Translate

2015. december 27., vasárnap

December 12., péntek

Nincs időm egyenként válaszolni a kommentekre, 
de nagyon köszönöm, hogy támogattok és nagyon jól esik,
hogy ennyien szeretitek az írásomat.:))



A hét utolsó két napja tanítást illetően elég zavartalanul telt. A kémia órás szivatásunk után a héten már nem akartunk balhét, úgyhogy inkább meghúztuk magunkat. Haller értékelte is, hogy semmi panasz nem érkezett ránk. Örömmel fogadtuk, hogy a tanárok egy óra alatt képesek voltak visszafogadni a kegyeikbe a kis osztályunkat. 
Amikor pénteken véget ért a suli, már nem mentem haza, hanem mind elmentünk egy közeli mekibe, és rendesen bezabáltunk a korizás előtt. Több évfolyamtársunkat is láttuk, köztük Edináékat is, de tisztes távolságból figyelték a vidám társaságunkat. Jobb is volt ez így. Miután Zsolti megevett két dupla sajtburgert és egy dupla sajtos mcroyalt desszertnek, közölte, hogy még éhes. Mi persze ezen először röhögtünk, de amikor láttuk, hogy teljesen komolyan gondolja, inkább sírni támadt volna kedvünk. Végül aztán eldöntötte, hogy majd a koripályánál lévő büfében vesz valami apróságot. Ezután persze végig ezen nevettünk miközben visszaindultunk a sulihoz, ahol már egy rakás diák várakozott, hogy indulhassunk, és persze a két tesitanár is jelen volt. Korponay elővett egy névsort és gyorsan ellenőrizte, hogy mindenki visszaért-e már, aki jelezte, hogy jönne korizni. A névsorolvasás közben betoppantak Edináék, akik ezúttal már Kinga háta mögött loholhattak. Elmeséltük a többieknek is a szituációt, miszerint Zsolti valószínűleg nem is korizni megy, csak ki akarja rabolni az ottani büfét. Az volt a ráadás, hogy Zsolti nem is ellenkezett. 
Körülbelül tíz röhögőgörccsel később oda és értünk a műjégpályához, ahol egy kis sorban állás után mehettünk átvenni a korikat. A jégpálya egyébként tömve volt fiatalokkal így péntek délután. Ez nem igazán kedvezett azoknak, akik még életükben nem koriztak. 
A fiúkkal gyorsan átvettük a korinkat, és nem is vacakoltunk sokat, csak felcsatoltuk és indultunk is a jégre. Bár azért Zsolti nagyon nézelődött a büfé irányába, ahol rengeteg ember ácsorgott forró teával a kezében, de sikerült berángatnunk őt is a pályára. Nem is tudom mikor koriztam utoljára, de borzasztóan jó érzés volt újra a jégen siklani. Régen a szüleimmel jártam sokszor, de ahogy nőttem, úgy lettek ők is egyre elfoglaltabbak, így egyszer csak abbamaradt ez a családi hobbi. Most viszont jó érzés volt újra átélni ezt az élményt a legjobb barátaimmal. Az is élmény volt, mikor megláttam Reniéket a pálya szélén botladozni. Vagyis inkább csak Virágot. Renin látszott, hogy azért már van tapasztalata, így próbálta megtanítani Virágnak az alapokat, sikertelenül. Általában ebbe az emberek könnyen belejönnek, de fél óra csúszás után is láttam, hogy Virág csak esik-kel. Már azon gondolkoztam, hogy odamegyek segíteni, de aztán elkezdtünk fogózni a többiekkel, így elmaradt a jótékonykodásom. Zsolti egyébként negyed óra után kijelentette, hogy kimegy wc-re, de fél óráig senki sem látta. Biztos nem a büfében volt.:)
-Unom már ezt. - közölte Ricsi mikor kifulladva mellém csúszott.
-Én csak most kezdek belejönni. - bokszoltam egyet a karjába.
-Nézzétek Reniéket. - röhögött Dave, mire mindhárman arra kaptuk a fejünket. Virág éppen igazította magán a pulcsiját, Reni meg lazán ácsorgott mellette és a korcsolyázó tömeget figyelte. Mintha keresett volna valakit. Azonban mire mondhattam volna a fiúknak ezt az észrevételt, ők már elindultak feléjük. Reni annyira keresett valakit, hogy észre se vette amint Ricsi mellette fékez le, így jó adag havat szórva a nadrágjára.
-Mi újság? - kérdezte tőle Ricsi, pár pillanattal később pedig én is odaértem. Mielőtt Reni válaszolhatott volna, tekintetét az enyémbe fúrta. Nem tudtam mire vélni ezt a nézést. Volt benne valami csodálkozás, és ha jól láttam megkönnyebbülés. Olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy mire gondol. Azonban egy óvatos mosoly kíséretében elkapta a fejét és válaszolt Ricsinek. Ricsi közben elkezdett Virág pink koriján röhögni, amihez persze csatlakoztunk. Kicsit furán nézett ki, hogy teljesen feketébe volt öltözve, de a korcsolya a lábán pink volt. Megszokhattuk volna már Virág fura stílusát, de ilyet azért még nem láttunk. Ekkor láttuk meg Zsoltit, aki éppen felénk lépkedett. Korcsolya volt a lábán, de esze ágában sem volt még egyszer rálépni a jégre. Miután megkérdezte kér-e valaki melegszendvicset, és látta, hogy az egész az övé lehet, büszke arccal habzsolni kezdte.
-Megyünk egy kört? Valaki? - kérdeztem a többiektől. Bár mindenfelé néztem, konkrétan Renivel mentem volna szívesen. Csak beszélgetni vele. Mondjuk, hogy mi volt előbb az a nézés. Reni és Virág egyszerre léptek, hogy ők jönnének, de Virág kicsit túlértékelte önmagát, így hatalmasat zakózott, Dave barátomat is magával rántva.
-Virág, megőrültél? Ez fájt! - panaszkodott Dave. Reni segített Virágnak felkelni, én pedig Dave-et segítettem fel a jégről.
-Menjetek csak, majd jövünk mi is. Lassabban. - mondta Reni nekem címezve, mire csak bólintottam. A következő pillanatban Kinga jelent meg mellettünk, és először Virágot, majd Zsoltit kezdte el szekálni. Nem sokkal később Edináék is megérkeztek közénk. 
-Na mi az, csak ácsorogtok vagy valaki korizni is tud? - kérdezte nyájasan. Közben persze végig engem nézett. Én meg mindenhova néztem csak rá nem.
-Egy kört? - nyújtotta felém a kezét. Ez nem tudom, hogy neki vagy nekem gázabb helyzet. Ránéztem a kezére, és már a hideg is kirázott attól, hogy meg kellene fognom. 
-Oké. - bólintottam végül, mivel mindenki az én válaszomra várt. Figyelmen kívül hagytam az elém rakott kezét és elindultam a következő körre. Olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan csak tudtam, de a fordulóban utolért. 
-Annyira örülök, hogy itt vagy! A többiek tök gázan koriznak. - és? te meg tök gázan viselkedsz. Melyik a jobb?
-Ja, észrevettem. - válaszoltam hidegen. 
-Kár, hogy nem sokszor van ilyen közös program. Élvezem ezt a társaságot. - mutatott beszéd közben kettőnkre. 
-Erről jut eszembe... megkeresem Ricsiéket. - vettem egy éles kanyart, ezzel otthagyva őt a tömegben. Karácsony közeledtével az ember mindig megpróbál kicsit kedvesebb lenni embertársaival. Én is megpróbáltam. Elmentem vele egy körre. Az már más kérdés, hogy nem sikerült kedvesnek lennem. Én esküszöm mindent megtettem.
Közben odaértem Ricsiékhez, és kértem, hogy inkább ne is kérdezzenek semmit, csak menjünk innen minél messzebb. Így hát folytattuk a körözést a tömegben. Dave folyamatosan a hátát fájlalta, amiért Virág ráesett. Pechére a nagy panaszkodások közepette későn vette észre, hogy egy nagyjából velünk egyidős lány pont előtte esett hasra, és csak úgy tudta elkerülni a lány eltaposását, hogy átugrott felette. Na, hát ez jó ötletnek tűnt. Kár, hogy ez jégen nem minden esetben végződik szerencsésen. Mikor Dave korija elérte a jeget, kicsúsztak alóla a lábai, és egy hatalmas hátast dobott. Ricsivel egymást támogattuk, hogy ne essünk össze a röhögéstől. 
-Örülök, hogy jól szórakoztok, de segítenétek? - nézett ránk idegesen a földön fekvő lány. Mármint nem Dave. 
-Ne haragudj a barátunkra, nemrég került ki az elmegyógyintézetből. - magyaráztam neki miközben felsegítettem. Furán nézett a jégen kuporgó Dave-re aztán ránk is.
-Mindent értek. - nézett végig még egyszer rajtunk, majd elsuhant a tömegbe. Ricsivel egymásra néztünk, és egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. A lány teljesen komolyan gondolta. 
-Barmok! Lett volna nála esélyem. - nyöszörgött Dave lentről. Mi erre persze még jobban nevettünk. Dave egy igazi mókamester. És ha így folytatja tényleg kórházban köt ki.
Jókedvűen csúsztunk tovább miután sikerült összekaparnunk Dave maradványait. Persze egy kis idő után ő is csak nevetett az egészen, és szentül hitte, hogy lett volna a lánynál esélye ha nem lököm be az elmegyógyintézetes dumát. A pálya szélén megláttam Renit, és a vele lévő, nem túl boldog Virágot. Ezt onnan tudom, hogy körülbelül fél órával ezelőtt Virágnak még félre volt csatolva a haja, most viszont az arcába lógott a fele. Éles kanyart vettem, és sietősen odacsúsztam melléjük. Sikerült is egy jó adag havat rakni Reni gatyájára, aki ennek szemlátomást nemigen örült, de nem mondott rá semmit. Láttam, hogy mindkettőjük kezében van egy-egy műanyag pohár, amiben gőzölgött valami, valószínűleg tea. Meg is kívántam ebben a hidegben.
-Hol vettétek? - néztem a poharukat.
-A büfében. De kilóméteres a sor. - húzta a száját Reni.
-Én még nem ittam bele, tessék, megihatod - már majdnem el is feledkeztem a nem túl boldog Virágról.
-Mi baja? - néztem Renire összevont szemöldökkel. 
-A büfénél pár lány kinevette, és „műemósnak” nevezte. - magyarázta, közben nyugtatóan megsimogatta Virág vállát. Egy pillanatra elkalandoztam a simogatásnál, de gyorsan magamhoz tértem.
-Kik voltak? - kérdeztem.
-Nem tudom. - vonta meg a vállát.
Ebben a pillanatban ért oda hozzánk Ricsi és Dave. Dave Reninek kezdte el mutogatni a koris képeket magáról. Reni pedig (gondolom szánalomból) biztosította róla, hogy nagyon jól néz ki. Én közben elmeséltem Ricsinek, hogy mi történt Virággal. Eléggé felhúztuk magunkat mindketten. Sosem értettem, hogy miért kell az embereknek kikezdeni egy náluk gyengébbel. Főleg Virággal. Aki egy légynek se lenne képes ártani, nemhogy egy embernek.
-Ne már, hol vannak azok a bunkók? - forgolódott Ricsi egyből. Ekkor már Dave is tudni akarta miről van szó, ahogy a pogácsával a kezében hozzánk lépő Zsoltit is izgatta a dolog. 
-Én azt mondom kapjuk el a barmokat. - szólalt meg Zsolti teli szájjal. Mivel kivételesen egyet értettünk vele, mindannyian elindultunk a büfé felé. Persze csak a fiúk. 
-Várjatok, mit akartok mondani? - kapta el Reni a karomat döbbenten. 
-Bízd csak ránk. - mosolyogtam rá, és lazán kivettem a kezem a szorításából. Merthogy ideges volt és a kelleténél erősebben fogott meg. 
A büfénél természetesen a nagy tömeg ellenére is egyből kiszúrtuk a nagyjából tíz fős társaságot. Rájuk nézni is borzasztó volt. Mármint én alapból nem bírom ha egy lányon ennyi smink van, de még ha egy fiún...na, attól ki tudok borulni.
-Elnézést. - veregettem meg a kelleténél erősebben az egyik "fiú" vállát. Értetlenül fordult hátra, ahogy a társaság többi tagja is.
-Kell valami? - szólalt meg a fiú. Kissé elmosolyodtam a látványán. Mielőtt kitört volna belőlem a röhögés, átadtam Ricsinek a szót.
-Egy madárka csiripelte, hogy nemrég kiröhögtétek egy barátunkat, aki ott állt a sorban. - mutatott a büfé felé. A társaság összes tagja arra nézett, majd vissza Ricsire. Szó szerint itták a szavait. 
-Na, ez az amiért nagyon dühbe gurulok, főleg a ti fajtátokra. Már ne is haragudjatok, de miért... - ekkor félbeszakítottam Ricsit mielőtt valami olyat mondott volna, amiből nem jövünk ki jól.
-Az a lány egy nagyon jó barátunk. És a mi barátunkon nem röhöghet senki más, csak mi. Kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nektek pedig nem. Ha még egyszer meghallom, hogy akár ránéztek, komolyabban is elbeszélgetünk. Vágjátok? - mosolyogtam körbe mindenkire. Bamba képpel bámultak rám, szóval egyszerűen megfordultunk és elindultunk vissza a pálya felé. 
-Láttad, hogy bámultak? - Zsolti a hasát fogva röhögött.
-Az egyik fiúnak nevezett füstös szemű valami majdnem el is sírta magát. - nevetett Ricsi is.
-Így kell ezekkel bánni. - pacsiztam le velük. 
Ilyen jókedvűen értünk vissza a két lány társaságába, akik döbbenten néztek mikor megláttak minket.
-Na jó, ez is megvolt. Jöttök korizni? - nyújtotta a kezét feléjük Dave.
-Mi történt? - kérdezte Reni csodálkozva.
-Lerendeztük. - mosolygott Ricsi.
-De hogyan? - pislogott Virág nagyokat. Közben már mintha kezdte volna kisöpörni a szeméből a haját. Hiába, ha az embernek ilyen jó barátai vannak, nem lehet szomorú.
-Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem. Ugye, Virág? - kacsintott egyet Ricsi Virágra, aki végre elmosolyodott. 
-És erre ők? - Reni azóta se tért magához a döbbenettől.
-Semmi. Elhallgattak. - vontam meg a vállam, mire szélesen rám mosolygott. Ezután ismét nevettünk egy jót, ugyanis Virág megkérdezte, hogy a fiúk nem balhéztak-e? Azok maximum akkor balhézhatnak, ha megveszik egymás elől az utolsó akciós szempillaspirált. Miután mindannyian kinevettük magunkat, Dave előkapta a mobilját, hogy ha már ilyen vidámak vagyunk, örökítsük meg. El is kapta Kinga karját, hogy fotózzon le minket, amire ő teljesen kiakadt, ugyanis rajta akart lenni. Szó szerint csettintett egyet Edinának, aki már csinálta is a képet a kis csapatunkról. A legjobb csapatról.
Ezután mindannyian egyszerre mentünk a jégre, és próbáltunk nagyjából együtt maradni, de ugye Virágnak mindig támogatásra volt szüksége, tehát én és Ricsi voltunk vele eleinte, amíg Dave és Reni mentek pár gyors kört, hogy felmelegedjenek. A felmelegítő körök után pedig csatlakoztak a botladozásunkhoz. Amikor Reni megérkezett, Ricsivel átadtuk neki Virágot, és külső megfigyelőként néztük a bénázást. Mondjuk ott voltunk mellettük ha esetleg egy nagyobb zakóra került volna sor. Egyszer sikerült is elkapnom Renit a könyökénél fogva, amikor Virág magával akarta rántani. Reni nevetve megköszönte és már húzta is fel Virágot a koszos jégről. 
Azt hiszem összességében elég jó napot tudhatok magam mögött. Remek barátaim vannak, kiálltam egy osztálytársamért, ittam forró teát, és persze iskolán kívül is tölthettem végre egy kis időt Renivel. Meg kell hagyni, elég aranyos és jófej lány. Kár, hogy az iskolában olyan merev, nem meri elengedni magát. Pedig mostmár tudhatja, hogy ránk bármiben számíthat, bármikor. 

2015. december 19., szombat

December 10., szerda

A telefon-őrület nem ért véget a tegnapi nappal. Reggel a suli elé érve Dave már el is kezdte mesélni, hogy miként akarja kikészíteni kémián Gondost. Eltervezte, hogy sunyiban elkéri mindenkinek a telefonját, és órán sorban fel fogja hívogatni az embereket. Csak mikor elkéri a telókat, mindenkinek beállít egy szerinte hozzá illő speciális csengőhangot, amit már listába is szedett. Egyes embereknek mikre van idejük iskola után, tanulás helyett...
Reni nem igazán volt mérges a hajnal négyre beállított ébresztő miatt, viszont nem is mosolygott rajta, Olyan közömbösen fogadta, mint bármelyik másik poént, ami tőlünk származik. Jó, voltak kivételek, amikor mosolyra húzta a száját egy pillanatra. Életcélom, hogy olyan viccet mondjak neki, amitől sírásig nevet. Csak hogy lássam, hogy milyen amikor igazán boldog. Mert amúgy nem sok érzelmet mutat ki. Viszont tetszett a pulcsi, ami ma rajta volt. Igaz, hogy a Beatles volt rajta, ami nekem eléggé fura, de maga a pulcsi jól állt rajta.
Első óra nyelvtan volt, Dave viszont Kardosnál nem merte megcsinálni a telefonos szívatást, úgyhogy ki kellett várnunk a kémia órát. Addigra Dave már mindenkinek elkérte a mobilját valamilyen ürüggyel. Senki sem sejtett semmit. Kivéve Reni, de róla gondoltuk is, ezért az övét inkább nem kérte el. Meg tegnap már amúgy is állított be rajta csengőhangokat. El is kezdődött a kémia, Gondos már irkált is a táblára valami fura egyenletszerűséget, én meg lopva hátrapillantottam Ricsire, aki már a pad alatt tartotta a telefonját, akárcsak Dave és én. Ricsi bólintott egyet Dave felé, aki lehajtotta a fejét és kiválasztotta, hogy ki legyen a szerencsés első ember. Zsák barátunkat választotta ki, aki idegesen elkezdett turkálni a táskájában, miközben egyre hangosabban szólt a Mersaille.
-Ki az? Ez egy telefon? Kié? - fordult hátra Gondos. Jacques-nak sikerült kinyomnia addigra, így Gondos csak a fegyelmezetten ülő osztályt látta maga előtt. Fogalma sem volt, hogy kinek a telefonja szólalhatott meg. Miután újra a tábla felé fordult, Zsák hátramosolygott Dave felé, aki feltartott hüvelykujjal mutatta ki a tetszését. Francia barátunk benne volt a buliban. A következő hívást Ricsi intézte, mégpedig Kingának. Kinga hirtelen eléggé lesápadt, de neki is sikerült gyorsan kinyomnia, mielőtt még Gondos idegesen megfordult volna.
-Kié volt ez a készülék? Mobiltelefont használ valaki az órámon? Azonnal álljon fel és hozza ki! - úgy rángott a szeme, hogy féltem azzal küszködik, hogy ne lőjön ki szikrákat belőle. Elég ijesztő látvány volt. Mivel senki sem jelentkezett, így ismét a tábla felé fordult.
-Barmok. - suttogta Kinga Ricsiéknek, akik csendesen nevettek. Ezután azzal szórakoztunk, hogy mindhárman egyszerre hívtunk fel embereket, de mire Gondos felénk fordult volna, már ki is nyomtuk. Ha ezután az óra után nem kerül a tanárnő pszichiátriára, akkor ki lehet jelenteni, hogy ő egy elég erős idegzetű ember. Bevallom, én a helyében már végigmentem volna a termen, és minden egyes diákra ráborítottam volna a padját. Ehelyett ő csak spontán lendületből hátrafordult és összehúzott szemekkel végignézett az osztályon mielőtt folytatta volna a táblára való irkálást. Hát, ezt játszottuk óra végéig.
-Rendben, 9/b! Rendben. - esküszöm láttam, hogy habzott a szája miközben kimondta a szavakat. Gyorsan kiosontunk, és a hasunkat fogva nevettünk. Azt hiszem ennél jobb tréfánk nem volt még. Minden tiszteletem Dave-nek, ezt jól kitalálta.
Angol órán azonban már kezdtünk sejteni valamit, amikor a tanár bejött és leült a székébe. 
-Szerintetek Máday vagy Haller jön be? - kérdezte Zsolti.
-Tudják, hogy Gondos nem százas. nem fognak nagy ügyet csinálni belőle. - legyintett Ricsi.
-Haller megoldja ha mégis.
Nem sokkal később be is lépett az ajtón az osztályfőnökünk. Nem is üdvözölt minket, egyből a tárgyra tért.
-Aki mobiltelefont használt kémiaórán, az feláll. - szólt. Dave elkezdett mocorogni mellettem, de alig észrevehetően megráztam a fejem. Senki nem állt fel. Egy nagy sóhajtás közepette ledőltem a padra, mire Haller elég gyanakvóan nézett rám, de amit mondott, az mindenkit meglepett.
-Renáta, állj fel. - szólította meg Renit. Nem. Nem köpne be minket soha. Láttam, hogy a többiek hirtelen elég feszültté váltak, de én tudtam, hogy nem lenne képes rá. Lehet, hogy nem igazán bír minket, de mégiscsak osztálytársak vagyunk. Arra valók az osztálytársak, hogy az ilyen helyzetekben segítsenek. Reni hátrapillantott ránk, mire négy könyörgő tekintet nézett vissza rá. Nagyot nyelt mikor visszafordult az osztályfőnökhöz.
-Barka tanárnő jelezte, hogy a tegnapi történelemórán többször csengett a mobiltelefonod. - síri csend volt a teremben. 
-Igen, valóban. - bólogatott halál nyugodtan. -Sajnos, az ebédszünetben használtam, és elfelejtettem lehalkítani, így óra alatt csöngött. Próbáltam kikapcsolni, de közben újra csöngött. Ekkor Barka tanárnő elkérte. - magyarázta el a szituációt, ezzel teljesen kimentve minket belőle. Tudtam, hogy lehet rá számítani. Hallottam ahogy Dave kifújja az addig bent tartott levegőjét. Ezután következett a kémiaórás.
-Értem. Nos, ez előfordul, de ettől függetlenül megsértetted a házirendet, erről még beszélünk. A mai eset azonban nem baleset, Gondos tanárnő szerint többször, többféle telefon csengett az órája alatt, és senki nem felelt érte. Renáta, esetleg erről tudsz valamit? - mivel az előző válaszát teljesen őszintének vélte, nyilván gondolta, hogy elmondaná ha tudna valamit az esetről. Én ezt már nyugodtan, a székemben hátradőlve hallgattam.
-Nem, semmit. A tegnapi eset után kikapcsolva tartom a telefonom. - kedvem lett volna most azonnal felkapni és megölelgetni őt, aztán lepacsizni a többiekkel, hogy minden jól alakult, de azt hiszem ebből semmi jó nem származna. Maradjunk abban, hogy majd lepacsizok a fiúkkal, hogy nem kaptak el a telefonbetyárkodásért. 
-Rendben, leülhetsz. Tehát. Ki használt mobiltelefont kémiaórán? - ismét síri csönd volt a teremben. Zsolti a füzete hátuljába rajzolgatott valamit, Ricsi a rágóját vizsgálta éppen elmélyülten, Dave a pad alatt telefonozott, én pedig farkasszemet néztem az osztályfőnökkel. 
-Ti, négyen, leghátul. Esetleg nincs mondanivalótok? - tette fel a nagy kérdést. Miért van az, hogy ránk gondol először? Talán Jacques barátunk nem lenne képes ilyesfajta iskolás csínyre? Rafináltak ezek a franciák, én figyelnék rá Haller helyében. Egyébként mindannyian a fejünket ráztuk. Szinte egyszerre.
-Arnold? - na erre mindannyian Neményi felé kaptuk a fejünket. Ő csak előadott valami frappáns választ, amire legtöbben elmosolyodtak, az ofő pedig csak tátott szájjal meredt rá. Legyintett egyet és Kinga felé fordult. Na, ekkor kezdett el kicsit hevesebben verni a szívem. Kinga mindent megtesz, hogy magát mentse. Ha esetleg osztályfőnökivel fenyegetné Haller, garantáltan beárulna minket. 
-Tanár úr – kezdte – bár bevallom, néhány osztálytársunk értelmi szintje kifogásolható, sőt - legyintett megalázóan –, de tudomásom szerint annyi történt, hogy egy táskában lévő mobiltelefon híváslistája benyomódott, és óra végéig próbáltunk rájönni, hogy ki okozta ezt a véletlen balesetet. - ezúttal mind a négyen megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt a hátsó sorban. Ha Kinga nem árul be, akkor senki nem fog. Az osztályfőnök kétkedve nézett végig az osztályon, de végül csak annyit mondott, hogy kérjünk bocsánatot Gondos tanárnőtől. Mikor kiment, mindannyian fellélegeztünk. Hát, Kinga megmentett minket. Bár azért Reni és sokat segített, és végülis Neményi se köpött be. De neki nem fogok hálálkodni. 
Infón annyi volt a feladatunk, hogy vázlatot kellett írnunk az operációs rendszerről, miután elolvastunk róla három oldalt a tankönyvben. Ebből az lett, hogy a legtöbben úgy tettünk mintha olvasnánk, de nyitott szemmel aludtunk igazából, vagy számítógépes játékokat játszottunk. De azt legalább együtt. Végülis fontos megtanulni, hogyan kell csoportmunkában dolgozni. Az óra vége előtt tíz perccel láttam, hogy Reni már valamilyen internetes oldalt olvasgat, szóval elkértem a füzetét, és gyorsan lemásoltuk mindannyian a vázlatát. Kifelé menet az infótanár rettentő boldog volt, és büszke volt magára, amiért ilyen becsületesen megcsináltuk az órai feladatot. Ezért be is írt mindenkinek egy órai munka ötöst. Ismét köszönjünk meg Reninek. 
Tesi óránk szokásosan focizhattunk, de most csak félpályán, mert közben a lányoknak keményen osztályozta a röplabdát. Egy ideig nem volt leengedve a függöny, szóval láthattam, hogy ki mennyire van otthon ebben a sportban. Minek is terelek? Azt akartam látni, hogy ebben is olyan jó-e, mint minden másban. Úgy tűnik a testnevelés nem az erőssége. Esetlenül állt mindig, és ráadásul fogalma se volt róla, hogy forgásnál hova kell állnia. Edina egy csapatban volt vele, de egyszer sem passzolt neki, inkább hagyta, hogy kikapjanak. Reni egyszer úgy nézett rá, hogy egy durcás ötéves jutott róla eszembe, akinek nem engedték meg, hogy megegyen még egy csokit Halloween-kor. Egy pillanatra elmosolyodtam, mikor erős fájdalmat éreztem azon a ponton, ahol a legkevésbé tűröm a fájdalmat. 
-Normális vagy? - szűrtem a fogaim között egy b osztályos srácnak.
-Most játszol vagy nem? - tárta szét a karját idegesen.
-Hogyne. - vágtam hasba mosolyogva a labdával. Láttam, hogy tág szemekkel néz rám. Neki jobban fájt mint nekem.
-Mi bajod van? - suttogta nekem Ricsi mikor odafutottam mellé.
-Mi lenne? 
-Mintha nem is a mi játékunkat élnéd. - bólintott a röplabdás lányok felé, ahol éppen Kinga csapott bele akkorát a labdába, hogy abba még én se nyúltam volna bele. Csak röhögtem Ricsi kijelentésén, és visszaszálltam a játékba. 
Az öltözőben a b-s srác odajött hozzám, és barátian kezet rázott velem. Nem akart több balhét, ahogy én se. Így igazságos. Még azt is megkérdezte, hogy megyünk-e holnap délután a sulival korizni. Szinte egyszerre vágtuk rá mind, hogy természetesen. Már jó ideje terveztük Ricsiékkel, hogy el kéne menni, mert mostanában nem tudunk semmi mozgást kitalálni magunknak, szóval ez pont jól jött. Remélem jól fog alakulni minden. 

2015. december 5., szombat

December 9., kedd

Amikor reggel kiléptem a fagyos levegőre, olyan érzésem volt, mintha hirtelen évszakot váltottunk volna. El is felejtettem, hogy már egy ideje december van, és mellesleg hideg is. Lehajtott fejjel kullogtam el az iskoláig, így próbálva kicsit lehelgetni magam. Nem fáztam kevésbé, de addig se unatkoztam. A lépcső előtt Zsolti már izgatottan ugrált, hogy végre hallja mi volt Dave reakciója a reggeli ébresztésre. Reniéknek persze elmondta, hogy ők nem tudnak semmiről, ami igaz is volt mint mindig, így Dave mit sem sejtve lépett oda hozzánk. Zsolti a szája elé emelte az öklét mikor Dave kiszállt a kocsiból, mivel már is rájött a röhögőgörcs. Dühösen pattant oda hozzánk és már el is kezdődött a vallatás.
-Ki volt? - nézett körbe összehúzott szemekkel.
-Miről van szó? - ásította Virág. Még ha el is mondtuk volna neki, akkor se tudná pontosan megmondani, hogy mi történt.
-Ki állította be a telefonomon háttérképnek Mádayt? Reggel frászt kaptam, amikor észrevettem. Zsolti, te játszottál tegnap utolsó órán a telefonommal! - ezzel előkapta a telefonját és körbemutatta Máday képét. Hát, én a helyében még biztos össze is csináltam volna magam. Egész jól bírta. Pedig a legtöbb ember ezután az ébresztő után már orvosi segítségre szorulna. Persze mindannyian elröhögtük magunkat a kép láttán.
-Ez nem vicces! - panaszkodott tovább. -És ha sokkot kapok? - ettől csak még jobban nevettünk, főleg Zsolti, aki már fuldokolt konkrétan. Persze, hogy ő nevet legjobban a saját poénján. Csak a szokásos.
-Átküldjem valakinek? - próbálkozott tovább Dave, aki még mindig nem tudta poénra venni ezt a kis tréfát.
-Hogyne, már akartam kérni. - röhögte ki Ricsi. Ezután mindannyian megmutattuk egymásnak a háttereinket. Virág telefonján valamilyen emós csávó volt, akire mindannyian azt hittük, hogy lány, de szentül állította, hogy az egy fiú. Mindegy. Dave hátterén eredetileg a saját telefonja volt. Mennyire megszállott? Ricsi háttere egy Korn albumborító, ami nemrég jött ki, Zsoltié Lana Lange a Smallville-ből, akinek egyszer még meg fogja kérni a kezét. Addig álljunk fél lábon. Az én hátteremen természetesen Tony Hawk található, maga az isten. Eközben megérkezett Kinga is, aki lehülyézte az összes hátteret, és büszkén mutatta, hogy az ő telefonján ott virít egy ló. Komolyan. Egy ló. Sose fogom megérteni ezt a lányt. Közte és Zsolti között azonnal kialakult a vita, miszerint Lana Lange a Smallville-ből, vagy a ló az értelmesebb háttér. Elkezdtem hallgatni őket, de aztán eszembe jutott, hogy Reni nem szólt bele ebbe a beszélgetésbe. Vajon azért, mert neki nagyon ház a háttere? De Kingának egy ló. Annál kínosabb úgyse lehet, minek rejtegeti?
-Neked mi a háttered? - kérdeztem tőle.
-Nekem? - kérdezte zsebre dugott kézzel. idegesnek látszott. Ekkorra már Zsoltiék is abbahagyták a vitájukat és kérdőn néztek Renire. Kinga gondolom remélte, hogy egy ló lesz majd a telefon képernyőjén, Zsolti meg valami csoda folytán az istennőben reménykedett. Kíváncsian vártuk a válaszát.
-Nekem semmi. Csak az alapbeállított háttér. - vonta meg a vállát unottan. Lehet, hogy a többiek nem, de én láttam rajta, hogy hazudik. Összehúzott szemmel néztem rá és próbáltam leolvasni valamit az arcáról. 
-Ne csináld már, azért csak vannak képek a telefonodban. - hitetlenkedett Dave.
-Nincs. - rázta a fejét.
-A számokhoz rendelt képek? - próbálkozott tovább Dave.
-Csak a szüleimé és Virágé. - folytatta ugyanolyan unott ábrázattal. Nem tudom, hogy alapból a téma untatja, amiről beszélünk, vagy mi magunk.

Első órán máris kaptunk egy jó hírt, mikor a francia tanár helyett az infótanár jött be, és közölte, hogy most első két órában ő helyettesít, az utolsó óránk pedig el fog maradni. Mondta, hogy foglaljuk el magunkat, lehetőleg csendben. A "csend" az a fogalom, amit az osztályunk nem ismer. Ricsivel és Zsoltival hátramentünk és Dave laptopján kerestünk valami unaloműző játékot, miközben Dave elkérte Renitől a telefonját, hogy kicsit felturbózza. Vagyis képeket rakott rá. Ez azonban nem egyórás feladatnak bizonyult. Miközben Dave vadul küldözgetett át a sajátjáról képeket, mi Ricsivel elvoltunk a gépén. Robiék közben ordíttatták a tévét, Kinga pedig velük ordítozott, hogy azonnal halkítsák le, Virág és Reni pedig csendben beszélgettek. Dave szünetekben is Reni telefonján dolgozott, végül ebédszünetben sikerült visszaadnia neki. Megkönnyebbülve lépett vissza a társaságunkba az árkádok alá.
-Na, miről maradtam ma le? - nézett körbe.
-Tönkretettük a gépedet. - rántotta meg a vállát Ricsi és belekortyolt a teájába. 
-Hogy mi? - kapta felé a fejét Dave.
-Egyszer csak bejött a kék halál. Nem volt mit tenni. - legyintett Zsolti és tovább nyomkodta a telefonját. Dave tátott szájjal nézett rám.
-Földhöz vágtam háta rendbe jön, de veszett ügy volt. - húzogattam a számat. Dave pár másodpercig csöndben bámult maga elé. Szerintünk sokkot kapott. Amikor egymásra néztünk, nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés. Dave üvöltött velünk egy ideig, hogy ez mennyire nem jó poén, de aztán kérdezgettük arról, hogy mit sikerült beállítania Reni telefonján, amitől teljesen feldobódott. Csomó képet rárakott, meg minden embernek külön csengőhangot állított be. Mivel mondta, hogy ezt lesz egy kis idő mire megszokja, az az ötletünk támadt, hogy sokszor kéne hívogatni, hogy gyorsan megjegyezze.
Töri órán úgyis unatkoztunk általában, szóval kő-papír-ollóval eldöntöttünk, hogy ki hívja. Először Zsolti nyert, így a néma csendben egyszer csak felüvöltött az I've got the power. Reninek fogalma se volt róla először, hogy az ő telefonja, de amikor rájött, gyorsan előkapta és sűrű bocsánatkérések közepette kinyomta. Szúrós pillantást vetett Zsoltira, majd folytatta a jegyzetelést. Ezután én következtem. Körülbelül fél perccel az első hívás után megszólalt a Basket case. A szám elé tettem az öklömet, hogy ne látszódjon a mosolyom. Gyorsan kikapta a táskájából, és a tekintete elidőzött a képen egy ideig, amire lefagyott a mosoly az arcomról és valami fura érzésem támadt. Miután kinyomta, félig idegesen, félig mosolyogva nézett hátra rám és rázta a fejét, hogy fejezzem be. Miközben azon ügyetlenkedett, hogy kikapcsolja a telefont, újabb hívást kellett fogadnia. Ezúttal Ricsitől. Barka erre már teljesen kiakadt, letette a krétát és elkérte Reni telefonját. Kissé bűntudatom lett, de láttam, hogy mikor jött visszafele a helyére, óvatosan elmosolyodott. Mégis csak érti a poénjainkat. Ezt az egyet legalábbis biztos. Fél siker. 
Már a suli előtt ácsorogtunk órák után, amikor Dave mondta, hogy beállított Reninek egy ébresztőt, amit biztosan nem fog észrevenni, és természetesen kikapcsolt állapotban is működik. Ricsi azért utánaszólt mikor ment el, hogy a helyében ő kikapcsolná éjszakára. Valószínűleg megfogadja, de feleslegesen. 
-Reméljük, hogy a barátnőd nem ver laposra minket holnap. - csapott hátba Zsolti nevetve.
-Hogy kicsodám? - röhögtem.
-Ismeretlen fogalom. - nevetett velem Ricsi is.