelentettem ki.
-Akkor javaslom, hogy kezdj hozzá! Ez pedig, gondolom, kitaláltad. Egyes. - nyújtotta át a lapot és belefirkantotta a naplóba a jegyet. Kardos kellően leamortizálta az osztályt, legtöbben befordultak. Mondjuk leginkább Virág mivel emós. Ricsi az árkádok alatt álló társaságnak büszkén mesélte el a kettesét. Zsolti simán lenyomta a maga hármasával, ők egy ideig elvitatkoztak ezen.
-Cortez, tiéd? - fordult felém egy végzős lány.
-Üresen adtam be. - vontam vállat.
-Még nevet se írt rá. - röhögött ki Ricsi, mire mindenki erről kezdett kérdezni.
-Ezt én is kipróbálom. - helyeselt az előbbi végzős lány. Ezt nem értem. Ha alapból okos, akkor miért kéne csak miattam beadnia üresen egy dolgozatot? Furák a mai lányok.
Suli után megbeszéltük, hogy szokásosan megyünk estefelé a parkba, szóval sietősen átolvastam a leckéket másnapra. Nem volt semmi érdekes, szóval megnéztem egy új Adam Sandler filmet, közben néha-néha válaszolgattam facebookon. Ricsi írt üzenetet, hogy késik mert hazafelé megint eltört a deszkájának a lapja, szóval vesz egy újat. Nekem egyszer tölt el eddig, nem értem hogy tudja hetente tönkretenni. Jut eszembe, nekem meg csapágy és függő is kéne. Léptem. 

2014. július 11., péntek

Szeptember 15., hétfő

A vasárnapot szinte átaludtam, de amikor éppen nem pihentem, akkor nagyszüleimnek segítettem kint a kertben. Mindig megköszönik a segítséget és pénzt is ajánlanak, de természetesen visszautasítom. Melyik gyerek fogadna el pénzt a nagyszülőktől??? Természetes, hogy segítünk nekik.
A suli előtt már ott ácsorgott a szokásos banda, Ricsi, Dave és Zsolti. Hangosan röhögve mentünk be az aulába, ahol természetesen Máday megtalált minket. Most nem hadarta el a jól megszokott mondatokat, csak a terembe küldött minket. Nagyon rossz napja lehet.
A nap csak a szokásos ütemben telt, Kardosnak beadtam egy üres dolgozatlapot, amiért biztos vagyok benne, hogy még kapni fogok. Félek. Tényleg. Barka feleltette Renit, aki rekordidő alatt elhadarta az anyagot, így ötössel ült le. Most lepődjek meg? Stréber.:) Ebédszünetben az árkádok alatt álló társaságban direkt háttal álltam a fa alatt lévő kis padnak. Hogy miért? Mert ott van az a személy, akit alig ismerek, mégis a világon a legjobban utálom. És még csak nem is finomkodok. Nagy gratuláció nekem, amiért egyszer sem néztem hátra és be is tudtam kapcsolódni a beszélgetésbe elbambulás nélkül. Hűha, fejlődőképes vagyok. Kábé mint egy ötéves. Király. Órák után egyedül mentem haza, ugyanis Ricsi a plázába ment új lapot venni a deszkájához, mert tegnap ketté törte.
-Cortez! - kiabált utánam egy ismerős hang. Sóhajtva fordultam hátra.
-Szia. - köszöntöttem Edinát halvány mosollyal.
-Én is arra lakok, gondoltam mehetnénk együtt. - motyogta zavartan.
-Persze. - mosolyogtam az útra és felléptem a deszkámra. Szinte ámulattal nézte minden mozdulatomat, én meg kihasználtam.
-Milyen volt a film? - kérdeztem. Csillogó szemekkel nézett fel rám.
-Imádtam. - mondta az alsó ajkát harapdálva. Na jó, ez már túlzás. Gyorsan elkaptam a tekintetem és az útra meredtem.
-Én itt befordulok. - vettem egy hirtelen kanyart és csak intettem egyet, majd amilyen gyorsan csak tudtam, elhajtottam a közeléből. Megkönnyebbülés volt eltűnni onnan. Azonban az utcán gurulva megláttam a postaládán egy ismerős nevet. "Rentai". Hihetetlen, hogy mindenhol ott van. Azért megjegyeztem a címet. Hazaérve váltottam pár szót a nagyszüleimmel és mentem is fel a szobámba. Egy dobozos kólával ültem le az ágyamra és a közösségin böngésztem. Ricsinek gratuláltam, hogy sikerült új lapot venni, és csekkoltam a videót amit Zsolti küldött. Msn-en rejtve voltam, szóval alig kaptam üzenetet. Ennyi volt a délutánom, este pedig hamar kidőltem. Ez az időeltolódás...:)

2014. július 10., csütörtök

Szeptember 13., szombat

Mozi nap. Tegnap a parkban összebeszéltünk, így ma elég sokan gyűltünk össze a plázában egy mozira. Igazából fogalmam se volt, honnan lettek ennyien, de mikor megláttam Davet minden világot lett.
-Te hívtad ezeket mind ide? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Én csak jót akartam. ha már mozizunk, tegyük sokan! - lelkesedett, de mikor meglátta, hogy nem rajongok az ötletért, csak behúzott nyakkal arrébb ment beszélni valakivel. Mikor beültünk a terembe én Ricsi mellé huppantam le, mellém azonban Edina telepedett le. Segítségkérőn néztem Ricsire, de ő sem tudott mit csinálni. Neki is valami ragadós csaj ült a másik oldalán. Megpróbáltam a filmre koncentrálni, de pechemre Edina totál kihasználta, hogy ijesztő és végig a karomba kapaszkodott. Olykor odamosolyogtam neki nyugtatásképpen, de olyankor még közelebb bújt. A film végén már szinte az ölemben ült. Megkönnyebbülés volt felállni és lerázni magamról. A film egyébként jó volt. Már amennyit láttam belőle. Csodálatos. Nem volt már kedvem semmihez, inkább csak a szobámban ülve csináltam a szokásos programot. Dobozos kólával ültem a tévé meg a gép előtt és hol ezt, hol azt néztem. Este fent maradtam olyan sokig, hogy tudjak egy kicsit az amerikaiakkal beszélni. Pontban hajnali kettőkor csörgött is a skype és egyszerre négyen ordibálták be a nevemet. Mosolyogva néztem végig rajtuk. Már hiányoznak.
-Mizu tesó? Jó a suli? - kérdezte Greg.
-Minden oké itt. - válaszoltam röviden és tömören. Nem is foglalkoztam tovább ezzel a témával, inkább az ottani történésekről kérdeztem őket. Pár percig beszéltem velük, de az idő alatt legalább négyszer röhögtem fel hangosan. Ez hiányzott már egy hosszú hét után. Elköszöntem tőlük, mert már nagyon fáradt voltam, magam mellé tettem a laptopom és szinte abban a pillanatban el is aludtam.

Szeptember 12., péntek

Végre péntek! Már nagyon a halálomon voltam, az időeltolódás nem tesz jót az embernek. Már csak a mai napot kell túlélnem és az egész hétvégét átalszom. Reggel szokásosan a lépcső előtt ácsorogtunk, de Reniék nem jöttek a szokásos időben, viszont nekünk ideje volt már bemenni. Felmutattuk a belépőkártyánkat és szembe találtuk magunkat a rettegett Mádaytól. Megkaptuk a szokásos "tegyétek el a gördeszkát, ez egy iskola!", "Felmayer, telefonálgass iskolán kívül!", "Nagy Zsolt, csak tűnj a szemem elől" beszólásokat és már mehettünk is a terembe. Mint kiderült, ma tudják meg a többiek, hogy felvették-e őket a suliújsághoz, ezért első órára igen sok késéssel érkeztek. Mindannyian lélegzetvisszafojtva figyeltük őket, mikor egymás után beléptek.
-Na hogy ment? Ki ír rólam cikket az októberi számhoz? - kiabálta nekik Zsolti.
-Az állatmagazin különkiadása. Maximum. - vágta rá Kinga, mire Ricsivel összeröhögtünk.
-Ez vicces volt, mióta tartogatod? - kérdezte tőle Zsolti.
-Nem tartogatom. Ha rád nézek egyszerűen megjön a humorom. - Zsolti már válaszolni akart, de a franciatanár közbeszólt, hogy mondjuk el ki jutott be.
-Mindhárman. - közölte Kinga fennhangon. Mindenki egy hangon"húúúú"-val díjazta őket. Én mosolyogva néztem a helyére ülő Renit és már meg akartam bökni, hogy gratuláljak neki, de Virág beelőzött. Rágcsáltam a tollam azon agyalva, hogy miért is gratuláljak neki. Ő sem tette a foci után. Végül csak megböktem a tollammal és rögtönöztem.
-Hm? - fordult hátra némi döbbenettel az arcán.
-Tegnap este kerestelek msn-en. - kezdtem, mire érdeklődve nézett rám.
-Tényleg? - kérdezte. Ez miért olyan nagy döbbenet?
-Megvan a házid föcire a kőzetlemezekből? - kérdeztem, mire elhúzta a száját és motyogott valami "persze" félét.
-Monsieur Ántái-Kélémén. - szólított fel a tanár. A táblára néztem és egyből megfejtettem nagyjából miről lehet szó. Elhadartam pár mondatot, majd a tanár dicsérete után visszahajoltam Renihez.
-Lemásolhatom? - nem mondott semmit, csak kivette a füzetét és hátraejtette a padomra. Ez aztán a jól sikerült terv. Jót beszélgettünk. Nem volt valami eseménydús nap, osztályfőnökin Haller agyondicsért minket, amiért mindenki megtalálta a megfelelő szakkört magának és külön kiemelte Renit, Kingát és Arndolot, akik bekerültek a suliújsághoz. Suli után megbeszéltük Ricsiékkel, hogy délután találkozunk a parkban, majd otthon zenét hallgattam indulásig.

Szeptember 11., csütörtök

A nagyszüleim eléggé meglepődtek, amikor este 10-kor beállíott a futár egy nagy adag rétessel. Elnevettem magam Dave és Zsolti rossz próbálkozásán. Mindet megettük. Elég finom volt. És még csak ki se kellett fizetnünk. A nagyszüleim mondták, hogy adjam át külön köszönetüket. Ez besült, fiúk. :D
-A terembe beérve már izgatottan várták a reakciómat, de idegesítettem még őket és lassan, komótosan sétáltam oda a padomhoz. Mikor leültem, még kikapcsoltam a zenelejátszómat és az ablakon kinézve sóhajtottam egyet.
-Rossz címre küldtük? - hallottam meg először Dave hangját. Ekkor nem bírtam tovább, felnevettem, közben hátrafordultam hozzájuk.
-A nagyszüleim megették, úgyhogy ez nem jött be. - dobtam meg egy alufólia labdával Davet. Ezután Dave is felém röpített egyet, de a videójátékozó Andrist találta el, szóval megkezdődött a dobálózás. Kinga a mappáját csapkodta a padhoz és ordított, amiért válaszul Zsolti őt is megdobta. Döbbenten néztem, végül elnevettem magam. Zsoltinak vége van.
Minden szünetet az udvaron töltöttünk, rendszerint az árkádok alatt a többi felsőévessel. Ma éppen valami moziműsorokról beszélgettünk, közben röhögtünk a béna kosztümös filmeken, mikor ránéztem a tőlünk nem messze lévő pad felé. Reni és Neményi a padon ülve cseverésztek, Virág pedig a fűben heverészett. Összeszűkült szemekkel néztem, ahogy Neményi megnevetteti Renit. Fogalmam sincs mi van benne ami bennem nincs. Nem lehetnek Neményinek olyan oltári nagy poénjai.
-Cortez szerinted? - rángatott ki István a gondolatmenetemből.
-A tégla a legjobb. - biccentettem, mire mindenki elgondolkozott és helyeslően bólintottak. Nem bírtam tovább rájuk nézni, egyszerűen hátat fordítottam és úgy röhögtem tovább Ricsiékkel. Még mindig a rétes-sztorin akadnak. Duplamatek után (szegény Virág egyest kapott..) éppen a suliboxoknál álltam, mikor rájöttem, hogy nem adtam vissza a Renitől kért tollat. Gyors léptekkel mentem vissza a teremhez, de belefutottam Neményibe. Várrtam, hogy félreálljon, de esze ágában sem volt.
-Arrébb húznád magad? - vetettem oda nem túl barátságosan.
-Szerintem neked ugyanannyi időbe telik kikerülni engem. - vágta rá. Gúnyosan felröhögtem és odanyújtottam neki a tollat.
-Add oda Reninek. - utasítottam, azzal hátat fordítottam és végiggurultam a folyosón egészen az auláig. Kivágtam az ajtót és odaléptem az osztálytársaimhoz.
-Ne feledd Dave, még nincs vége! - fenyegette Zsolti a mellettünk álló Davet az utca végéről, aki folyamatosan csak röhögött.
-Küldhetnétek még abból a rétesből, tényleg finom volt. - mosolyogtam Davere.
-Csak szeretnéd. - röhögött fel.
-Cortez, beszélhetnénk? - jött oda Edina a többi a-s lánnyal.
-Persze, mondd. - biccentettem, mire elvörösödött.
-Úgy értem négyszemközt. - vihogott idegesen.
-Bocsi, most mennem kell. - léptem rá a deszkámra és elindultam a szokásos úton. Pár másodperccel később Ricsi tűnt fel mellettem.
-Jól leráztad. - röhögött, mire én is elmosolyodtam.
-Mindenhol írogat. - forgattam a szememet.
-Menőségi átok. - kacsintott Ricsi, mire felnevettem.
-Sajnálom magunkat. - ráztam a fejem.
Hazaérve megírtam a francia a beadandót, majd felmentem facebookra meg msn-re. Gondoltam egyet és hozzáadtam Renit az ismerősök listájához. Pár perccel később el is fogadta, ami megmosolyogtatott. Azonban mielőtt elérzékenyültem volna, lehajtottam a laptopom fedelét és tévén néztem tovább a sorozataimat. Ja, és megnéztem mégegyszer a téglát. Nem lehet megunni.:)

Szeptember 10., szerda

Az esti videójáték maraton miatt reggel elég nehezen keltem fel. A hajammal nem is vesződtem sokat, csak úgy hagytam ahogy van, magamra kaptam egy pólót és egy farmert, majd indultam is. Sietősen gurultam végig az utcákon, Ricsivel nem találkoztam össze, szóval már biztosan a sulinál volt. Útközben fogadtam egy hívást, de nem szólt bele senki, szóval értetlenkedve letettem.
-Csá. - köszöntem Ricsinek egy kézfogással. Magam mellé támasztottam a deszkámat és a telefonomat kezdtem el nyomkodni.
-Mi van Renivel? - kérdezte hirtelen.
-Elfelejtettem. - jelentettem ki határozottan, mire hitetlenkedve nézett felém.
-Ha te mondod. - röhögött fel, mire vállba vertem. Pár perccel később Reni és Virág sétáltak oda hozzánk.
-Sziasztok. - köszöntek, mire csak közömbösen intettem egyet. Kínos csend alakult ki, de nem sokkal később Dave pattant ki a sötétített üvegű kocsi anyósüléséről.
-Zsolti nincs még itt, ugye? - kérdezte vidáman.
-Nincs. - válaszoltam. Dave magyarázott valami olyat, hogy alig várja, hogy meglássa Zsolit arckifejezését mikor megjön.
-Ki volt az az utolsó, nyomorult, vadbarom... - lépkedett fel Zsolti a suli lépcsőjén idegbeteg állapotban.
-Mi történt? - kérdezte Dave. Istenem, mennyire rossz színész. Zsolti totál kiakadt.
-Hogy mi? Hogy mi történt? Huszonnégy pizzát küldtem vissza tegnap este, és csak nem értették meg, hogy
nem mi rendeltük! A szüleim teljesen hülyének néztek! - ordította kikelve magából. Csodálom, hogy Máday nem rontott ki azonnal a kiabálásra.
-Sajnálattal hallom. - Dave személyen mutatja be, milyen a rossz színész.
-Tudom, hogy te voltál. De ezzel nincs vége! - fenyegette Zsolti. Mi Ricsivel közben már összenézve fel-fel röhögtünk, Dave és Zsolti vitáján. Reni és Virág már bementek, mikor végre Zsolti is elmosolyodott. Végül mindannyian jókedvűen léptünk az aulába. Máday egyből kiszúrta a "balhés ötöst".
-Pósa, Antai-Kelemen, ne szóljak mégegyszer! Eltenni azokat a deszkákat! Felmayer, tedd el a telefonodat! Nagy Zsolt... mi a fenét eszel? - nézett rá Zsoltira fintorogva.
-Virsli, mustár és ubi. Tetszik kérni? - nyújtotta a dobozt Máday felé, aki fintorogva elküldött minket órára. A teremhez érve szakadtunk a röhögéstől. Még akkor sem múlt el a jókedvem mikor megláttam, hogy Neményi fent ül Reni padján és elmélyülten beszélgetnek. Semmi kifogásom nincs ellene. Miért lenne? A mai napon az infószakkör és a suliújság volt terítéken. Engem egyik sem érdekelt, viszont hallottam, hogy Reni jelentkezik a suliújsághoz. Azért remélem bejut. Nem mintha gratulálnék neki. Főleg, hogy Neményi is ott lesz.
Hazaérve levágtam magam a kanapéra és deszkás klippeket néztem, később pedig átjött Ricsi és videójátékokkal játszottunk. Ma nem hozta fel a Reni-témát, aminek felettébb örülök. Csak idegesítettem volna magam miatta. Ennek vége.

Szeptember 9., kedd

Elég unalmas nap volt. Nem tudom ki fogom-e bírni, hogy Neményi elrontja a mindennapjaimat. Ricsinek tegnap mindent elmondtam a parkban. Ő totál megért és csinált facebookon egy csoportot "gyűlölünk Neményi" névvel. Erről Reninek nem muszáj tudnia. Reggel Virággal érkezett, akinek kivételesen jó kedve volt. Reni enyhén elvörösödött, mikor az apja kettőt dudálva hajtott el mellettük. Jól áll neki a pirulás. Mi a fene van velem? Osztálytárs.
-Sziasztok. - köszönt félénken. A lehető leglazábban odavetettem egy "sziát", majd tovább nézegettem a telefonomat, amin persze semmi érdekes nem volt. Ricsi ezt észre is vette és amíg Dave Reniéknek magyarázott valamiről, ő oldalba bökött amolyan "ne feszengj" stílusban.
-Ez vicces lesz. - kaptam el Zsolti utolsó mondatát. Én persze már tudtam miről van szó, szóval visszafojtott mosollyal néztem, ahogyan Dave kiszáll a sötétített üvegű autóból.
-Ne hívogasson! Fogalmam sincs, miről beszél! - üvöltötte, majd egy mozdulattal kirántotta a füléből a headsetet. Miközben odasétált hozzánk, ránéztem Renire, aki érdeklődve figyelte a jelenetet. Naná, hogy még mindig nem értette.
-Halljátok, Halljátok, tegnap este óta pizzát akarnak rendelni a számomon. Valami marha összekeverte, és egy pizzéria honlapján van a számom! Rémes, apám most fogja letiltatni, mert már nem győzzük elismételni, hogy semmilyen duplasajtos akcióról nem tudunk. - rázta a fejét idegesen. Mellettem Ricsi meg-megrázkódott a nevetéstől. - Veletek miújság? - nézett ránk érdeklődve. Ekkor nem bírtuk tovább, mindhármunk hangosan felnevetett.
-Szerintetek ez vicces? - válaszolni nem tudtunk, mivel a fulladás kerülgetett, szóval Reniékhez fordult. Szerintük vicces. - tárta szét a karját.
-És végül tudtak rendelni a pizzériából? - kérdezte Virág. Ricsivel összenéztünk és még hangosabban röhögtünk fel.
-Mit tudom én? Kit érdekel? Nem érted, hogy hajnalig csörgött a mobilom? - siránkozott Dave.
-Miért nem kapcsoltad ki? - kérdezte Reni. Ricsivel és Zsoltival összenéztünk, majd egy nagy "húúúú"-val díjaztuk a kérdését. Okos lány, mit ne mondjak. Mondjuk felettébb idegesít, hogy nem röhögött ezen a sztorin. A fenébe, nincs humora? És ez engem miért érdekel?
-Én sose kapcsolom ki, mi van ha fontos hívás érkezik? - Reni beharapta az alsó ajkát, láthatólag nem tudott válasszal előrukkolni. Ekkor Kinga és az a-s lányok jöttek oda hozzánk. Edina (azt hiszem ez a neve) feltűnően integetett felém. Lazán visszaintettem, majd a telefonomat kezdtem el nyomkodni.
Nem tudjátok, mi volt tegnap a pizzériával? Edzés után rendelni akartunk, de egy bunkó kezelő egyfolytában letette! - Kinga kérdése után mindenkiből egyszerre robbant ki a nevetés. Még Reni is elmosolyodott. Hurrá, érti a poénunkat. Jó pont. Ezután jó hangulatban léptünk be a zajos aulába, ahol Máday már csak minket várt.
-Antai-Kelemen, Pósa! Gördeszkák hangját véltem felfedezni az első emeletről, nagyon remélte, hogy nem ti voltatok! - kiáltott ránk vicsorogva.
-A tanárnő semmivel nem tudja bizonyítani, hogy mi lettünk volna. - szólt Ricsi, mire Máday összehúzott szemmel nézett rá.
-Rajtatok tartom a szemem! Indulás órára! - terelt minket arrébb és egy végzőssel kezdett el kiabálni.
A teremben mindenki üvöltött és röhögött, a pizzás sztori nagy sikert aratott. És nem csak a mi osztályunkban. Az órák unalmasan teltek, viszont eléggé zavart az előttem ülő lány. Nem azt mondom, hogy idegesít, de azért mégis. Idegesít, hogy mennyire nem érdeklem. Órák után a suliboxból szedtem ki a focilabdát, ugyanis az osztályból többen kipróbáljuk a focit a nyílt szakkörök hetén. Már éppen csuktam be az ajtót, mikor megláttam, hogy Reni és Neményi beszélgetnek a folyosón. Reni mosolygott rá. A folyosó végén észrevettem Zsoltit, aki fejét csóválva nézett rájuk, majd felém fordult és elkiáltotta magát.
-Hé, Cortez, rúgd már ide! - vigyorogva passzoltam neki, ő pedig feltartott hüvelykujjal vette tudomásul, hogy Neményi távozott, Reniék pedig jönnek a focira.
Igazából nem annyira vonzott a foci, csak ki akartam próbálni a többiekkel. A lelátó egyik oldala dugig megtelt, én mégis egyetlen lányt kerestem a szememmel. Na jó, ez hülyeség. Kezdek begolyózni. Ezután próbáltam százszázalékosan csak a focira koncentrálni, Ricsiékkel néha elhülyültük, de egyébként klasszul ment. És végül Ricsi, Dave és én is bejutottunk, Zsolti pedig cserének. Negyediknek egyébként egy a-s fiú jutott még be. Hirtelen rengeteg ember gyűlt körénk és gratulálni kezdtek mindnyájunknak. Mosolyogva elfogadtuk és megköszöntük, de mihamarabb próbáltunk elszabadulni. Mikor már éppen szabadultam volna, megláttam, hogy Reni Virággal együtt távozik az udvarra vezető kijáraton. Ennyit arról, hogy örül a bejutásunknak. De kedves. Én is örülök. Pff.
Ricsivel indultam el hazafelé. Szokásunktól eltérően csendben gurultunk egymás mellett. Végül ő szólalt meg elsőként.
-Nem ment oda Reni. - mondta, mire felvont szemöldökkel néztem rá. Erre elnevette magát.
-Na jó, nem megy ez nekem. Tetszik? - kérdezte, mire magam elé meredve gondolkoztam.
-Talán igen. Vagy inkább csak idegesít, hogy nem érdeklem. Tudod, én mindenkinek az esete vagyok. - vigyorogtam rá, mire felröhögött.
-Vágom. De nincs gáz ugye? - fordította komolyra a szót.
-Majd elfelejtem. - vontam vállat, majd elköszöntem tőle, mikor befordult az utcájukba. Míg hazaértem, gondolatba eldöntöttem, hogy véget vetek ennek valahogy. Nem szabad így éreznem iránta. Nem csak azzal van a baj, hogy osztálytárs. Valószínűleg teljesen hidegen hagyom. Nekem is úgy kell tennem, mintha fordítva is ez lenne a helyzet.
-Milyen volt a suli? - kérdezte nagymamám mikor megérkeztem. A falnak támasztottam a deszkámat és lehuppantam mellé a kanapéra.
-Csak a szokásos. Kardos utál, felvettek a focira, az a-s lányok nem hagynak békén, Renin nem tudok kiigazodni. - hadartam el egy szuszra.
-Aranyos lánynak tűnik ez a Reni.
-Igen, az. - mosolyogtam rá és felmentem a szobámba. Megírtam az angol és a franciaházit, a többivel nem igazán foglalkoztam és belenéztem a Lost új részébe. Felmentem msn-re és közben néha válaszolgattam az embereknek. Facebookon visszajelöltem az embereket, ezzel megvolt a mai közösségi oldallal való foglalkozás.
-Cortez, jössz vacsorázni? - kopogott be nagymamám.
-Most nem vagyok éhes, köszönöm. - mondtam neki kedvesen, mire megértően bólintott és kiment. Mivel még nem tudtam elaludni (lehet, hogy kevesebb kólát kéne inni), hajnalig videójátékoztam, végül nagy nehezen 3 körül elaludtam.


Szeptember 8., hétfő

Első nap a suliban. Hát, ma se fogok a filmre koncentrálni. De kezdjük az elején. Deszkával mentem suliba, közben zenét hallgattam (csak Ramones) és az élet nagy dolgairól gondolkoztam, mint például, hogy új függőket kéne venni a deszkámhoz, vagy el kéne kezdeni a többiek által ajánlott sorozatot. Ezekkel a fantasztikus gondolatokkal gurultam oda a lépcsőnél álló Ricsihez. A korlátnak dőlt, egyik kezével a telefonját nyomogatta unottan, másikkal a gördeszkáját pörgette.
-Csá! - köszöntem rá mikor megálltam előtte.
-A megmentőm! - kiáltotta vidáman miközben kezet fogtunk.
-Mitől is mentelek meg? - nevettem.
-Az unalomtól. - vágta rá drámaian.
-A többiek? - céloztam arra, hogy Ricsi biztos nem egyedül szokott itt ácsorogni.
-Bent vannak. Menjünk. - biccentette az ajtó felé. Én is felkaptam a deszkám és elindultunk a bejárat felé. Ricsi felmutatta a belépőkártyáját, nekem azonban kérnem kellett egyet. A portás unottan odaadta és már mehettünk is. A tágas aulába belépve az igazgatóhelyettes vérben forgó szemeivel találtuk szembe magunkat.
-Antai-Kelemen, örülök, hogy betaláltál az iskolába, de azonnal tedd el azt a gördeszkát! Pósa ez rád is vonatkozik! - ordította le a fejünket, mire Ricsivel csak összeröhögtünk.
-Ez minden reggel így megy? - néztem vissza a folyosóról.
-Ja, de már nem is foglalkozunk vele. - legyintett egyet Máday felé.
-Srácok! - kiáltott oda Ricsi a többi osztálytársunknak, akik gyorsan körénk is gyűltek és a nyaramról kérdezgettek. Mindenkinek tömören válaszoltam, közben a szekrények felé pillantottam és megláttam a három lányt az osztályból. Kinga gúnyos mosollyal méregette a körénk gyűlt társaságot, Virág éppen boldogan magyarázott a mellette álló lánynak miközben felénk mutogatott, de ő csak a szekrényében turkált.
-Mivan veled? - kérdezte Ricsi a vállamba bokszolva egyet.
-Ki a harmadik csaj? - kérdeztem a szekrények felé bökve a fejemmel.
-Ő Reni. - mondta elfojtott mosollyal. Alaposabban szemügyre vettem. Szép lány volt. Igen, elég szép. És eléggé zavart, hogy nem jött oda hozzánk. Egy halom ismeretlen itt lógott rajtunk, ő pedig nem jött oda. Becsöngetés előtt már beültünk az angol nyelvi előadóba és egy deszkás klipről beszélgettünk, mikor beesett az ajtón Virág és Reni. Az utóbbi lehajtott fejjel ült be elém. Még csak egy pillanatra sem nézett rám, Virággal tovább csevegett. Ekkor Ricsivel és Zsoltival suttogva megbeszéltünk valamit, amiben persze egyből benne voltak mindketten.
-Ez ki? - kérdeztem csak olyan hangerővel, amit Reni is meghallhat.
-Ki? - kérdezett vissza Ricsi.
-Virág mellett.
-Zsák. - válaszolta Ricsi. (francia osztálytársunk, ez lett a beceneve)
-Nem ő, a másik oldalán! - a mondat végére már majdnem elröhögtem magam.
-Ja! Osztálytárs. Regina. - Ricsi nem bírta tovább, rázkódó vállal, a padra hajtott fejjel röhögött.
-Renáta. - javította ki Zsolti két röhögőgörcs között.
-Mindegy. - legyintett Ricsi.
-Miért nem volt gólyatáborban? - húztam tovább a beszélgetést.
-Mit tudom én, biztos tanult. - mondta Ricsi. Az előttem ülő Reni hirtelen megmerevedett és csak bámult maga elé. Biztos voltam benne, hogy nem a magyarázó tanárt nézi.
-Stréber? - kérdeztem.
-Totál... - válaszolta egyszerre Ricsi és Zsolti. Elégedett mosollyal néztem az előttem ülő lányt, aki feszengve hajolt a füzete fölé és jegyzetelni kezdett. Hogy mit írhatott, arról fogalmam sincs, ugyanis a tanár még csak nekem magyarázott valamit. Mr. O'Realy csak pár pillanatra fordult el tőlünk, de már az egész osztály beszélgetni kezdett. Egyszer csak egy idegesítő hangra lettem figyelmes. Neményi Arnold. Azt hiszem soha senkit nem utáltam még ennyire az életemben. És biztos vagyok benne, hogy soha nem is fogok. Éppen valami rohadtul diplomatikus választ adott Davenek, aki felvont szemöldökkel, értetlenül meredt rá.
-Kösz, miattad megint nem értünk majd semmit. - kapcsolódott be a beszélgetésbe Zsolti is. -Milyen újság ez? - kérdezte kicsit felállva, hogy átlásson felette.
-IPM. A gondolkodó ember lapja. Neked nem ajánlom. - vágta rá Neményi és tovább olvasott unottan. Idegesen figyeltem minden mozdulatát és legszívesebben azonnal beleépítettem volna a fejét a földbe. Azonban megenyhültem kicsit, mikor láttam, hogy Reni mosolyogva nézett Zsoltira, aki éppen beszólt valamit Neményinek. Miközben visszafele fordult, összetalálkozott a tekintetünk. Nem tudtam leolvasni semmit az arcáról, ugyanis szinte egyből előre is fordult és óra végéig vissza sem fordult. Mondjuk miért tette volna? Ott van neki Neményi. Pff.
Angol után a kémialaborba mentünk, ahol névrend szerint ültünk, szóval nekem elől kellett ülnöm Virággal. Ricsi pedig leghátul ült Renivel. legalább nem Neményivel ül. Csengetés után Gondos rontott be a terembe, akitől már első látásra frászt kaptam. Jól mondták a többiek, a hideg is kirázott tőle.
-Jól van! - kezdte az órát. Az valami cukor a szájában? Miért eszik cukrot 60 évesen? -Antai-Kelemen? Megérkezett már? - olvasta fel a naplóból és hunyorogva körbenézett. Mintha csak szívességet tennék, a magasba emeltem a kezemet.
-Jó. Ádám, kérd el a többiektől a jegyzeteket. - bólintott sietve és már lapozgatott is tovább.
-Pósa Richárd?
-Én eddig is itt voltam. - értetlenkedett Ricsi.
-Tudom. Viszont most felelsz. - az egész osztály ledermedt, hirtelen jött ez a kis feleltetés. Ricsi felállt és gyorsan átlapozta a füzetét, amiben gondolom semmi nem volt, ugyanis szitkozódott egy kicsit magában. Gondos feltette az előző kérdést, Ricsi pedig idegesen dobolt a padon, aztán egyszer csak mondta a választ. Ránéztem a mellette ülő Renire, aki visszafojtott mosollyal meredt maga elé. Ügyes. Még négyszer eljátszották ugyanezt, aztán Ricsi leült egy ötössel. Hitetlenül ráztam a fejem és mosolyogva visszafordultam a tanár felé. Persze óra után is még ezzel szívattuk Ricsit.
-Jön. - suttogtam, mire mindenki kapcsolt. Összeröhögtünk mielőtt megint előadtuk volna.
-Most komolyan hogy a fenébe csináltad? - kérdezte hangosan Dave.
-Gondolod, hogy magamtól? Regi súgott.
-Reni. - javítottuk ki mindhárman. Figyeltem Reni reakcióját miközben elhaladt mellettünk. Mintha észre se vette volna, Virág felé mosolygott, miközben ő magyarázott neki valamiről. Tényleg ennyire láthatatlan vagyok számára? Persze Neményi...hagyjuk. Amikor beléptünk a terembe, Reni már a helyén ül, én pedig úgy tűnik mögötte. Miközben igyekeztem én is úgy tenni mintha nem létezne, Kinga rakott le elém egy halom jegyzetet.
-Kösz. - vetettem oda, miközben beleittam a kólámba. -Ez minden?
-Vicces vagy. Mintha nem lenne elég. - nézett rám unottan. De jó barátok leszünk.
A francia meg az irodalom már gyorsan eltelt, bár irodalmon észrevettem, hogy Kardos nem valami szépen pillantgat  felém. Barka röpdolgozatot íratott, ami alól én fel voltam mentve, nem mintha amúgy tanultam volna rá. Kiélveztem a helyzetet és a padra hajtott fejjel aludtam. Matekon halmazműveletek voltak, mindenki egyesével ment a táblához. Én lerendeztem egy "fogalmam sincs" válasszal, Reni azonban kiment és kemény fél perc alatt lazán felfirkantotta a táblára az egész egyenletet. Lehajtott fejjel ült vissza a helyére, egy pillanatra sem nézett rám. Érdekes. Mintha nem kedvelne valamiért.
A suliban közben zajlott az élet, ugyanis kezdetét vette a "nyílt szakkörök hete". Általában minden diák jár valami szakkörre, de ez engem teljesen hidegen hagy. Miközben elhaladtam a parafa tábla előtt, mindenki érdeklődve nézte, hogy feliratkozok-e valamire. Nem tettem, csak összeröhögtem Ricsivel. Kiléptünk a kapunk és bevártuk a többieket a lépcsőnél.
-Figy, jól bevált Reninél ez a szívatás. - nézett rám Ricsi. Felnéztem a telefonomból egy pillanatra és kérdőn néztem rá.
-Csak Neményi miatt csináltam. Utálom. - jelentettem ki határozottan.
-Hát persze. - csapott a vállamra nevetve.
-Ki jön hambizni? - lépett ki az ajtón Zsolti.
-Az előbb ebédeltél. - lépett ki mögüle Kinga értetlenül.
-Ezt most csak azért mondod, hogy téged is elhívjalak. - vágta rá Zsolti gúnyos vigyorral.
-Közlöm veled, hogy ma edzésem van és semmiképp nem hagynám ki holmi undorító, zsírban fröcsögő tehénért. - húzta meg a copfját Kinga, azzal ott hagyott minket.
-Ez nem normális. - röhögött fel Zsolti, amivel persze mindannyian egyetértettünk.
-Cortez, ott leszel ma a parkban? - lépett hozzám Edina, mögötte a másik három a-s lánnyal.
-Ja. - válaszoltam rágózva, majd Zsolti poénján röhögtem egyet.
-Oké, akkor ott találkozunk. - nyávogta, majd a barátnőivel elindult a buszmegálló felé.
-Hallod, rád van kattanva. - vihogott Zsolti.
-Tiéd lehet. - legyintettem, mire mind felröhögtek. Ezután elindultunk haza Ricsivel, Zsoltiék pedig a mekibe.
-Egy óra múlva a parkban. - köszönt el Ricsi, majd begurult az egyik utcába. Hazaérve lepakoltam a táskám és fel is mentem az emeletre. Átnéztem a holnapi tanulnivalókat, de nem igazán foglalkoztatott, szóval indulásig megnéztem egy részt a lost-ból. Azt hiszem most ez a kedvencem.

Szeptember 7., vasárnap

Mit ne mondjak...klassz újra otthon lenni. Szeretem a nyarat a haverokkal tölteni, de mégis csak ez a megszokott. Drága koszos, büdös reptér, drága Budapest, drága viháncoló lányok, megjöttem! Gyorsan odaállítottam egy taxihoz, bepakoltam a csomagjaimat és már be is diktáltam a nagyszüleim címét. Útközben elővettem az Ipodomat és hazáig azt hallgattam. Elmentünk a Szent Johanna előtt is, ahol csak egy-két kisebb csoport állt a lépcső előtt és hangosan röhögtek. Hát, holnap reggel, vagyis inkább hajnalban már én is bemutatkozhatok a tanároknak. Szuper. A ház előtt a nagyszüleim már kint álltak és segítettek bevinni a csomagokat. Legalább a nagyapám, a nagymamámnak soha nem adok lehetőséget a cipekedésre.
-Milyen volt az út? - kérdezte nagymamám kedvesen.
-Csak a szokásos. - vontam meg a vállam. -Anyáék üdvözölnek. - mosolyogtam rájuk, mire szomorú mosollyal biccentettek, hogy tudomásul vették. Kényes téma ez nálunk. Váltottam még velük pár szót, de elég fáradt voltam, szóval felmentem a szobámba és úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba. Már majdnem elaludtam, mikor megszólalt a telefonom.
-Igen? - vettem fel álmosan.
-Felkeltettelek? - hallottam meg Ricsi hangját.
-Nem aludtam még. - válaszoltam egy hatalmas ásítás közepette.
-Akkor jó. Figy este megyünk még a parkba, jössz velünk? - kérdezte.
-Ezt kihagyom, mindjárt beájulok. - mondtam mire elnevette magát.
-Akkor holnap. - tette le, én pedig arrébb tettem a blackberryt és magamhoz vettem a laptopomat. Miközben bekapcsolt, kinyitottam egy dobozos kólát. Nálam ez alap dolog. Felmentem msn-re, de mivel Ricsiék a parkba mentek, senki érdekes nem volt fent. Mégis bevillant vagy hat narancssárga ablak, jelezve, hogy írtak. Gyorsan visszaírtam mindenkinek, hogy "jól köszi", "nagyon jól telt" vagy "holnap már megyek" és hasonló üzeneteket, majd rejtettre változtattam az állapotomat. A bevillanó ablakok így se szűntek meg, de legalább már fogyóban voltak. Felnéztem facebookra, ami ezerrel pörgött. Semmi érdekes nem volt rajta, szóval nem olvasgattam, csak válaszoltam pár fontosabb embernek, visszaigazoltam azokat, akik bejelöltek és ki is léptem. Ricsi egy filmajánlót küldött, szóval eldöntöttem, hogy még megnézem az új Leonardo DiCaprio filmet. Kikapcsoltam a gépet és bedugtam a tévémbe a pendrive-ot. Közben muszáj volt lenémítanom a telefonomat, mert folyamatosan üzengettek. Nem sajnáltatni akarom magam, de azért ennek a "menőségnek" is van határa. Például a magánélet. Nekem is szükségem van rá. Márpedig néha egy kis személyes teret se kapok. Igaz, hozzászoktam az évek során és próbálok úgy tenni mintha nem érdekelne, de azért mégis elég sok energiát felemészt, hogy mindig koslat valaki utánam. Próbáltam a filmre koncentrálni, de gondolatban teljesen máshol jártam. Végül hitetlenkedve megráztam a fejemet és a film elejére tekertem. A film egyébként tényleg jó volt, ahogy Ricsi írta. Kár, hogy nem sokat tudtam rá figyelni. Mindegy, holnap újra megpróbálom.

Szeptember 1., hétfő"

Egy újabb nyárt tudhatok magam mögött. Vagyis nem teljesen még egy hétig itt leszek a szüleimnél , Amerikában. Hurrá. Félreértés ne essék, szeretem a szüleimet, de nem igazán kötődöm hozzájuk. A nagyszüleimmel élek Budapesten és őket valahogy jobban bírom. Egészen kicsi korom óta működik nálunk ez a rendszer, hogy a nagyszüleim gyakorlatilag a szüleim, az igazi szüleimet pedig látom egy évben egyszer. Közben pedig szülinapomra, karácsonyra, húsvétra és egyéb ünnepekre csak pénzt kapok tőlük. Ez vagy azért van mert egyáltalán nem ismernek már, vagy pedig kicsit sem érdeklem őket. Szerintem a kettő együtt, de mindegy. Ebben az évben nagy változás következik be az életemben. Gimnáziumi tanuló lettem. Igazából már tavaly is az lehettem volna, de az amerikai suli miatt egy évet újra kell járnom. Külföldön élők átka. Visszatérve a hatalmas változásra (cinizmus), ezért kezdtem bele a naplóírásba is. Tudom, a mai fiataloknál már ciki ha valaki naplót vezet, de ahogy megismertem gólyahéten az osztálytársaimat, remek négy évem lesz, és mivel ez lehet életem legjobb négy éve, meg akarom örökíteni. Egyébként a gólyahét király volt, kivéve hogy az a-s  lányok közül az egyik (elfelejtettem a nevét) végig rajtam lógott. Nem csúnya lány, de nem az esetem. Sőt, közülük egyikük sem az esetem. A mi osztályunkban összesen három lány van. Közülük az egyik idegbeteg, a másik emós, a harmadik meg nem is jelent meg a gólyahéten. Na, itt se találom meg életem szerelmét. Viszont a fiúk mind jó arcok, szóval unatkozni se fogok. Az osztályfőnök is eléggé tűrhető, igaz, nem tud minket fegyelmezni, de nekünk ezzel semmi bajunk. A vetélkedőkbe simán lenyomtuk az a-sokat, már is látszik melyik a jobb osztályközösség. Míg ott a lányok viháncolva mutogatták magukat, nálunk Kinga segítségével mindenki odatette magát. Esküszöm ez a lány egyszer még valami sorozatgyilkos lesz. Komolyan, még Mádayval is képes kikezdeni. Totál Őrült :).
-Haver, most van vége a barátságunknak. - Greg jött be a szobámba és vágta le magát a kanapéra. Természetesen angolul beszélünk. Röhögve összecsuktam a naplómat és mielőtt leültem mellé belebokszoltam a karjába.
-De most komolyan...ha az egy napló, mi nem beszélünk többet. - mutogatott összevissza a lehető legkomolyabb fejjel, de láttam, hogy valójában mosolyog.
-Egyszer mindent el kell kezdeni. - vontam meg a vállam.
-Remélem jól fogod ott érezni magad. - ezt már tudom, hogy teljesen komolyan gondolta. Ő persze tudja milyen a kapcsolatom a szüleimmel, hogy min megyek keresztül egészen kicsi korom óta.
-Nem lehet olyan rossz, mint eddig. - villantottam felé egy halvány mosolyt és beleittam a dobozos kólámba.
-Engem bármikor hívhatsz, ugye tudod? - kérdezte az arcomat fürkészve.
-Tudom. De nem lesz szívem hajnalok hajnalán skype miatt felébreszteni. - mosolyogtam, mire a fejét rázva nézett rám.
-Nem gáz. - vont vállat végül.
-Ez kezd kicsit nyálas lenni, szóval ideje deszkázni. - keltem fel a kanapéról és felkaptam a fotelnak döntött deszkámat.
-Jó ötlet, kezdtem beégni. - értett egyet és nevetve kimentünk a szobából. A szüleimet a nappaliban találtuk, éppen valami unalmas sorozatot bámultak a díványon.
-Léptünk deszkázni. - jelentettem be, de nem vártam meg a válaszukat, már kiléptem a meleg, nyár végi levegőre.