December 12., péntek

Nincs időm egyenként válaszolni a kommentekre, 

de nagyon köszönöm, hogy támogattok és nagyon jól esik,

hogy ennyien szeretitek az írásomat.:))

A hét utolsó két napja tanítást illetően elég zavartalanul telt. A kémia órás szivatásunk után a héten már nem akartunk balhét, úgyhogy inkább meghúztuk magunkat. Haller értékelte is, hogy semmi panasz nem érkezett ránk. Örömmel fogadtuk, hogy a tanárok egy óra alatt képesek voltak visszafogadni a kegyeikbe a kis osztályunkat. 

Amikor pénteken véget ért a suli, már nem mentem haza, hanem mind elmentünk egy közeli mekibe, és rendesen bezabáltunk a korizás előtt. Több évfolyamtársunkat is láttuk, köztük Edináékat is, de tisztes távolságból figyelték a vidám társaságunkat. Jobb is volt ez így. Miután Zsolti megevett két dupla sajtburgert és egy dupla sajtos mcroyalt desszertnek, közölte, hogy még éhes. Mi persze ezen először röhögtünk, de amikor láttuk, hogy teljesen komolyan gondolja, inkább sírni támadt volna kedvünk. Végül aztán eldöntötte, hogy majd a koripályánál lévő büfében vesz valami apróságot. Ezután persze végig ezen nevettünk miközben visszaindultunk a sulihoz, ahol már egy rakás diák várakozott, hogy indulhassunk, és persze a két tesitanár is jelen volt. Korponay elővett egy névsort és gyorsan ellenőrizte, hogy mindenki visszaért-e már, aki jelezte, hogy jönne korizni. A névsorolvasás közben betoppantak Edináék, akik ezúttal már Kinga háta mögött loholhattak. Elmeséltük a többieknek is a szituációt, miszerint Zsolti valószínűleg nem is korizni megy, csak ki akarja rabolni az ottani büfét. Az volt a ráadás, hogy Zsolti nem is ellenkezett. 

Körülbelül tíz röhögőgörccsel később oda és értünk a műjégpályához, ahol egy kis sorban állás után mehettünk átvenni a korikat. A jégpálya egyébként tömve volt fiatalokkal így péntek délután. Ez nem igazán kedvezett azoknak, akik még életükben nem koriztak. 

A fiúkkal gyorsan átvettük a korinkat, és nem is vacakoltunk sokat, csak felcsatoltuk és indultunk is a jégre. Bár azért Zsolti nagyon nézelődött a büfé irányába, ahol rengeteg ember ácsorgott forró teával a kezében, de sikerült berángatnunk őt is a pályára. Nem is tudom mikor koriztam utoljára, de borzasztóan jó érzés volt újra a jégen siklani. Régen a szüleimmel jártam sokszor, de ahogy nőttem, úgy lettek ők is egyre elfoglaltabbak, így egyszer csak abbamaradt ez a családi hobbi. Most viszont jó érzés volt újra átélni ezt az élményt a legjobb barátaimmal. Az is élmény volt, mikor megláttam Reniéket a pálya szélén botladozni. Vagyis inkább csak Virágot. Renin látszott, hogy azért már van tapasztalata, így próbálta megtanítani Virágnak az alapokat, sikertelenül. Általában ebbe az emberek könnyen belejönnek, de fél óra csúszás után is láttam, hogy Virág csak esik-kel. Már azon gondolkoztam, hogy odamegyek segíteni, de aztán elkezdtünk fogózni a többiekkel, így elmaradt a jótékonykodásom. Zsolti egyébként negyed óra után kijelentette, hogy kimegy wc-re, de fél óráig senki sem látta. Biztos nem a büfében volt.:)

-Unom már ezt. - közölte Ricsi mikor kifulladva mellém csúszott.

-Én csak most kezdek belejönni. - bokszoltam egyet a karjába.

-Nézzétek Reniéket. - röhögött Dave, mire mindhárman arra kaptuk a fejünket. Virág éppen igazította magán a pulcsiját, Reni meg lazán ácsorgott mellette és a korcsolyázó tömeget figyelte. Mintha keresett volna valakit. Azonban mire mondhattam volna a fiúknak ezt az észrevételt, ők már elindultak feléjük. Reni annyira keresett valakit, hogy észre se vette amint Ricsi mellette fékez le, így jó adag havat szórva a nadrágjára.

-Mi újság? - kérdezte tőle Ricsi, pár pillanattal később pedig én is odaértem. Mielőtt Reni válaszolhatott volna, tekintetét az enyémbe fúrta. Nem tudtam mire vélni ezt a nézést. Volt benne valami csodálkozás, és ha jól láttam megkönnyebbülés. Olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy mire gondol. Azonban egy óvatos mosoly kíséretében elkapta a fejét és válaszolt Ricsinek. Ricsi közben elkezdett Virág pink koriján röhögni, amihez persze csatlakoztunk. Kicsit furán nézett ki, hogy teljesen feketébe volt öltözve, de a korcsolya a lábán pink volt. Megszokhattuk volna már Virág fura stílusát, de ilyet azért még nem láttunk. Ekkor láttuk meg Zsoltit, aki éppen felénk lépkedett. Korcsolya volt a lábán, de esze ágában sem volt még egyszer rálépni a jégre. Miután megkérdezte kér-e valaki melegszendvicset, és látta, hogy az egész az övé lehet, büszke arccal habzsolni kezdte.

-Megyünk egy kört? Valaki? - kérdeztem a többiektől. Bár mindenfelé néztem, konkrétan Renivel mentem volna szívesen. Csak beszélgetni vele. Mondjuk, hogy mi volt előbb az a nézés. Reni és Virág egyszerre léptek, hogy ők jönnének, de Virág kicsit túlértékelte önmagát, így hatalmasat zakózott, Dave barátomat is magával rántva.

-Virág, megőrültél? Ez fájt! - panaszkodott Dave. Reni segített Virágnak felkelni, én pedig Dave-et segítettem fel a jégről.

-Menjetek csak, majd jövünk mi is. Lassabban. - mondta Reni nekem címezve, mire csak bólintottam. A következő pillanatban Kinga jelent meg mellettünk, és először Virágot, majd Zsoltit kezdte el szekálni. Nem sokkal később Edináék is megérkeztek közénk. 

-Na mi az, csak ácsorogtok vagy valaki korizni is tud? - kérdezte nyájasan. Közben persze végig engem nézett. Én meg mindenhova néztem csak rá nem.

-Egy kört? - nyújtotta felém a kezét. Ez nem tudom, hogy neki vagy nekem gázabb helyzet. Ránéztem a kezére, és már a hideg is kirázott attól, hogy meg kellene fognom. 

-Oké. - bólintottam végül, mivel mindenki az én válaszomra várt. Figyelmen kívül hagytam az elém rakott kezét és elindultam a következő körre. Olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan csak tudtam, de a fordulóban utolért. 

-Annyira örülök, hogy itt vagy! A többiek tök gázan koriznak. - és? te meg tök gázan viselkedsz. Melyik a jobb?

-Ja, észrevettem. - válaszoltam hidegen. 

-Kár, hogy nem sokszor van ilyen közös program. Élvezem ezt a társaságot. - mutatott beszéd közben kettőnkre. 

-Erről jut eszembe... megkeresem Ricsiéket. - vettem egy éles kanyart, ezzel otthagyva őt a tömegben. Karácsony közeledtével az ember mindig megpróbál kicsit kedvesebb lenni embertársaival. Én is megpróbáltam. Elmentem vele egy körre. Az már más kérdés, hogy nem sikerült kedvesnek lennem. Én esküszöm mindent megtettem.
Közben odaértem Ricsiékhez, és kértem, hogy inkább ne is kérdezzenek semmit, csak menjünk innen minél messzebb. Így hát folytattuk a körözést a tömegben. Dave folyamatosan a hátát fájlalta, amiért Virág ráesett. Pechére a nagy panaszkodások közepette későn vette észre, hogy egy nagyjából velünk egyidős lány pont előtte esett hasra, és csak úgy tudta elkerülni a lány eltaposását, hogy átugrott felette. Na, hát ez jó ötletnek tűnt. Kár, hogy ez jégen nem minden esetben végződik szerencsésen. Mikor Dave korija elérte a jeget, kicsúsztak alóla a lábai, és egy hatalmas hátast dobott. Ricsivel egymást támogattuk, hogy ne essünk össze a röhögéstől. 
-Örülök, hogy jól szórakoztok, de segítenétek? - nézett ránk idegesen a földön fekvő lány. Mármint nem Dave. 
-Ne haragudj a barátunkra, nemrég került ki az elmegyógyintézetből. - magyaráztam neki miközben felsegítettem. Furán nézett a jégen kuporgó Dave-re aztán ránk is.
-Mindent értek. - nézett végig még egyszer rajtunk, majd elsuhant a tömegbe. Ricsivel egymásra néztünk, és egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. A lány teljesen komolyan gondolta. 
-Barmok! Lett volna nála esélyem. - nyöszörgött Dave lentről. Mi erre persze még jobban nevettünk. Dave egy igazi mókamester. És ha így folytatja tényleg kórházban köt ki.
Jókedvűen csúsztunk tovább miután sikerült összekaparnunk Dave maradványait. Persze egy kis idő után ő is csak nevetett az egészen, és szentül hitte, hogy lett volna a lánynál esélye ha nem lököm be az elmegyógyintézetes dumát. A pálya szélén megláttam Renit, és a vele lévő, nem túl boldog Virágot. Ezt onnan tudom, hogy körülbelül fél órával ezelőtt Virágnak még félre volt csatolva a haja, most viszont az arcába lógott a fele. Éles kanyart vettem, és sietősen odacsúsztam melléjük. Sikerült is egy jó adag havat rakni Reni gatyájára, aki ennek szemlátomást nemigen örült, de nem mondott rá semmit. Láttam, hogy mindkettőjük kezében van egy-egy műanyag pohár, amiben gőzölgött valami, valószínűleg tea. Meg is kívántam ebben a hidegben.
-Hol vettétek? - néztem a poharukat.
-A büfében. De kilóméteres a sor. - húzta a száját Reni.
-Én még nem ittam bele, tessék, megihatod - már majdnem el is feledkeztem a nem túl boldog Virágról.
-Mi baja? - néztem Renire összevont szemöldökkel. 
-A büfénél pár lány kinevette, és „műemósnak” nevezte. - magyarázta, közben nyugtatóan megsimogatta Virág vállát. Egy pillanatra elkalandoztam a simogatásnál, de gyorsan magamhoz tértem.
-Kik voltak? - kérdeztem.
-Nem tudom. - vonta meg a vállát.
Ebben a pillanatban ért oda hozzánk Ricsi és Dave. Dave Reninek kezdte el mutogatni a koris képeket magáról. Reni pedig (gondolom szánalomból) biztosította róla, hogy nagyon jól néz ki. Én közben elmeséltem Ricsinek, hogy mi történt Virággal. Eléggé felhúztuk magunkat mindketten. Sosem értettem, hogy miért kell az embereknek kikezdeni egy náluk gyengébbel. Főleg Virággal. Aki egy légynek se lenne képes ártani, nemhogy egy embernek.
-Ne már, hol vannak azok a bunkók? - forgolódott Ricsi egyből. Ekkor már Dave is tudni akarta miről van szó, ahogy a pogácsával a kezében hozzánk lépő Zsoltit is izgatta a dolog. 
-Én azt mondom kapjuk el a barmokat. - szólalt meg Zsolti teli szájjal. Mivel kivételesen egyet értettünk vele, mindannyian elindultunk a büfé felé. Persze csak a fiúk. 
-Várjatok, mit akartok mondani? - kapta el Reni a karomat döbbenten. 
-Bízd csak ránk. - mosolyogtam rá, és lazán kivettem a kezem a szorításából. Merthogy ideges volt és a kelleténél erősebben fogott meg. 
A büfénél természetesen a nagy tömeg ellenére is egyből kiszúrtuk a nagyjából tíz fős társaságot. Rájuk nézni is borzasztó volt. Mármint én alapból nem bírom ha egy lányon ennyi smink van, de még ha egy fiún...na, attól ki tudok borulni.
-Elnézést. - veregettem meg a kelleténél erősebben az egyik "fiú" vállát. Értetlenül fordult hátra, ahogy a társaság többi tagja is.
-Kell valami? - szólalt meg a fiú. Kissé elmosolyodtam a látványán. Mielőtt kitört volna belőlem a röhögés, átadtam Ricsinek a szót.
-Egy madárka csiripelte, hogy nemrég kiröhögtétek egy barátunkat, aki ott állt a sorban. - mutatott a büfé felé. A társaság összes tagja arra nézett, majd vissza Ricsire. Szó szerint itták a szavait. 
-Na, ez az amiért nagyon dühbe gurulok, főleg a ti fajtátokra. Már ne is haragudjatok, de miért... - ekkor félbeszakítottam Ricsit mielőtt valami olyat mondott volna, amiből nem jövünk ki jól.
-Az a lány egy nagyon jó barátunk. És a mi barátunkon nem röhöghet senki más, csak mi. Kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nektek pedig nem. Ha még egyszer meghallom, hogy akár ránéztek, komolyabban is elbeszélgetünk. Vágjátok? - mosolyogtam körbe mindenkire. Bamba képpel bámultak rám, szóval egyszerűen megfordultunk és elindultunk vissza a pálya felé. 
-Láttad, hogy bámultak? - Zsolti a hasát fogva röhögött.
-Az egyik fiúnak nevezett füstös szemű valami majdnem el is sírta magát. - nevetett Ricsi is.
-Így kell ezekkel bánni. - pacsiztam le velük. 
Ilyen jókedvűen értünk vissza a két lány társaságába, akik döbbenten néztek mikor megláttak minket.
-Na jó, ez is megvolt. Jöttök korizni? - nyújtotta a kezét feléjük Dave.
-Mi történt? - kérdezte Reni csodálkozva.
-Lerendeztük. - mosolygott Ricsi.
-De hogyan? - pislogott Virág nagyokat. Közben már mintha kezdte volna kisöpörni a szeméből a haját. Hiába, ha az embernek ilyen jó barátai vannak, nem lehet szomorú.
-Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem. Ugye, Virág? - kacsintott egyet Ricsi Virágra, aki végre elmosolyodott. 
-És erre ők? - Reni azóta se tért magához a döbbenettől.
-Semmi. Elhallgattak. - vontam meg a vállam, mire szélesen rám mosolygott. Ezután ismét nevettünk egy jót, ugyanis Virág megkérdezte, hogy a fiúk nem balhéztak-e? Azok maximum akkor balhézhatnak, ha megveszik egymás elől az utolsó akciós szempillaspirált. Miután mindannyian kinevettük magunkat, Dave előkapta a mobilját, hogy ha már ilyen vidámak vagyunk, örökítsük meg. El is kapta Kinga karját, hogy fotózzon le minket, amire ő teljesen kiakadt, ugyanis rajta akart lenni. Szó szerint csettintett egyet Edinának, aki már csinálta is a képet a kis csapatunkról. A legjobb csapatról.
Ezután mindannyian egyszerre mentünk a jégre, és próbáltunk nagyjából együtt maradni, de ugye Virágnak mindig támogatásra volt szüksége, tehát én és Ricsi voltunk vele eleinte, amíg Dave és Reni mentek pár gyors kört, hogy felmelegedjenek. A felmelegítő körök után pedig csatlakoztak a botladozásunkhoz. Amikor Reni megérkezett, Ricsivel átadtuk neki Virágot, és külső megfigyelőként néztük a bénázást. Mondjuk ott voltunk mellettük ha esetleg egy nagyobb zakóra került volna sor. Egyszer sikerült is elkapnom Renit a könyökénél fogva, amikor Virág magával akarta rántani. Reni nevetve megköszönte és már húzta is fel Virágot a koszos jégről. 
Azt hiszem összességében elég jó napot tudhatok magam mögött. Remek barátaim vannak, kiálltam egy osztálytársamért, ittam forró teát, és persze iskolán kívül is tölthettem végre egy kis időt Renivel. Meg kell hagyni, elég aranyos és jófej lány. Kár, hogy az iskolában olyan merev, nem meri elengedni magát. Pedig mostmár tudhatja, hogy ránk bármiben számíthat, bármikor.