Translate

2016. május 15., vasárnap

December 18., csütörtök

Eljött az idei év utolsó tanítási napja. És elég viccesen kezdődött. Ricsi elmesélte reggel, hogy Dave még tegnap este írt Tarr Zsófinak egy e-mailt , amiben az állt, hogy ha még nem lenne párja a pénteki bálra, akkor tudná ajánlani a legjobb barátját, Zsoltit, aki kicsit félénk, de nagyon szívesen elkísérné őt. A mailre nem válaszolt, de valószínűleg valamelyik közösségin visszajelzett Zsoltinak, mivel Zsolti már este kilenc után nem volt elérhető sehol. Ricsi azt mondta, hogy valószínűleg már a pszichiátriai osztályon fekszik. Hát, annyi biztos, hogy nyugtatókkal tudott csak aludni. 
Reni és Virág hamarabb értek az iskola elé mint Zsolti.
-Sziasztok. - köszöntek mosolyogva, de elég fáradtan. Virág még bele is ásított a közepébe. Amikor visszaköszöntünk, Reni elkapta a fejét a másik irányba, és az iskolába érkező diákokat nézte egészen addig, míg Dave szokásosan megemlítette nekik, hogy ha Zsolti kérdezné, ők nem tudnak semmiről. Zsolti pár perc múlva meg is érkezett. Elég fáradtnak és megviseltnek tűnt. Nagy lélegzeteket kellett vennem, hogy ne röhögjem el magam. Azt hiszem a többiek hasonlóan érezhettek.
-Elhagyom az országot. Még ma. - vágott bele dühösen, köszönés nélkül.
-Mi történt? - pislogott Virág nagy szemekkel.
-Tarr Zsófi írt msn-en, hogy örülne, ha elkísérném a holnapi sulibálra. Van valakinek külföldi kapcsolata? - nézett körbe szomorúan. Szólásra nyitottam a szám, de Reni megelőzött.
-Kanadai. - válaszolta egyszerűen. Eléggé meglepett. Legalábbis engem. Annyit már mindenképp tudok róla, hogy az angol nem az erőssége. De Kanadában angolul beszélnek. Na most vagy nagyon távoli rokonok és soha nem beszél velük, vagy ennyire nem ragad rá valamiért az angol nyelv. Erre nagyon kíváncsi lennék.
-Nem jó. Inkább Kolumbiába mennék. Ott sose keresne. - gondolkozott el Zsolti. Ekkor megláttam, hogy a buszmegálló felől Tarr Zsófi közelít az iskola felé. 
-Én a helyedben már most indulnék. - félrebiccentettem a fejem, mire mindenki odanézett. Én kevés embertől ijedek meg (lányoktól egyáltalán nem), de én ezzel a lánnyal nem szívesen szórakoznék. Dave jól betalált. A mozgását azt hiszem egy mamutéhoz tudnám hasonlítani. Egy mamut és egy ló keveréke. De nem az a kecses fajta ló. Tehát el lehet képzelni.
-Gyerünk, gondolkozzatok! - Zsolti ijedten fordult vissza felénk, aztán mielőtt még az említett lány ideért volna, berohant az iskolába. Ennyi kellett, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Dave közben beavatta a két lányt, hogy először ő küldött mailt Tarr Zsófinak.
-Én nem értem, miért csinálnak ekkora ügyet ebből. Aki akar, megy, aki nem, az nem. Minek párban érkezni? - értetlenkedett Ricsi. Teljesen egyetértettem vele. Fölösleges ez az egész. Igazából csak a súlyos önbizalomhiányos emberek próbálják vigasztalni magukat azzal, hogy felkérnek ismeretlen embereket, mert ez menő. Egyébként meg az év többi napján ugyanúgy rosszul érzik magukat.
-Mert úgy illik. - felelte Virág Ricsi kérdésére.
-Mi az, emo, téged elhívott valaki? - kérdezte Ricsi.
-Nem, de kilencedikesként még nem gáz. Viszont a felsőbb éveseknél ultrabéna az, akinek nincs kivel mennie. - magyarázta Virág. Szerintem az az ultrabéna, hogy erre kényszerülnek a diákok. Amerikában az ilyen eseményekre mindenki vagy a szerelmét vitte el, vagy pedig ha éppen nem volt senkije a láthatáron, akkor egy több fős csoportot alkotva érkeztek a bálra. Ott nem volt ilyen, hogy "akkor felkarolok valami ismeretlent, csak legyen valakim, hogy ne legyek ciki".
-De ez nem fair! - szólt közbe Dave is. -Jövőre akkor már el kell hívnunk valakit? Az osztályban három lány van, a másik kilencedikben négy! Nem jut mindenkinek!
-Először is. - reagált Dave kirohanására Reni mosolyogva. -Mi az, hogy nem jut mindenkinek? Lányokról beszélünk, nem egy csomag M&M-ről. És különben pedig jövőre tizedikesek leszünk, és lesznek kilencedikes lányok, akiket el lehet hívni. - egyből megszólalt a fejemben a vészharang. Túlságosan nyugodtan beszél a témáról, és feltűnően sokat mosolyog közben. Sőt, néha még el is pirul. 
-Téged hívtak? - kérdeztem rá. Megint elvörösödött, ezért biztos voltam benne, hogy valaki elhívta.
-Nem, de például Kingát igen. - és már el is terelődött a téma. Csak nekem közben egy "kis" kő leesett a szívemről. Ricsi is észrevette, mivel alig észrevehetően mosolyra húzódott a szája. Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, de nem akartam feltűnést kelteni.
-De mi értelme van, hogy együtt menjünk, aztán ott úgyis szétválunk. - Ricsi tovább értetlenkedett.
-Mert így illik. - felelték a lányok egyszerre. Leküzdöttem a vágyat, hogy a szememet forgassam. Lányos dolgok.
-Akkor ez azt jelenti, hogy az a nyomi felsőbb éves lány, akinek nincs kivel mennie, még meghívhat minket? - fintorgott Dave, és azt hiszem belül ujjongott, hogy Tarr Zsófit már beszervezte Zsoltinak. Eggyel kevesebb probléma.
-Aha, de a menők már elkeltek. - nevetgélt Virág.
-Tényleg, téged is hívtak. - bökött oldalba Ricsi. Most már szívesen megfojtottam volna. Ehelyett csak egy "ezért még meg foglak ölni" mosollyal illettem.
-Kicsoda? - érdeklődött Virág.
-Nem ügy. - ráztam a fejem, de közben mindenhova néztem, csak a lányok felé nem. Ricsi remekül szórakozott a zavaromon.
-De ki volt az? - erősködött tovább Virág.
-Egy 9/a-s. - csak ennyit mondtam, de tudtam, hogy ebből már mindenki kitalálhatta.
-Akkor vele mész? - Virág feltűnően faggatózott, Reni meg feltűnően csöndben álldogált. Mintha kifejezetten nem érdekelte volna a téma.
-Nem, dehogy. - nevettem el magam a kérdésen. 
-Hogyhogy? 
-Hát, amikor ti megérkeztek a bulira, én már a repülőn ülök. Úgy nehéz lenne együtt mennünk. - válaszoltam mosolyogva, de direkt kikerülve azt, hogy egyébként elmentem volna-e vele. Virág mosolyogva bólogatott, aztán felkarolta Renit és együtt mentek be az iskolába.
-Minek kellett felhoznod? - túrtam bele a hajamba szórakozottan.
-Nem hagyhattam ki. - röhögött Ricsi és lepacsizott Dave-vel. Na, szép. Erre valók a barátok. Hogy minden adandó alkalommal le tudjanak égetni.

Vladár ismét megmutatta a jófej énjét, és megengedte, hogy rajzon csendben elfoglaljuk magunkat, ami halk beszélgetést, esetleg tévézést foglalhatott magába. Andrisék egyből rákattantak a tévére, a többiek zenét hallgattak, vagy rajzolgattak, keresztrejtvényt fejtegettek. Ricsi hátrament Dave-hez és együtt próbálták megdönteni a legújabb deszkás játék rekordját. Engem ma valahogy nem vonzott a dolog. Bedugtam a fülesemet, hátradőltem a széken, és egyre csak azon gondolkoztam, hogy Reni vajon miért utálhat ennyire feltűnően. Én ha nem kedvelek valakit, még akkor se mutatom ki ilyen szinten. Óra előtt is unottan elfordult mikor beszélni kezdtem. Mihez lehet köze? Elege lett belőlem a korrepetálások miatt? Vagy oda illett volna csokit vennem neki? Csak nem ilyen gyerekes. Viszont nem bírtam ki, nagyon kíváncsi lettem a kanadai ismeretségére, ezért nagyjából az óra felénél előrehajoltam és óvatosan megböktem a vállát. Elég ráérősen fordult meg.
-Ki él Kanadában? - érdeklődtem.
-Kanadaiak. - válaszolta, mire muszáj volt elmosolyodnom. 
-A nagyszüleim. Apai nagyszülők. - magyarázta bólogatva.
-Voltál már? - kérdeztem az arcát fürkészve.
-Igen, tavaly karácsonykor két hétig, meg még általánosban két nyári szünet alatt. - miközben ezt mesélte, teljesen hátrafordult a széken, szóval nem állt szándékába véget vetni a beszélgetésnek.
-Két nyáron át? És ennyire nem tudsz angolul? - csodálkoztam. Azt hittem egyszer vagy talán kétszer meglátogatta őket és beszélt velük, de hogy ennyi időt ott töltött és ennyi nem megy neki az angol, az szinte képtelenség.
-Francia nyelvterületen élnek. - válaszolta elpirulva.
-Ja, az más. - nevettem el magam.
-És te mikor utazol? - kérdezte terelve.
-Holnap az osztálykarácsony után a nagyszüleim visznek is a reptérre. - bólogattam mosolyogva. Ő is mosolygott, bár nem teljesen volt őszinte.
-Mindig náluk töltöd az ünnepeket? - faggatott tovább.
-Csak karácsonykor megyek meg nyáron. A többi nekik nem túl fontos. - vontam meg a vállam a szülinapomra célozgatva.
-El se tudom képzelni milyen lehet. - rázta a fejét hitetlenkedve.
-El kellett telnie egy kis időnek, hogy meg tudjam szokni. De nem bántam meg, hogy ide jöttem. - mutattam körbe mosolyogva.
-Ebben biztos voltam. - közben abba az irányba biccentett, ahol Dave és Ricsi épp rekordot döntöttek és őrjöngve ugrándoztak egészen addig, míg Vladár rájuk nem szólt, hogy nem állatkertben vannak. A beszélgetésünknek a csengő vetett véget. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire eltelt az idő, de megtudtam valami hasznosat: Reni nem is utál annyira.

Nagyszünetben Zsoltinak sikerült visszavágnia, ugyanis nagyszünetben a sulirádiós mondta be Dave nevében, hogy a tizenegyedikes Rácz Diát szeretné elhívni a holnapi bálba. Dave teljesen lesápadt, főleg amikor megtudta, hogy Dia a "kapafogú" lány. Mi persze jót röhögtünk rajta Zsoltival együtt. Bár Zsoltinak egy szava se lehetne, mikor dömpernével megy a bálba, de hát ő tudja. Én csak örülök, hogy kimaradhatok ebből az egészből. 

Az idei év utolsó tanítási napját a legjobb órával zártuk, egyben a legjobb fej tanárral. Bizony, irodalom volt az utolsó óránk. Mindenki szenvedő arccal ült le a teremben a helyére becsöngetés után. kivéve persze Reni, aki valamilyen varázslat folytán kedveli Kardost. Soha nem fogom megérteni.
-Nos, 9/b. - nézett körbe a teremben miután lecsapta a naplót az asztalára. Kínos csend támadt az osztályban. Szerintem Ricsi még levegőt se mert venni mellettem.
-Mit szeretnétek csinálni? - a fejemben megszólalt a vészharang. Ez valami tréfa lehet. Ha semmit nem mondunk, akkor felelni fogunk, ha valami rosszat mondunk, akkor is. Mindenki egy emberként nézett Renire, aki elég lazára vette.
-Beszélgethetnénk. - vonta meg a vállát.
-Rendben, akkor beszélgessünk. - a csöndben, ami a teremre telepedett, fülsüketítően hangosnak hallatszott az ajtó feletti óra kattogása. 
-Vagy továbbhaladhatunk az anyaggal. - tárta szét a karját Kardos, amire megindult a beszélgetés. Én mondjuk csak annyit mondtam egész órán, hogy a kéthetes szünetben el fogok utazni a szüleimhez, ezzel Kardos el is intézte a kettőnk kis csevegését. kicsit sem volt kíváncsi rám, de jobb is volt. Nem volt túl fesztelen a beszélgetés, a legtöbben jelentkeztek, hogy elmondhassák mit csinálnak majd a szünetben. Viszont addig se mentünk tovább az anyaggal. Mégis van benne valami emberség. Bár ezt inkább lekopogom. 

2016. február 12., péntek

December 17., szerda

Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem ezzel a résszel, 
(ráadásul nem is lett valami jó)
de sok dolog közbejött mostanában. Igyekszem 
minél hamarabb hozni a
következőt!!:)




A tegnapi napot talán egy szóval tudnám jellemezni... nem, egy szó se jut most eszembe arra, hogy milyen volt. Azzal kezdődött, hogy fel kellett kelni reggel. Eléggé korán. Este telihold volt, szóval körülbelül három órán át forgolódtam mire elnyomott az álom. Ráadásul mikor reggel kinyitottam a szemeimet, már félálomban láttam, hogy szakad a hó. Mondtam már, hogy a tél nem a kedvenc évszakom? Utálom, hogy nem lehet deszkával menni. De főleg azt utálom, hogy nem lehet csak felkapni egy pólót, megmosni a fogam és indulni is az iskolába. Sajnos elég rendesen fel kell öltözni. Amint leértem, a nagymamám megmutatta, hogy még tegnap délután megvette Kinga ajándékát. Valamilyen lovas naptárat említett és olyan csokoládékat, amik kevésbé hízlalnak, mert tudja, hogy Kinga figyel az alakjára. Csak fél füllel hallgattam, mert gondolatban éppen visszafeküdtem az ágyamra, nyakig magamra húztam a takarót és mosolyogva aludtam tovább. Sajnos ezt az álomszerű rózsaszín kis felhő hamar elszállt amikor a nagymamám kilökdösött az ajtón, hogy most már ideje lenne elindulnom, különben elkések. A késés közelében sem voltam, de mindketten úgy vagyunk vele, hogy jobb időben odaérni. És Ricsiék is egyből faggatóznának, hogy mi van velem ha egyszer elkésnék. Az, hogy elkezdjenek aggódni miattam, az utolsó dolog ami a kívánságlistámon szerepel. utálom sajnáltatni magam és soha nem is értettem az embereket, akik ezt teszik, csak azért, hogy kapjanak egy kis figyelmet. Ha az ember normálisan viselkedik az ismerőseivel, akkor megkapja a figyelmet amire vágyik, nem kell erőltetni az egészet. Na mindegy, ilyen örömteli hangulatban, majd' kicsattanva a boldogságtól indultam el az iskolához vezető úton. Szokásosan üvöltött a Ramones a fülembe. Nem is tudom mit kezdenék zene nélkül az életben. 
Amikor ott álltam Ricsiék mellett és iszogattam a dobozos kólámat, egyre jobb kedvem lett, és a végén már csak azt vettem észre, hogy Zsolti abszolút borzasztó poénjain is képes vagyok szétröhögni az agyam. Na, ezért nekem vannak a legjobb barátaim.
Az órákon nem történt semmi érdekes, utolsó héten már nem sok tanár akart dolgozatot íratni vagy feleltetni. Volt olyan, akinek már a tanítástól is elment a kedve. Ilyen volt a franciatanár, aki odáig volt a hóért, ezért megengedte, hogy duplaórán lemenjünk az udvarra. Mivel elég friss volt a hó, így a hógolyózás, mint terv gyorsan ki lett lőve, ezért elkezdtünk építeni egy hóembert. Azonban ha már hóembert építettünk, akkor megbeszéltük, hogy legyen jó nagy. Így belekezdtünk egy ember nagyságú hóember elkészítésébe. Baromi jó hangulat volt, ugyanis az egész osztály benne volt a hóember építésében. Még Neményi is vette a fáradságot és elment a gondnokhoz kérni egy seprűt. Tőle ez már hatalmas teljesítménynek bizonyult. Minden osztály csodálta a művünket, voltak akik szünetben be is szálltak, hogy építenek velünk. A duplaóra második felére viszont megint egyedül maradtunk. Hatalmas sikert aratott az ember nagyságú hóember, az ebédszünetben még Máday is megcsodálta, ami aztán tényleg nagy szó. Nem hinném, hogy valaha el fogja ismerni a munkánkat a jövőben. Végül aztán Ricsi és Zsolti megállapították hogy eleget állt az a hóember az udvaron, így nekiálltak "lebontani". Magyarul lerúgták a fejét, aztán jól megtaposták az egészet. Én meg felvettem az egészet. Ezen egyszer még jót fogunk nevetni.
Suli utánra nem volt semmi tervem, csak igyekeztem haza. Egyrészt azért, mert a hóemberépítés óta le volt fagyva mindenem és jólesett volna már egy forró zuhany. Másrészt nem vágytam másra, csak befeküdni az ágyamba, megnézni pár részt a kedvenc sorozataimból, aztán jól kialudni magam. 
-Cortez? - hallottam nagymamám hangját a nappaliból ahogy beléptem az ajtón. Hát, innen nem szabadulok egyhamar. 
-Tessék? - mentem be hozzá miután lerúgtam a cipőimet. 
-Hogy telt a napod? - mosolygott, de ismertem már annyira, hogy meglássam, a mosoly mögött valami titok bujkál. Elkezdtem azon agyalni, hogy vajon milyen hírrel szolgálhat. Persze egyből beugrott.
-Megjött a repülőjegyem? - az arcán még mindig mosoly ült, de már kicsit szomorkás volt. Örül neki, hogy szünetekben mindig elutazok a szüleimhez, de azért ilyenkor hiányzok neki, és én is nehéz szívvel hagyom itt, tekintve a korára. Ráadásul mostanában a nagypapámnak is sokat kell dolgoznia, így most még nehezebb lesz.
-A szüleid már nagyon várnak.
-Tudsz vigyázni magadra? - ezen elnevette magát.
-Most kicsit úgy éreztem, mintha kettőnk közül én lennék 16 éves.
-Tudod hogy értem. Sokat leszel egyedül...
-Cortez, ne aggódj miattam. - nyugtatott most már őszinte mosollyal. Sóhajtva beleegyeztem. Be kell vallani, tényleg kemény fából faragták. Csak féltem, ennyi az egész. 
Fent a szobámban megnéztem a gépemet, aki egészen pontosan hat órakor indult péntek délután. Eszerint le fogok maradni a Szent Johannás bálról. Kár érte. Szívesen hallgattam volna Máday szidását azért, mert például gumicukrot merek enni és kólát merek inni. Egy ilyen élményt kihagyni nagyon megrázó lehet az ember életében. Remélem túlélem.
Miután lezuhanyoztam és a tervem szerint befeküdtem az ágyamba, megláttam, hogy mennyi üzenetem érkezett a közösségi oldalakon. Az msn-t egyből ki is nyomtam, mivel láttam, hogy csak olyanok írtak, akiknek ráért később is válaszolni. Facebook-on végigpörgettem gyorsan az üzeneteket, hogy van-e valami fontos. Zsolti küldött videókat, Dave kétségbe van esve, mert a matek jegyei miatt nem kapta meg a legújabb Ipad-et, Ricsi pedig új rekordot döntött a kedvenc játékában. Egyszóval a szokásos dolgok. Egy üzeneten mégis megakadt a szemem. Edinától jött. Már a hideg is kirázott tőle mikor megnyitottam. Arra volt kíváncsi, hogy el szeretném-e kísérni őt a pénteki bálba. Alig gondolkoztam a válaszon, szinte egyből leírtam neki, hogy bocs de elutazok. Kétség sem fér hozzá, hogy nem vettem túl érzelgősre, de amúgy honnan tudná meg, hogy nem szeretnék tőle semmit?
Miután leírtam a választ, kikapcsoltam mindent, aminek az internethez volt köze, és belemerültem a sorozataimba.

A mai napra már sokat javult a kedvem. Sőt, teljesen fel voltam dobódva. A szokásos módon indult a reggel. Szétröhögtük a fejünket a fiúkkal, aztán Máday ránk kiabált, hogy lassan ideje lenne besétálni az iskolába ha már a lépcsőig eljutottunk. Kémián Gondos kiosztotta az előző órán megírt kémia dogákat. Hát, azon is nagyot nevettünk. Azt hiszem egyetlen ötös lett, két négyes és mindenki másnak egyest adott. Kész szerencse, hogy csak két évig van kémiánk. Kinga persze totál kiakadt, hogy mégis hogyan kaphatott négyest és az óra fele eltelt azzal, hogy a tanári asztalnál állt és Gondossal veszekedett az érdemjegyről. Mi addig mosolygós fejeket rajzolgattunk Virággal az egyes dolgozatunkra. Aztán egymáséra is. Fogalmam sincs hol fogom az életben használni azokat, amiket ebben a dolgozatban kérdezett. Azért nem nevezem meg, mert egyébként ötletem sincs, hogy egyáltalán a kérdés mi volt. Elmaradt a tesink, mivel a színjátszósok a tornateremben próbáltak, és az infótanár helyettesített. Így dupla infónk volt, ami annyit jelentett, hogy két órán át azt csináltunk, amit csak akartunk. Tölgyessy persze időnként felállt az asztalától és körbenézett, de senkibe nem kötött bele, csak néha megkérdezte valakitől, hogy éppen mit csinál. Pédául Dave-től, aki éppen valami fogadást rakott focicsapatokra. Tölgyessy csak mosolyogva rázta a fejét mikor Dave megpróbálta kimagyarázni magát. Kétség sem fér ahhoz, hogy ő a legjobb fej tanár az iskolában. 
Amikor hazaértem, láttam, hogy Greg többször is hívott a nap folyamán. Náluk éppen hajnalok hajnala volt, de azért megpróbáltam felhívni. Meglepetésemre egyből fel is vette. És nagyjából három órán át beszéltünk. Elpanaszkodta, hogy nem is szóltam neki, hogy mikor száll le a repülőm, mert természetesen ki akart jönni elém. Mondtam, hogy én is csak nemrég tudtam meg, de már akartam szólni neki. Mondta, hogy van egy nagyon aranyos lány ismerőse, aki mindenképp szeretne megismerni engem. Itt kicsit furán kezdtem el beszélni, mire egyből elkezdett gyanakodni, hogy biztosan van valakim. Hiába mondtam neki, hogy nincs senki, nem hitte el, és mondta, hogy ha majd kiveri a szart is belőlem, akkor csak elmondom. Ezen nagyot nevettünk mindketten. Greg eléggé ki van gyúrva, de egyébként a légynek sem ártana. Csak szereti játszani a kemény fiút. Mondjuk ki nem? Mikor letettük, mert azért valamennyit aludni akart, nagyon fel voltam dobódva az utazás miatt, ugyanis rájöttem, hogy mennyire hiányzik már az ottani élet. Na meg a meleg is. Legalább harminc fokkal melegebbet el tudnék viselni. Elő is vettem az ágyam alatt porosodó bőröndömet és elkezdtem beledobálni a pólóimat. Anya mindig rosszallóan néz rám mikor meglátja, hogy már megint hogy van bepakolva abba a bőröndbe. Általában amikor jövök visszafele, akkor már rendezettebbek szoktak lenni a cuccaim. Remélem most is minden jól fog alakulni. Alig várom már ezt a két hetet. 

2016. január 9., szombat

December 15., hétfő

A hétvége viszonylag nyugodtan telt. Szombaton átjöttek Ricsiék és nagyjából egész nap nálunk is voltak. Zsolti betegre zabálta magát, mi betegre röhögtük magunkat rajta. De amikor mentek hazafelé, még meg is köszönte a nagymamámnak, hogy ennyi mindent vett Neki. Nagymamám kicsit meglepődve állt, de azért bólogatott, hogy igazán nincs mit. Csak legyintettem egyet, hogy Zsolti az ilyen. 
Most pedig elkezdődött az idei év utolsó iskolai hete. Gyorsabban eltelt mint gondoltam. Azt hittem dög unalom lesz újrajárni a kilencedik osztályt, de ilyen emberek között soha nem lenne képes unatkozni az ember.
Ma már szinte minden tanér engedékenyebb volt, a legtöbb órán játszottunk vagy filmet néztünk, esetleg csöndben elfoglalhattuk magunkat. Az utóbbival nem jártunk sikerrel. Angolon a Charlie és a csokigyárat néztük angolul, magyar felirattal, de valami nagyon hitvány felirattal. Nem tudom, hogy a tanár hogy meri ezt megnézetni velünk. Bár szerintem fogalma se volt róla, hogy ilyen borzasztó a felirat. Nem is nézett a képernyőre, csak olvasott valamilyen újságot. Mivel nézni sem bírtam így a filmet, elkezdtem magamban halkan motyogva alászinkronizálni, amihez a többiek is egyből csatlakoztak. Így elviselhető volt. Sőt, a film felénél már a hasunkat fogva röhögtünk. Nekünk kellett volna írni a fordítást, ez kétségtelen. Egyedül Gondos íratott kémiából dolgozatot, mert rendesen berágott a múltheti telefonos szívatás miatt. Nem értem ezt miért kellett ennyire komolyan venni. Kardost szintén nem érdekelte, hogy közeleg a szeretet ünnepe, keményen végigdiktálta az egész órát. Mondjuk én nagyjából fél oldalt írtam, azon is csak néhány szó és sok nyíl szerepelt, de Reninek óra végére már majdnem leszakadt a karja. Ezért nem lehetne feljelenteni a tanárt? Én szívesen megtenném. Bármikor.
Az unalmas órákon kívül egész nap az volt a téma, hogy mit veszünk egymásnak a karácsonyi húzásra. Nekem viszonylag könnyű dolgom volt, mivel Kinga mindent szeret ami lovas. Elhatároztam, hogy rajzolok neki valami igazán mesteri lovat, mellé pedig megkérem nagymamámat, hogy vegyen valami lovas bögrét vagy noteszt, meg veszek neki csokit vagy amit szeret. Erre még lesz pár napom. Vagyis a nagymamámnak. Ezenkívül Dave egész nap nyaggatta Kingát, hogy hallgassa meg mit akar ajándékba kapni, de ő állandóan lerázta azzal, hogy majd azt vesz, amit jónak lát és kész. Dave teljesen el volt keseredve. Azzal vigasztaltuk, hogy talán majd jövőre másképp alakul. Végülis még van három éve valami nem lovasat kapni karácsonyra.
Délután átjött Ricsi kicsit lazulni, ami annyit jelentett, hogy felváltva üvöltettük a Korn, Ramones, valamint Green Day zenéket. Közben csupa egészségtelen dolgot ettünk és ittunk, valamint a kanapén elterülve videójátékoztunk. Ez vált a megszokott programunkká mióta rossz idő van és nem tudunk kimenni a parkba. Egyébként azóta Edina már nem is zaklat annyit. Mármint észre szoktam venni állandóan, hogy néz meg rólam beszél a barátnőivel, de már nem próbál annyiszor beszélgetést kezdeményezni velem. Kivéve persze a jégpályás eset, ami kiverte nálam a biztosítékot, szóval azóta beállítottam azt is, hogy ne lássam ha valamelyik közösségin ír nekem. 
-Haver, szedd már össze magad! - dobott hozzám Ricsi egy üres kólás dobozt, mivel körülbelül hatodjára kaptam ki tőle.
-Bocs. - túrtam bele a hajamba. Valamiért nem tudtam koncentrálni. Kis idő múlva eltűnődve szólalt meg újra.
-Nem fogsz megbukni irodalomból. - nem tudtam eldönteni, hogy kérdésnek vagy kijelentésnek szánta, ezért inkább válaszoltam rá.
-Nem. - továbbra is csak a tv képernyőjét nézte, és azon volt, hogy hetedjére is megverjen. 
-Akkor már nem kell járnod Renihez. - ez már inkább kijelentésnek hangzott, de azért erre is adtam egy egyszerű választ.
-Nem. - ismételtem magam. Ekkor hetedjére is megvert, és betelt nála a pohár. Még nem láttam játék miatt így kikelni magából.
-Akkor felőlem állj bukásra valami másból is és járj hozzá továbbra is, csak könyörgöm ne úgy játsszál már mint egy kislány! - erre azt a kevés mozgást is abbahagytam az ujjaimmal, amit eddig produkáltam. Gyenge pont nálam a Reni-téma. Viszont nagyon is igaza van. Teljesen elvette az eszemet. Egyszer sem vertek még meg ebben a játékban, nemhogy egymás után legalább hétszer. Sürgősen össze kellett szednem magamat, és ebben nem akartam Ricsire támaszkodni. Csak magamra, ugyanis én voltam olyan hülye, hogy érdeklődni kezdtem felőle. Vissza akarok térni a csúcsra, ez pedig csak úgy fog menni, ha figyelmen kívül hagyom. És akkor csak úgy végre elillan az érzés, mintha nem is lett volna. Ricsinek nem adtam jelét, hogy ezzel a mondatával bármilyen érzést is kiváltott volna belőlem, csak röhögve visszadobtam neki azt az üres dobozos kólát, amit az előbb hozzám vágott.
-Nem ilyen egyszerű. - közben belekezdtünk egy újabb menetbe. 
-Megbukni? Dehogynem. - röhögött.
-Te már csak tudod. - röhögtem, miközben újabb ás újabb csapásokat mértem le rá. Nyerésre álltam. Visszatértem a halálból. Felemelkedtem hamvaimból. 
-Az a baj, hogy te is. - röhögött tovább, de közben felült, mert egyre nehezebb dolga volt most, hogy belelendültem a játékba. 
-Hé, én kényszerből járom újra. - emlékeztettem. Erre egymásra néztünk, és mindkettőnkből kitört a nevetés. Két szerencsétlen. Viszont ezt a kört én nyertem. És nem jött újra szóba az a bizonyos téma, amiről most valamiért tényleg nem lettem volna képes beszélni vele. Talán majd ha lezártam magamban a dolgot. 
Miután Ricsi elment, én pedig ott álltam a konyhában és néztem ahogyan a nagymamám főzi a vacsorát, végig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki a történteket. Végülis a hallottakból eléggé kedveli Renit és az is lehet, hogy valami jó tanáccsal tudna szolgálni. Mondjuk elmondhatná, hogy miképp felejthetném el. De végül nem mondtam el neki. Megvannak a maga bajai így, hogy konkrétan a nagypapám nélkül vezet egy háztartást ennyi idősen, mivel nagypapám elég sokat túlórázik. Csak szépen megköszöntem a vacsorát, nyomtam egy puszit is a homlokára és eltávoztam a szobámba. Késő estig beszélgettem elterelésképpen mindenféle amerikai ismerőseimmel, beleértve a szüleimet is, akikkel ugyan csak pár szót, de beszéltem. Örülök, hogy az utolsó hét vette kezdetét, így jöhet egy nyugis kéthetes szünet, ahol elfelejthetem ezt az egész hülyeséget. Mert ez az. Nem is tudom hogy gondolom. De Ricsinek igaza van. Ideje összeszednem magam, és visszatérnem a régi kerékvágásba. Koncentrálni fogok. És persze nem kapok ki többet videójátékban.