Na sziasztok:) 
Sajnos szomorú hírt kell közölnöm... Én most 11. osztályos vagyok és ez az év már számít a továbbtanulásban, de elég rosszul indítottam mert sok minden elterelte a figyelmem, köztük az is, hogy mindig megpróbáljak egy tökéletes részt írni Cortez szemszögéből. Már a sportolást is abba kellett hagynom mert egyszerűen nincs időm és amikor esténként olyan 10 körül befejezem a tanulást és megpróbálnék írni egy részt, csak ülök a gép előtt, de nem jut eszembe egy értelmes mondat se. Hétvégéken legtöbbször elutazok családi okok miatt, így elnézéseteket kérem, de valószínűleg csak az őszi szünetben fogok tudni majd új részeket hozni. Ne értsetek félre, be fogom fejezni ezt a részt még biztosan, a többi meg majd utána eldől, csak most muszáj szünetet tartanom. És gondolom ti se akarjátok, hogy valami összecsapott irományt olvassatok, aminek nem sok köze van a történethez. Köszönöm azoknak, akik támogatnak, és ígérem nem hagylak majd cserben titeket!:) Előre is köszönöm a megértéseteket és még egyszer elnézést kérek. 

December 4., csütörtök

A keddi megrázkódtatást még véletlen se tudtam elfelejteni, vagy esetleg feldolgozni magamban, ugyanis ma reggel mikor megérkeztünk a suliba, Máday már ki is adta a feladatot, hogy díszítsük az udvart. Ez a díszítő-héten a kilencedikesek feladata.
-Miért nekünk jut a tré feladat? - nyafogott Zsolti, miközben a gondnokhoz igyekeztünk kültéri égőkért. A kedvenceim a kültéri égők.
-Minden osztálynak kell valamit csinálni. - válaszolta unottan Ricsi, fel sem nézve a zenelejátszójából. Talált valami új bandát tegnap és azóta nem tud mással foglalkozni. Istenként tekint rájuk. Miután kivittük az égőket, lepasszoltuk őket Zsáknak és Gábornak, mondván, hogy Máday külön őket kérte meg erre a feladatra. Odaálltunk az árkádok alá és szörnyülködve néztük a bénázásukat. Nem sokkal később kilépett az udvarra Virág is, nyomában Renivel. Csatlakoztak hozzánk, és néhány pillanatig együtt bámultuk szegény Gáborékat. Komolyan sajnáltam őket. De csak nlhány pillanatig tartott, ugyanis Kinga rontott ki az udvarra, vele együtt Robi és Andris, akiknek máris kiosztott valamit feladatot. Aztán meglátta, hogy az árkádok alatt ácsorgunk. Villogó szemekkel közeledett felénk és már el is kezdett kiabálni.
-Renáta! Virág! A kültéri égők a fákra mennek, kezdjétek! - mivel Virágék csak néztek rá értetlenül, tapsolt kettőt, utána a fa felé mutatott. Mintha a csicskásainak intett volna. Én nem leszek a csicskása. Már el is kezdett minket osztani, de nem mozdultunk a helyünkről. Néztük Virágékat amint az égőkkel szenvednek, és hallgattuk, ahogy Kinga az a-sokkal is elkezd üvölteni, akik szépen lassan kiszállingóztak az udvarra, hogy segítsenek. Végül annyi segítséget nyújtottunk, hogy ha kellett, akkor kicsit arrébb pakoltuk a lányoknak a létrát. Bár Kinga elég kibírhatatlan volt, azért köszönetet mondhatunk neki, ugyanis első óra előtt kész lettünk a díszítéssel, így a többi szünetben szabadok voltunk. Éljen a diktatúra!
A borzalmas reggeli kezdés után felüdülés volt egy rajzóra. Még úgy is, hogy Vladár elég morcosan csapta be maga mögött becsöngetéskor az ajtót, mivel a feladat egy téli tájkép elkészítése volt. Egyből neki is kezdtem, legalább elterelte a gondolataimat Reni samponjának az illatáról. Komolyan ki akar készíteni. Az ihlet csak úgy jött, egy hóval borított szűk utcát rajzoltam le padokkal, telefonfülkével és minden utcai dologgal, ami csak eszembe jutott. Nagyon elrepült az idő, arra eszméltem fel, hogy Kinga már fel is állt, hogy összeszedhesse a rajzokat. Elismerően bólintott mikor elvette az enyémet. Nem túl feltűnően, de én észrevettem. Tetszett neki. Ez már Kingától nagy szó. És persze jött Vladár értékelése. Megkaptam, hogy gondoljam át a rajzversenyt, mert szerinte remekelnék. Csak mosolyogva bólintottam, vártam az utánam következő rajzot. 
-Renáta. - fordította felénk a lapot úgy, hogy mindenki lássa. Az egész osztály felröhögött. A fehér lapra festett apró fehér pöttyöket és a kép alján még volt valami fekete paca. Komolyan, mit csinál ezen háromnegyed órán át? Elképzelni sem tudom mire gondolhat közben. 
-Pontosan mi ez? - kérdezte Vladár felvont szemöldökkel.
-Egy téli táj. - válaszolta Reni totál egyértelműen. Még jobban nevettünk.
-Sejtettem, mivel ez volt a feladat. De mit ábrázol? Mi ez a sok pötty?
-Hóesés. - mostmár mindent értek. Nagyon eredeti a hóesés télre. Igazán kreatív.
-És ez a folt? - mutatott a fekete pacára a lap alján.
-Egy erdő. - ezt nem gondolhatta komolyan.
-Értem. Tehát akkor mindenkinek világos, mit ábrázol a kép? - mutatta körbe ismét. Ricsivel már sírtunk a röhögéstől, de bólogattunk, meg igeneztünk, hogy ne égesse tovább szegény lányt. Így is elég megaláztatás, hogy látja ezeket a munkákat az egész osztály. Neményi munkájához térve majdnem felborítottam a padot és kiugrottan az ablakon. A globális felmelegedésről kezdett el beszélni, mert az valami motívumként megjelent a rajzán. Miért nem tud ő is csak hóesést festeni? Biztosan túl egyszerű lenne, és nem tudná vele meghódítani Renit. Pff.
A legtöbb emberen eluralkodott a karácsonyi hangulat az égők, a sulirádióból szóló zene, és a forrócsoki illatától, de én valahogy még mindig nem tartottam ezen a szinten. Már Zsoltiék is kezdtek meglágyulni, így én is ezt mutattam, de belül egészen mást éreztem. Nálam még csak most lett szeptember. Egyáltalán nincs ünnepi hangulatom. 
Azonban kicsit jobb kedvre derített, hogy duplamatek első óráján elkezdett esni a hó, így kicsöngetés után már rohantunk is ki, hogy meggyúrjuk az év első hógolyóját és jól megdobáljuk a többieket. Reniék is csatlakoztak hozzánk, miután Ricsi egyből Reni haját találta el. Egy pillanatra lefagytam. azt hittem elkezd majd hisztizni, de mosolyogva lehajolt és már gyúrta is az első hógolyóját. Csodálkozva, egyben mosolyogva néztem ahogy próbálta eltalálni Ricsit, aki először ügyesen kitért, de a második pont halántékon találta. Éppen röhögtem rajta, mikor én is kaptam egyet a kabátomra. Reni felvont szemöldökkel nézett. Ezt kihívásnak vettem. Nem túl erősen dobtam neki, de nem is próbált kitérni előle. Virággal összenevettek, és óriási hócsata alakult ki ebben a szünetben. Kár, hogy vége lett. Egész jól szórakoztunk így együtt. Végre Reni is velünk volt, és egyedül hagyta a padnál olvasni Neményit. Zsolti egyszer meg akarta dobni, de leállítottam. Nem ér annyit, hogy bevegyük a játékba. 
Az utolsó óra irodalom volt. Ekkor már mindenki teljesen fel volt dobódva a szakadó hóesés miatt. Én meg Reni miatt. Fogalmam sincs mióta nem beszéltünk ennyit. Mármint kedden beszéltünk, de az nem olyan volt. Még nem volt ilyen fesztelen az osztályban. Tetszett ez az énje. Is. Kardos belekezdett az Isteni színjátékba, szóval ledőltem a padra és inkább behunyt szemmel hallgattam az érdekes anyagot. 
Délután ahogy hazaértem, nekikezdtem kijavítani a Fösvényről írt dolgozatomat, ugyanis holnapra be kell adnom. Közben Ricsi írt, hogy reméli számíthat rám egy jó szánkózásban. Vagyis, hogy Zsoltit legurítsuk a dombról. Ebben persze benne voltam, de ma kellett volna korrepetálásra is mennem. Bár ha megírom a beadandót akkor igazából nincs miért mennem. Gyorsan kijavítgattam, majd írtam Reninek sms-t, hogy jöjjön msn-re. Ott átküldtem neki a fájlt, és mondtam neki, hogy akkor ma nem mennék a külön óránkra. Bár látni akartam, de Ricsiék dolga most fontosabb volt. Teljesen bezsongtam ettől a hóeséstől. Erre kicsit mintha megsértődött volna, de azért átolvasta a dolgozatot. Vagyis azt hiszem. Ugyanis elég furán viselkedett. Meglepődtem, mikor a körülbelül hatmondatos beadandómra annyit írt, hogy tök jó, aztán el is köszönt. Mi baja lehet? Mindegy, annyiban hagytam. Kikapcsoltam a gépem, felkaptam valami meleg ruhát és már siettem is kifelé. 

December 2., kedd

Ricsi még tegnap este ajánlott egy sorozatot, aminek eléggé tetszett a története, és mindenhol jó pontot kapott, tehát gondoltam megnézek még aznap 1-2 részt. Hát, egy évad lett belőle. Vagyis mire lefeküdtem nagyjából már kelhettem is fel. De megérte, mert tényleg nagyon jó sorozat. Azt hiszem megvan az új kedvencem. 
Ma a tizenegyedik évfolyamosok díszítették a folyosókat. Nem tudtam teljesen szemügyre venni, ugyanis örültem, hogy annyit láttam, hogy merre van a lépcső. Hihetetlenül fáradt voltam. Szerencsére francián a tanár feleltetéssel kezdett, ledőltem a padomra, és teljesen nyugodtan végigaludtam három ember szenvedését kint a tanári asztal mellett. Nagyjából sikerült rendbe hoznom magamat. Bár alvásra egy élet is kevés szerintem. Óra végén Ricsi felrázott mikor mindenki elkezdett pakolni. menet közben láttam, hogy a tanár odahívja magához Neményit.
-Mit csinált? - kérdeztem Ricsit.
-Felelt. Elég jó volt. - vonta meg a vállát.
-Ki gondolta volna. - röhögtem el magam. A büfében vettem kólát, ami szintén segített egy kicsit az állapotomon. Ja, és ráadásul ma délután megyek fél hatra Renihez korrepetálásra. Azért tettük át mára, mert péntekre már oda kell adnom Kardosnak a házidogát, így biztosan kész lesz addigra. Amikor az udvaron álltunk, végignéztem amint Neményi odasétál a lányokhoz. zsebre tett kézzel, közömbösen mondott valamit, amitől Reni baromi lelkes lett. Úgy mosolygott mintha Nobel-díjat nyert volna a gyerek. 
Amint hazaértem, rákerestem neten a Fösvényre, és találtam is egy vázlatot, amit gyorsan átmásoltam egy lapra. Persze pár szót kicseréltem a biztonság kedvéért. Az a baj, hogy még mindig nincs fogalmam, hogy igazából miről is szól ez a történet. Mindegy, legalább Reni látni fogja, hogy készültem. Remélem ebből majd azt hiszi, hogy olvastam, így csak javítgat majd rajta egy kicsit és vége is lesz a korrepetálásnak. Délután negyed hat körül elkészültem, és el is indultam gyalog Reniék házához. Kicsit sietősre vettem, mert már elég hideg volt, és be is sötétedett időközben. Amikor odaértem, meg kellett néznem a házszámot, hogy tényleg jó helyen járok-e. Valami borzalmas karácsonyi zene üvöltött max hangerőn. Mi a fene? Mindenki bekattant? Vagy ennyit aludtam volna tegnap? Már karácsony van? Becsöngettem, mire Reni valahonnan hátulról válaszolt, majd mikor beléptem, megjelent előttem. Kissé tátott szájjal néztem. Egy leggings volt rajta, meg egy nagy méretű, elég melegnek tűnő pulcsi. Ja, és az egész ruháját, és a haját is fenyőtűk borították. Próbáltam nem mosolyogni.
-Biztos nem zavarok? - kérdeztem kicsit remélve, hogy elhalaszthatjuk ezt a dolgot, mert eléggé megrémiszt most ez a környezet.
-Nem, dehogy. Gyere. - intett, hogy menjek beljebb. Próbáltam a lábam elé nézni, de pont ráléptem valami szarvasos díszre. Kelletlenül vettem fel a kis kerámiaszarvast a földről.
-Bocs. - mondtam kicsit se őszintén. Pedig próbálkoztam.
-Nem gond, úgyis ronda volt. - vonta meg a vállát. Ezen normál helyzetben elmosolyodtam volna, de még mindig eléggé ki voltam akadva. Átmentem a nappalin és leültem az étkezőasztalhoz. Meghökkenten néztem körbe a nappaliban. Mindenhol csak karácsonyi díszek voltak. Egy négyzetcentiméter szabad hely sem volt. Egyszer csak Reni anyukája jelent meg előttem, egy létrával a kezében.
-Szervusz, Cortez. - köszönt vidáman. Vagyis ezt csak a szájról olvastam le, ugyanis még mindig üvöltött az a borzasztó zene. Kedvesen visszaköszöntem, mire közölte, hogy ezt csak azért csinálják, mert Reni apukája elutazott, és ők ilyenkor díszítenek. Amolyan lányos program. Erről jutott eszébe, hogy valószínűleg szénné égett a sütije. Reni odaült hozzám és megkérdezte, hogy kezdhetjük-e. Erre mondtam, hogy hoztam egy vázlatot, amit nem értett az üvöltő zene miatt. Ekkora kapcsolt Reni anyukája, hogy valószínűleg így nem fog menni a tanulás. Így kikapcsolta, amitől a dobhártyám örömtáncot járt. Reni anyukája még megkínált egy mogyorós muffinnal, amit kedvesen el is fogadtam, de ahogy kiment a hátsó ajtón, Reni kivette a kezemből.
-Meg ne edd! - tette le gyorsan az asztalra. Ezen már muszáj volt mosolyognom. Átnézte gyorsan a netről szedett munkámat, én meg addig az arcát tanulmányoztam. Először lelkesen kezdett bele, biztosan nem gondolta, hogy írni fogok vázlatot, de mire a végére ért már csak az ajkát rágcsálta. Rossz jel. Megkérdezte, hogy én csináltam-e.
-A netről szedtem. - válaszoltam.
-Jaj. - kapott a fejéhez szörnyülködve. Ennyire rossz azért nem lehet. Csak bámulta a papírt és gondolkozott, hogy mi legyen. Aztán egyszer csak rám emelte a szemeit. Szólásra nyitotta a száját, de be is csukta egyből. Pár pillanatig csak néztük egymást, végül ő szólalt meg.
-Megoldjuk. - bólintott. Azt mondta, hogy ha adok pár használható mondatot, segít majd a megírásban. A baj csak az volt, hogy semmit nem tudtam a könyvről. Még az szerzőjét is csak a netről tudtam meg. 
-Nem szívesen zavarok. - jött be hozzánk Reni anyukája, mire mindketten felnéztünk. -De nem boldogulok a kültéri égősorral. Mivel Amerikában nálunk is hagyományos volt az ilyen díszítgetés, egyből felálltam, hogy segítsek a probléma megoldásában. Követtem Reni anyukáját, de mögöttem még hallottam, ahogy Reni meglepetten motyog. Erre nyilván nem számított.
-Na, most az a helyzet, hogy nem jól csináltam, a szögbelövővel feltettem a füzért, mielőtt kipróbáltam volna. És nem ég. - panaszkodott a sötétbe mutogatva. 
-Talán kiégett az egyik. - vontam vállat. Előfordult nálunk is. 
-Igen, ez elképzelhető. Megyek, kihozom a pótégőt, hátha megtaláljuk, melyik a rossz. - már vissza is ment a házba, így Renivel kettesben maradtunk a sötét és hideg kertben. Elkezdtem az égőket tekergetni, hátha megtalálom a rosszat. Bár én ilyet még sose csináltam, de mindig néztem apát, hogy hogyan csinálja. Bizony, kiskoromban imádtam díszíteni. Ez volt a kedvenc részem ebben a háromnapos ünnepben. Ez mára kicsit megváltozott. Most már csak az a lényeg, hogy olyan helyen, és olyanokkal legyen, akiket szeretek. Akikhez a leginkább kötődök. Folytattam tehát az égők tekergetését, és megpróbáltam nem is figyelni Renire, aki kedvesen el akart küldeni a kertjükből. Nem tudom, hogy látni sem akart, vagy egyszerűen kellemetlen volt neki a helyzet. Még pár égővel később sikerült megtalálnom a rosszat. Abban a pillanatban a homályosan megvilágított kertben hirtelen erős fény gyúlt. Reni csodálkozva nézte az égősorokat. 
-Hű. - lépett hátrébb még mindig tátott szájjal. Valóban szép volt. Vagy csak annyira vakított, hogy már szépnek gondoltuk. 
-Nahát! - jött oda Reni anyukája is.
-Csak nem volt rendesen betekerve az egyik. - vontam meg a vállam ismét.
-Erre nem is gondoltam. - felelte a kerti pagoda felé mosolyogva. Annyira el volt ragadtatva, hogy nem tudtam nem mosolyogni. Reni ekkor felém fordult.
-Most jön a világító Télapó a szánon, a szarvasokkal. - suttogta szörnyülködve. Nem teljesen értettem, de az anyukája hamar magyarázatot adott.
-Gyerekek, ki kéne hozni a garázsból a világító kerti Télapót. - csapta össze a két kezét izgatottan. Reni a fejét fogta. Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy lángvörös. Illik az égőkhöz. 
Még nagyjából egy órán át pakolgattam kifelé a garázsból a különféle kerti díszeket, aztán fél nyolc körül leléptem. Teljesen le voltam sokkolódva. Mi is díszítettünk kint, de feltettünk egy-két égősort, kiraktunk egy nyomi kis Télapót, és le volt rendezve a díszítés. Ennyit nem ér a díszítés, hogy aztán januárban sérvet kapjanak, mikor hordják vissza a garázsba. Na, mindegy, én tisztelem a hagyományukat. Nincs jogom leszólni az ilyet. És nem is tenném. Ennek pedig Reni az oka. Nem akarta hangosan kimondani, de nagyon lelkesedett ezért az egészért. És a végeredmény teljesen lenyűgözte. Azért még bocsánatot kért mikor mentem el, de azt hiszem erre semmi szükség volt. Teljesen megérte másfél órát pakolgatni, hogy lássam milyen amikor igazán boldog. Ez borzasztó nyálasan hangzik, de tényleg nagyon jó érzés volt mosolyogni látni. Az én saját két kezem munkája miatt. Kell ennél több?:)

December 1., hétfő

Hétvégén elmentünk a fiúkkal moziba, aztán persze a palacsintázóban kötöttünk ki, mint mindig. Több Szent Johannással is találkoztunk ott, főképp olyanokkal, akikkel szünetben együtt szoktunk lógni. Na meg persze Edináék. Merthogy ők mindenhol ott vannak. Mindegy, azért jól telt a hétvége.
Viszont a mai nap borzalmasan indult. Alapból fáradt voltam, még egy kávét is meg kellett innom a kóla mellett. Ezután jött a ráadás. Ahogy beléptünk a suliba, és meghallottuk, hogy a sulirádióból Mariah Carey karácsonyi száma üvölt, egyszerre támadt kedvem sírni és nevetni. Furán néztünk össze a többiekkel. Szerintem még egyikünk sem volt karácsonyi hangulatban. Még szinte most kezdődött az iskola. Most volt vége az őszi szünetnek. Erre már terrorizálnak a karácsonyi cuccokkal. Még a végén járhatok emiatt pszichológushoz. Óra előtt még gyorsan elugrottunk a büfébe, ahol karácsonyfás szalvétán kaptam meg a melegszendvicsem. A lányok szerint ez nagyon ötletes, de a fiúk csak kiröhögték. Végül aztán már én is csak röhögtem velük. Nem érdemes ezen a dolgon stresszelni magam. Ha egyszer itt már ilyenkor elkezdődnek az ünnepek...nincs mit tenni. Egyébként a diákok nagy része jókedvűnek tűnt a mai napon. Gondolom a díszítés miatt több óra el fog maradni. 
Duplaangolon éppen fordítottunk valami szöveget, mikor Neményi öt perces késéssel, és hozzá vágott unott képpel lépett be a terembe. Elfoglalta a helyét Reni egyik oldalán, és egyből odahajolt hozzá, hogy kérdezzen valamit. Reni mosolyogva válaszolt neki, amitől valamiért vissza akart jönni az a melegszendvics. miközben ők jót beszélgettek, én próbáltam a tanárra koncentrálni, aki közben néha kérdéseket tett fel. A következőt meg is kapta Reni. Ijedten fordult a tanár felé. Fogalma sem volt a kérdésről. Ahogy Neményinek se. Féloldalas mosollyal ráztam a fejem, közben kicsit előrébb dőltem a székemben. Hagytam Renit egy kis ideig, hadd izzadjon kicsit, aztán nagyon halkan odasúgtam neki a választ. Dadogva mondta a választ, ami persze helyes volt. Hátrasúgott egy köszit, amire csak bólintottam egyet. Hirtelen Ricsi bokszolt bele egy nagyot a karomba.
-Szép húzás volt. - kacsintott. 
-Lezúztad Neményit. - veregetett hátba Zsolti. Csak a fejemet fogtam és tovább figyeltem a feladatra. De ezután már nem beszélgettek. 
Órák után éppen indultunk volna haza, mikor láttam, hogy Reni egyedül pakolászik a szekrényénél. Egy pillanatra megálltam, aztán végül Ricsi lökött egy nagyot rajtam, és röhögve elmentek a kijárat felé. Mi a fenét kérdezzek tőle? Mi a kedvenc sorozatod? Néz egyáltalán sorozatot? Mi a kedvenc színed? Miért kérdeznék ilyet? Valamit a korrepetálással kapcsolatban. De nem akarom lemondani. Megvan! A beadandó. Nem mintha nem tudná, de kéne egy kis segítség az írásban. Szép lassan odaértem hozzá, de csak akkor vett észre mikor meg is szólaltam.
-Reni a korrepetálással kapcsolatban... - kezdtem bele, mire bevágta a szekrényajtót és kifürkészhetetlen tekintettel nézett fel rám. Idegesnek látszott. Nyilván nem engem várt.
-Lemondod? - kérdezte.
-Nem, csak van ez a Fösvény-beadandó... - vakartam a tarkóm kínomban.
-Igen? - ne már, állítólag okos lány.
-Kéne segítség. - nyögtem ki végül.
-Persze, szívesen. - bólogatott mosolyogva, majd gyorsan el is köszönt és rohant az olvasókörre. Kérdezhettem volna másról is. Biztos unja már ezt a korrepetálás-témát. Még egy darabig ott álltam a szekrényeknél és a beszélgetésen gondolkoztam, de mikor már a gondnok jött takarítani, elsiettem a kijárat felé. A hidegben magamra húztam a kapucnimat és egyedül sétáltam végig a szűk utcákon.