Eljött az idei év utolsó tanítási napja. És elég viccesen kezdődött. Ricsi elmesélte reggel, hogy Dave még tegnap este írt Tarr Zsófinak egy e-mailt , amiben az állt, hogy ha még nem lenne párja a pénteki bálra, akkor tudná ajánlani a legjobb barátját, Zsoltit, aki kicsit félénk, de nagyon szívesen elkísérné őt. A mailre nem válaszolt, de valószínűleg valamelyik közösségin visszajelzett Zsoltinak, mivel Zsolti már este kilenc után nem volt elérhető sehol. Ricsi azt mondta, hogy valószínűleg már a pszichiátriai osztályon fekszik. Hát, annyi biztos, hogy nyugtatókkal tudott csak aludni.
Reni és Virág hamarabb értek az iskola elé mint Zsolti.
-Sziasztok. - köszöntek mosolyogva, de elég fáradtan. Virág még bele is ásított a közepébe. Amikor visszaköszöntünk, Reni elkapta a fejét a másik irányba, és az iskolába érkező diákokat nézte egészen addig, míg Dave szokásosan megemlítette nekik, hogy ha Zsolti kérdezné, ők nem tudnak semmiről. Zsolti pár perc múlva meg is érkezett. Elég fáradtnak és megviseltnek tűnt. Nagy lélegzeteket kellett vennem, hogy ne röhögjem el magam. Azt hiszem a többiek hasonlóan érezhettek.
-Elhagyom az országot. Még ma. - vágott bele dühösen, köszönés nélkül.
-Mi történt? - pislogott Virág nagy szemekkel.
-Tarr Zsófi írt msn-en, hogy örülne, ha elkísérném a
holnapi sulibálra. Van valakinek külföldi kapcsolata? - nézett körbe szomorúan. Szólásra nyitottam a szám, de Reni megelőzött.
-Kanadai. - válaszolta egyszerűen. Eléggé meglepett. Legalábbis engem. Annyit már mindenképp tudok róla, hogy az angol nem az erőssége. De Kanadában angolul beszélnek. Na most vagy nagyon távoli rokonok és soha nem beszél velük, vagy ennyire nem ragad rá valamiért az angol nyelv. Erre nagyon kíváncsi lennék.
-Nem jó. Inkább Kolumbiába mennék. Ott sose keresne. - gondolkozott el Zsolti. Ekkor megláttam, hogy a buszmegálló felől Tarr Zsófi közelít az iskola felé.
-Én a helyedben már most indulnék. - félrebiccentettem a fejem, mire mindenki odanézett. Én kevés embertől ijedek meg (lányoktól egyáltalán nem), de én ezzel a lánnyal nem szívesen szórakoznék. Dave jól betalált. A mozgását azt hiszem egy mamutéhoz tudnám hasonlítani. Egy mamut és egy ló keveréke. De nem az a kecses fajta ló. Tehát el lehet képzelni.
-Gyerünk, gondolkozzatok! - Zsolti ijedten fordult vissza felénk, aztán mielőtt még az említett lány ideért volna, berohant az iskolába. Ennyi kellett, a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Dave közben beavatta a két lányt, hogy először ő küldött mailt Tarr Zsófinak.
-Én nem értem, miért csinálnak ekkora ügyet ebből.
Aki akar, megy, aki nem, az nem. Minek párban érkezni? - értetlenkedett Ricsi. Teljesen egyetértettem vele. Fölösleges ez az egész. Igazából csak a súlyos önbizalomhiányos emberek próbálják vigasztalni magukat azzal, hogy felkérnek ismeretlen embereket, mert ez menő. Egyébként meg az év többi napján ugyanúgy rosszul érzik magukat.
-Mert úgy illik. - felelte Virág Ricsi kérdésére.
-Mi az, emo, téged elhívott valaki? - kérdezte Ricsi.
-Nem, de kilencedikesként még nem gáz. Viszont a
felsőbb éveseknél ultrabéna az, akinek nincs kivel
mennie. - magyarázta Virág. Szerintem az az ultrabéna, hogy erre kényszerülnek a diákok. Amerikában az ilyen eseményekre mindenki vagy a szerelmét vitte el, vagy pedig ha éppen nem volt senkije a láthatáron, akkor egy több fős csoportot alkotva érkeztek a bálra. Ott nem volt ilyen, hogy "akkor felkarolok valami ismeretlent, csak legyen valakim, hogy ne legyek ciki".
-De ez nem fair! - szólt közbe Dave is. -Jövőre akkor
már el kell hívnunk valakit? Az osztályban három lány
van, a másik kilencedikben négy! Nem jut mindenkinek!
-Először is. - reagált Dave kirohanására Reni mosolyogva. -Mi az, hogy nem
jut mindenkinek? Lányokról beszélünk, nem egy csomag
M&M-ről. És különben pedig jövőre tizedikesek leszünk,
és lesznek kilencedikes lányok, akiket el lehet hívni. - egyből megszólalt a fejemben a vészharang. Túlságosan nyugodtan beszél a témáról, és feltűnően sokat mosolyog közben. Sőt, néha még el is pirul.
-Téged hívtak? - kérdeztem rá. Megint elvörösödött, ezért biztos voltam benne, hogy valaki elhívta.
-Nem, de például Kingát igen. - és már el is terelődött a téma. Csak nekem közben egy "kis" kő leesett a szívemről. Ricsi is észrevette, mivel alig észrevehetően mosolyra húzódott a szája. Legszívesebben hozzávágtam volna valamit, de nem akartam feltűnést kelteni.
-De mi értelme van, hogy együtt menjünk, aztán ott
úgyis szétválunk. - Ricsi tovább értetlenkedett.
-Mert így illik. - felelték a lányok egyszerre. Leküzdöttem a vágyat, hogy a szememet forgassam. Lányos dolgok.
-Akkor ez azt jelenti, hogy az a nyomi felsőbb éves
lány, akinek nincs kivel mennie, még meghívhat minket? - fintorgott Dave, és azt hiszem belül ujjongott, hogy Tarr Zsófit már beszervezte Zsoltinak. Eggyel kevesebb probléma.
-Aha, de a menők már elkeltek. - nevetgélt Virág.
-Tényleg, téged is hívtak. - bökött oldalba Ricsi. Most már szívesen megfojtottam volna. Ehelyett csak egy "ezért még meg foglak ölni" mosollyal illettem.
-Kicsoda? - érdeklődött Virág.
-Nem ügy. - ráztam a fejem, de közben mindenhova néztem, csak a lányok felé nem. Ricsi remekül szórakozott a zavaromon.
-De ki volt az? - erősködött tovább Virág.
-Egy 9/a-s. - csak ennyit mondtam, de tudtam, hogy ebből már mindenki kitalálhatta.
-Akkor vele mész? - Virág feltűnően faggatózott, Reni meg feltűnően csöndben álldogált. Mintha kifejezetten nem érdekelte volna a téma.
-Nem, dehogy. - nevettem el magam a kérdésen.
-Hogyhogy?
-Hát, amikor ti megérkeztek a bulira, én már a
repülőn ülök. Úgy nehéz lenne együtt mennünk. - válaszoltam mosolyogva, de direkt kikerülve azt, hogy egyébként elmentem volna-e vele. Virág mosolyogva bólogatott, aztán felkarolta Renit és együtt mentek be az iskolába.
-Minek kellett felhoznod? - túrtam bele a hajamba szórakozottan.
-Nem hagyhattam ki. - röhögött Ricsi és lepacsizott Dave-vel. Na, szép. Erre valók a barátok. Hogy minden adandó alkalommal le tudjanak égetni.
Vladár ismét megmutatta a jófej énjét, és megengedte, hogy rajzon csendben elfoglaljuk magunkat, ami halk beszélgetést, esetleg tévézést foglalhatott magába. Andrisék egyből rákattantak a tévére, a többiek zenét hallgattak, vagy rajzolgattak, keresztrejtvényt fejtegettek. Ricsi hátrament Dave-hez és együtt próbálták megdönteni a legújabb deszkás játék rekordját. Engem ma valahogy nem vonzott a dolog. Bedugtam a fülesemet, hátradőltem a széken, és egyre csak azon gondolkoztam, hogy Reni vajon miért utálhat ennyire feltűnően. Én ha nem kedvelek valakit, még akkor se mutatom ki ilyen szinten. Óra előtt is unottan elfordult mikor beszélni kezdtem. Mihez lehet köze? Elege lett belőlem a korrepetálások miatt? Vagy oda illett volna csokit vennem neki? Csak nem ilyen gyerekes. Viszont nem bírtam ki, nagyon kíváncsi lettem a kanadai ismeretségére, ezért nagyjából az óra felénél előrehajoltam és óvatosan megböktem a vállát. Elég ráérősen fordult meg.
-Ki él Kanadában? - érdeklődtem.
-Kanadaiak. - válaszolta, mire muszáj volt elmosolyodnom.
-A nagyszüleim. Apai nagyszülők. - magyarázta bólogatva.
-Voltál már? - kérdeztem az arcát fürkészve.
-Igen, tavaly karácsonykor két hétig, meg még általánosban két nyári szünet alatt. - miközben ezt mesélte, teljesen hátrafordult a széken, szóval nem állt szándékába véget vetni a beszélgetésnek.
-Két nyáron át? És ennyire nem tudsz angolul? - csodálkoztam. Azt hittem egyszer vagy talán kétszer meglátogatta őket és beszélt velük, de hogy ennyi időt ott töltött és ennyi nem megy neki az angol, az szinte képtelenség.
-Francia nyelvterületen élnek. - válaszolta elpirulva.
-Ja, az más. - nevettem el magam.
-És te mikor utazol? - kérdezte terelve.
-Holnap az osztálykarácsony után a nagyszüleim visznek is a reptérre. - bólogattam mosolyogva. Ő is mosolygott, bár nem teljesen volt őszinte.
-Mindig náluk töltöd az ünnepeket? - faggatott tovább.
-Csak karácsonykor megyek meg nyáron. A többi nekik nem túl fontos. - vontam meg a vállam a szülinapomra célozgatva.
-El se tudom képzelni milyen lehet. - rázta a fejét hitetlenkedve.
-El kellett telnie egy kis időnek, hogy meg tudjam szokni. De nem bántam meg, hogy ide jöttem. - mutattam körbe mosolyogva.
-Ebben biztos voltam. - közben abba az irányba biccentett, ahol Dave és Ricsi épp rekordot döntöttek és őrjöngve ugrándoztak egészen addig, míg Vladár rájuk nem szólt, hogy nem állatkertben vannak. A beszélgetésünknek a csengő vetett véget. Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire eltelt az idő, de megtudtam valami hasznosat: Reni nem is utál annyira.
Nagyszünetben Zsoltinak sikerült visszavágnia, ugyanis nagyszünetben a sulirádiós mondta be Dave nevében, hogy a tizenegyedikes Rácz Diát szeretné elhívni a holnapi bálba. Dave teljesen lesápadt, főleg amikor megtudta, hogy Dia a "kapafogú" lány. Mi persze jót röhögtünk rajta Zsoltival együtt. Bár Zsoltinak egy szava se lehetne, mikor dömpernével megy a bálba, de hát ő tudja. Én csak örülök, hogy kimaradhatok ebből az egészből.
Az idei év utolsó tanítási napját a legjobb órával zártuk, egyben a legjobb fej tanárral. Bizony, irodalom volt az utolsó óránk. Mindenki szenvedő arccal ült le a teremben a helyére becsöngetés után. kivéve persze Reni, aki valamilyen varázslat folytán kedveli Kardost. Soha nem fogom megérteni.
-Nos, 9/b. - nézett körbe a teremben miután lecsapta a naplót az asztalára. Kínos csend támadt az osztályban. Szerintem Ricsi még levegőt se mert venni mellettem.
-Mit szeretnétek csinálni? - a fejemben megszólalt a vészharang. Ez valami tréfa lehet. Ha semmit nem mondunk, akkor felelni fogunk, ha valami rosszat mondunk, akkor is. Mindenki egy emberként nézett Renire, aki elég lazára vette.
-Beszélgethetnénk. - vonta meg a vállát.
-Rendben, akkor beszélgessünk. - a csöndben, ami a teremre telepedett, fülsüketítően hangosnak hallatszott az ajtó feletti óra kattogása.
-Vagy továbbhaladhatunk az anyaggal. - tárta szét a karját Kardos, amire megindult a beszélgetés. Én mondjuk csak annyit mondtam egész órán, hogy a kéthetes szünetben el fogok utazni a szüleimhez, ezzel Kardos el is intézte a kettőnk kis csevegését. kicsit sem volt kíváncsi rám, de jobb is volt. Nem volt túl fesztelen a beszélgetés, a legtöbben jelentkeztek, hogy elmondhassák mit csinálnak majd a szünetben. Viszont addig se mentünk tovább az anyaggal. Mégis van benne valami emberség. Bár ezt inkább lekopogom.
