November 28., péntek

Az egész tegnapi napunk arról szólt, hogy próbáltuk kitalálni, hogy ki küldte azt a sok gesztenyepürét. Reggelre már rengeteg gyanúsítottunk volt. A lépcsőnél éppen egyeztettünk, mikor megjöttek Reniék is. 
-Reni! Virág! Figyeljetek! - ugrott ki eléjük egyből Dave. -Megvannak a lehetséges gyanúsítottak.
-Igen? Kik azok? - kérdezte Reni. Látszott rajta, hogy nem vár értelmes választ.
-A hármas számú. - vette át a szót Zsolti. -Neményi.
-Arnold? Biztos nem. - rázta meg a fejét határozottan. Persze, hogy egyből megvédi. Egyébként ő nem is volt rendes gyanúsított, csak kíváncsiak voltunk Reni reakciójára. Tudtuk, hogy Neményi nem foglalkozna ilyesfajta "buta" dolgokkal. Ő túl érett az ilyen gyerekes szórakozásokhoz. Ezt már nem is lehet fokozni. 
-A kettes számú Dani a 12/a-ból.
-Dani? A fotós? Ő hogy jött? - nevette el magát Reni. 
-Gesztenyefájuk van. - mondta komolyan Zsolti, mire Reni csak még jobban nevetett.
-Szerintem nem ő volt. - mondta végül mosolyogva.
-Reni, lassan azt kell hinnem, hogy te voltál. - vakargatta az állát Dave, közben Reni arcát fürkészte.
-Miért? - beharapta az alsó ajkát, hogy elfojtsa az újabb mosolyt.
-Mert gyanúsan viselkedsz. - erre aztán már hangosan felnevetett Virággal együtt.
-Az első számú gyanúsított pedig Gabi a 11/b-ből.
-Az mégis kicsoda? - tárta szét a karját Reni.
-A szülei cukrászdát üzemeltetnek. - szálltam be én is. Reni hitetlenkedve nézett ránk.
-De vele nem is szórakoztatok telefonon. - ráncolta a homlokát elgondolkodva.
-De elég gyanús, hogy cukrászdájuk van, nem? - kérdezte Zsolti. Ezen Reni csak nevetett és annyiban hagyta. 

Irodalmon nem feleltünk, csak rendesen továbbmentünk az anyaggal, de óra vége előtt tíz perccel Kardos témát váltott.
-Aki a nevét hallja, az jövő hét péntekre házi dolgozatot ír A fösvényből. - közben szinte végig rám nézett, szóval már tudom, hogy mi lesz a sorsom. Jövő hét csütörtökön Renivel házidogát fogunk írni. Soha ne legyen ennél jobb elfoglaltságom...
-Antai-Kelemen, Felmayer, Haraszti. - hát, legalább nem egyedül. Virág elkezdett tapsikolni, mert éppen kettesre áll, így neki nem kell írnia. Mázlista. Egyébként kijelentette Kardos előtt, hogy el se olvasta. Bár lehet ő legalább tudja miről van szó. Én életemben nem hallottam ezt a címet, és fogalmam sincs mi lehet. Csak reménykedem, hogy rövid. Na meg persze, hogy Reni már olvasta.
Osztályfőnökin elmondta Haller, hogy jövő héten végig karácsonyi díszítés lesz a Szent Johannában. Fura egy iskola. Elég kicsit, mégis minek kell egy hétig díszíteni? Mindegy, talán negyedik év végére megszokom ezt a sok furcsaságot.

November 27., csütörtök

A héten konkrétan semmi említésre méltó dolog nem történt. Hétvégén végig a fiúkkal voltam, aztán csak vasárnap este vettem rá magam, hogy felhívjam a szüleimet. Persze totál ki voltak akadva rám, fél órán keresztül csak veszekedtünk ezen az egészen, még azt is felhoztam, hogy nélkülem mennek el Ausztráliába. Erre csak annyit mondtak, hogy én választottam azt az életet, ami tőlük teljesen külön van. Végül nem akartam rosszban elköszönni, így elmondtam, hogy sajnálom a történteket, és nem fordul elő többet ilyen. Ezután ők köszöntek el, mert valami programjuk volt egy másik házaspárral délután. Amint mondtam, semmi említésre méltó dolog nem történt. 
Ma reggel Ricsivel meglepődtünk, mikor láttuk, hogy a lányok már ott ácsorognak a suli előtti lépcsőknél. Ricsi egyből oldalba bökött, hogy figyeljem Virág haját. Fel volt neki tupírozva. Sok emó csinál ilyet azt hiszem. 
-Mit csináltok itt ilyen korán? - kérdezte Ricsi, mindenféle köszönés nélkül.
-Kiraktak minket. - mosolygott Virág. Ezt nem egészen tudom hogy értette, de azért én is bólintottam.
-Elaludtad a hajad? - mosolygott rá Ricsi, mire Virág automatikusan elpirult és a hajához kapott.
-Nem, csak feltupíroztam.
-Béna.
-A tiéd béna! - Renivel egyszerre néztünk egymásra, és nem tudom, hogy Virágék nevetségesen gyerekes párbeszédén, vagy csak azon, hogy így egymásra néztünk, de elnevettük magunkat. Mindenesetre szórakoztató volt. Nem sokkal később megérkezett Zsolti, majd szinte egyből utána Dave apjának kocsija gurult oda elénk. Csakhogy Dave-vel együtt ezúttal az apja is kiszállt és odasétált hozzánk. Fogalmunk sem volt miről lehet szó. Értetlenül néztünk össze, aztán Dave-re, de ő csak dühösen nézett vissza ránk. Az apja elmondta mi a baja. Azzal kezdte, hogy ő is volt diák, tehát teljesen megérti a hajnalban lezajló tréfás telefonhívásokat és üzeneteket. De azért kicsapta nála a biztosítékot a harminc adagnyi gesztenyepüré. Valaki nagyon kiakadhatott Dave-re. Mivel Ricsi nem avatott bele, ezért biztos nem ő vagy Zsolti a tettes. De hát mégis ki? Ez baromi jó ötlet egyébként. Már alig vártam, hogy kiderüljön és gratulálhassak az illetőnek. Dave-re már nagyon rászolgált ez a "büntetés". Az apja még szidott kicsit minket, aztán mutatta, hogy a kocsija csomagtartójában van az összes. Tehát ki kellett szednünk mind a harminc adagot a kocsiból, és fel kellett vinnünk a termünkbe. Na, hát ezen már Máday is csak tátotta a száját. 
-Pósa, mi ez az egész? - sétált oda hozzánk elképedve.
-Öhm. - köhintett Ricsi. -Meglepetés.
-Zsáknak. - improvizált tovább.
-Hogyan? - ráncolta a homlokát Máday.
-Jacques, a francia osztálytársunk. - szállt be a játékba Reni is. 
-Mi van vele?
-Zsáknak készítettük. Meg az osztálynak. Az osztálynak meglepetés. - mondta Zsolti. Ha nem lett volna hat doboznyi gesztenyepüré a kezemben, most biztos a homlokomra csaptam volna. Zsolti aztán nem tud színészkedni. Máday persze nem értette, és Renitől várta a magyarázatot. Reni egész ügyesen hazudott. Azt mondta, hogy tegnap páran édességet készítettünk, de elég sok lett, így behoztuk, hogy ne romoljon meg otthon. Ezzel szépen megúsztuk, szóval elindulhattunk a terem felé. zsolti teljesen belelkesedett ettől az egésztől.
-Reni, ez óriási! Hogy kivágtad magad! Szuper volt. - igen, jól tud hazudni. Ezt azért észben tartom. De tényleg, szemrebbenés nélkül. Dave azonban még mindig ki volt akadva, és még Renit is megvádolta, hogy részt vett ebben az akcióban. A teremben lepakoltuk mint a harminc adagot az asztalra és próbáltunk rájönni, hogy ki lehet a tettes. Közben Zsolti szerzett a büféből műanyag villákat, így mindannyian magunkhoz vettünk egy-egy dobozt, és evés közben tanakodtunk tovább. Minden osztálytársunknak adtunk egy adagot, és közben figyeltük az arckifejezésüket, de egyikük arcáról se lehetett leolvasni, hogy ő lett volna az elkövető. Hát, végül nem derült ki a tettes, viszont minden tanár örömmel fogadta el a gesztenyepürét, és így senki sem feleltetett. Ez egész jó taktika. Vladár ráadásul gesztenyét rajzoltatott velünk órán. Ezt Reni szerencséjére nem osztályozta le, ugyanis ő egy barna foltnál többet nem csinált a lapjára. Öröm volt nézni. 
A délután korrepetálás is elég unalmasan telt, ezúttal Reni nem kérdezősködött, és én se tudtam mit mondhatnék neki. Viszont rettentően örült, hogy majdnem teljesen egyedül leelemeztem egy verset. Szerinte nagyon fejlődőképes vagyok. Ezután fel akartam hozni valami témát, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe, ami érdekelné őt. Jövőhétre ki kell találnom valamit.

November 21., péntek

Végre a hét utolsó napja. Már kicsit elegem van ebből a hétből. Az egyetlen érdekes dolog a mai napon az volt, hogy második órán, irodalmon elkezdett havazni. Én nagyjából ülve aludtam, szóval csak akkor vettem észre, mikor Virág felkiáltott. Szinte mindenki felpattant és valamelyik ablakhoz sietett. Legtöbben ezt azért tettük, hogy teljen az idő az órából, de például Virág tényleg csodálkozva nézte ezt az igen furcsa jelenséget. Kardos néhány perc múlva mindenkit a helyére ültetett, de a lelkesedésünket már nem tudta letörni. Szünetben mindenki az udvaron lógott, és bár a hó egyből elolvadt, ahogy földet ért, azért mindannyian örültünk neki. Vagyis majdnem mindannyian. Neményi szokásos undorodó arckifejezésével támaszkodott a falnak az árkádok alatt. Reni mellette állt és a néhány méterrel arrébb álló Virágon mosolygott, aki nyitott szájjal várta, hogy a szájába essen pár pehely. 
Otthon azonban már sikerült elrontani a kedvem. Nagymamám csak rám várt a nappaliban ülve. 
-Cortez! 
-Baj van? - kérdeztem egyből.
-A szüleid idegesen hívtak fel az előbb. Vártak téged tegnap este skype-on. Hálaadás volt. - ezt teljesen elfelejtettem. Már annyira megszoktam az itteni életet, hogy nem is vettem figyelembe, hogy november negyedik csütörtökje volt tegnap. Ami az amerikai Hálaadás. Ami a szüleimnek az egyik legfontosabb ünnep. Mondhatni fontosabb mint a szülinapom. Bár annál még a macskájuk szülinapja is fontosabb. Mindegy.
-Nagyon fáradt voltam. Kiment a fejemből.
-Tudod milyen fontos nekik. Ráadásul karácsonykor nem tudod őket hívni, mert elutaznak majd.
-Mi? Hova?
-Azt hiszem Ausztráliába mennek. Melegebb éghaljatra vágynak. - melegre vágynak? És nem gondolják, hogy esetleg én is velük tartanék?
-Mondtak még valami érdekeset? - kérdeztem végül.
-Csak csalódottak voltak. Ennyi. 
-Ezt talán túlélem. - ezzel befejezettnek tekintettem a beszélgetést és fel is mentem a szobámba. Mivel kicsit még mindig esett a hó, felhívtam Ricsit, hogy átugorhatok-e. Hallotta a hangomon, hogy valami nincs rendben, szóval egyből rávágta az igent. Nem is csináltam semmit, csak visszavettem a kabátomat és ismét kiléptem a fagyos levegőre. Pár perc séta után meg is érkeztem Ricsiékhez. Éppen egyedül volt otthon szerencsére.
-Mi a gáz? - kérdezte amint felértünk a szobájába.
-Tegnap volt Hálaadás én meg átaludtam. - tártam szét a karom.
-Na és? Lesz jövőre is. - fintorgott Ricsi, amire muszáj volt nevetnem.
-Csak nekik ez a legfontosabb.. - magyaráztam.
-Nem várhatják el, hogy suliidőben fent legyél hajnali kettőig. - vonta meg a vállát.
-Ezt tényleg te mondtad?
-Kivéve ha Lost van. - ezen megint nevetnem kellett. Azt hiszem kijelenthetem, hogy Ricsi ismer a legjobban. Persze a nagyszüleim után. 
-Na, és mi volt a korrepetáláson? - kacsintott rám.
-A gördeszkázásról kérdezett. - tártam szét a karom tanácstalanul. Ricsi furán nézett rám.
-Közös témát keresett. - gondolkodott el.
-Bármilyen fura, erre magam is rájöttem. - sóhajtottam.
-De miért kérdez ilyet, ha suliban rád se néz?
-Gondolom kedvességből. Ő ilyen. Jól nevelt lány. - vontam vállat. Ricsi egy ideig csak bambult maga elé, ahogy én is, aztán végül ő szólalt meg.
-Tony Hawk? - kérdezte.
-Még szép! - ültem fel egyből, és előkészültem a szokásos tevékenységünkhöz. Jó volt kicsit kiereszteni a gőzt. Még ha egy kis időre is, de elmenekültem a problémáim elől. Ráérnek.

November 20., csütörtök

Kicsit még mindig emésztett a bűntudat, hogy nem tudtam feltenni Reninek egyetlen kedves kérdést, amiből talán egy értelmes beszélgetés is lehetett volna. Eléggé meglepődtem, mikor reggel megpillantottam Reniék kocsiját közvetlen a lépcsőknél. Elsőként Virág szállt ki, aki egyből nyújtotta Reninek a karját, de ő csak mosolyogva leintette. Mondjuk miért is lepődök meg, hogy a kis stréber egy napot se bír hiányozni a suliból? És én miért örülök ennek? Ahogy odasántikált hozzánk, egyből feltettem neki a kérdést minden bevezető nélkül.
-Hogy van a bokád?
-Egész jól. - biccentett egy halvány mosoly kíséretében. 
-Pszt, jön Kinga. - csitított el minket Dave. Pont a legjobb pillanatban. Próbáltam elkapni a tekintetét, de lesütötte a szemét. Mégis mi baja van? Ő akarta a legjobban megtudni, hogy Reni érez-e valamit.
-Hol van Zsolti? - ért oda hozzánk Kinga. Hű, neki is jó reggelt...
-Még nincs itt. - ásított Virág.
-Jó, akkor neked mondom, Dávid, de kérlek, add át neki. Ez  nem jött be! - persze arról beszélt, hogy Zsolti hajnali fél négykor felhívta Kingát, aki viszont éjszakára mindig kikapcsolja a mobilját, így ez a kísérlet sikertelennek bizonyult. Kicsivel később Ricsi is csatlakozott hozzánk, szintén felháborodva, mivel Dave őt is üzenetekkel bombázta az éjszaka. Tehát nem csak nekem volt álmatlan éjszakám. Ez azért megnyugtató. De ők tényleg csak azért vannak fent, hogy egymást szívassák. Ezért nekem nem érné meg. Végül kiderült, hogy az osztályból még András, Robi, és Zsák is telefonja is folyamatosan csipogott az éjszaka. Bár erre van egy egyszerű megoldás: le kell némítani. 

Délután hatra szokásosan átmentem Renihez az irodalom korrepetálásomra. Mint mindig, most is halálra untam magam. Ráadásul az irodalmon kívül egy szót se beszéltünk a két óra alatt. De mi a fenét hozhattam volna fel közös témaként? Mi az, amit szeret? A könyveken kívül? Nagyon nem ismerem igazából, csak tudom, hogy érdekel. Miután elemeztünk pár verset, és elolvastam egy rövidített kötelezőt, amiből először nem sokat értettem, már éppen indultam volna a kijárat felé, mikor meghallottam Reni feltett kérdését. Ami elég személyes volt.
-Mióta gördeszkázol? - kérdezte. Miért tud mindig meglepni? Hogy csinálja? Egyáltalán ez most hogy jött? Nem hezitáltam sokáig, hogy ne legyen feltűnő, hogy mennyire meglepett a kíváncsisága, így hát elkezdtem mesélni a gördeszkás karrieremről. Elmondtam neki, hogy már egészen kicsi korom óta csinálom és, hogy nemrég tanultam meg két átkozottul nehéz trükköt, amikről persze fogalma se volt, de azért kedvesen bólogatott. Azt hiszem tényleg érdekelte. Sőt, egész jól elbeszélgettünk a deszkás témáról, így majdnem fél órával később indultam el haza. Vegyes érzelmekkel léptem ki a sötét utcára. Miért olyan nehéz alapból ez az egész, ha lehetne könnyű is, mint ma este?

November 19., szerda

Mire reggel odaértünk a suli elé, Dave és Zsolti már javában vitatkoztak. Zsolti ugyanis mostanság azzal szórakozik, hogy hanjalban hívogatja Dave mobilját és megkérdezi tőle, hogy miújság. Ez tegnap kicsit rosszul sült el, ugyanis Dave telefonja lemerült, így a vezetékest próbálta meg, amit Dave apja vett fel. Zsolti persze egyből letette, de kimutatta a számot, így lebukott.
-Nem értem miért nem vagy képes aludni mint egy normális ember. - vetette oda Dave.
-Mi abban a móka? - röhögött Zsolti. 
-Már megint felhívtad? - kérdezte Ricsi, ahogy odaértünk.
-Hallod, az apja vette fel. - röhögött tovább Zsolti.
-Elmondtad, hogy zaklatják a pici fiát? - kérdeztem Dave-től.
-Ez nem.. - nem tudott mit mondani, mert most már mindenki rajta röhögött.
-Hé, van valakinek kémia házija? - terelte el a témát Dave.
-A francba! Remélem jön ma az eszem. - célzott Ricsi arra, hogy Reninek köszönhetően hiszi őt Gondos strébernek. Pár perc múlva meg is érkeztek Reniék. Mi egyből letámadtuk őt, de Virágot úgy kellett rávenni, hogy legalább másolja le a házit.
A tesióra valami rémes volt. Most volt az első óra, hogy nem fociztunk, mert hiányzott a tanárunk, így összevontak minket a lányokkal. Tehát a két kilencedikes osztály elindult szakadó esőben suliköröket futni. Remekül hangzik, nem? Ahogy megszólalt a síp, Edináékat mintha puskából lőtték volna ki, úgy rohantak. Mi mögöttük voltunk egy kicsivel, Reniék pedig jóval lemaradva az utolsó helyen. Kinga természetesen felvette a versenyt Edináékkal, akik nem is bírták sokáig ezt a tempót, így sajnos beértük őket és egy ideig együtt futottunk. Próbáltunk Ricsivel gyorsabban futni, de mindig hallottuk, hogy a nyakunkban lihegnek. Mikor hátranéztünk persze próbáltak mosolyogni, de látszott rajtuk, hogy lassan kiköpik a tüdejüket. Az utolsó helyen futó hármast legalább kétszer leelőztük időközben. Reni jót elnevetgélt Zsoltival, nem igazán zavarta, mikor elfutottunk mellette. Virág viszont már attól a kis tempótól is fuldoklott konkrétan. Az utolsó előtti körünket kezdtük éppen, mikor láttuk, hogy Reniék belehúztak kicsit. 
-Szerinted mit mondhatott nekik Korponay? - röhögött mellettem Ricsi.
-Lehet, hogy nem kell futniuk már idén. - mosolyogtam, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról. A lányok éppen fordultak volna be a sarkon, de Reni elcsúszott a vizes aszfalton és hatalmasat esett. Egy pillanatra megálltam és azt sem tudtam mit csináljak, de aztán kapcsoltam és futottam Ricsi után, hogy segítsünk neki.
-Hé. - guggolt le hozzá Ricsi ahogy odaért. Virág éppen próbáltam felrángatni onnan, ami nem igazán ment, szóval én is odanyújtottam a kezem. Reni egy pillanatig hezitált, de aztán megragadta a karomat.
-Minden oké? - kérdezte Ricsi, ugyanis én nem tudtam még megszólalni.
-Nem tudom. Fáj a bokám. - összeszorította a fogait, igyekezett nem elsírni magát, de látszott rajta, hogy mennyire fáj neki. Inkább felemelte.
-Szólok a tanárnak. - futott visszafele Ricsi. Virág úgy tűnt, mint akiből bármelyik pillanatban előtörhet a sírás. Nem hagyhattam, hogy fél lábon várja a tanárt a szakadó esőben, szóval megfogtam a karját és a nyakam köré tettem. Puha kezével kicsit megszorította a pólómat mikor megpróbált ráállni, de azonnal el is engedte szinte. Mondtam volna neki, hogy csak nyugodtan, de még mindig nem jött ki hang a torkomon. Így indultunk el lassan visszafele, közben többen odaértek már és kérdezgették mi a baj. Persze Edina hirtelen nagyon érdeklődni kezdett Reni iránt. Bár végig engem nézett. Végül Korponay is odaért, és rendesen félre is lökött egyből.
-Mi történt?
-Elesett. A sarkon. - mutatott arra Virág.
-Fáj valamid?
-A bokám. És kiszakadt a melegítőm. - ezen muszáj volt elmosolyodnom. Persze, hogy terelni próbálta a témát. Erős lány. Korponay mondta, hogy menjünk vissza a terembe, ő majd elviszi Renit az orvosi szobába. Szólni akartam, hogy majd én segítek. de Neményi lépett ki a tömegből és ajánlotta fel a segítségét. Na jó. Ez azért fájt. Neményi megnyerte ezt a kört. Reni elég szomorúan nézett, de mikor Neményi a nyaka köré dobta a karját, ahogy néhány perce én is tettem, megejtett egy kis mosolyt. Hát persze. Elsőként indultam vissza a tesiterembe. Nem akartam nézni.
Ezután Renit hazavitték, de előtte még Kardos meglátogatta, amitől a legtöbben megijedtünk, mert ez egyáltalán nem rá vall, de Reni szerint csak figyelmes volt. Ahogy gondolja. 
Délután végig azon gondolkoztam, vajon mi lehet Renivel. Sokszor megnyitottam az ablakot, hogy írok neki valami kedveset, jobbulást kívánok neki, de gondolom megkapta Neményitől. Akárhányszor felelevenítettem magamban a képet, ahogy átkarolta Renit, elkap a hányinger. És a gyűlölet. Na jó, főképp a gyűlölet. Végül nem írtam neki, amit egyébként megbántam mikor éjszaka ezen gondolkodtam alvás helyett. Inkább csatlakoztam Zsoltihoz, és együtt zavartuk Dave-et. Ez elterelte a gondolataimat. 

November 18., kedd

Bár este hamar elaludtam Dave fárasztása miatt, reggel magamhoz képest nagyon korán fent voltam már, és csak forgolódtam egy ideig. Valamiért kíváncsivá tett, hogy vajon mit tervezhet Dave. Ahogy ismerem, valószínűleg egész éjszaka a tökéletes, feltűnésmentes tervet dolgozta ki, hogy kiderítsen valamit Reni érzéseiről. Vagy a másik lehetőség, hogy már el is felejtette az egészet. Dave esze egészen máshogy jár, mint a többi emberi lényé, így nála sose lehet tudni. Mondhatni teljesen kiszámíthatatlan. 
-Cortez, te még itthon vagy? - fogalmam sincs nagymamám mióta állt az ajtóban. 
-Nem érzem valami jól magam. - fogtam meg a fejem fájdalmas arckifejezéssel. Nagymamám csípőre tett kézzel állt meg az ágyam mellett.
-Történt valami, amiről tudnom kéne? - kérdezte.
-Csak bízz bennem! Nekem ma nem szabad bemennem! Volt egy álmom. - színészkedtem.
-Hogy egyest kaptál irodalomból? Nem álom volt, tegnap megtörtént. Szóval jobb lesz ha most felkelsz és elindulsz kijavítani. - pár pillanatig csak döbbentem ültem, miután becsukódott az ajtó a nagymamám mögött. Ez aztán váratlanul ért. De ő az egyetlen, akivel nem mernék feleselni. Gyorsan felkaptam egy pólót meg egy farmert, és már indultam is lefelé a lépcsőn. Mikor elsiettem a nappali mellett, láttam nagymamám elégedett arckifejezését. Büszke magára az öreglány. Van is miért. Mindig is jó játékos volt. A lehető leggyorsabban mentem, így még éppen odaértem mikor a többiek mentek befelé az épületbe.
-Hol voltál? - kérdezte Ricsi.
-Segítenem kellett otthon. - legyintettem. Ricsi gyanúsan méregetett, de aztán annyiban hagyta. A teremben még nem voltak ott Reniék, szóval csak lehuppantam a helyemre és csengetésig lehajtott fejjel zenét hallgattam. Ricsi bökött oldalba mikor a tanár belépett. Reni és Virág még mindig nem voltak bent a teremben. Ahogy Neményi se. Tudtam, hogy nekem sem kellett volna bejönnöm. Tényleg volt egy megérzésem. Kardos már hajnali nyolckor elemében volt, egyből darálni kezdte az anyagot. Körülbelül öt perc késéssel érkeztek meg Reniék. Meg Neményi. Ezek valahol együtt voltak? Mikor Neményi eljött mellettem, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. Az összes felé irányuló haragomat beleadtam abba a nézésbe. Gúnyosan mosolyogva haladt tovább. Azt hiszi övé a győzelem. De meglátjuk ki nevet a végén. Csak ezután vettem észre, hogy Reni sapkában ült be az órára. Látszik mennyire szétszórt. Gondolom neki is jól indult a reggele. Kardos már éppen folytatta volna az órát, de Renire nézve megakadt egy pillanatra.
-Reni, levennéd a sapkád? - nem mondanám, hogy ez kérés volt. Reni lassan odanyúlt és lehúzta a fejéről, aztán az asztalra könyökölt és a haját lapítgatta egész órán. Vajon mi baja lehet? Megint nem jegyzeteltem egész órán, ugyanis ahányszor csak megrázta a haját, mindig megcsapott a samponjának illata. Ez elég nyálas, de nem tudok vele mit tenni. Tényleg baromi jó illata van. 
A nap többi része a szokásos módon telt el. Dave semmi jelét nem mutatta annak, hogy ki akar bármit is deríteni, Zsolti is eléggé lapított, Ricsi meg csak adta önmagát. Mintha a tegnapi beszélgetés meg sem történt volna. Mondjuk lehet, hogy ők is furcsállták, hogy ahogy kicsengettek, Reni azonnal kapta fel a sapkáját és rohant kifelé a teremből. Fogalmunk sem volt mi lehet a baja, szóval valószínűleg ezért nem próbálkoztak.
Otthon nagymamám kiselőadást tartott, hogy ő nem kicseszni akar velem, de ha megbukok a szüleim biztosan nem fogják hagyni, hogy ebben az iskolában maradjak. És ő pontosan tudja, hogy ebben az iskolában akarok maradni. Legfőképpen ebben az osztályban. 
-Ígérem, jobban fogok próbálkozni. - sóhajtottam végül. 
-Mész csütörtökön Renihez? - kérdezte.
-Azt hiszem. Igen. - harapdáltam az alsó ajkamat. Már múlthét csütörtök óta egy szót se beszéltünk. És akkor is csak verset elemeztünk.
-Egyszer átjöhetne ő is. Jó hatással van rád. Akár beismered, akár nem. - mondta, majd kiment a konyhába teát főzni. Hogy érti, hogy jó hatással van rám? Máshogy viselkedek miután egész délután vele vagyok? Vagy azóta, hogy szeptemberben megláttam? Vagy csak azóta, hogy rájöttem, hogy mennyire nem érdeklem? Nem vettem észre magamon, hogy megváltoztam volna. De van valaki, aki ezt megmondhatja. 
Ma is későig fent voltam, ugyanis megvártam amíg Greg barátom fent lesz Skype-on. Azt mondta, hogy ő nem vette észre semmiféle változást, ugyanakkora idióta vagyok mint eddig. Hát, egy ilyen jó barát véleményére sokat adok.:)

November 17., hétfő

Nem ez volt életem legjobb napja. Először is, az időjárás egyre rosszabb, amitől a hangulatom is elég nyomott. Másodszor, Edina folyamatosan írogat, így a vasárnap estém nagyjából azzal telt, hogy próbáltam elmondani neki, hogy bármennyire is jó volt a mozi szombaton (ami egyébként is csak a film miatt volt jó), nem fogok vele elmenni valami nyálas, romantikus filmre, hogy azt nézzem, miként folyik le minden női néző a székről. Egyébként is, a legtöbb ilyen film arról szól, hogy van egy csúnyácska lány, akibe beleszeret egy "hihetetlenül dögös" pasi. Ez is bizonyítja, hogy minden ilyen film lányoknak való. Nekünk már annyi élvezet sincs benne, hogy legalább a női főszereplő szép legyen. Visszatérve Edinához...nem mintha annyit idegeskednék miatta, de egyszerűen levakarhatatlan, így elég kómás fejjel ébredtem reggel. Harmadjára pedig, a szalagavatós őrület után most már visszatért a rendes tanítás, amire én személy szerint még nem számítottam, így az irodalom órai felelésem egyes lett. Akárcsak Zsoltinak. Amikor visszafele sétáltam a helyemre, lenéztem Renire, de csak bámult maga elé. Még egy pillantásra sem méltat. Lehet nem is volt tudatában annak, hogy éppen feleltem. Ha már meghallja a nevem kikapcsol az agya. Tehát ennyire jó a mi kapcsolatunk. Vagy az is lehet, hogy szégyenkezik miattam. Teljesen megérdemlem. Kardos egész órán úgy méregetett, mintha most kerültem volna ki a börtönből egy tömeggyilkosság után.
Törin kiosztották a tz-ket, ami Reninek köszönhetően kettes lett. Bár elég sokáig kellett bökdösnöm mire volt bátorsága segíteni, de a lényeg, hogy megtette. Bár valószínűleg azért, hogy végre leszálljak róla. Vajon töri korrepetálást is vállalna? 
Matekon Gazdag egész órán Zsák barátunkat szívatta a táblánál, amitől már én is kezdtem rosszul érezni magam. Zsák már remegő térdekkel ácsorgott ott, és az osztályra nézve várta valakitől a segítséget. Általában Renitől kapta meg. De Gazdag egy idő után rájött. Utána már Reni sem mert segíteni. Hát, így telt a mai nap a suliban. 
Délután rettentő hideg volt, szóval nem volt kedvünk kimenni a parkba, ehelyett áthívtam magamhoz a többieket, hogy "készüljünk a holnapi napra". Nagymamám ennek nagyon örült, pedig tudta, hogy úgyse tanulni jönnek át a fiúk. Ennek ellenére bevásárolt nekünk mindenféle rágcsát a szokásos maratonunkhoz. 
-Na, mi legyen az első? - kérdezte Zsolti teli szájjal.
-Először nyeld le. - fintorgott Dave.
-That's what he said. - mondtam mire mindannyian elröhögtük magunkat. Zsolti fuldokolva köpte vissza a tányérjára a chips maradékát, amit nem sikerült lenyelnie. 
-Legyen Tony Hawk. - vette le a polcomról Ricsi a játékot. Így jókedvűen el is kezdtük a maratont. Én Ricsivel voltam, Dave pedig Zsolti társaságát élvezhette. 
-Tudjátok mi lenne izgalmas? Tétre játszani. - vetette fel az ötletet hirtelen Dave. 
-Mire gondolsz? - kérdeztem.
-Aki veszít, annak őszintén válaszolnia kell egy feltett kérdésre. 
-Bármiről lehet kérdezni? - kérdezte Ricsi.
-Természetesen. Ez benne a lényeg. - vigyorgott Dave.
-Csak azt ne kérdezzétek, hogy miket ettem tegnap, mert akkor holnap hajnalig se folytatjuk a játékot. - mondta Zsolti.
-Majd kérdezünk a barátnődről, akkor úgyis hamar végzünk. - röhögött Dave.
-Menj a francba! - dobta meg Zsolti egy pereccel.
-Na, kezdjük! - huppant le Ricsi a fotelbe. Természetesen Fifában mértük össze az erőnket. Elsőként Ricsi meg Zsolti. Dave meg én addig az ágyon feküdtünk és hangosan ordítottunk ha valami szép megmozdulást, esetleg gólt láttunk. Egyébként Ricsék folyamatosan lökdösték le egymást a fotelről, szóval nem volt valami igazságos mérkőzés, de végül Ricsinek sikerült megnyernie. Így Zsoltitől kérdezhettük.
-Mi a véleményed Kingáról? Elvégre ha megnézed egész szép lány. - hajolt hozzá közel Ricsi.
-Nem kellett volna egyeztetnünk? - tártam szét a karom.
-Ne rontsd el! - intett le Ricsi rám se nézve.
-Vérszomjas vadállat. Nincs több mondanivalóm. - vonta meg a vállát Zsolti.
-Kicsit sem jön be? - próbálkozott tovább Ricsi. Összeráncolt szemöldökkel néztem. Mi a fenére akar kilyukadni?
-Őő... nem. - nézett ránk Zsolti kérdőn.
-Rendben. - mosolygott Ricsi és átadta nekem a kontrollert. Még mindig furcsán néztem rá, de ideje volt a játékra koncentrálni. Dave véresen komolyan vette. Én pedig közben röhögtem azon, amiket Zsolti sugdosott mögöttem, hogy direkt megzavarjon. Sikerült neki. 2-0-ra kikaptam. Elég rendesen.
-Ne kímélj! - fordultam az ujjongó Dave felé. 
-Mióta tudod, hogy szerelmes vagy Renátába? - vigyorgott. Az arcomból kifutott a vér. Körbenéztem, de nem kaptam a segítséget. Inkább mintha ők is kíváncsian várták volna a választ. Hogy én szerelmes? Renibe? Dehogy vagyok belé szerelmes. Csak tetszik az illata, az öltözéke, a viselkedése, az esze, a járása, a h... miről beszélek? Nem szeretem. A szerelem nem lehet ilyen egyszerű. 
-Melyik Renátába? - kérdeztem végül közömbös arccal.
-Cortez...Cortez. Barátom! Hagyd ezt. - legyintett Dave mosolyogva. -Mindannyian tudjuk. - folytatta. Ricsire néztem, aki egyből védekezni kezdett.
-Én senkinek nem mondtam semmit. Meg akartam várni, hogy mikor vallod már be magadnak. 
-De hát nem szeretem. - röhögtem el magam kínosan. 
-Tudod mi ennek a játéknak az egyetlen szabálya? - kérdezte Dave.
-Apám! Reni? - kapcsolt Zsolti így pár perc elteltével. A fejemet fogva nevettem tovább.
-Ha nem tetszene, miért akarnád kinyírni Neményit? - idegesített tovább Dave.
-Mert egy idegesítő kis patkány! - vágtam rá egyből.
-Ez igaz. - helyeselt Dave.  -De nem tudod letagadni nekem! - fenyegetőzött.
-Mióta? - kérdezte Zsolti, aki még mindig rettentően meg volt lepődve. 
-Nekem ne...
-Ne is folytasd, fiatal barátom! - tette Dave egyik kezét a vállamra, és csendre intett közben. Kérdőn néztem Ricsire, aki csak megvonta a vállát. Ehhez ő sem tudott mit hozzáfűzni.
-Valaki elmondaná mi van? - könyörgött Zsolti, miközben a chipses tálat szorongatta maga előtt.
-Corteznek tetszik Reni, de még magának se merné bevallani. - ismertette Dave röviden.
-Előbb még azt mondtad szereti. A kettő közel sem ugyanaz. - mondta Ricsi.
-Nekem aztán mindegy. A lényeg, hogy érez valamit. 
-Már nem azért, de szerintem Reni totál odavan érted. - csámcsogta Zsolti.
-Honnan veszed?
-Ezaz! Érdekel! Ezek szerint igazam van! - bokszolt a levegőbe Dave.
-Mindig olyan álmodozva néz utánad, zavarba jön ha a közeledben van, meg a többi lányos dolog.
-Bárki van ott, ő zavarban van. - értetlenkedtem.
-Akkor nemtom. - vonta meg a vállát Zsolti és evett tovább. 
-Még szerencse, hogy itt vagyok neked én! Ne félj, kiderítem mi a helyzet! - ígérte meg Dave.
-Inkább ne. - húztam a számat, de ő csak leintett.
-Mi lenne ha tovább játszanánk? Ennyi idő alatt Zsolti tegnapi táplálékbevitelét is átbeszélhettük volna. - mondta Ricsi, amiért azt hiszem örökké hálás leszek neki. Ezután már kevésbé kényes kérdéseket tettünk fel egymásnak. Csak olyanokat amiken röhögni tudtunk. Dave még párszor szóba hozta a témát, de Ricsinek valahogy mindig sikerült kimentenie. Biztos küldök neki később valami képeslapot, amiben megköszönöm. 
A fiúk olyan 9 körül indultak haza, én pedig összepakoltam, gyorsan letusoltam, és már be is feküdtem az ágyamba. 

November 15., szombat

A szalagavató napja. Délután negyed hat körül magamra kaptam az öltönyömet, aztán már indultam is vissza a suliba. Szombaton. Nem is értem miért nem jelentettem beteget vagy valami. Talán azért, mert ott mélyen, legbelül kíváncsi voltam erre az egészre, hogyan zajlik. Végülis egyszer nekem is túl kell majd esnem rajta. A suli előtt rengeteg diák és szülő tolongott, szóval csak beálltunk a sorba és mint a heringek, benyomultunk az aulába. Máday a szokásos helyén állt és eligazította a szülőket, valamint nézte, hogy a diákokon megfelelő öltözék van-e. Persze most a szülők előtt csak kedvesen odahívja magához a kiszemelt áldozatot és csendben fenyegeti meg. Szerintem ez még rosszabb mintha ordibálna. 
A tesiterembe lépve mindannyian eltátottuk a szájunkat. A lépcsőket és a lelátók korlátjait mind feldíszítették, ahogy a színpadot is, ahová a fények irányultak. Nem volt túl giccses, de azért egyszerű sem. Pont illett egy szalagavatóhoz. Összességében elég szép munkát végeztek, akik a tesitermet csinálták. Bár, azért ránk se érkezhetett panasz. Az aula is remekül néz ki. Az osztályfőnök leültetett minket lentről a harmadik sorba, és kérte, hogy most kivételesen maradjunk csöndben. Persze, hogy most kivételesen megtettük, ugyanis kíváncsiak voltunk, mi vár ránk három év múlva. Nem sokkal utánunk megjöttek Reniék , majd az osztály többi tagja is, így már teljes volt a létszámunk. A lelátók egyébként dugig megteltek a diákok rokonaival, szóval levegőt se nagyon lehetett kapni. Folyamatosan villogtak a fényképezők egészen hat óráig, amikor a lelátó fényei szinte teljesen elsötétedtek, és minden fény a színpadra irányult, ahol az igazgató köszöntött minden osztályfőnököt, rokont, a diákokat, és végül a végzősöket. Ekkor egy másik lámpa a tesiterem udvar felőli bejárata felé irányult, ahol bevonultak a tizenkettedikesek. A szalagtűzés körülbelül fél óra volt, közben végig villogtak a vakuk. Amíg a végzősök átöltöztek a keringőhöz, az énekkar szórakoztatta a népet, aminek Zsák barátunk is a tagja, így állva tapsoltunk mikor végeztek a számukkal. Ilyen az igazi összetartás. Ezután jöhetett a keringő. Ahogy jöttek be újra a terembe, minden egyes fiú arcán rémületet véltem felfedezni. Csoda, hogy nem hányták el magukat. Maga a tánc egyébként szép, mutatványos volt, de ez a zene mellé borzasztó. Nem is értem próbákon hogy bírták ezt egymás után vagy hússzor meghallgatni. Mivel minden osztályban több fiú van, mint lány, ezért alsóbb éveseket szoktak felkérni. Több tizedikest meg tizenegyedikest is felismertünk a táncolók között.
-Hé, Zsolti, ott a barátnőd! - mutatott Dave Tarr Zsófi felé, aki egy tizedikes fiúval "táncolt". Mindenki nevetett Zsoltit kivéve.
-Vicces vagy. - fonta össze maga előtt a karjait sértődötten. 
A keringő után következett a tanárok tánca, amin betegre röhögtük magunkat. Ez volt a legjobb része szerintem az egésznek. Már megérte bejönni azért, hogy lássam Gondost a táncparketten. Haláli. Ezután jöttek az osztálytáncok, amik nem voltak túl érdekesek, és végül a zárókeringő következett, amikor a szülők táncolhattak a végzős diákokkal. Hát, ilyen egy szalagavató. Jó lesz előre felkészülni erre a zenére. De azt hiszem ezzel az osztállyal még a sok táncpróba is élmény lesz. 

November 14., péntek

A tegnapi korrepetálás nem ment valami fényesen. Annyiból állt, hogy verset elemeztünk, de azonkívül egy szót se beszéltünk. Valahogy nem volt közös témánk. Biztos még a történelem okozta sokk hatása alatt állt. Vagy tényleg ennyire nem érdeklem. Nem is fontos.
Holnap lesz a szalagavató, szóval ma már nemigazán foglalkoztunk semmivel, a legtöbb tanár sietősen bejött a terembe óra elején, annyit mondtak, hogy csendben foglaljuk el magunkat, és már távoztak is. Az egész egy szempillantás volt. Az utolsó órán már nem is a helyünkön vártuk a tanárt, amit egyébként észre sem vett, mivel egy pillantásra sem méltatott minket. Minden napnak így kéne telnie. Ezenkívül az osztályfőnök minden szünetben bejött a termünkbe, hogy megkérdezze, elmondta-e már mi a holnapi program. Egy idő után már egyszerre válaszoltuk, hogy természetesen. Néhány óráról ki is kellett mennünk, hogy segítsünk díszíteni az aulát és az udvart. Mi ezt kicsit elhülyéskedtük, de azért nem rontottuk el a díszítést. Végülis pár év múlva mi is ugyanitt fogunk idegeskedni tizenkettedikesként. 
Délután Ricsinél tartottunk egy kis szokásos videójáték-maratont, csak azután mentünk ki a parkba. Vagyis mentünk volna, de mikor megláttuk, hogy Edináék már ott röhögcsélnek Zsoltiékkal, inkább irányt váltottunk és elmentünk a közeli plázába. Tele zabáltuk magunkat a palacsintázóban, aztán nézegettünk mindenféle deszkás cuccot. Ricsi a biztonság kedvéért vett egy új lapot. ugyanis minden hónapban eltörik minimum két lapja. Hát, ebben a hónapban még nem tört el neki egy se, szóval már nagyon készül a nagy eseményre. Kinek mi a fontos esemény az életében.:)
Este nem találtam otthon senkit, de nagymamám hagyott egy üzenetet, hogy átment a szomszédba teázgatni. Rendeltem magamnak pizzát, kezembe vettem pár kólát és nekiálltam sorozatot nézni. Többen ajánlották már a Walking Dead-et, de valahogy sose vitt rá a lélek, hogy elkezdjem. Nem is jött be annyira, ugyanis már az első résznél bealudtam. Elkönyveltem annak, hogy nagyon fáradt voltam, és egyszer elkezdem újra, hátha mégis megszeretem. Érzem, hogy valamikor ez lesz az új kedvencem. 

November 12., szerda

Ricsi totál be volt már zsongva mire odaértünk a suli elé. Mondta, hogy Reni tegnap átküldte neki az egész előadást, de egy szót sem értett belőle, így Reninek konkrétan meg is kellett tartani azt az előadást. Nekem pedig Edina írogatott tegnap egész este. Szívesebben készültem volna inkább én is egy kémi előadásra, minthogy vele beszéljek. ár kedves volt tőle, hogy elhívott moziba. Ha fizetné a jegyemet még el is mennék vele.
Második óra elején Gondos csak leült a tanári asztalhoz és már hívta is ki Ricsit, aki remegő lábakkal lépett ki az osztály elé, a füzetét pedig olyan szorosan fogta, hogy elfehéredtek az ujjai. Mellesleg esze ágában sem volt bemásolni az anyagot, egyszerűen kinyomtatta Reni e-mail-jét. Mikre nem jó a technika. Az osztály nagy része jegyzetelt közben, csak Dave és Zsolti röhögtek folyamatosan ott hátul. Én is tudtam volna mosolyogni, de nem volt szívem. Ebben a helyzetben valószínűleg nekem is szükségem lenne a legjobb barátom támogató pillantásaira. Zsolti és Dave szórakozásának meg is lett a következménye ugyanis Gondos óra végén beszedte a füzetüket, és órai munkára egyest kaptak mindketten. Ricsi meg persze kapott egy szép nagy ötöst. Gondos úgy mosolygott rá, hogy azt hittem még a fejét is megsimogatja. Elég ijesztő volt, szóval gyorsan kihúztunk a teremből.
Tesin szalagavató-próba volt a tizenkettedikeseknek, így lett egy lyukas óránk. Ezt kihasználva vettünk a büfében mindenféle finomságot, utána felültünk a lelátóra kiröhögni a végzős fiúk bénázását. Mi se lehetünk jobb táncosok, de nekünk van még időnk szépíteni. Ők viszont elég csúnyát fognak esni ha így folytatják. 
Mivel Ricsi délután végre szabad volt, ezért hosszú idő után újra találkoztunk a parkban. Most már viszont nagyon kinevettem a kémia előadása miatt. Először csak csendben tűrte a megaláztatást, de végül ő is hangosan nevetett. Be kell vallani, tényleg elég nevetséges szituáció. Mindenki nagyon örült, hogy végre mindketten megjelentünk, és persze e nemes alkalomból Edina is épp arrafelé járt a barátnőivel. 
-Akkor eljöttök hétvégén moziba? - kérdezte nyájas hangon mikor Ricsivel éppen indultunk hazafele. Ricsivel összenéztünk, és azt hiszem gondolatban megbeszéltük a dolgot. Úgyis meg akartuk nézni azt az új Leonardo DiCaprio-s filmet, szóval még jól is jött. Nem kell velük foglalkoznunk közben.
-Mehetünk. - vontam meg a vállam közömbösen. Ricsi helyeslően bólintott egyet. 
-Szuper! Cortez, este írok! - köszönt el Edina. Épphogy csókot nem dobott. A hideg is kiráz tőle.
-Lecserélted végre Renit? - röhögött Ricsi miután elhagytuk a park területét. 
-Nem volt mit lecserélni. - válaszoltam. Sejtelmesen mosolygott és annyiban hagyta, nem faggatózott róla. És ezért hálás voltam neki. 
Otthon láttam a neten, hogy többen ezerrel készülnek a töri tz-re, amiről fogalmam sem volt addig a pillanatig. Így elővettem a könyvem és átolvastam egyszer az egészet, hogy valami fogalmam legyen a dologról. Amúgy meg ott ül előttem Reni, szóval elég nagy protekcióm van szerencsére. 

November 10., hétfő

Rettentő fáradtan keltem, ugyanis ma hajnalig Greg barátommal beszéltem skype-on. Szülinapja volt szóval mindenképp beszélni akartam vele. Épp a bulijára készült, szóval nem sokáig tudott ott maradni, de nagyon örült, hogy hajnalig vártam miközben másnap suliba kellett mennem. Ilyen az igaz barátság.
Mikor Ricsivel a suli elé értünk, Dave már várt minket. Csillogó szemekkel, látszólag totál kipihenve ácsorgott egyik lábáról a másikra. Majd kicsattant a kipihentségtől. Milyen jó neki.
-Figyeljetek! Sose találjátok ki mit rendeltem Zsoltinak! - lépett oda hozzánk egyből.
-Dupla sajtos Mcroyal nagy sültkrumplival és vaníliafagyival, plusz egy túrórudi? - kérdeztem álmosan.
-Minek rendelném ezt neki? Minden alkalommal ezt kéri a mekiben. - tárta szét a karját Dave, mire csak megvontam a vállam. Ezután legyintve Ricsihez fordult és ismertette vele azt a nagy átverést. Perceken belül megérkeztek Reniék. Virágnak szokásosan csak egy szeme látszott, az is majdnem sírt, Reni meg eléggé csapzottnak tűnt. Biztosan elaludt. Még a fehér blúza is gyűrött kissé, ami mellesleg jól áll neki. Micsoda gondolatok! Inkább Dave-et néztem tovább.
-Hé, Reni, Virág! - szaladt eléjük is Dave. Reni nem tűnt túlságosan megdöbbentnek, szinte egyből elkezdte előhúzni valamelyik házi feladatot, amit már kaptunk. Fenébe, miből volt házi?
-Ha Zsolti kérdezi, nem tudtok semmiről. - nyomta le a lányoknak a szokásos szöveget.
-Dave, mint általában, mi most sem tudunk semmiről. - sóhajtotta Reni, mire lesütöttem a szemem a zenelejátszóra, hogy ne látszódjon a mosolyom. Pedig teljesen lemondtam már róla. Néhány perccel később megérkezett Zsolti. Elég dühösnek tűnt.
-Ki volt az a szemét? - nézett körbe idegesen.
-Miről van szó? - pislogott Virág. Elég jól játssza a tudatlan szerepét. Bár annyira nem vagyok biztos benne, hogy csak tetteti.
-Valaki megrendelt a nevemben egy könyvcsomagot az online áruházból, az előbb jött az e-mail, hogy a futár ma hozza! Világtörténelmi enciklopédiasorozat! Nekem! - kiabált Zsolti. Ricsivel óvatosan összenéztünk, de nem nevettük el magunkat. Hozzászoktunk már, hogy tartsuk magunkat az ilyen helyzetekben. Virágnak fogalma se volt, hogy mi folyik itt. Dave meg eggyütt érző fejet vágott, de meg-megrándult a szája sarka. 
-Azt ismerem, nekem is megvan! - szólalt meg Reni, mire mindhárman felröhögtünk. Erre egyikünk sem készült fel. Reni értetlenkedve, kissé vörös fejjel nézett ránk.
-Az te vagy! Te okos vagy, stréber, és nem félsz a könyvektől! Engem megrémít! Gondolj bele. Egy sorozat! Brr - dörzsölte meg a karját, mintha kirázta volna a hideg. Ő is tehetséges színész, meg kell hagyni.
-Jaj, nem kell ebből ennyire nagy ügyet csinálni! - lépett oda hozzánk Kinga, mire páran összerezzentünk. Mégis mióta hallgatózott itt mellettünk? Ezután Kinga és Zsolti veszekedtek pár percig, majd Zsolti idegesen fordult felénk, hogy tudja, hogy közülünk volt valaki, és ki fogja deríteni, hogy bedobhassa utána a postaládánkba. Jól megszívatna vele. Zsolti ért ám a bosszúálláshoz. Vele sem szórakoznék.
Angolon a tanár már csengetés előtt bent volt a teremben, hogy kiossza a tesztlapokat, így csengetéskor már mindenki sebesen körmölt. Kész lettem nagyjából tíz perc alatt, pont mikor Neményi felállt, hogy kivigye a saját lapját. Ezután ki is mehetett a teremből. Várhatja, hogy Reni menjen utána. Apropó, Reni. Óvatosan megböktem a tollammal, mire egy határozott mozdulattal hátrafordult. Elég feltűnő volt, szóval egyből rámordultam, hogy forduljon vissza. Kissé összehúzta magát mikor a tanár gyanúsan méregetni kezdte, de végül nem szólt semmit.
-Mutasd. - suttogtam neki. Hát, ez valami borzasztó. Azért mindent nem javítottam ki, csak éppen annyit, hogy még ötöst kaphasson.
-Oké, leteheted. - mondtam egy kis idő után. Pár perc múlva elindultam a tanári asztalt felé közben Zsák padjára ejtettem a kis papírt, amit Virág továbbított Reninek. Mielőtt kimentem a teremből még visszanéztem. Nincs kétség. Reni a világ legrosszabb puskázója. A leghülyébb ember is rájött volna mit csinál a pad alatt. Mosolyogva léptem ki a teremből.
Reni a szünetben meg is köszönte a segítséget, amire csak egy vállrándítást adtam válaszul. Mit mondhattam volna? Hogy tudnék még olyat csinálni amiért köszönetet mondana? Nem valószínű, hogy értékelte volna. 
A második angolon ki is lettek javítva a dolgozatok. Renié természetesen ötös lett. Mennyire okos vagyok.:)
Kémián a kémia reakciókat vettük, amiben már elvesztettem a fonalat, mivel Virág minden egyes dologra rákérdezett miután elmondta a tanár. Szóval konkrétan Gondos mondandóját nem hallottam, mert Virág végig kérdésekkel bombázott. Persze válaszoltam amennyit tudtam. Amennyit én is megértettem. Óra végén Gondos bejelentette, hogy a következő óra első felét tarthatná egy diák. Nem néztem ugyan hátra, de szinte láttam ahogy Kinga majd' kiesik a padból, úgy jelentkezik. Ami azonban következett, arra senki sem számított. A legkiemelkedőbb diáknak adta ezt a lehetőséget. Mégpedig Ricsinek. Nagyon tartanom kellett magam, hogy ne röhögjek fel hangosan. 
-Mi? - hallottam meg Ricsi hangját hátulról. Dave és Zsolti nem bírták tovább, a hasukat fogva röhögtek. Egész álló nap ezzel szívattuk, már a végére sajnálni is kezdtem kicsit. De ez haláli. Ricsi a kémiazseni. Még a végén abból kell majd érettségiznie. Totál bukás lenne Reni nélkül az élete. 
Ricsi nem akart ma a parkba menni, amit persze teljes mértékben elfogadtam ezután a nap után. Szerintem ahogy hazaért, leült a gép elé, és Reninek könyörgött egy kis segítségért. Reni persze elkészítette neki az előadást, hogy ne égjen be teljesen. Azért ez se semmi teljesítmény Renitől. Van olyan amiből nem jó? Persze a rajzon kívül. Én nem tudnék ilyet mondani.

November 6., csütörtök

Eljött hát a nap amire vártam. A rajzórai osztályzás. Nem sokáig álltunk kint, ugyanis a szemerkélő esőben bármikor elkezdhetett folyni a festék a házunkról. 
Törin Barka nem sokat tudott velünk kezdeni, mivel néhány embert nem is látott a padjában az álomház miatt, amitől persze írni se lehetett, így csak ismétlő kérdéseket tett fel. Az óra így gyorsan eltelt, és jöhetett a várva várt rajz. Magabiztos mosollyal dőltem hátra mikor Vladár becsapta maga mögött az ajtót. Hogy lehet ettől az embertől tartani? Az egész óra arra ment rá, hogy névsor szerint szólította ki a diákokat és hosszasan nézte a házakat mielőtt véleményt alkotott volna. Az első páros persze mi voltunk Virággal. Feltápászkodtam és segítettem Virágnak kivinni a pink-fekete házat a tanári asztalra. Vladár bólogatva vizsgálta a még összecsukott házat. Láthatólag meg volt elégedve az épület szerkezetével és a körülötte lévő elemekkel. Aztán Virág szétnyitotta a kis babaházat. Én kicsit elfintorodtam mikor megláttam a nappali ablakában mosolygó Pete Wentz-kartonfigurát, de a többiek leesett állal nézték a munkánkat. Vladár kis híján el is ájult. Pár pillanatnyi síri csönd támadt a teremben, mindenki leesett állal bámulta a tanári asztalt. Ezt meg kellett volna örökíteni. Hát, nincs mit tenni... ezt a reakciót hozom ki az emberekből. Virág részletesen beszámolt mindenről, amit a házban elhelyeztünk, körbevezette az osztály minden szobában. Az ablakban álló kis figurán az osztály és Vladár is egyaránt jót derült. Legalább nekik tetszik. A bemutató körülbelül öt percig tartott, ezután mindketten egy hatalmas ötössel gazdagodva ültünk vissza a helyünkre. Miközben a következőket szólították, elégedetten lepacsiztunk Virággal, akit azt hiszem nem láttam még ilyen boldognak mióta ismerem. Meg is érdemli. Nagyon tehetséges művészet terén. Zsák és Andris egy lakóparkmodellt készítettek, amire szintén ötöst kaptak. Dave és Robi valami űrhajószerű házat mutattak be, aminek senki az ég világon semmi jelentőségét nem látta, de ettől függetlenül Vladár ötöst adott nekik. Ilyen ez a technológia. De fogadjunk Dave csak megtervezte és az apja csinálta meg helyette. Ezután jött Neményi és Zsolti. Zsoltinak semmi köze nem volt a feladathoz, csak végig hallgatta, hogy Neményi a kastélymakettről beszélt, amit egyedül csinált meg, természetesen. Neményi beszámolóján a fél osztály elaludt, szóval Vladár félbeszakította és megadta nekik az ötöst. Tényleg ő a kedvenc tanárom. Zsolti büszkén sétált a helyére, ugyanis nulla munkával szerzett három ötöst. Ilyet se mindenki tud. Minden elismerésem neki. Talán nekem kéne Neményivel lennem. Legalább kémián sem kéne semmit csinálnom. Szegény Virág abból a tantárgyból sajnos nem emelkedik ki ennyire. Inkább semennyire. Az osztályzás folytatódott, mégpedig Ricsiékkel. Bátorítóan bólintottam a totál stresszben lévő Ricsinek. Nem is csodálom. A többiekéhez képest konkrétan mintha összeszedtek volna az útról egy kis lócitromot. Ricsi kissé remegő kézzel vitte ki a tanéri asztalhoz a házat és Renivel együtt megfelelő távolságban álltak Vladártól. Pont jó helyen ahhoz, hogy ki tudjanak futni a teremből ha rosszul alakul. Óvatosan elmosolyodtam, de közben szurkoltam is nekik. Nem bukhat meg pont ez a két ember. Miattuk nem haldoklom minden nap a suliban. Vladár gúnyos mosolyra húzta a száját az "álomház" láttán, és megforgatta az asztalon a csinos kis darabot.
-Lám-lám. - kezdte, mire többen elnevettük magunkat. Nem vártunk más reakciót.
-Így fest annak az álomháza, aki nem szokott álmodni. Nos, ez látszik is. - ez kegyetlen. Vladár a porig alázta őket. Szokásosan. Ricsi halkan hozzátette, hogy ezt egyébként ketten készítették. Rossz ötlet volt. Vladár ezúttal őt is kegyetlenül leszúrta. Én jót nevettem magamban. Van ám humora ennek a tanárnak. Vladár végül szemöldökét ráncolva megadta nekik a kegyelem kettest. Reni és Ricsi egyszerre fújták ki a levegőt megkönnyebbülten. Még mindig jót mosolyogtam mikor Ricsi leült mellém, így mikor Vladár nem figyelt, kaptam egy nagy zsibbasztót a karomba. Komolyan, még aznap este is zsibbadt tőle a karom. Ezt megérdemeltem. De megvan a kettesük!!

Délután mentem a szokásos hatórai korrepetálásomra Renihez. Végig verset elemeztetett velem. Szívesebben vertem volna magam agyon azzal a vastag könyvvel.
-Egy hasonlatot sem találtál? Tele van vele a vers! - mutatott rá hitetlenkedve.
-Hidd el, átkozottul kerestem! - mondtam gúnyosan. Kis mosolyra rándult a szája széle, de nem hagyta, hogy kiessen a korrepetitor szerepéből. Mondta, hogy olvassam át még egyszer, és annyit segít, hogy öt darab van benne. De miből is? 
-A szavakat tanulod? - kérdeztem amikor láttam, hogy angol füzet van a kezében.
-Aha. - válaszolta. Ezután húsz perc néma csendben ültünk. Néha-néha megbillent a fejem, mikor azt hittem elalszok, de végül négy hasonlatot sikerült találnom. 
-Találtam négyet, az ötödiket nem mutatod meg bónuszként? - mosolyogtam rá magabiztosan.
-Jó, de biztos, hogy megértetted? Vagy végig tippeltél... - mennyire hülyének néz.
-Megértettem. Ott van a "mint". - mondtam unottan. -Na, hogy állsz a szavakkal? - húztam magam elé a füzetét.
-Alakul. - hazudta. 
-Kérdezhetek? - most már biztosan hazudott, mert ijedten kapta felém a fejét.
-Inkább ne! - sütötte le ismét a szemeit. Belenéztem a füzetébe, és totál elszörnyedtem. Rosszabb a helyzet mint gondoltam. Lehet, hogy itt nem én vagyok az egyetlen, akinek korrepetálásra van szüksége. Közelebb húztam a székem az övéhez, és úgy kezdtem el magyarázni néhány egyszerű dolgot. Közben nem tudtam nem észrevenni a parfümje csodálatos illatát. Még mindig nagyon jó.
-Most már érted? - fordultam végül felé. Látszott, hogy teljesen máshol járt gondolatban. Vajon mi futhatott át az agyán?
-Persze. - bólogatott nem túl meggyőzően. Inkább vissza se kérdeztem.
-Akkor jó. - mosolyogtam. Csak tudnám miért volt olyan zavarban. Nem értem ezt a lányt.

November 5., szerda

Szörnyű dologra ébredtem. Vagyis inkább szörnyű dolgokra. Az egyik az volt, hogy egész éjjel zuhogott az eső, szóval még nyomottabb lesz a hangulat az iskolában mint tegnap. A másik, hogy indulás előtt csekkoltam van-e új rész a Lostból, mikor bevillant egy msn-ablak. Vagyis egy felkérés. Edina felvett a barátai közé. Fogalmam sincs miképp adhatnám még a tudtára (a semmibe vevésen kívül), hogy nem érzek iránta semmit és soha nem is fogok. Ricsiék persze nagyon nevettek amikor elmeséltem nekik a lépcsőnél ácsorogva. Csak akkor terelődött el a téma amikor megérkeztek Reniék. Virágnak szokás szerint rossz kedve volt, így a fiúk újabb emós poénokat találtak ki, amik után mindig a hasukat fogták a röhögéstől. Na jó, egy még nekem is tetszett.
Tesin mi szokásosan focizhattunk, bár az esőben néhányan kicsit óvatosabbak voltak, így nem volt annyira élvezetes. Melyik fiú fél egy kis elcsúszástól? A lányok pedig most is futhatták a suliköröket. Néha fél szemmel odalestem, de Reni meg Virág mindig nagyon hátul voltak Kingáékhoz képest. Szegényeknek ezek után milyen izomlázuk lesz majd. Amennyit ők mozognak...
Délután átmentem Virághoz, ugyanis holnap már rajzóra, és még alakítanunk kellett kicsit az álomházunkon. Mikor kész lettünk és kívülről vizsgáltuk, Virág egyszer csak megszólalt.
-Pete Wentz állhatna az ablakban! - nézett rám csillogó szemekkel.
-Az én házamban nem lesz Pete Wentz. - mondtam határozottan. Ebből persze megint óriási vita lett. Jött azzal, hogy őt sose érti meg senki és nem érti miért ne lehetne ez az egy olyan elem a házban amit ő akar. Erre mondtam, hogy a fél ház egyébként pink, tehát egy szava se lehet. Mikor láttam, hogy már majdnem elsírja magát, felajánlottam, hogy kérjük ki Ricsiék véleményét, úgyis épp ott vannak Reninél, hogy megküzdjenek a holnapi kettesükért. Virág végig duzzogta azt a pár percet Reniék házáig. Én is eléggé ideges voltam miatta, de ahogy beléptem Reni szobájába, azonnal elillant minden haragom. Ezt ugyan nem mutattam ki, de felettébb örültem, hogy újra láthatom. Iskolán kívül. Olyan természetesen. És most jöttem rá, hogy a szobájáig még nem jutottam el. Azonban először nem volt időm körülnézni, egyből letámadtam őket mielőtt Virág elsírná magát, és Pete Wentz az ablakunkban kötne ki.
-Most komolyan! - a fejemet Reni és Ricsi között kapkodtam.
-Valaki mondja meg neki, hogy nem állhat Pete Wentz az ablakban, vagy tényleg kettészedem a házat, és majd úgy osztályozzák! - sikerült úgy mondanom, hogy izgatottságnak a legkisebb jele sem volt a hangomban. Reni döbbenten nézett minket, valószínűleg nem várta, hogy majd én egyszer csak így betoppanok hozzá. Virágtól már biztosan megszokhatta. Kicsit megrázta a fejét mielőtt válaszolt.
-Virág, muszáj, hogy ott legyen? - kérdezte tőle kedvesen. Erre a hangra Virág hogyan tudna makacskodni? Ha egy terrorista lennék és éppen embereket készülnék felrobbantani, erre a hangra kis megszeppent fiúvá változnék. Fogalmam sincs hogyan csinálja. De valószínűleg tudatosan.
-Lent hagytuk, megnézitek? - kérdezte Virág. Utolsóként mentem ki a szobából, így gyorsan körül tudtam nézni mielőtt kiléptem. Nem túl érdekes, de nem is unalmas. Pontosan ilyet képzeltem el. Mire az étkezőasztalhoz értem, Reni és Ricsi már tátott szájjal nézték az álomházunkat. 
-Hű. - közölte Reni döbbenten. Ricsi egy darabig szóhoz se jutott. Az ablakban persze már ott volt a karton Pete Wentz-figura, ami teljesen elrontotta az egyébként tökéletes összképet. 
-Most tényleg az a bajod, hogy valaki áll az ablakban? - kérdezte tőlem Reni, miközben közelebb hajolt a kis ablakokhoz. 
-Persze! Nem való az álomházamba! - közöltem határozottan. 
-Akkor nézzétek meg a miénket! - tárta szét a karját kétségbeesetten Ricsi. Mindannyian visszamentünk Reni szobájába és szemügyre vettük a... nem tudom pontosan mit csináltak. Virággal hol egymásra, hol pedig az összegyűrt házra néztünk és folyamatosan nevettünk. Oké, talán nem Pete Wentz a legnagyobb probléma. Reninek igaza volt. 
-Hogy lehettek ennyire bénák? - kérdeztem két röhögőgörcs között. Miután mérgesen a fejünkhöz vágták, hogy már rengeteget szenvedtek vele, és nevetés helyett inkább segíthetnénk, Virággal végül átvettük a munkát, így Reniék a háttérből nézték mit próbálunk kihozni ebből a valamiből. Körülbelül másfél óra alatt sikerült egy bemutatható makettházat összehoznunk. Teljesen feldobódtak, hogy már van tető. Igaz a festék elég pocsék volt, de az a lényeg, hogy sikerült osztályozható állapotba hoznunk. Miután befejeztük a munkát, Ricsivel még kimentünk kicsit a parkba, a lányokat pedig magunk mögött hagytuk. Még legalább százszor megköszönte, hogy segítettem, hogy ne álljon bukásra rajzból is. És még Renit se hozta szóba. Azt hiszem életem egyik legjobb estéje volt.

November 4., kedd

Elég laza nap volt. Megjelent a suliújság novemberi száma, így amikor beléptünk az épületbe, mindannyian vettünk magunknak egy példányt, és Máday ordibálását figyelmen kívül hagyva olvasgattuk. Persze Reni ajánlói érdekeltek a legjobban. Filmekből tudtam volna jobbakat erre a hónapra, de összességében nem lett annyira rossz. Bár a könyvekből nem sokat ismertem. A terembe érve majdnem lefejetettem Neményivel a padot, mikor meghallottam, hogy agyon dicséri Renit. Persze az összes tanár megdicsérte kettőjüket. Hozzáteszem, hogy Renit Kardos különösen kiemelte. Úgy tűnik már nem csak Neményit kell eltennem láb alól. 
Mivel Ricsi ma is átment Renihez, megint nem volt kedvem kimenni a parkba. Zsoltiék hívtak, hogy jó lesz az úgy, de azt is megemlítették, hogy kint vannak Edináék is, szóval még inkább nem volt kedvem az egészhez. Viszont otthon se sok mindent tudtam csinálni, csak elintéztem a bevásárlást. Mondjuk ott legalább végig szemeztem egy helyes szőke lánnyal. Ritka szépség volt, de előre láttam, hogy ez egy csúnya belsőt takarhat. Már abból is látszott, hogy novemberben miniszoknyát viselt. Valóban szép lábai vannak, de ezért nem érdemes kórházba kerülni. Füvet nyírni már sajnos nem tudtam, de a vacsorát megcsináltam nagymamám helyett, aztán beszélgettem vele egy órácskát a nappaliban. Mondta, hogy nagyapám lassan megszakad a sok munkától, de nem képes kivenni egy szabadnapot se, pedig azért annyira nem állunk rosszul anyagilag. Ezután én meséltem neki Reniről és Neményiről persze. Mondta, hogy milyen művelt kis fiatalember lehet. Az, művelt. Egy beképzelt hólyag. Mindegy, gyorsan ejtettem a témát.
-A szüleiddel mikor beszéltél utoljára? - kérdezte.
-Talán egy hónapja. - vontam meg a vállam.
-Felhívhatnád őket.
-Nem nagyon hiányozhatok nekik, ha nem keresnek. 
-Tudod, hogy nem sokszor érnek rá. Rengeteg ott kint a m...
-Ne próbáld szépíteni. - nevettem el magam kínosan. Félrebillentett fejjel, szomorúan nézett rám. Utálom az ilyen szánakozó tekinteteket. Engem nem kell sajnálni. Van otthonom, szerető nagyszüleim, tudok mit enni, iskolába járok, ahol a legjobb barátaim vannak. Nem kell ennél több.
Este lefekvés előtt azért még beszéltem Ricsivel. Mondta, hogy Renivel a közös munkájuk kész katasztrófa. Már majdnem felajánlottam, hogy segítek, de nem hagyhatom ki Vladár Renihez címzett újabb nagyszerű beszólását. Ez ad nekem erőt a mindennapokhoz. Miután kinyomtam Ricsit, sokat gondolkoztam, hogy felhívjam-e a szüleimet, mert nem igazán jött álom a szememre, de végül régi barátom, Greg nevére kattintottam, és hajnalig elbeszélgettem vele. 

November 3., hétfő

Nem volt valami izgalmas hétvégém. Azt se lehet mondani, hogy kiélveztem a szünet utolsó két napját, ugyanis végig a két irodalom beadandón, meg a francia házidogán dolgoztam. Elég sokat szenvedtem velük, és többször is átolvastam mielőtt vasárnap délután bekapcsoltam a gépem és ráírtam msn-en Renire. Mivel éppen nem volt elérhető, addig valami online deszkás játékot játszottam Zsoltival. Vagyis röhögtem, hogy Zsolti mennyire nem tud játszani vele, aztán kiléptem mikor Reni írt. Átküldtem neki a két dolgozatot, és mosolyogtam mikor elfoglalttá tette az állapotát az én irományom miatt. Neményi ezt még biztos nem érte el nála. Egy pont nekem! A Gutenberg-dogámra azt mondta egész jó, csak sok benne a szóismétlés, és inkább szinonimákat kéne helyettük írnom. Felsorolt néhányat, amikről életemben nem hallottam, és amire Kardos biztos egyből egyest adna, szóval ezt az ötletet elvetettük. Ha már nem egyes az is tökéletes nekem. A másik dolgozatomban a Monte Cristo grófját elemeztem, ami annyira jól sikerült, hogy Reni bele is javított, hogy ne legyen gyanús. Értékelem az igyekezetét. Annyira elfáradtam a két napos írásban, hogy ahogy letudta az elemzést, léptem is aludni.

Mára már elég hideg időt mondtak, szóval kénytelen voltam előkotorni a szekrény mélyéről a lehető legmelegebb kabátomat. Úgy nézek ki benne mint egy béna eszkimó, de legalább tutira melegen tart. A borús nap miatt minden órán fel volt kapcsolva a teremben a lámpa, ami a tél megérkezését jelentette. És azt, hogy nemsokára jön a Hálaadás, aztán a Karácsony. Már izzíthatom is a skype-ot..
Az udvarra is összesen két szünetben mentünk ki, mert konkrétan a dobozos kólám is megfagyott 10 perc alatt odakint. 
Francián amíg mi szöveget fordítottunk, a tanár ki is javította mindenkinek a dolgozatát. Szinte az egész osztály ötöst kapott, és külön megdicsért minket, amiért régi francia filmekhez nyúltunk. Mondjuk ez rám pont nem igaz, mert a Taxiból írtam, Ricsivel együtt.
Az irodalom hasonlóan telt, valami unalmas szöveget kellett volna olvasnunk, de én inkább az asztalra támaszkodva megtaláltam azt a pontot, hogy ha elalszok ne essen le a fejem. Sikerült. Arra keltem fel, hogy Gábor osztja ki a dolgozatokat. Nemigazán lepődtem meg, mikor elém tette a két darab kettes dolgozatot. Legalább biztosan nem bukok meg. Bár szerintem a második ennél kicsit jobban sikerült. Minimum hármas. De nem panaszkodok mert akkor csak rosszabb jegyet kapnék. Reni boldogan fordult hátra, és még inkább feldobódott a ketteseimtől. örülök, hogy legalább ennyi örömet tudok neki okozni. Ha már mással nem tudok mosolyt csalni az arcára. Óra végén még kicsit összekaptam Kardossal. Látszott rajta, hogy meglepődött amiért nem üres lapokat adtam be, de nem tetszett neki, hogy nem írhat be nekem több egyest a naplóba. Ezt hívják szívásnak, kedves tanár úr.
Délután Ricsi átment Renihez, hogy megpróbáljanak kihozni legalább egy kettest abból az álomházból, így nem mentem a parkba, csak estig sorozatot néztem, aztán Ricsivel webkameráztam hajnalig. Egyébként nagymamám úgy örült az irodalom ketteseknek, hogy azt hittem levág a nappaliban egy cigánykereket. Tehát újra szent a béke. Így remélem egy ideig nem hozzák majd szóba a suliváltást. Vagyis soha nem hozzák szóba. Hallani sem akarok ilyesmiről.

Október 31., péntek

Reggel megint fel kellett kelnem nyolckor, ugyanis az esti halloween buli miatt kilencre be kellett mennünk a suliba. A suli környékére érve egyáltalán nem úgy látszott mintha éppen szünet lenne. Ugyanannyi diák özönlött be az iskola kapuján mint egy normál hétköznapon. Máday kivételesen csak a gördeszkák miatt állított meg minket, még Virágot se szólta le a halálfejes pulcsija miatt. Úgy tűnik ezen a napon minden elfogadható volt. Ennyi erővel jöhettem volna fürdőgatyában. 
Az osztályfőnök már a teremben várt minket. Kiadta a feladatot, miszerint töklámpást kell készítenünk, ami az esti jelmezverseny kelléke lesz. Egyébként nem is volt olyan rossz bent lenni, az osztályban elég jó hangulat alakult ki perceken belül. Élveztük, hogy mászkálhattunk, kedvünkre ordibálhattunk a terem túlsó végébe, és hangosan hallgathattunk bármilyen zenét. Mi négyen összeoltunk pár asztalt és miközben próbáltunk valamit kifaragni a kis tökökből, nagyokat röhögtünk Dave videóin. Hihetetlen, hogy mindig talál valami újat és még jobbat mint az előzők. Közben be kell valljam, többször néztem oda Reniék hármasára. Vagyis igazából négyen voltak, csak Kinga nem éppen a munkával foglalkozott, hanem az a-sokhoz járt át, hogy végigkérdezze őket, minek akarnak este öltözni. Reni és Virág boldogan csinálták a kiadott feladatot azonban Neményi arcán szokásosan ott ült a mindent elsöprő világfájdalom. Hogy létezik olyan ember, aki ezt kibírja?
Délig sikerült is mindenkinek befejeznie a tökfaragást. Összességében nem lettek rosszak, mindenki belevitt egy kis egyéniséget. Zsoltié például (elmondása szerint) olyan arcot vágott, mint aki mentem éhen hal, Neményié tátott szájjal "ordított", Virágénak szomorúan legörbült a szája, Renié egyszerűen csak mosolygott (milyen eredeti), Dave-é fél szemmel kacsintott, a többieké meg elég horrorfilmbe illő volt. Főleg Andrisé és Robié. Én azokat ki se tenném este. Mikor kész lettünk, az igazgató, Máday, és Vladár körbejárták a termeket, hogy 1-5-ig pontozzák a tököket. Nem lettünk elsők, mert volt olyan osztály, amelyik minden egy tökre max pontot kapott, de megnyugtató volt, hogy az osztályfőnökünk szemében mi voltunk a nyertesek. Még majdnem el is sírta magát. Hát, legalább valaki bír minket.
Az eredményhirdetés után mindenki hazamehetett, hogy legyen idő készülni az esti bulira. Nem mintha olyan sokat kellett volna készülnöm, hiszen varázslónak készültem, így csak felvettem egy fekete köpenyt mielőtt elindultam volna vissza az iskolába. A tornaterem tényleg szépen fel volt díszítve, lehetne mindig ilyen hangulatos. Legalább a tesi óra élvezhető lenne. A lelátók félhomályban úsztak, ami teljesen jól passzolt a sok fekete ruhás diákhoz, akik szétszórtan beszélgettek egymással a teremben. A felállított színpadon a stúdiósok szolgáltatták a háttérzenét. Mikor beléptünk éppen a Thriller ment. Hatásos belépő. Szinte minden osztálynak megvolt a maga stílusa, úgyhogy elég szorosra sikerült a jelmezverseny. Fél hétkor a délelőtti hármas ismét körbejárt, hogy pontozzák a jelmezeket. Döntetlennel elsők lettünk a 10/b-sekkel, szóval eléggé feldobódtunk. Egyértelműen mi vagyunk a legjobb osztály. Ezután újra elindították a zenét, de mostmár hangosabban, így az egész iskola összegyűlt a színpad előtt táncolni. Kivéve néhány kilencedikest. A legtöbbeknek új volt ez az egész, de mi már tudtuk az idősebbektől, hogyan is működik ez a buli, szóval nyugodtan ráztuk lent a többiek között. Dave megosztotta velem a tervét, amin nagyon röhögtem, és el is indultam a lelátó felé, hogy megkeressem Zsoltit. Csak Reniéket találtam fent ülni, így az alattuk lévő székre leültem, és fél füllel hallgattam, ahogy Neményi panaszkodik, hogy mekkora hülyeség, hogy a lányok táncolni akarnak. Ez melyik korból maradt vissza? Esküszöm nem normális. Ráadásul egy lánynak mondja. Sose lesz barátnője. hunyorogva néztem a táncteret, és másodperceken belül ki is szúrtam Dave-et, aki az udvar felőli bejárat felé biccentett, amin éppen akkor lépett be Zsolti. Elindult felém, hogy majd leül, így intettem Dave-nek, hogy kezdheti. Féloldalt hátrafordulva mondtam Reninek, hogy nézze Dave-et, így kimentve őt a kínos beszélgetésből. Szinte láttam, ahogy hunyorog a tánctér felé. Dave odament Tarr Zsófiához, akit már egyszer rendesen felidegesítettünk, és beszéltek valamit. Végül a lány idegesen összefonta a karjait és a fejét forgatta körbe-körbe. A tekintete megállapodott rajtunk. Ebben a pillanatban ért hozzánk Zsolti és le is ült mellém.
-Hé, kértek? Most vettem a büfébe. - nyújtott körbe egy sajtos rudat. Mosolyogva leintettem és tovább néztem a 12/a-s lányt, aki felénk közeledett. Felcsörtetett a lépcsőn és megállt Zsolti mellett.
-A haverod azt mondja, hogy bármit megadnál egy táncért velem. - szólalt meg jellegzetes mély hangján. Majdnem felröhögtem hangosan, így inkább ismét a táncteret figyeltem, hogy ne kelljen Zsolti fejét látnom.
-Mi? - kérdezte Zsolti.
-Nem bírom az ilyet, de legyen. Gyere! - ragadta meg a lány Zsolti karját. Közben megérkezett Ricsi is mellém, aki szintén küszködött a nevetéssel.
Mi? - ismételte Zsolti, egyre kétségbeesettebben. Úgy csináltam mintha az orromat vakarnám, ugyanis nem bírtam tovább.
-Nem, most nem jó, éppen eszek. - erre Ricsiből és belőlem egyszerre robbant ki a nevetés. Szerencsére ők már nem láthatták, ugyanis Zsófi addigra már a tánctér felé húzta Zsoltit. Zsolti persze hiába tiltakozott, a lány sokkal erősebb volt nála, így pillanatok alatt már a táncolók között voltak. Mi meg a hasunkat fogva röhögtünk a lelátón. Kinga jelent meg, és megkérdezte, hogy táncos kedvemben vagyok-e. Ezt nem teljesen értettem.
-Ugye nem kérsz fel? - röhögtem fel ismét.
-Én nem, de más biztos. - kicsit közelebb hajolt és úgy fojtatta. -Edina a következő lassúnál fel fog. -na ne már! Csak ez hiányzott!
-Kösz, hogy szóltál! - mondtam neki hálásan és intettem Ricsinek, hogy büfébe kéne mennünk, így megúsztam ezt a lassúzást. Ezután már a büfében ragadtunk. Szerencsére ott is sokan voltak, így folyamatosan volt valami társaságunk, és Edina se talált meg, hogy felkérjen. Nem akartam ilyen lenni, de ha nem tudja megérteni, hogy nincs szükségem rá, akkor nem tudok mást tenni. Végül Zsolti is megjelent, totál kikészülve ugyanis legalább egy órán keresztül táncolt Zsófival. Ismét jól kiröhögtük. Összességében megint egy jó estét tudhatunk magunk mögött.

Október 30., csütörtök

Sziasztok!

Bocsi, hogy nem tudtam felrakni időben. de van egy kis családi zűr nálunk

és nem igazán volt időm közben:( de próbálok minél sűrűbben írni mostmár.

Borzasztó gyorsan eltelik ez a szünet. De legalább átgondoltam néhány dolgot. Először is azt, hogy soha többé nem megyek suliban ilyen szünet alatti programra. A helyzet az, hogy végül Ricsiék elrángattak az infótanárral a Millenárisba. Reggel hajnali 9-kor volt a találkozó a suli előtt, szóval még a koránkelést sem úsztam meg. Egyébként nem volt olyan rossz, mert ez az egy tényleg érdekelt is, és az infótanár az egyetlen normális felnőtt az iskolában. 

A szünet többi részében vagy a nagyszüleimnek segítettem. vagy a bandával lógtunk valahol. Egészen új helyeket fedeztünk fel Budán, de azért a park maradt az örök kedvencünk. 

A következő dolog amit átgondoltam, a Renivel kapcsolatos érzésem. Ami nincs. Semmi. Azt hiszem kimondhatom, hogy csak azért érdekelt eddig, mert úgy láttam elérhetetlen. És persze az ember mindig azt akarja, amit biztosan nem kaphat meg. Pech. De ezen is túl vagyok. 

A nagyszüleim nyaggattak néha az irodalom beadandókkal, de nem voltam annyit otthon, hogy hosszasan el tudjanak velem erről beszélgetni megint. Amikor otthon voltam, akkor általában ott volt velem Ricsi is. 

Ma pedig délután 3 körül átugrottam Virághoz, hogy nekikezdjünk a rajzórai házinak. Elég sokat veszekedtünk rajta, de végül megegyeztünk abban, hogy egy babaházféleséget csinálunk, amit szobák szerint tökéletesen be tudunk majd rendezni. Tökéletes lett az egész, csak egy baj volt. Virág kétségbeesetten akart egy Pete Wentz-kartonfigurát a ház nappalijába. Ettől teljesen megőrültem. Már legalább fél órája vitázhattunk, amit szerintem még Reniék házában is lehetett hallani, mikor Virág felajánlotta, hogy kérdezzük meg Reniéket, döntsék el ők. Persze Ricsivel megbeszéltük, hogy ugyanazon a napon megyünk a lányokhoz megépíteni az álomházat. Bár őket kicsit sajnáltam, mert egyikük se valami tehetséges e téren. Főleg Reni nem. Ricsit meg egyszerűen nem érdekli. Virág már indította is a videóhívást, és másodperceken belül leomlott a kártyaváram, amit Reni ellen építettem fel magamnak a szünetben. Kedvesen rámosolygott Virágra, bár láttam az arcán, hogy nagy stresszben van. Valószínűleg nekik se úgy mennek a dolgok, ahogy akarják. Kiderült, hogy ez még erős túlzás. 

-Szia, Reni! Szia, Ricsi! - integetett vadul Virág a kamerába. A következő pillanatban félrelöktem Virágot, így már engem is látni lehetett a képernyőn. Reni mosolya egyből lefagyott és immár semmit nem tudtam leolvasni róla.

-Ricsi! Ments meg, könyörgöm! - kérleltem a Reni mögött ülő Ricsit, aki éppen próbált valamit csinálni két fapálcikával. Elég fura volt. De jó tudni, hogy mi azért még jobb csapat vagyunk Virággal. De ezt most nem volt időm megjegyezni, ugyanis majdnem felrobbantam már a Pete Wentz kartonbábutól. 

-Mi történt? - ült le Ricsi Reni mellé, így már mind a négyen a képben voltunk.

-Megőrjít! Nem érti meg, hogy nem akarok Pete Wentz-kartonfigurát a ház nappalijába! - panaszkodtam dühösen. Nem tudom mikor akasztottak ki ennyire utoljára. Talán amikor a nagymamámék közölték, hogy jobb lenne nekem egy másik iskolában. Ennyi erővel akár vissza is küldhetnének Amerikába. Pff. Mindegy.

-Miért nem? Jópofa lesz! Beültetjük a tévé elé! - ugrándozott oda Virág a kis házunkhoz. Megfenyegettem, hogy beteszem a papírzúzóba és ledarálom. Eddig ő nem volt ideges, de erre ő is feldühödött, így ismét veszekedni kezdtünk. Már majdnem el is felejtettem, hogy közönségünk is van, mikor Reni megszólalt.

-Várjatok már! Milyen nappaliba? - kisétáltam a képből, hogy Virág fel tudja emelni a makettet a kamerához.

-Te jó ég! - kapott a szájához Reni. Ricsi is tátott szájjal bámult. Nagyon tetszett nekik. Igazából meg is értem, mert tényleg elég jó lett, csak Virág ne akarná mindenképpen beletenni az emó istenét.

-Várj, ez még nem minden! Cortez, hová tetted a kertet?

-Mi, nektek kertetek is van? - keseredett el Ricsi totálisan. Úgy néztek ketten egymásra, mint akik mentem elírják magukat. 

-Gördeszkaparkkal és medencével. - hoztam a kamera elé megmutatni nekik. Mindketten a fejüket fogták. Totál kétségbe voltak esve. Azt hiszem most se fognak túl jó jegyet kapni.

Virág teljesen kiszívta minden erőmet. Komolyan olyan volt, mintha egy egész napos túrázásból tértem volna haza. Bedőltem az ágyamba és azt hiszem egyből el is aludtam.

Október 22., szerda

Nem is utálom annyira ezt az ünneplőt. Kifejezetten érettnek éreztem magam a tükör előtt állva az új öltönyömben. Már csak egy pohár pezsgő hiányzott a kezemből és igazi üzletember kinézetét keltettem volna. Már kaptam volna fel a deszkámat, de az öltönyhöz ez valahogy nem passzolt, úgyhogy ma gyalog tettem meg a utat az iskoláig. 
Amikor megjöttek a lányok, Virág egyből elkezdett hisztizni, hogy mennyire nem ér, hogy rajtunk bezzeg lehet nadrág.
-Még szép, hogy lehet, ez francia suli, nem skót. - röhögte ki Zsolti. Reni halványan elmosolyodott, ezután csak annyit láttam, hogy folyamatosan igazgatja a szoknyáját. Legszívesebben már mondtam volna neki, hogy teljesen jól néz ki, nincs szükség az idegeskedésre. Vajon kinek akarhat tetszeni? Bele se akarok gondolni. Virág elvonta a figyelmem azzal, hogy Dave óráját csodálta.
-A víz alatt kétezer méterig jó. - ebben mi a logika? Ki a fene menne le addig?
-És mégis mikor merülsz le két kilométerre? És hova? - kérdeztem, azt hiszem jogosan.
-Nem mindegy? A lényeg, hogy ha akarnék, az órám kibírná. - úgy vigyorgott, mint egy kis jóllakott óvodás. Hát, ha ez neki megéri. Itt az élő példa, hogy mennyire be lehet csapni az embereket a mai világban. A következő pillanatban Neményi lépett oda hozzánk. Próbáltam szemmel gyilkolni, de sajnos nem jött össze. Még gyakorolnom kell otthon. Még az öltözéke is felidegesített. Abban is eltért az összes többi embertől. Hagyta, hogy az ing kilógjon a zakó alól, és a nyakkendőjét se kötötte meg, csak hanyagul a nyaka köré dobta. Ez aztán a lázadás. Vigyázat, ezzel a gyerekkel aztán nem lehet viccelni! Minden elismerésem, Neményi Arnold.
-Neményi, alig ismertelek meg az őrült bölcsész jelmezed nélkül. - mondta Zsolti, és jót röhögött a saját poénján. Nem tudtam vele nevetni, csak a fogamat csikorgattam. Remélem nem azért van itt, mert összejött Renivel, és így azt hiszi, hogy mostmár közénk tartozik. Bár akkor már láthatóvá tette volna velünk valahogy, ha együtt lennének. Mégis mi másért jönne ide? Ráadásul becsöngetés előtt? Nem reagált Zsolti beszólására, csak unottan megforgatta a szemét. Mi zavartalanul sztorizgattunk tovább, még én is próbáltam figyelmen kívül hagyni a kis nyomit. Becsöngetés előtt kicsivel együtt mentünk be az épületbe. 
-Antai-Kelemen, azonnal tedd el a zenelejátszód! - ordított le egyből Máday. Csak kedvesen intettem neki, mire még idegesebben nézett rám, és azt hiszem úgy fújtatott mint egy bika, mikor támadásra kész. Inkább sietősre vettük, de még hallottuk, hogy Neményit is leszidja az öltözéke miatt. Úgy kell a laza csávónak.
Az osztályfőnök a tornaterem bejáratánál várt minket, és mondta, hogy a lelátó melyik oldalára üljünk. Reniék hárman beültek Zsák és Gábor közé, mi pedig négyen leültünk eléjük, az ünnepség pedig perceken belül el is kezdődött. Azt hiszem már akkor elkezdtem unatkozni mikor elhalványultak a fények. De most komolyan, mi értelme? Így is elég álmosak vagyunk. A színdarab előtt az igazgató mondott egy rövid beszédet. Már ha a 10 perc rövidnek számít. Mielőtt elaludtam volna, bekapcsoltam a zenelejátszóm és max hangerőre tekertem. Csak akkor vettem ki, mikor Zsolti szólt, hogy hallgassam meg ahogy beveszi a szájába a robbanós cukorkát amit az előbb vett a büfében. Szóval egészen felébredtünk mindannyian, míg egyszer csak egy pálca csapott sorban mind a négyünk fejére. Döbbenten fordultunk hátra, először Reniékhez, de aztán megláttuk mögöttük Mádayt. 
-Kérem! Mindet! - nyújtotta ráncos kezét idegesen. Sorban hátraadtuk a zenelejátszókat és a telefonokat. Szomorúan előrefordultunk, csak Zsolti mosolygott magában amiért nem vették el a robbanós cukorkáját. Le is pacsiztam vele, de abban a pillanatban Reni megkocogtatta a vállát.
-A cukrot is kéri. - suttogta. Zsolti világfájdalmas képpel hátradobta neki. Ezután már kénytelenek voltunk az előadást nézni. Arra emlékszem, hogy láttam Kingát megjelenni a színpadon, aztán arra keltem fel, hogy Kinga meghajol, és az egész iskola tapsol. Már amennyi ember felkelt a műsor végére. 
Ezután a borzalmasan hosszú előadás, vagyis alvás után másra se vágytam, csak zavartalanul ülni a parkban. esetleg pizzát rendelni, és éjszakáig lógni a többiekkel. És ez meg is valósult. Nem ejtettünk meg semmi kínos témát, csak röhögtünk mindenen és mindenkin, valamint literszámra ittuk a cukros üdítőket. 

Október 21., kedd

Reggel már éppen indultam volna el, mikor hallottam, hogy a nagymamám utánam kiabál a nappaliból.
-Ugye már elkezdtél gondolkozni a házi dolgozatokon irodalomból? - a kilincset markolva merevedtem le.
-Szép napot a suliban! - szólalt meg ismét. Hangosan kifújtam a levegőt és kiléptem a hűvös október reggeli levegőre. Vannak sejtéseim, hogy honnan tudhatja, de nem gondoltam rá, hogy ilyen gyorsan megtudja valakitől. Mindegy, ez még a jövő zenéje. 
A reggel totális káosz volt. Természetesen Kardossal kezdtük a napot. Pontosan csengetéskor lépett be az ajtón és be is csapta azt maga mögött. Mindenki lapított, még én is inkább eltettem az asztalról a zenelejátszót. Öt perc után kinyílt az ajtó, és Neményi lépett be rajta nagy lazán. Kardos egyből le is szúrta, de mikor Neményi odatette neki a két házidogát, amit csak az őszi szünet után kell majd beadni, megenyhült. Ekkora egy strébert. Mennyire nincs élete. Vajon mit csinálhat otthon minden egyes nap? Biztos rengeteget tanul, de az se tart 2-3 óránál tovább. És utána? A tükörhöz beszélve növeli az egóját? Mást nem tudok elképzelni. Ja, honfoglalózik Renivel. Visszafogtam magam, és nem tettem ki a lábam miközben elsétált a padom mellett. Pedig nagyon jól esett volna azután, ahogy Reni rá nézett miközben mellette sétált el. Erre az emberre nem tudok szép szavakat mondani. Elnézést, embernek neveztem? És természetesen nem írták be neki a késést, és kapott két ötöst. Pff.
Óra után még mindig elég ideges voltam, így nem nagyon beszéltem a többiekkel, csak folyamatosan a pad felé néztem. Reni mosolyogva hallgatta Neményi beszámolóját. Virág meg éppen a hajában keresett valamit. Szép kis társaság.
-Mi van veled? - lökött meg egy kicsit Zsolti.
-Keveset aludtam. - túrtam a hajamba egy ásítás közepette. Ricsi felvont szemöldökkel nézett rám. Persze, hogy tudta mi a bajom. 
Francián, ha még nem lenne elég, kaptunk egy kétoldalas dogát egy általunk választott francia filmből. Mondjuk ez még annyira nem is vészes. Főleg, hogy ebből legalább jó vagyok.
Amikor mentünk büfébe, akkor vettük észre, hogy a faliújságra kiraktak egy szórólapot, miszerint az őszi szünetben is lesznek Szent Johannás programok. Mindenki alig várja, hogy otthon lehessen, távol az iskolától legalább egy hétig. Mégis mi értelme van ezeknek a programoknak? Esetleg a Neményi-féléknek lehet ez előny, akik amúgy is otthon ülnének.
Amikor véget ért az utolsó óránk, még az osztályfőnök bejött és kért pár percet tőlünk. Elmondta, hogy holnap mindenki ünneplőben jelenjen meg, és lehetőleg pontosan. Azt is elmondta, hogy ezek a sulis programok a szünetben természetesen nem kötelezőek, de nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében. Ennyi elvont ember jár ebbe a suliba?
Amikor hazaértem a nagymamám nem volt még otthon, szóval gyorsan átöltöztem és indultam is a parkba Ricsiékkel. Vagyis Ricsi nem volt ott, mert a makettházhoz nézett terveket(?). Addig is Edináékkal beszéltem. igazán felemelő társaság. Büszke lehetek, hogy szóba állnak velem..
Egyébként ahogy Kriszta ígérte, nem jelent meg a parkban többet. És sehol máshol, ahol esetleg összefuthattunk volna. De biztos vagyok benne, hogy találni fog magának egy rendes srácot, aki szeretni fogja, mert ő maga is nagyon rendes lány. Ellentétben Edinával, aki végig fogdosta a karomat, és mindenképp azt akarta, hogy lógjunk együtt a szünetben ha ráérek. ha ráérek. De sajnos be vagyok táblázva. Szerencsére miután Ricsi is megjött, nem kellett velük beszélgetnem. De Ricsivel viszont igen.
-Szóval Reni csodálja Neményit. 
-Ne kezdd! - vágtam rá egyből.
-Én csak egy tény mondtam. - emelte fel a kezeit védekezően, de közben jót mosolygott.
-Igen, csodálja. És fogalmam sincs miért.
-És ez téged zavar.
-Nincs szükségem pszichológusra. - nevettem el magam. Nem is hozta aznap többet szóba. 

Otthon már várt rám a nagymamám. És ezúttal a nagypapám is vele volt. Fura őt este 11 előtt otthon látni.
-Minden oké? - kérdeztem tőlük mikor leültem a kanapéra. 
-Nem leszünk olyanok, akik mindent megtiltanak neked ha rossz vagy. 
-De?
-De azt se hagyhatjuk, hogy megbukj. - mondta nagymamám.
-Járok korrepetálásra, majd felhozom. Ha más nem, év végére biztos.
-Jó ez így neked?
-Hogy?
-Ebben a suliban. - a szívem gyorsabban kezdett verni. Át akarnak rakatni másik suliba? Pont mikor egy ilyen jó közösségnek lehetek a tagja? Ők az egyedüli normális emberek, akiket ismerek. És igazából az egyedüli emberek, akiket ismerek. 
-Igen. Csak idő kell. - mondtam. Csak sóhajtva bólintottak, szóval felmehettem a szobámba. Nem mehetek át másik suliba. Ezt egyszerűen nem engedhetem, hogy megtörténjen. Ha kell még minimális tanulást is megejtek, csak ne kelljen innen elmennem. Elég elcseszett egy hely, de nem akarom itt hagyni. Talán mert én is hasonlóan elcseszett vagyok. És még Neményit is ki kell nyírnom. Most nem léphetek le.