December 15., hétfő

A hétvége viszonylag nyugodtan telt. Szombaton átjöttek Ricsiék és nagyjából egész nap nálunk is voltak. Zsolti betegre zabálta magát, mi betegre röhögtük magunkat rajta. De amikor mentek hazafelé, még meg is köszönte a nagymamámnak, hogy ennyi mindent vett Neki. Nagymamám kicsit meglepődve állt, de azért bólogatott, hogy igazán nincs mit. Csak legyintettem egyet, hogy Zsolti az ilyen. 
Most pedig elkezdődött az idei év utolsó iskolai hete. Gyorsabban eltelt mint gondoltam. Azt hittem dög unalom lesz újrajárni a kilencedik osztályt, de ilyen emberek között soha nem lenne képes unatkozni az ember.
Ma már szinte minden tanér engedékenyebb volt, a legtöbb órán játszottunk vagy filmet néztünk, esetleg csöndben elfoglalhattuk magunkat. Az utóbbival nem jártunk sikerrel. Angolon a Charlie és a csokigyárat néztük angolul, magyar felirattal, de valami nagyon hitvány felirattal. Nem tudom, hogy a tanár hogy meri ezt megnézetni velünk. Bár szerintem fogalma se volt róla, hogy ilyen borzasztó a felirat. Nem is nézett a képernyőre, csak olvasott valamilyen újságot. Mivel nézni sem bírtam így a filmet, elkezdtem magamban halkan motyogva alászinkronizálni, amihez a többiek is egyből csatlakoztak. Így elviselhető volt. Sőt, a film felénél már a hasunkat fogva röhögtünk. Nekünk kellett volna írni a fordítást, ez kétségtelen. Egyedül Gondos íratott kémiából dolgozatot, mert rendesen berágott a múltheti telefonos szívatás miatt. Nem értem ezt miért kellett ennyire komolyan venni. Kardost szintén nem érdekelte, hogy közeleg a szeretet ünnepe, keményen végigdiktálta az egész órát. Mondjuk én nagyjából fél oldalt írtam, azon is csak néhány szó és sok nyíl szerepelt, de Reninek óra végére már majdnem leszakadt a karja. Ezért nem lehetne feljelenteni a tanárt? Én szívesen megtenném. Bármikor.
Az unalmas órákon kívül egész nap az volt a téma, hogy mit veszünk egymásnak a karácsonyi húzásra. Nekem viszonylag könnyű dolgom volt, mivel Kinga mindent szeret ami lovas. Elhatároztam, hogy rajzolok neki valami igazán mesteri lovat, mellé pedig megkérem nagymamámat, hogy vegyen valami lovas bögrét vagy noteszt, meg veszek neki csokit vagy amit szeret. Erre még lesz pár napom. Vagyis a nagymamámnak. Ezenkívül Dave egész nap nyaggatta Kingát, hogy hallgassa meg mit akar ajándékba kapni, de ő állandóan lerázta azzal, hogy majd azt vesz, amit jónak lát és kész. Dave teljesen el volt keseredve. Azzal vigasztaltuk, hogy talán majd jövőre másképp alakul. Végülis még van három éve valami nem lovasat kapni karácsonyra.
Délután átjött Ricsi kicsit lazulni, ami annyit jelentett, hogy felváltva üvöltettük a Korn, Ramones, valamint Green Day zenéket. Közben csupa egészségtelen dolgot ettünk és ittunk, valamint a kanapén elterülve videójátékoztunk. Ez vált a megszokott programunkká mióta rossz idő van és nem tudunk kimenni a parkba. Egyébként azóta Edina már nem is zaklat annyit. Mármint észre szoktam venni állandóan, hogy néz meg rólam beszél a barátnőivel, de már nem próbál annyiszor beszélgetést kezdeményezni velem. Kivéve persze a jégpályás eset, ami kiverte nálam a biztosítékot, szóval azóta beállítottam azt is, hogy ne lássam ha valamelyik közösségin ír nekem. 
-Haver, szedd már össze magad! - dobott hozzám Ricsi egy üres kólás dobozt, mivel körülbelül hatodjára kaptam ki tőle.
-Bocs. - túrtam bele a hajamba. Valamiért nem tudtam koncentrálni. Kis idő múlva eltűnődve szólalt meg újra.
-Nem fogsz megbukni irodalomból. - nem tudtam eldönteni, hogy kérdésnek vagy kijelentésnek szánta, ezért inkább válaszoltam rá.
-Nem. - továbbra is csak a tv képernyőjét nézte, és azon volt, hogy hetedjére is megverjen. 
-Akkor már nem kell járnod Renihez. - ez már inkább kijelentésnek hangzott, de azért erre is adtam egy egyszerű választ.
-Nem. - ismételtem magam. Ekkor hetedjére is megvert, és betelt nála a pohár. Még nem láttam játék miatt így kikelni magából.
-Akkor felőlem állj bukásra valami másból is és járj hozzá továbbra is, csak könyörgöm ne úgy játsszál már mint egy kislány! - erre azt a kevés mozgást is abbahagytam az ujjaimmal, amit eddig produkáltam. Gyenge pont nálam a Reni-téma. Viszont nagyon is igaza van. Teljesen elvette az eszemet. Egyszer sem vertek még meg ebben a játékban, nemhogy egymás után legalább hétszer. Sürgősen össze kellett szednem magamat, és ebben nem akartam Ricsire támaszkodni. Csak magamra, ugyanis én voltam olyan hülye, hogy érdeklődni kezdtem felőle. Vissza akarok térni a csúcsra, ez pedig csak úgy fog menni, ha figyelmen kívül hagyom. És akkor csak úgy végre elillan az érzés, mintha nem is lett volna. Ricsinek nem adtam jelét, hogy ezzel a mondatával bármilyen érzést is kiváltott volna belőlem, csak röhögve visszadobtam neki azt az üres dobozos kólát, amit az előbb hozzám vágott.
-Nem ilyen egyszerű. - közben belekezdtünk egy újabb menetbe. 
-Megbukni? Dehogynem. - röhögött.
-Te már csak tudod. - röhögtem, miközben újabb ás újabb csapásokat mértem le rá. Nyerésre álltam. Visszatértem a halálból. Felemelkedtem hamvaimból. 
-Az a baj, hogy te is. - röhögött tovább, de közben felült, mert egyre nehezebb dolga volt most, hogy belelendültem a játékba. 
-Hé, én kényszerből járom újra. - emlékeztettem. Erre egymásra néztünk, és mindkettőnkből kitört a nevetés. Két szerencsétlen. Viszont ezt a kört én nyertem. És nem jött újra szóba az a bizonyos téma, amiről most valamiért tényleg nem lettem volna képes beszélni vele. Talán majd ha lezártam magamban a dolgot. 
Miután Ricsi elment, én pedig ott álltam a konyhában és néztem ahogyan a nagymamám főzi a vacsorát, végig azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e neki a történteket. Végülis a hallottakból eléggé kedveli Renit és az is lehet, hogy valami jó tanáccsal tudna szolgálni. Mondjuk elmondhatná, hogy miképp felejthetném el. De végül nem mondtam el neki. Megvannak a maga bajai így, hogy konkrétan a nagypapám nélkül vezet egy háztartást ennyi idősen, mivel nagypapám elég sokat túlórázik. Csak szépen megköszöntem a vacsorát, nyomtam egy puszit is a homlokára és eltávoztam a szobámba. Késő estig beszélgettem elterelésképpen mindenféle amerikai ismerőseimmel, beleértve a szüleimet is, akikkel ugyan csak pár szót, de beszéltem. Örülök, hogy az utolsó hét vette kezdetét, így jöhet egy nyugis kéthetes szünet, ahol elfelejthetem ezt az egész hülyeséget. Mert ez az. Nem is tudom hogy gondolom. De Ricsinek igaza van. Ideje összeszednem magam, és visszatérnem a régi kerékvágásba. Koncentrálni fogok. És persze nem kapok ki többet videójátékban.