December 12., péntek

Nincs időm egyenként válaszolni a kommentekre, 

de nagyon köszönöm, hogy támogattok és nagyon jól esik,

hogy ennyien szeretitek az írásomat.:))

A hét utolsó két napja tanítást illetően elég zavartalanul telt. A kémia órás szivatásunk után a héten már nem akartunk balhét, úgyhogy inkább meghúztuk magunkat. Haller értékelte is, hogy semmi panasz nem érkezett ránk. Örömmel fogadtuk, hogy a tanárok egy óra alatt képesek voltak visszafogadni a kegyeikbe a kis osztályunkat. 

Amikor pénteken véget ért a suli, már nem mentem haza, hanem mind elmentünk egy közeli mekibe, és rendesen bezabáltunk a korizás előtt. Több évfolyamtársunkat is láttuk, köztük Edináékat is, de tisztes távolságból figyelték a vidám társaságunkat. Jobb is volt ez így. Miután Zsolti megevett két dupla sajtburgert és egy dupla sajtos mcroyalt desszertnek, közölte, hogy még éhes. Mi persze ezen először röhögtünk, de amikor láttuk, hogy teljesen komolyan gondolja, inkább sírni támadt volna kedvünk. Végül aztán eldöntötte, hogy majd a koripályánál lévő büfében vesz valami apróságot. Ezután persze végig ezen nevettünk miközben visszaindultunk a sulihoz, ahol már egy rakás diák várakozott, hogy indulhassunk, és persze a két tesitanár is jelen volt. Korponay elővett egy névsort és gyorsan ellenőrizte, hogy mindenki visszaért-e már, aki jelezte, hogy jönne korizni. A névsorolvasás közben betoppantak Edináék, akik ezúttal már Kinga háta mögött loholhattak. Elmeséltük a többieknek is a szituációt, miszerint Zsolti valószínűleg nem is korizni megy, csak ki akarja rabolni az ottani büfét. Az volt a ráadás, hogy Zsolti nem is ellenkezett. 

Körülbelül tíz röhögőgörccsel később oda és értünk a műjégpályához, ahol egy kis sorban állás után mehettünk átvenni a korikat. A jégpálya egyébként tömve volt fiatalokkal így péntek délután. Ez nem igazán kedvezett azoknak, akik még életükben nem koriztak. 

A fiúkkal gyorsan átvettük a korinkat, és nem is vacakoltunk sokat, csak felcsatoltuk és indultunk is a jégre. Bár azért Zsolti nagyon nézelődött a büfé irányába, ahol rengeteg ember ácsorgott forró teával a kezében, de sikerült berángatnunk őt is a pályára. Nem is tudom mikor koriztam utoljára, de borzasztóan jó érzés volt újra a jégen siklani. Régen a szüleimmel jártam sokszor, de ahogy nőttem, úgy lettek ők is egyre elfoglaltabbak, így egyszer csak abbamaradt ez a családi hobbi. Most viszont jó érzés volt újra átélni ezt az élményt a legjobb barátaimmal. Az is élmény volt, mikor megláttam Reniéket a pálya szélén botladozni. Vagyis inkább csak Virágot. Renin látszott, hogy azért már van tapasztalata, így próbálta megtanítani Virágnak az alapokat, sikertelenül. Általában ebbe az emberek könnyen belejönnek, de fél óra csúszás után is láttam, hogy Virág csak esik-kel. Már azon gondolkoztam, hogy odamegyek segíteni, de aztán elkezdtünk fogózni a többiekkel, így elmaradt a jótékonykodásom. Zsolti egyébként negyed óra után kijelentette, hogy kimegy wc-re, de fél óráig senki sem látta. Biztos nem a büfében volt.:)

-Unom már ezt. - közölte Ricsi mikor kifulladva mellém csúszott.

-Én csak most kezdek belejönni. - bokszoltam egyet a karjába.

-Nézzétek Reniéket. - röhögött Dave, mire mindhárman arra kaptuk a fejünket. Virág éppen igazította magán a pulcsiját, Reni meg lazán ácsorgott mellette és a korcsolyázó tömeget figyelte. Mintha keresett volna valakit. Azonban mire mondhattam volna a fiúknak ezt az észrevételt, ők már elindultak feléjük. Reni annyira keresett valakit, hogy észre se vette amint Ricsi mellette fékez le, így jó adag havat szórva a nadrágjára.

-Mi újság? - kérdezte tőle Ricsi, pár pillanattal később pedig én is odaértem. Mielőtt Reni válaszolhatott volna, tekintetét az enyémbe fúrta. Nem tudtam mire vélni ezt a nézést. Volt benne valami csodálkozás, és ha jól láttam megkönnyebbülés. Olyan szívesen megkérdeztem volna, hogy mire gondol. Azonban egy óvatos mosoly kíséretében elkapta a fejét és válaszolt Ricsinek. Ricsi közben elkezdett Virág pink koriján röhögni, amihez persze csatlakoztunk. Kicsit furán nézett ki, hogy teljesen feketébe volt öltözve, de a korcsolya a lábán pink volt. Megszokhattuk volna már Virág fura stílusát, de ilyet azért még nem láttunk. Ekkor láttuk meg Zsoltit, aki éppen felénk lépkedett. Korcsolya volt a lábán, de esze ágában sem volt még egyszer rálépni a jégre. Miután megkérdezte kér-e valaki melegszendvicset, és látta, hogy az egész az övé lehet, büszke arccal habzsolni kezdte.

-Megyünk egy kört? Valaki? - kérdeztem a többiektől. Bár mindenfelé néztem, konkrétan Renivel mentem volna szívesen. Csak beszélgetni vele. Mondjuk, hogy mi volt előbb az a nézés. Reni és Virág egyszerre léptek, hogy ők jönnének, de Virág kicsit túlértékelte önmagát, így hatalmasat zakózott, Dave barátomat is magával rántva.

-Virág, megőrültél? Ez fájt! - panaszkodott Dave. Reni segített Virágnak felkelni, én pedig Dave-et segítettem fel a jégről.

-Menjetek csak, majd jövünk mi is. Lassabban. - mondta Reni nekem címezve, mire csak bólintottam. A következő pillanatban Kinga jelent meg mellettünk, és először Virágot, majd Zsoltit kezdte el szekálni. Nem sokkal később Edináék is megérkeztek közénk. 

-Na mi az, csak ácsorogtok vagy valaki korizni is tud? - kérdezte nyájasan. Közben persze végig engem nézett. Én meg mindenhova néztem csak rá nem.

-Egy kört? - nyújtotta felém a kezét. Ez nem tudom, hogy neki vagy nekem gázabb helyzet. Ránéztem a kezére, és már a hideg is kirázott attól, hogy meg kellene fognom. 

-Oké. - bólintottam végül, mivel mindenki az én válaszomra várt. Figyelmen kívül hagytam az elém rakott kezét és elindultam a következő körre. Olyan gyorsan mentem, amilyen gyorsan csak tudtam, de a fordulóban utolért. 

-Annyira örülök, hogy itt vagy! A többiek tök gázan koriznak. - és? te meg tök gázan viselkedsz. Melyik a jobb?

-Ja, észrevettem. - válaszoltam hidegen. 

-Kár, hogy nem sokszor van ilyen közös program. Élvezem ezt a társaságot. - mutatott beszéd közben kettőnkre. 

-Erről jut eszembe... megkeresem Ricsiéket. - vettem egy éles kanyart, ezzel otthagyva őt a tömegben. Karácsony közeledtével az ember mindig megpróbál kicsit kedvesebb lenni embertársaival. Én is megpróbáltam. Elmentem vele egy körre. Az már más kérdés, hogy nem sikerült kedvesnek lennem. Én esküszöm mindent megtettem.
Közben odaértem Ricsiékhez, és kértem, hogy inkább ne is kérdezzenek semmit, csak menjünk innen minél messzebb. Így hát folytattuk a körözést a tömegben. Dave folyamatosan a hátát fájlalta, amiért Virág ráesett. Pechére a nagy panaszkodások közepette későn vette észre, hogy egy nagyjából velünk egyidős lány pont előtte esett hasra, és csak úgy tudta elkerülni a lány eltaposását, hogy átugrott felette. Na, hát ez jó ötletnek tűnt. Kár, hogy ez jégen nem minden esetben végződik szerencsésen. Mikor Dave korija elérte a jeget, kicsúsztak alóla a lábai, és egy hatalmas hátast dobott. Ricsivel egymást támogattuk, hogy ne essünk össze a röhögéstől. 
-Örülök, hogy jól szórakoztok, de segítenétek? - nézett ránk idegesen a földön fekvő lány. Mármint nem Dave. 
-Ne haragudj a barátunkra, nemrég került ki az elmegyógyintézetből. - magyaráztam neki miközben felsegítettem. Furán nézett a jégen kuporgó Dave-re aztán ránk is.
-Mindent értek. - nézett végig még egyszer rajtunk, majd elsuhant a tömegbe. Ricsivel egymásra néztünk, és egyszerre szakadt ki belőlünk a nevetés. A lány teljesen komolyan gondolta. 
-Barmok! Lett volna nála esélyem. - nyöszörgött Dave lentről. Mi erre persze még jobban nevettünk. Dave egy igazi mókamester. És ha így folytatja tényleg kórházban köt ki.
Jókedvűen csúsztunk tovább miután sikerült összekaparnunk Dave maradványait. Persze egy kis idő után ő is csak nevetett az egészen, és szentül hitte, hogy lett volna a lánynál esélye ha nem lököm be az elmegyógyintézetes dumát. A pálya szélén megláttam Renit, és a vele lévő, nem túl boldog Virágot. Ezt onnan tudom, hogy körülbelül fél órával ezelőtt Virágnak még félre volt csatolva a haja, most viszont az arcába lógott a fele. Éles kanyart vettem, és sietősen odacsúsztam melléjük. Sikerült is egy jó adag havat rakni Reni gatyájára, aki ennek szemlátomást nemigen örült, de nem mondott rá semmit. Láttam, hogy mindkettőjük kezében van egy-egy műanyag pohár, amiben gőzölgött valami, valószínűleg tea. Meg is kívántam ebben a hidegben.
-Hol vettétek? - néztem a poharukat.
-A büfében. De kilóméteres a sor. - húzta a száját Reni.
-Én még nem ittam bele, tessék, megihatod - már majdnem el is feledkeztem a nem túl boldog Virágról.
-Mi baja? - néztem Renire összevont szemöldökkel. 
-A büfénél pár lány kinevette, és „műemósnak” nevezte. - magyarázta, közben nyugtatóan megsimogatta Virág vállát. Egy pillanatra elkalandoztam a simogatásnál, de gyorsan magamhoz tértem.
-Kik voltak? - kérdeztem.
-Nem tudom. - vonta meg a vállát.
Ebben a pillanatban ért oda hozzánk Ricsi és Dave. Dave Reninek kezdte el mutogatni a koris képeket magáról. Reni pedig (gondolom szánalomból) biztosította róla, hogy nagyon jól néz ki. Én közben elmeséltem Ricsinek, hogy mi történt Virággal. Eléggé felhúztuk magunkat mindketten. Sosem értettem, hogy miért kell az embereknek kikezdeni egy náluk gyengébbel. Főleg Virággal. Aki egy légynek se lenne képes ártani, nemhogy egy embernek.
-Ne már, hol vannak azok a bunkók? - forgolódott Ricsi egyből. Ekkor már Dave is tudni akarta miről van szó, ahogy a pogácsával a kezében hozzánk lépő Zsoltit is izgatta a dolog. 
-Én azt mondom kapjuk el a barmokat. - szólalt meg Zsolti teli szájjal. Mivel kivételesen egyet értettünk vele, mindannyian elindultunk a büfé felé. Persze csak a fiúk. 
-Várjatok, mit akartok mondani? - kapta el Reni a karomat döbbenten. 
-Bízd csak ránk. - mosolyogtam rá, és lazán kivettem a kezem a szorításából. Merthogy ideges volt és a kelleténél erősebben fogott meg. 
A büfénél természetesen a nagy tömeg ellenére is egyből kiszúrtuk a nagyjából tíz fős társaságot. Rájuk nézni is borzasztó volt. Mármint én alapból nem bírom ha egy lányon ennyi smink van, de még ha egy fiún...na, attól ki tudok borulni.
-Elnézést. - veregettem meg a kelleténél erősebben az egyik "fiú" vállát. Értetlenül fordult hátra, ahogy a társaság többi tagja is.
-Kell valami? - szólalt meg a fiú. Kissé elmosolyodtam a látványán. Mielőtt kitört volna belőlem a röhögés, átadtam Ricsinek a szót.
-Egy madárka csiripelte, hogy nemrég kiröhögtétek egy barátunkat, aki ott állt a sorban. - mutatott a büfé felé. A társaság összes tagja arra nézett, majd vissza Ricsire. Szó szerint itták a szavait. 
-Na, ez az amiért nagyon dühbe gurulok, főleg a ti fajtátokra. Már ne is haragudjatok, de miért... - ekkor félbeszakítottam Ricsit mielőtt valami olyat mondott volna, amiből nem jövünk ki jól.
-Az a lány egy nagyon jó barátunk. És a mi barátunkon nem röhöghet senki más, csak mi. Kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nektek pedig nem. Ha még egyszer meghallom, hogy akár ránéztek, komolyabban is elbeszélgetünk. Vágjátok? - mosolyogtam körbe mindenkire. Bamba képpel bámultak rám, szóval egyszerűen megfordultunk és elindultunk vissza a pálya felé. 
-Láttad, hogy bámultak? - Zsolti a hasát fogva röhögött.
-Az egyik fiúnak nevezett füstös szemű valami majdnem el is sírta magát. - nevetett Ricsi is.
-Így kell ezekkel bánni. - pacsiztam le velük. 
Ilyen jókedvűen értünk vissza a két lány társaságába, akik döbbenten néztek mikor megláttak minket.
-Na jó, ez is megvolt. Jöttök korizni? - nyújtotta a kezét feléjük Dave.
-Mi történt? - kérdezte Reni csodálkozva.
-Lerendeztük. - mosolygott Ricsi.
-De hogyan? - pislogott Virág nagyokat. Közben már mintha kezdte volna kisöpörni a szeméből a haját. Hiába, ha az embernek ilyen jó barátai vannak, nem lehet szomorú.
-Simán. Megmondtuk, hogy senki nem röhögheti ki a barátunkat, csak és kizárólag mi. Mert nekünk szabad. Nekik nem. Ugye, Virág? - kacsintott egyet Ricsi Virágra, aki végre elmosolyodott. 
-És erre ők? - Reni azóta se tért magához a döbbenettől.
-Semmi. Elhallgattak. - vontam meg a vállam, mire szélesen rám mosolygott. Ezután ismét nevettünk egy jót, ugyanis Virág megkérdezte, hogy a fiúk nem balhéztak-e? Azok maximum akkor balhézhatnak, ha megveszik egymás elől az utolsó akciós szempillaspirált. Miután mindannyian kinevettük magunkat, Dave előkapta a mobilját, hogy ha már ilyen vidámak vagyunk, örökítsük meg. El is kapta Kinga karját, hogy fotózzon le minket, amire ő teljesen kiakadt, ugyanis rajta akart lenni. Szó szerint csettintett egyet Edinának, aki már csinálta is a képet a kis csapatunkról. A legjobb csapatról.
Ezután mindannyian egyszerre mentünk a jégre, és próbáltunk nagyjából együtt maradni, de ugye Virágnak mindig támogatásra volt szüksége, tehát én és Ricsi voltunk vele eleinte, amíg Dave és Reni mentek pár gyors kört, hogy felmelegedjenek. A felmelegítő körök után pedig csatlakoztak a botladozásunkhoz. Amikor Reni megérkezett, Ricsivel átadtuk neki Virágot, és külső megfigyelőként néztük a bénázást. Mondjuk ott voltunk mellettük ha esetleg egy nagyobb zakóra került volna sor. Egyszer sikerült is elkapnom Renit a könyökénél fogva, amikor Virág magával akarta rántani. Reni nevetve megköszönte és már húzta is fel Virágot a koszos jégről. 
Azt hiszem összességében elég jó napot tudhatok magam mögött. Remek barátaim vannak, kiálltam egy osztálytársamért, ittam forró teát, és persze iskolán kívül is tölthettem végre egy kis időt Renivel. Meg kell hagyni, elég aranyos és jófej lány. Kár, hogy az iskolában olyan merev, nem meri elengedni magát. Pedig mostmár tudhatja, hogy ránk bármiben számíthat, bármikor. 

December 10., szerda

A telefon-őrület nem ért véget a tegnapi nappal. Reggel a suli elé érve Dave már el is kezdte mesélni, hogy miként akarja kikészíteni kémián Gondost. Eltervezte, hogy sunyiban elkéri mindenkinek a telefonját, és órán sorban fel fogja hívogatni az embereket. Csak mikor elkéri a telókat, mindenkinek beállít egy szerinte hozzá illő speciális csengőhangot, amit már listába is szedett. Egyes embereknek mikre van idejük iskola után, tanulás helyett...
Reni nem igazán volt mérges a hajnal négyre beállított ébresztő miatt, viszont nem is mosolygott rajta, Olyan közömbösen fogadta, mint bármelyik másik poént, ami tőlünk származik. Jó, voltak kivételek, amikor mosolyra húzta a száját egy pillanatra. Életcélom, hogy olyan viccet mondjak neki, amitől sírásig nevet. Csak hogy lássam, hogy milyen amikor igazán boldog. Mert amúgy nem sok érzelmet mutat ki. Viszont tetszett a pulcsi, ami ma rajta volt. Igaz, hogy a Beatles volt rajta, ami nekem eléggé fura, de maga a pulcsi jól állt rajta.
Első óra nyelvtan volt, Dave viszont Kardosnál nem merte megcsinálni a telefonos szívatást, úgyhogy ki kellett várnunk a kémia órát. Addigra Dave már mindenkinek elkérte a mobilját valamilyen ürüggyel. Senki sem sejtett semmit. Kivéve Reni, de róla gondoltuk is, ezért az övét inkább nem kérte el. Meg tegnap már amúgy is állított be rajta csengőhangokat. El is kezdődött a kémia, Gondos már irkált is a táblára valami fura egyenletszerűséget, én meg lopva hátrapillantottam Ricsire, aki már a pad alatt tartotta a telefonját, akárcsak Dave és én. Ricsi bólintott egyet Dave felé, aki lehajtotta a fejét és kiválasztotta, hogy ki legyen a szerencsés első ember. Zsák barátunkat választotta ki, aki idegesen elkezdett turkálni a táskájában, miközben egyre hangosabban szólt a Mersaille.
-Ki az? Ez egy telefon? Kié? - fordult hátra Gondos. Jacques-nak sikerült kinyomnia addigra, így Gondos csak a fegyelmezetten ülő osztályt látta maga előtt. Fogalma sem volt, hogy kinek a telefonja szólalhatott meg. Miután újra a tábla felé fordult, Zsák hátramosolygott Dave felé, aki feltartott hüvelykujjal mutatta ki a tetszését. Francia barátunk benne volt a buliban. A következő hívást Ricsi intézte, mégpedig Kingának. Kinga hirtelen eléggé lesápadt, de neki is sikerült gyorsan kinyomnia, mielőtt még Gondos idegesen megfordult volna.
-Kié volt ez a készülék? Mobiltelefont használ valaki az órámon? Azonnal álljon fel és hozza ki! - úgy rángott a szeme, hogy féltem azzal küszködik, hogy ne lőjön ki szikrákat belőle. Elég ijesztő látvány volt. Mivel senki sem jelentkezett, így ismét a tábla felé fordult.
-Barmok. - suttogta Kinga Ricsiéknek, akik csendesen nevettek. Ezután azzal szórakoztunk, hogy mindhárman egyszerre hívtunk fel embereket, de mire Gondos felénk fordult volna, már ki is nyomtuk. Ha ezután az óra után nem kerül a tanárnő pszichiátriára, akkor ki lehet jelenteni, hogy ő egy elég erős idegzetű ember. Bevallom, én a helyében már végigmentem volna a termen, és minden egyes diákra ráborítottam volna a padját. Ehelyett ő csak spontán lendületből hátrafordult és összehúzott szemekkel végignézett az osztályon mielőtt folytatta volna a táblára való irkálást. Hát, ezt játszottuk óra végéig.
-Rendben, 9/b! Rendben. - esküszöm láttam, hogy habzott a szája miközben kimondta a szavakat. Gyorsan kiosontunk, és a hasunkat fogva nevettünk. Azt hiszem ennél jobb tréfánk nem volt még. Minden tiszteletem Dave-nek, ezt jól kitalálta.
Angol órán azonban már kezdtünk sejteni valamit, amikor a tanár bejött és leült a székébe. 
-Szerintetek Máday vagy Haller jön be? - kérdezte Zsolti.
-Tudják, hogy Gondos nem százas. nem fognak nagy ügyet csinálni belőle. - legyintett Ricsi.
-Haller megoldja ha mégis.
Nem sokkal később be is lépett az ajtón az osztályfőnökünk. Nem is üdvözölt minket, egyből a tárgyra tért.
-Aki mobiltelefont használt kémiaórán, az feláll. - szólt. Dave elkezdett mocorogni mellettem, de alig észrevehetően megráztam a fejem. Senki nem állt fel. Egy nagy sóhajtás közepette ledőltem a padra, mire Haller elég gyanakvóan nézett rám, de amit mondott, az mindenkit meglepett.
-Renáta, állj fel. - szólította meg Renit. Nem. Nem köpne be minket soha. Láttam, hogy a többiek hirtelen elég feszültté váltak, de én tudtam, hogy nem lenne képes rá. Lehet, hogy nem igazán bír minket, de mégiscsak osztálytársak vagyunk. Arra valók az osztálytársak, hogy az ilyen helyzetekben segítsenek. Reni hátrapillantott ránk, mire négy könyörgő tekintet nézett vissza rá. Nagyot nyelt mikor visszafordult az osztályfőnökhöz.
-Barka tanárnő jelezte, hogy a tegnapi történelemórán többször csengett a mobiltelefonod. - síri csend volt a teremben. 
-Igen, valóban. - bólogatott halál nyugodtan. -Sajnos, az ebédszünetben használtam, és elfelejtettem lehalkítani, így óra alatt csöngött. Próbáltam kikapcsolni, de közben újra csöngött. Ekkor Barka tanárnő elkérte. - magyarázta el a szituációt, ezzel teljesen kimentve minket belőle. Tudtam, hogy lehet rá számítani. Hallottam ahogy Dave kifújja az addig bent tartott levegőjét. Ezután következett a kémiaórás.
-Értem. Nos, ez előfordul, de ettől függetlenül megsértetted a házirendet, erről még beszélünk. A mai eset azonban nem baleset, Gondos tanárnő szerint többször, többféle telefon csengett az órája alatt, és senki nem felelt érte. Renáta, esetleg erről tudsz valamit? - mivel az előző válaszát teljesen őszintének vélte, nyilván gondolta, hogy elmondaná ha tudna valamit az esetről. Én ezt már nyugodtan, a székemben hátradőlve hallgattam.
-Nem, semmit. A tegnapi eset után kikapcsolva tartom a telefonom. - kedvem lett volna most azonnal felkapni és megölelgetni őt, aztán lepacsizni a többiekkel, hogy minden jól alakult, de azt hiszem ebből semmi jó nem származna. Maradjunk abban, hogy majd lepacsizok a fiúkkal, hogy nem kaptak el a telefonbetyárkodásért. 
-Rendben, leülhetsz. Tehát. Ki használt mobiltelefont kémiaórán? - ismét síri csönd volt a teremben. Zsolti a füzete hátuljába rajzolgatott valamit, Ricsi a rágóját vizsgálta éppen elmélyülten, Dave a pad alatt telefonozott, én pedig farkasszemet néztem az osztályfőnökkel. 
-Ti, négyen, leghátul. Esetleg nincs mondanivalótok? - tette fel a nagy kérdést. Miért van az, hogy ránk gondol először? Talán Jacques barátunk nem lenne képes ilyesfajta iskolás csínyre? Rafináltak ezek a franciák, én figyelnék rá Haller helyében. Egyébként mindannyian a fejünket ráztuk. Szinte egyszerre.
-Arnold? - na erre mindannyian Neményi felé kaptuk a fejünket. Ő csak előadott valami frappáns választ, amire legtöbben elmosolyodtak, az ofő pedig csak tátott szájjal meredt rá. Legyintett egyet és Kinga felé fordult. Na, ekkor kezdett el kicsit hevesebben verni a szívem. Kinga mindent megtesz, hogy magát mentse. Ha esetleg osztályfőnökivel fenyegetné Haller, garantáltan beárulna minket. 
-Tanár úr – kezdte – bár bevallom, néhány osztálytársunk értelmi szintje kifogásolható, sőt - legyintett megalázóan –, de tudomásom szerint annyi történt, hogy egy táskában lévő mobiltelefon híváslistája benyomódott, és óra végéig próbáltunk rájönni, hogy ki okozta ezt a véletlen balesetet. - ezúttal mind a négyen megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt a hátsó sorban. Ha Kinga nem árul be, akkor senki nem fog. Az osztályfőnök kétkedve nézett végig az osztályon, de végül csak annyit mondott, hogy kérjünk bocsánatot Gondos tanárnőtől. Mikor kiment, mindannyian fellélegeztünk. Hát, Kinga megmentett minket. Bár azért Reni és sokat segített, és végülis Neményi se köpött be. De neki nem fogok hálálkodni. 
Infón annyi volt a feladatunk, hogy vázlatot kellett írnunk az operációs rendszerről, miután elolvastunk róla három oldalt a tankönyvben. Ebből az lett, hogy a legtöbben úgy tettünk mintha olvasnánk, de nyitott szemmel aludtunk igazából, vagy számítógépes játékokat játszottunk. De azt legalább együtt. Végülis fontos megtanulni, hogyan kell csoportmunkában dolgozni. Az óra vége előtt tíz perccel láttam, hogy Reni már valamilyen internetes oldalt olvasgat, szóval elkértem a füzetét, és gyorsan lemásoltuk mindannyian a vázlatát. Kifelé menet az infótanár rettentő boldog volt, és büszke volt magára, amiért ilyen becsületesen megcsináltuk az órai feladatot. Ezért be is írt mindenkinek egy órai munka ötöst. Ismét köszönjünk meg Reninek. 
Tesi óránk szokásosan focizhattunk, de most csak félpályán, mert közben a lányoknak keményen osztályozta a röplabdát. Egy ideig nem volt leengedve a függöny, szóval láthattam, hogy ki mennyire van otthon ebben a sportban. Minek is terelek? Azt akartam látni, hogy ebben is olyan jó-e, mint minden másban. Úgy tűnik a testnevelés nem az erőssége. Esetlenül állt mindig, és ráadásul fogalma se volt róla, hogy forgásnál hova kell állnia. Edina egy csapatban volt vele, de egyszer sem passzolt neki, inkább hagyta, hogy kikapjanak. Reni egyszer úgy nézett rá, hogy egy durcás ötéves jutott róla eszembe, akinek nem engedték meg, hogy megegyen még egy csokit Halloween-kor. Egy pillanatra elmosolyodtam, mikor erős fájdalmat éreztem azon a ponton, ahol a legkevésbé tűröm a fájdalmat. 
-Normális vagy? - szűrtem a fogaim között egy b osztályos srácnak.
-Most játszol vagy nem? - tárta szét a karját idegesen.
-Hogyne. - vágtam hasba mosolyogva a labdával. Láttam, hogy tág szemekkel néz rám. Neki jobban fájt mint nekem.
-Mi bajod van? - suttogta nekem Ricsi mikor odafutottam mellé.
-Mi lenne? 
-Mintha nem is a mi játékunkat élnéd. - bólintott a röplabdás lányok felé, ahol éppen Kinga csapott bele akkorát a labdába, hogy abba még én se nyúltam volna bele. Csak röhögtem Ricsi kijelentésén, és visszaszálltam a játékba. 
Az öltözőben a b-s srác odajött hozzám, és barátian kezet rázott velem. Nem akart több balhét, ahogy én se. Így igazságos. Még azt is megkérdezte, hogy megyünk-e holnap délután a sulival korizni. Szinte egyszerre vágtuk rá mind, hogy természetesen. Már jó ideje terveztük Ricsiékkel, hogy el kéne menni, mert mostanában nem tudunk semmi mozgást kitalálni magunknak, szóval ez pont jól jött. Remélem jól fog alakulni minden. 

December 9., kedd

Amikor reggel kiléptem a fagyos levegőre, olyan érzésem volt, mintha hirtelen évszakot váltottunk volna. El is felejtettem, hogy már egy ideje december van, és mellesleg hideg is. Lehajtott fejjel kullogtam el az iskoláig, így próbálva kicsit lehelgetni magam. Nem fáztam kevésbé, de addig se unatkoztam. A lépcső előtt Zsolti már izgatottan ugrált, hogy végre hallja mi volt Dave reakciója a reggeli ébresztésre. Reniéknek persze elmondta, hogy ők nem tudnak semmiről, ami igaz is volt mint mindig, így Dave mit sem sejtve lépett oda hozzánk. Zsolti a szája elé emelte az öklét mikor Dave kiszállt a kocsiból, mivel már is rájött a röhögőgörcs. Dühösen pattant oda hozzánk és már el is kezdődött a vallatás.
-Ki volt? - nézett körbe összehúzott szemekkel.
-Miről van szó? - ásította Virág. Még ha el is mondtuk volna neki, akkor se tudná pontosan megmondani, hogy mi történt.
-Ki állította be a telefonomon háttérképnek Mádayt? Reggel frászt kaptam, amikor észrevettem. Zsolti, te játszottál tegnap utolsó órán a telefonommal! - ezzel előkapta a telefonját és körbemutatta Máday képét. Hát, én a helyében még biztos össze is csináltam volna magam. Egész jól bírta. Pedig a legtöbb ember ezután az ébresztő után már orvosi segítségre szorulna. Persze mindannyian elröhögtük magunkat a kép láttán.
-Ez nem vicces! - panaszkodott tovább. -És ha sokkot kapok? - ettől csak még jobban nevettünk, főleg Zsolti, aki már fuldokolt konkrétan. Persze, hogy ő nevet legjobban a saját poénján. Csak a szokásos.
-Átküldjem valakinek? - próbálkozott tovább Dave, aki még mindig nem tudta poénra venni ezt a kis tréfát.
-Hogyne, már akartam kérni. - röhögte ki Ricsi. Ezután mindannyian megmutattuk egymásnak a háttereinket. Virág telefonján valamilyen emós csávó volt, akire mindannyian azt hittük, hogy lány, de szentül állította, hogy az egy fiú. Mindegy. Dave hátterén eredetileg a saját telefonja volt. Mennyire megszállott? Ricsi háttere egy Korn albumborító, ami nemrég jött ki, Zsoltié Lana Lange a Smallville-ből, akinek egyszer még meg fogja kérni a kezét. Addig álljunk fél lábon. Az én hátteremen természetesen Tony Hawk található, maga az isten. Eközben megérkezett Kinga is, aki lehülyézte az összes hátteret, és büszkén mutatta, hogy az ő telefonján ott virít egy ló. Komolyan. Egy ló. Sose fogom megérteni ezt a lányt. Közte és Zsolti között azonnal kialakult a vita, miszerint Lana Lange a Smallville-ből, vagy a ló az értelmesebb háttér. Elkezdtem hallgatni őket, de aztán eszembe jutott, hogy Reni nem szólt bele ebbe a beszélgetésbe. Vajon azért, mert neki nagyon ház a háttere? De Kingának egy ló. Annál kínosabb úgyse lehet, minek rejtegeti?
-Neked mi a háttered? - kérdeztem tőle.
-Nekem? - kérdezte zsebre dugott kézzel. idegesnek látszott. Ekkorra már Zsoltiék is abbahagyták a vitájukat és kérdőn néztek Renire. Kinga gondolom remélte, hogy egy ló lesz majd a telefon képernyőjén, Zsolti meg valami csoda folytán az istennőben reménykedett. Kíváncsian vártuk a válaszát.
-Nekem semmi. Csak az alapbeállított háttér. - vonta meg a vállát unottan. Lehet, hogy a többiek nem, de én láttam rajta, hogy hazudik. Összehúzott szemmel néztem rá és próbáltam leolvasni valamit az arcáról. 
-Ne csináld már, azért csak vannak képek a telefonodban. - hitetlenkedett Dave.
-Nincs. - rázta a fejét.
-A számokhoz rendelt képek? - próbálkozott tovább Dave.
-Csak a szüleimé és Virágé. - folytatta ugyanolyan unott ábrázattal. Nem tudom, hogy alapból a téma untatja, amiről beszélünk, vagy mi magunk.

Első órán máris kaptunk egy jó hírt, mikor a francia tanár helyett az infótanár jött be, és közölte, hogy most első két órában ő helyettesít, az utolsó óránk pedig el fog maradni. Mondta, hogy foglaljuk el magunkat, lehetőleg csendben. A "csend" az a fogalom, amit az osztályunk nem ismer. Ricsivel és Zsoltival hátramentünk és Dave laptopján kerestünk valami unaloműző játékot, miközben Dave elkérte Renitől a telefonját, hogy kicsit felturbózza. Vagyis képeket rakott rá. Ez azonban nem egyórás feladatnak bizonyult. Miközben Dave vadul küldözgetett át a sajátjáról képeket, mi Ricsivel elvoltunk a gépén. Robiék közben ordíttatták a tévét, Kinga pedig velük ordítozott, hogy azonnal halkítsák le, Virág és Reni pedig csendben beszélgettek. Dave szünetekben is Reni telefonján dolgozott, végül ebédszünetben sikerült visszaadnia neki. Megkönnyebbülve lépett vissza a társaságunkba az árkádok alá.
-Na, miről maradtam ma le? - nézett körbe.
-Tönkretettük a gépedet. - rántotta meg a vállát Ricsi és belekortyolt a teájába. 
-Hogy mi? - kapta felé a fejét Dave.
-Egyszer csak bejött a kék halál. Nem volt mit tenni. - legyintett Zsolti és tovább nyomkodta a telefonját. Dave tátott szájjal nézett rám.
-Földhöz vágtam háta rendbe jön, de veszett ügy volt. - húzogattam a számat. Dave pár másodpercig csöndben bámult maga elé. Szerintünk sokkot kapott. Amikor egymásra néztünk, nem bírtuk tovább és kitört belőlünk a nevetés. Dave üvöltött velünk egy ideig, hogy ez mennyire nem jó poén, de aztán kérdezgettük arról, hogy mit sikerült beállítania Reni telefonján, amitől teljesen feldobódott. Csomó képet rárakott, meg minden embernek külön csengőhangot állított be. Mivel mondta, hogy ezt lesz egy kis idő mire megszokja, az az ötletünk támadt, hogy sokszor kéne hívogatni, hogy gyorsan megjegyezze.
Töri órán úgyis unatkoztunk általában, szóval kő-papír-ollóval eldöntöttünk, hogy ki hívja. Először Zsolti nyert, így a néma csendben egyszer csak felüvöltött az I've got the power. Reninek fogalma se volt róla először, hogy az ő telefonja, de amikor rájött, gyorsan előkapta és sűrű bocsánatkérések közepette kinyomta. Szúrós pillantást vetett Zsoltira, majd folytatta a jegyzetelést. Ezután én következtem. Körülbelül fél perccel az első hívás után megszólalt a Basket case. A szám elé tettem az öklömet, hogy ne látszódjon a mosolyom. Gyorsan kikapta a táskájából, és a tekintete elidőzött a képen egy ideig, amire lefagyott a mosoly az arcomról és valami fura érzésem támadt. Miután kinyomta, félig idegesen, félig mosolyogva nézett hátra rám és rázta a fejét, hogy fejezzem be. Miközben azon ügyetlenkedett, hogy kikapcsolja a telefont, újabb hívást kellett fogadnia. Ezúttal Ricsitől. Barka erre már teljesen kiakadt, letette a krétát és elkérte Reni telefonját. Kissé bűntudatom lett, de láttam, hogy mikor jött visszafele a helyére, óvatosan elmosolyodott. Mégis csak érti a poénjainkat. Ezt az egyet legalábbis biztos. Fél siker. 
Már a suli előtt ácsorogtunk órák után, amikor Dave mondta, hogy beállított Reninek egy ébresztőt, amit biztosan nem fog észrevenni, és természetesen kikapcsolt állapotban is működik. Ricsi azért utánaszólt mikor ment el, hogy a helyében ő kikapcsolná éjszakára. Valószínűleg megfogadja, de feleslegesen. 
-Reméljük, hogy a barátnőd nem ver laposra minket holnap. - csapott hátba Zsolti nevetve.
-Hogy kicsodám? - röhögtem.
-Ismeretlen fogalom. - nevetett velem Ricsi is.

December 8., hétfő

A hétvége valami hihetetlenül jól telt. Annyira feldobott az irodalom jegy, aztán a fiúkkal való Need for Speed maraton, hogy még hétfő reggel is majd' kicsattantam mikor reggel megszólalt az ébresztőm. Bár még sötét volt és az utcai lámpák mind égtek, ez se ronthatta el a jó kedvemet. A nagymamám is rettentően örült, még pizzát is rendelt nekünk, pedig ő megmondta még régebben, hogy majd én rendelek olyan "szemetet" magamnak ha akarok, ne fogjam rá még véletlen se, hogy megmérgez. Hát, mindenki fejlődőképes. Vasárnap hajnalban fent maradtam, hogy beszélhessek a szüleimmel Skype-on. Meg is jegyezték, hogy furcsán boldognak látszok, és hiába tagadtam, biztosak voltak benne, hogy egy lány van a dologban. Végül is részben igen. 
Hétfő reggel szokásosan a lépcsőknél beszélgettünk, amikor Reni félrehívott. Nem voltam biztos benne, de mintha kicsit gyorsabban vert volna hirtelen a szívem. Biztos csak szívritmuszavar. Majd el kéne látogatni a kardiológushoz. Mostanában egyre többször jön elő.
-Te ugye ismered a sulirádiósokat? - hát, nem erre a kérdésre számítottam. 
-Aha. Miért? 
-Megtennél nekem egy szívességet? - nézett mélyen a szemembe. Vajon manipulálni próbál, vagy alapból ilyen szomorú kiskutya tekintete van?
-Persze. - vágtam rá. -Gyere, ilyenkor már bent vannak. - intettem a bejárat felé. Együtt léptünk be az aulába, elsurrantunk az üvöltöző Máday mellett, lementünk a lépcsőn, majd megálltunk a sulirádiósok ajtaja előtt. Vagyis én megálltam, Reni meg nekem jött és zavartan bocsánatot kért. Bekopogtam, és a 12/a-s srác ki is nyitotta az ajtót. Elmosolyodott és kezet rázott velem. Aztán észrevette Renit is, és kérdőn méregetni kezdte.
-Na, mondd. - löktem meg óvatosan a vállammal.
-Te vagy a suliújságos, nem? - kérdezte tőle a srác összeráncolt szemöldökkel, közben rám is nézett. Mintha nem is Renitől várta volna a választ.
-Igen. - válaszolta magabiztosan.
-Jó ötlet volt a Carol Bells karácsonyi zenének. Felhasználjuk, egy csomóan szeretik. - magyarázta ezúttal már neki. 
-Az jó, örülök. - mosolygott Reni kedvesen. Ilyenkor nem tudom, hogy tényleg így érez, vagy belül legszívesebben kitekerné az illető nyakát. Egy rejtély ez a lány számomra.
-Na és? Miben segíthetek? 
-Betennétek ezt első szünetben? - nyújtotta felé a lemezt. A srác elvette, elolvasta a lemez tetejére tett kis cetlit, aztán felhorkantott.
-Ez komoly? - tartotta el magától nevetve, és remélve, hogy ez csak valami vicc. Nem is akarom tudni, hogy mi az a CD. Azt meg főleg nem, hogy kinek küldi. Bár van egy tippem. És én hozzásegítettem. Nem vagyok normális.
-Hát jó, de csak mert jövök neked eggyel. - vigyorgott rám a srác, mire csak biccentettem egyet.
-De nem vállalom a felelősséget, ha meg akarnak lincselni ezért a zenéért. Nem hiszem, hogy sokan rajonganak érte. - húzogatta a száját.
-Vállalom a felelősséget. - bólintott Reni megint csak magabiztosan.
-Felőlem... Akkor ez le van rendezve. - fordult hozzám, és ismét kezet ráztunk, majd otthagytuk és elindultunk felfelé a teremhez.
-Miért jött neked egy szívességgel? - kérdezte Reni egy kis idő múlva.
-Eltörte a Green Day CD-m. - feleltem egyszerűen. Még mindig nem hiszem el, hogy segítettem neki zenét küldeni Neményinek. Jól elszúrtam. Lehet, hogy tényleg manipulált. Mindegy, el is akarom felejteni, hogy ez megtörtént.
Azonban ez nemigazán sikerült, ugyanis az első szünetben a sulirádiós bemondta, hogy ezt a dalt kizárólag Neményinek szól, és boldog szülinapot kívánt. A rádióból felcsendült valami Beatles dal, amitől szinte az egész udvar egyszerre hördült fel. Én csak közömbösen néztem a padnál ácsorgó társaságot. Neményi kibontotta Virág és Reni ajándékát, majd utána mindhárman mosolyogva hallgatták a sulirádióból szóló zenének nevezett valamit. Neményi láthatólag nagyon meghatódott. Bár Renitől várható volt. Főleg, hogy ezzel a nulla személyiséggel sikerült az ujja köré csavarnia. Egyszerűen nem értem...
-Föld hívja Cortezt! - integetett előttem Ricsi.
-Bocs. Mi az?
-Semmi, csak elég elkeserítő, ahogy őket bámulod.
-Nem őket néztem. - röhögtem fel hitetlenül.
-Próbáld meg bemagyarázni. - forgatta a szemét Ricsi.
-Látod ott azt a tizenkettedikest? - fordítottam a bejárat irányába Ricsi fejét.
-Nem rossz. - bólintott elismerően.
-Ugye. - vigyorogtam rá.
-De figyellek! - bokszolt a karomba erősen.
-Felőlem. - röhögtem fel.

A nap további részében nem történt semmi érdekes, egyedül az, hogy egyik órán mikor Dave felelt, Zsolti beállította a telefonján háttérképnek Mádayt, amikor reggel csörög az ébresztője. Erre aztán jó lesz felkelni. Ha Dave holnap nem lesz suliban, akkor biztos a pszichiátrián fog feküdni.

December 5., péntek

Tegnap este eléggé meglepődtem, mikor Kinga felhívott 11-kor, hogy vigyek másnapra karácsonyi díszeket, és a választ meg sem várva letette a telefont. Gondolom körbetelefonált az egész osztályban. Ez azért elég bizarr. De Kingára vall. Persze reggelre már teljesen kiment a fejemből, így a nagymamám nyomott a kezembe egy fagyöngyöt mielőtt kiléptem volna a fagyos decemberi hidegbe. Nyomtam egy puszit az arcára köszönetképpen. Legalább valakinek van esze a családban.
A suli előtt éppen a tegnap esti szánkózást vitattuk meg. Mondhatni elég sokat nevettünk. Dave ugyanis éppen valami trükköt akart bemutatni, ami szerintünk nem is létezik, amikor hatalmasat zakózott. Először mindenki megijedt, mivel Dave állából elkezdett folyni a vér, de aztán már nem bírtuk röhögés nélkül. Dave se. A szülei halálra aggódták magukat mikor hazatérve konkrétan úgy nézett ki mint egy szereplő a walking dead-ből, de Dave annyira nevetett, hogy el sem tudta mondani mi történt. Na mindegy, éppen benne voltunk a témában mikor megérkeztek a lányok. Reni egy pár szatyornyi díszt szorongatott, Virág táskájából lógott ki pár égőnek kinéző valami, Kinga meg persze két doboznyi díszt hozott magával. Ahogy odaért, egyből körbekérdezett. Én felmutattam a fagyöngyömet, Ricsi is előrángatott valamit a táskájából, Zsolti pedig büszkén mutatott fel egy kis harangot.
-Azt a kis harangot hoztad? Mégis mit kezdjek vele? Nyeljem le. - lehet nem is lenne rossz ötlet.
-Jó lenne. - vágta rá Zsolti, mire összeröhögtünk. Veszekedtek még azon, hogy Dave miért nem hozott semmit, ugyanis Zsolti nem igazán van otthon a vallásokban. Eltartott neki egy ideig, míg leesett neki, hogy Dave miért nem karácsonyozik. Zsolti és Kinga veszekedése közepette elmeséltük Reniéknek Dave sebének történetét, amin persze jót mosolyogtak.
Miközben mentünk befele, Reni hirtelen elkapta a karomat és arrébb húzott. 
-Figyelj. Másold le szó szerint, az egészet. - milyen kis parancsolgatós kedvében van. Ez aztán nem megszokott. Lenéztem a papírdarabra. Elég hosszúnak tűnik.
-Mi ez? - kérdeztem miközben lekaptam a sapkám és megigazítottam a hajam.
-A fösvény. Próbáltam egyszerűen írni, az egyszerűbbnél is egyszerűbben. Van benne hat szóismétlés és négy helyesírási hiba, az egészet másold le, így hiteles lesz. - ez vajon mennyi idejébe kerülhetett? Kicsit bűntudatom volt, hogy miközben én tegnap este szánkóztam, ő az én dolgozatomon ült, ami egyébként teljesen kiment mára a fejemből. És még direkt helyesírási hibákat is rakott bele. Le a kalappal. nem tudok mást mondani. Nem tudtam nem mosolyogni miközben kivettem a kezéből a lapot.
-Azt mondtad, hogy jó, amit írtam. - néztem fel rá egy pillanatra.
-Tudom. De ha megmondom, hogy rossz, akkor nem tudsz elmenni szánkózni, és akkor lemaradsz Dave horzsolásos sztorijáról. - vonogatta a vállát, mintha csak természetes lenne. Félek, hogy a végén tényleg az lesz és gyűlölöm kihasználni az embereket.
-Rendes vagy. Kösz. - mosolyogtam rá és elindultam felfelé a lépcsőn. A teremben már eluralkodott a káosz, mindenki ordibált mindenkivel szokásosan. Leültem a helyemre és elővettem egy lapot, amire majd átmásolom francián a beadandót. Hirtelen Dave termett ott mellettem. 
-Miért vonultatok félre? - dobolt az asztalon kíváncsian.
-Megírta az irdalom beadandómat. - emeltem fel a lapot. Dave összeráncolt szemöldökkel nézett hol a lapra, hol pedig rám. 
-Mondanám, hogy rendes lány, de emögött több áll. - elmélkedett Dave, majd hátrament a helyére. Ricsire néztem, aki csak egyetértően bólogatott. Éppen mondtam volna neki valami ellenérvet, de Reni lépett be a terembe, így inkább csöndben maradtam és elkezdtem másolni az esszét.
Francián sikerült is lemásolni az egészet, így irodalmon mikor Kardos szólította a három embert, feltápászkodtam, és Dave barátommal együtt kivittem a beadandót. Egyedül Robi felejtette el megcsinálni. Az indok az volt, hogy új rekordot állított fel egy számítógépes játékban, ami még Andrisénál is jobb volt. Dave dolgozatát egyébként az apjának egy munkatársa írta meg, szóval ő se sokat szenvedett vele. Dave dolgozatára azt mondta, hogy jónak tűnik, de azért majd ellenőrzi, hogy nem az internetről szedte-e le. Ezután jött az enyém. Egy jó darabig azt olvasgatta. Én teljesen nyugodtan ültem a helyemen, Reni viszont összevissza mozgolódott, dobálgatta a haját, csavargatta, dobolt az asztalon vagy éppen a térdén. Tiszta ideg volt. Jót mosolyogtam rajta, ugyanis kizárt, hogy Kardos rájöjjön. Főleg ezekkel a helyesírási hibákkal. 
-Jó, ez már valami. - bólintott felém mikor már nagyjából harmadjára olvashatta újra, de nem tudott belekötni semmibe. tartott egy kiselőadást, végül a helyesírási hibák miatt négyest adott rá. Mikor Kardos hátat fordított nekünk, lepacsiztam gyorsan Ricsivel, aztán előrehajoltam Renihez. Óvatosan hátrafordul, de közben már jegyzetelt.
-Kösz. - súgtam oda neki, mire elmosolyodott. Ő is boldog és megkönnyebbült volt. És csak neki köszönhetem ha nem fogok megbukni. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de hálás vagyok.
Osztályfőnökin kidíszítettük a termet Kinga vezénylésével. Ergo semmiképp nem vehettük lazán a dolgot. De legalább a tv mehetett közben. Egy óra alatt meg is voltunk, és kissé izgatottan mentünk le az udvarra, ugyanis a következő órán következett a húzás. Beszéltük az udvaron ki kit húzna szívesen, és mit venne az illetőnek. Zsolti például egy ásót venne Dave-nek, hogy eláshassa végre magát. De felmerült még a guminő is Zsoltinak, tehát volt itt sok ötlet. 
Valamiért kicsit csalódott voltam, mikor a kihúzott cetlin Kinga neve szerepelt. Ti mit vennétek a sátánnak? Mit lehet adni egy olyan embernek, akinek semmi sem felel meg úgy, ahogy van? Na mindegy, nagymamám otthon van az ilyen dolgokban, majd ő segít választani. 
Délután még mindig eléggé fel voltam dobva az irodalom jegy miatt, így meg is beszéltem a fiúkkal, hogy jöjjenek át este és tartsuk meg a szokásos maratonunkat. Persze mind benne voltak, így ismét egy remek hétvége elé néztünk. És nem bukok irodalomból!!!

Na sziasztok:) 
Sajnos szomorú hírt kell közölnöm... Én most 11. osztályos vagyok és ez az év már számít a továbbtanulásban, de elég rosszul indítottam mert sok minden elterelte a figyelmem, köztük az is, hogy mindig megpróbáljak egy tökéletes részt írni Cortez szemszögéből. Már a sportolást is abba kellett hagynom mert egyszerűen nincs időm és amikor esténként olyan 10 körül befejezem a tanulást és megpróbálnék írni egy részt, csak ülök a gép előtt, de nem jut eszembe egy értelmes mondat se. Hétvégéken legtöbbször elutazok családi okok miatt, így elnézéseteket kérem, de valószínűleg csak az őszi szünetben fogok tudni majd új részeket hozni. Ne értsetek félre, be fogom fejezni ezt a részt még biztosan, a többi meg majd utána eldől, csak most muszáj szünetet tartanom. És gondolom ti se akarjátok, hogy valami összecsapott irományt olvassatok, aminek nem sok köze van a történethez. Köszönöm azoknak, akik támogatnak, és ígérem nem hagylak majd cserben titeket!:) Előre is köszönöm a megértéseteket és még egyszer elnézést kérek. 

December 4., csütörtök

A keddi megrázkódtatást még véletlen se tudtam elfelejteni, vagy esetleg feldolgozni magamban, ugyanis ma reggel mikor megérkeztünk a suliba, Máday már ki is adta a feladatot, hogy díszítsük az udvart. Ez a díszítő-héten a kilencedikesek feladata.
-Miért nekünk jut a tré feladat? - nyafogott Zsolti, miközben a gondnokhoz igyekeztünk kültéri égőkért. A kedvenceim a kültéri égők.
-Minden osztálynak kell valamit csinálni. - válaszolta unottan Ricsi, fel sem nézve a zenelejátszójából. Talált valami új bandát tegnap és azóta nem tud mással foglalkozni. Istenként tekint rájuk. Miután kivittük az égőket, lepasszoltuk őket Zsáknak és Gábornak, mondván, hogy Máday külön őket kérte meg erre a feladatra. Odaálltunk az árkádok alá és szörnyülködve néztük a bénázásukat. Nem sokkal később kilépett az udvarra Virág is, nyomában Renivel. Csatlakoztak hozzánk, és néhány pillanatig együtt bámultuk szegény Gáborékat. Komolyan sajnáltam őket. De csak nlhány pillanatig tartott, ugyanis Kinga rontott ki az udvarra, vele együtt Robi és Andris, akiknek máris kiosztott valamit feladatot. Aztán meglátta, hogy az árkádok alatt ácsorgunk. Villogó szemekkel közeledett felénk és már el is kezdett kiabálni.
-Renáta! Virág! A kültéri égők a fákra mennek, kezdjétek! - mivel Virágék csak néztek rá értetlenül, tapsolt kettőt, utána a fa felé mutatott. Mintha a csicskásainak intett volna. Én nem leszek a csicskása. Már el is kezdett minket osztani, de nem mozdultunk a helyünkről. Néztük Virágékat amint az égőkkel szenvednek, és hallgattuk, ahogy Kinga az a-sokkal is elkezd üvölteni, akik szépen lassan kiszállingóztak az udvarra, hogy segítsenek. Végül annyi segítséget nyújtottunk, hogy ha kellett, akkor kicsit arrébb pakoltuk a lányoknak a létrát. Bár Kinga elég kibírhatatlan volt, azért köszönetet mondhatunk neki, ugyanis első óra előtt kész lettünk a díszítéssel, így a többi szünetben szabadok voltunk. Éljen a diktatúra!
A borzalmas reggeli kezdés után felüdülés volt egy rajzóra. Még úgy is, hogy Vladár elég morcosan csapta be maga mögött becsöngetéskor az ajtót, mivel a feladat egy téli tájkép elkészítése volt. Egyből neki is kezdtem, legalább elterelte a gondolataimat Reni samponjának az illatáról. Komolyan ki akar készíteni. Az ihlet csak úgy jött, egy hóval borított szűk utcát rajzoltam le padokkal, telefonfülkével és minden utcai dologgal, ami csak eszembe jutott. Nagyon elrepült az idő, arra eszméltem fel, hogy Kinga már fel is állt, hogy összeszedhesse a rajzokat. Elismerően bólintott mikor elvette az enyémet. Nem túl feltűnően, de én észrevettem. Tetszett neki. Ez már Kingától nagy szó. És persze jött Vladár értékelése. Megkaptam, hogy gondoljam át a rajzversenyt, mert szerinte remekelnék. Csak mosolyogva bólintottam, vártam az utánam következő rajzot. 
-Renáta. - fordította felénk a lapot úgy, hogy mindenki lássa. Az egész osztály felröhögött. A fehér lapra festett apró fehér pöttyöket és a kép alján még volt valami fekete paca. Komolyan, mit csinál ezen háromnegyed órán át? Elképzelni sem tudom mire gondolhat közben. 
-Pontosan mi ez? - kérdezte Vladár felvont szemöldökkel.
-Egy téli táj. - válaszolta Reni totál egyértelműen. Még jobban nevettünk.
-Sejtettem, mivel ez volt a feladat. De mit ábrázol? Mi ez a sok pötty?
-Hóesés. - mostmár mindent értek. Nagyon eredeti a hóesés télre. Igazán kreatív.
-És ez a folt? - mutatott a fekete pacára a lap alján.
-Egy erdő. - ezt nem gondolhatta komolyan.
-Értem. Tehát akkor mindenkinek világos, mit ábrázol a kép? - mutatta körbe ismét. Ricsivel már sírtunk a röhögéstől, de bólogattunk, meg igeneztünk, hogy ne égesse tovább szegény lányt. Így is elég megaláztatás, hogy látja ezeket a munkákat az egész osztály. Neményi munkájához térve majdnem felborítottam a padot és kiugrottan az ablakon. A globális felmelegedésről kezdett el beszélni, mert az valami motívumként megjelent a rajzán. Miért nem tud ő is csak hóesést festeni? Biztosan túl egyszerű lenne, és nem tudná vele meghódítani Renit. Pff.
A legtöbb emberen eluralkodott a karácsonyi hangulat az égők, a sulirádióból szóló zene, és a forrócsoki illatától, de én valahogy még mindig nem tartottam ezen a szinten. Már Zsoltiék is kezdtek meglágyulni, így én is ezt mutattam, de belül egészen mást éreztem. Nálam még csak most lett szeptember. Egyáltalán nincs ünnepi hangulatom. 
Azonban kicsit jobb kedvre derített, hogy duplamatek első óráján elkezdett esni a hó, így kicsöngetés után már rohantunk is ki, hogy meggyúrjuk az év első hógolyóját és jól megdobáljuk a többieket. Reniék is csatlakoztak hozzánk, miután Ricsi egyből Reni haját találta el. Egy pillanatra lefagytam. azt hittem elkezd majd hisztizni, de mosolyogva lehajolt és már gyúrta is az első hógolyóját. Csodálkozva, egyben mosolyogva néztem ahogy próbálta eltalálni Ricsit, aki először ügyesen kitért, de a második pont halántékon találta. Éppen röhögtem rajta, mikor én is kaptam egyet a kabátomra. Reni felvont szemöldökkel nézett. Ezt kihívásnak vettem. Nem túl erősen dobtam neki, de nem is próbált kitérni előle. Virággal összenevettek, és óriási hócsata alakult ki ebben a szünetben. Kár, hogy vége lett. Egész jól szórakoztunk így együtt. Végre Reni is velünk volt, és egyedül hagyta a padnál olvasni Neményit. Zsolti egyszer meg akarta dobni, de leállítottam. Nem ér annyit, hogy bevegyük a játékba. 
Az utolsó óra irodalom volt. Ekkor már mindenki teljesen fel volt dobódva a szakadó hóesés miatt. Én meg Reni miatt. Fogalmam sincs mióta nem beszéltünk ennyit. Mármint kedden beszéltünk, de az nem olyan volt. Még nem volt ilyen fesztelen az osztályban. Tetszett ez az énje. Is. Kardos belekezdett az Isteni színjátékba, szóval ledőltem a padra és inkább behunyt szemmel hallgattam az érdekes anyagot. 
Délután ahogy hazaértem, nekikezdtem kijavítani a Fösvényről írt dolgozatomat, ugyanis holnapra be kell adnom. Közben Ricsi írt, hogy reméli számíthat rám egy jó szánkózásban. Vagyis, hogy Zsoltit legurítsuk a dombról. Ebben persze benne voltam, de ma kellett volna korrepetálásra is mennem. Bár ha megírom a beadandót akkor igazából nincs miért mennem. Gyorsan kijavítgattam, majd írtam Reninek sms-t, hogy jöjjön msn-re. Ott átküldtem neki a fájlt, és mondtam neki, hogy akkor ma nem mennék a külön óránkra. Bár látni akartam, de Ricsiék dolga most fontosabb volt. Teljesen bezsongtam ettől a hóeséstől. Erre kicsit mintha megsértődött volna, de azért átolvasta a dolgozatot. Vagyis azt hiszem. Ugyanis elég furán viselkedett. Meglepődtem, mikor a körülbelül hatmondatos beadandómra annyit írt, hogy tök jó, aztán el is köszönt. Mi baja lehet? Mindegy, annyiban hagytam. Kikapcsoltam a gépem, felkaptam valami meleg ruhát és már siettem is kifelé. 

December 2., kedd

Ricsi még tegnap este ajánlott egy sorozatot, aminek eléggé tetszett a története, és mindenhol jó pontot kapott, tehát gondoltam megnézek még aznap 1-2 részt. Hát, egy évad lett belőle. Vagyis mire lefeküdtem nagyjából már kelhettem is fel. De megérte, mert tényleg nagyon jó sorozat. Azt hiszem megvan az új kedvencem. 
Ma a tizenegyedik évfolyamosok díszítették a folyosókat. Nem tudtam teljesen szemügyre venni, ugyanis örültem, hogy annyit láttam, hogy merre van a lépcső. Hihetetlenül fáradt voltam. Szerencsére francián a tanár feleltetéssel kezdett, ledőltem a padomra, és teljesen nyugodtan végigaludtam három ember szenvedését kint a tanári asztal mellett. Nagyjából sikerült rendbe hoznom magamat. Bár alvásra egy élet is kevés szerintem. Óra végén Ricsi felrázott mikor mindenki elkezdett pakolni. menet közben láttam, hogy a tanár odahívja magához Neményit.
-Mit csinált? - kérdeztem Ricsit.
-Felelt. Elég jó volt. - vonta meg a vállát.
-Ki gondolta volna. - röhögtem el magam. A büfében vettem kólát, ami szintén segített egy kicsit az állapotomon. Ja, és ráadásul ma délután megyek fél hatra Renihez korrepetálásra. Azért tettük át mára, mert péntekre már oda kell adnom Kardosnak a házidogát, így biztosan kész lesz addigra. Amikor az udvaron álltunk, végignéztem amint Neményi odasétál a lányokhoz. zsebre tett kézzel, közömbösen mondott valamit, amitől Reni baromi lelkes lett. Úgy mosolygott mintha Nobel-díjat nyert volna a gyerek. 
Amint hazaértem, rákerestem neten a Fösvényre, és találtam is egy vázlatot, amit gyorsan átmásoltam egy lapra. Persze pár szót kicseréltem a biztonság kedvéért. Az a baj, hogy még mindig nincs fogalmam, hogy igazából miről is szól ez a történet. Mindegy, legalább Reni látni fogja, hogy készültem. Remélem ebből majd azt hiszi, hogy olvastam, így csak javítgat majd rajta egy kicsit és vége is lesz a korrepetálásnak. Délután negyed hat körül elkészültem, és el is indultam gyalog Reniék házához. Kicsit sietősre vettem, mert már elég hideg volt, és be is sötétedett időközben. Amikor odaértem, meg kellett néznem a házszámot, hogy tényleg jó helyen járok-e. Valami borzalmas karácsonyi zene üvöltött max hangerőn. Mi a fene? Mindenki bekattant? Vagy ennyit aludtam volna tegnap? Már karácsony van? Becsöngettem, mire Reni valahonnan hátulról válaszolt, majd mikor beléptem, megjelent előttem. Kissé tátott szájjal néztem. Egy leggings volt rajta, meg egy nagy méretű, elég melegnek tűnő pulcsi. Ja, és az egész ruháját, és a haját is fenyőtűk borították. Próbáltam nem mosolyogni.
-Biztos nem zavarok? - kérdeztem kicsit remélve, hogy elhalaszthatjuk ezt a dolgot, mert eléggé megrémiszt most ez a környezet.
-Nem, dehogy. Gyere. - intett, hogy menjek beljebb. Próbáltam a lábam elé nézni, de pont ráléptem valami szarvasos díszre. Kelletlenül vettem fel a kis kerámiaszarvast a földről.
-Bocs. - mondtam kicsit se őszintén. Pedig próbálkoztam.
-Nem gond, úgyis ronda volt. - vonta meg a vállát. Ezen normál helyzetben elmosolyodtam volna, de még mindig eléggé ki voltam akadva. Átmentem a nappalin és leültem az étkezőasztalhoz. Meghökkenten néztem körbe a nappaliban. Mindenhol csak karácsonyi díszek voltak. Egy négyzetcentiméter szabad hely sem volt. Egyszer csak Reni anyukája jelent meg előttem, egy létrával a kezében.
-Szervusz, Cortez. - köszönt vidáman. Vagyis ezt csak a szájról olvastam le, ugyanis még mindig üvöltött az a borzasztó zene. Kedvesen visszaköszöntem, mire közölte, hogy ezt csak azért csinálják, mert Reni apukája elutazott, és ők ilyenkor díszítenek. Amolyan lányos program. Erről jutott eszébe, hogy valószínűleg szénné égett a sütije. Reni odaült hozzám és megkérdezte, hogy kezdhetjük-e. Erre mondtam, hogy hoztam egy vázlatot, amit nem értett az üvöltő zene miatt. Ekkora kapcsolt Reni anyukája, hogy valószínűleg így nem fog menni a tanulás. Így kikapcsolta, amitől a dobhártyám örömtáncot járt. Reni anyukája még megkínált egy mogyorós muffinnal, amit kedvesen el is fogadtam, de ahogy kiment a hátsó ajtón, Reni kivette a kezemből.
-Meg ne edd! - tette le gyorsan az asztalra. Ezen már muszáj volt mosolyognom. Átnézte gyorsan a netről szedett munkámat, én meg addig az arcát tanulmányoztam. Először lelkesen kezdett bele, biztosan nem gondolta, hogy írni fogok vázlatot, de mire a végére ért már csak az ajkát rágcsálta. Rossz jel. Megkérdezte, hogy én csináltam-e.
-A netről szedtem. - válaszoltam.
-Jaj. - kapott a fejéhez szörnyülködve. Ennyire rossz azért nem lehet. Csak bámulta a papírt és gondolkozott, hogy mi legyen. Aztán egyszer csak rám emelte a szemeit. Szólásra nyitotta a száját, de be is csukta egyből. Pár pillanatig csak néztük egymást, végül ő szólalt meg.
-Megoldjuk. - bólintott. Azt mondta, hogy ha adok pár használható mondatot, segít majd a megírásban. A baj csak az volt, hogy semmit nem tudtam a könyvről. Még az szerzőjét is csak a netről tudtam meg. 
-Nem szívesen zavarok. - jött be hozzánk Reni anyukája, mire mindketten felnéztünk. -De nem boldogulok a kültéri égősorral. Mivel Amerikában nálunk is hagyományos volt az ilyen díszítgetés, egyből felálltam, hogy segítsek a probléma megoldásában. Követtem Reni anyukáját, de mögöttem még hallottam, ahogy Reni meglepetten motyog. Erre nyilván nem számított.
-Na, most az a helyzet, hogy nem jól csináltam, a szögbelövővel feltettem a füzért, mielőtt kipróbáltam volna. És nem ég. - panaszkodott a sötétbe mutogatva. 
-Talán kiégett az egyik. - vontam vállat. Előfordult nálunk is. 
-Igen, ez elképzelhető. Megyek, kihozom a pótégőt, hátha megtaláljuk, melyik a rossz. - már vissza is ment a házba, így Renivel kettesben maradtunk a sötét és hideg kertben. Elkezdtem az égőket tekergetni, hátha megtalálom a rosszat. Bár én ilyet még sose csináltam, de mindig néztem apát, hogy hogyan csinálja. Bizony, kiskoromban imádtam díszíteni. Ez volt a kedvenc részem ebben a háromnapos ünnepben. Ez mára kicsit megváltozott. Most már csak az a lényeg, hogy olyan helyen, és olyanokkal legyen, akiket szeretek. Akikhez a leginkább kötődök. Folytattam tehát az égők tekergetését, és megpróbáltam nem is figyelni Renire, aki kedvesen el akart küldeni a kertjükből. Nem tudom, hogy látni sem akart, vagy egyszerűen kellemetlen volt neki a helyzet. Még pár égővel később sikerült megtalálnom a rosszat. Abban a pillanatban a homályosan megvilágított kertben hirtelen erős fény gyúlt. Reni csodálkozva nézte az égősorokat. 
-Hű. - lépett hátrébb még mindig tátott szájjal. Valóban szép volt. Vagy csak annyira vakított, hogy már szépnek gondoltuk. 
-Nahát! - jött oda Reni anyukája is.
-Csak nem volt rendesen betekerve az egyik. - vontam meg a vállam ismét.
-Erre nem is gondoltam. - felelte a kerti pagoda felé mosolyogva. Annyira el volt ragadtatva, hogy nem tudtam nem mosolyogni. Reni ekkor felém fordult.
-Most jön a világító Télapó a szánon, a szarvasokkal. - suttogta szörnyülködve. Nem teljesen értettem, de az anyukája hamar magyarázatot adott.
-Gyerekek, ki kéne hozni a garázsból a világító kerti Télapót. - csapta össze a két kezét izgatottan. Reni a fejét fogta. Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy lángvörös. Illik az égőkhöz. 
Még nagyjából egy órán át pakolgattam kifelé a garázsból a különféle kerti díszeket, aztán fél nyolc körül leléptem. Teljesen le voltam sokkolódva. Mi is díszítettünk kint, de feltettünk egy-két égősort, kiraktunk egy nyomi kis Télapót, és le volt rendezve a díszítés. Ennyit nem ér a díszítés, hogy aztán januárban sérvet kapjanak, mikor hordják vissza a garázsba. Na, mindegy, én tisztelem a hagyományukat. Nincs jogom leszólni az ilyet. És nem is tenném. Ennek pedig Reni az oka. Nem akarta hangosan kimondani, de nagyon lelkesedett ezért az egészért. És a végeredmény teljesen lenyűgözte. Azért még bocsánatot kért mikor mentem el, de azt hiszem erre semmi szükség volt. Teljesen megérte másfél órát pakolgatni, hogy lássam milyen amikor igazán boldog. Ez borzasztó nyálasan hangzik, de tényleg nagyon jó érzés volt mosolyogni látni. Az én saját két kezem munkája miatt. Kell ennél több?:)

December 1., hétfő

Hétvégén elmentünk a fiúkkal moziba, aztán persze a palacsintázóban kötöttünk ki, mint mindig. Több Szent Johannással is találkoztunk ott, főképp olyanokkal, akikkel szünetben együtt szoktunk lógni. Na meg persze Edináék. Merthogy ők mindenhol ott vannak. Mindegy, azért jól telt a hétvége.
Viszont a mai nap borzalmasan indult. Alapból fáradt voltam, még egy kávét is meg kellett innom a kóla mellett. Ezután jött a ráadás. Ahogy beléptünk a suliba, és meghallottuk, hogy a sulirádióból Mariah Carey karácsonyi száma üvölt, egyszerre támadt kedvem sírni és nevetni. Furán néztünk össze a többiekkel. Szerintem még egyikünk sem volt karácsonyi hangulatban. Még szinte most kezdődött az iskola. Most volt vége az őszi szünetnek. Erre már terrorizálnak a karácsonyi cuccokkal. Még a végén járhatok emiatt pszichológushoz. Óra előtt még gyorsan elugrottunk a büfébe, ahol karácsonyfás szalvétán kaptam meg a melegszendvicsem. A lányok szerint ez nagyon ötletes, de a fiúk csak kiröhögték. Végül aztán már én is csak röhögtem velük. Nem érdemes ezen a dolgon stresszelni magam. Ha egyszer itt már ilyenkor elkezdődnek az ünnepek...nincs mit tenni. Egyébként a diákok nagy része jókedvűnek tűnt a mai napon. Gondolom a díszítés miatt több óra el fog maradni. 
Duplaangolon éppen fordítottunk valami szöveget, mikor Neményi öt perces késéssel, és hozzá vágott unott képpel lépett be a terembe. Elfoglalta a helyét Reni egyik oldalán, és egyből odahajolt hozzá, hogy kérdezzen valamit. Reni mosolyogva válaszolt neki, amitől valamiért vissza akart jönni az a melegszendvics. miközben ők jót beszélgettek, én próbáltam a tanárra koncentrálni, aki közben néha kérdéseket tett fel. A következőt meg is kapta Reni. Ijedten fordult a tanár felé. Fogalma sem volt a kérdésről. Ahogy Neményinek se. Féloldalas mosollyal ráztam a fejem, közben kicsit előrébb dőltem a székemben. Hagytam Renit egy kis ideig, hadd izzadjon kicsit, aztán nagyon halkan odasúgtam neki a választ. Dadogva mondta a választ, ami persze helyes volt. Hátrasúgott egy köszit, amire csak bólintottam egyet. Hirtelen Ricsi bokszolt bele egy nagyot a karomba.
-Szép húzás volt. - kacsintott. 
-Lezúztad Neményit. - veregetett hátba Zsolti. Csak a fejemet fogtam és tovább figyeltem a feladatra. De ezután már nem beszélgettek. 
Órák után éppen indultunk volna haza, mikor láttam, hogy Reni egyedül pakolászik a szekrényénél. Egy pillanatra megálltam, aztán végül Ricsi lökött egy nagyot rajtam, és röhögve elmentek a kijárat felé. Mi a fenét kérdezzek tőle? Mi a kedvenc sorozatod? Néz egyáltalán sorozatot? Mi a kedvenc színed? Miért kérdeznék ilyet? Valamit a korrepetálással kapcsolatban. De nem akarom lemondani. Megvan! A beadandó. Nem mintha nem tudná, de kéne egy kis segítség az írásban. Szép lassan odaértem hozzá, de csak akkor vett észre mikor meg is szólaltam.
-Reni a korrepetálással kapcsolatban... - kezdtem bele, mire bevágta a szekrényajtót és kifürkészhetetlen tekintettel nézett fel rám. Idegesnek látszott. Nyilván nem engem várt.
-Lemondod? - kérdezte.
-Nem, csak van ez a Fösvény-beadandó... - vakartam a tarkóm kínomban.
-Igen? - ne már, állítólag okos lány.
-Kéne segítség. - nyögtem ki végül.
-Persze, szívesen. - bólogatott mosolyogva, majd gyorsan el is köszönt és rohant az olvasókörre. Kérdezhettem volna másról is. Biztos unja már ezt a korrepetálás-témát. Még egy darabig ott álltam a szekrényeknél és a beszélgetésen gondolkoztam, de mikor már a gondnok jött takarítani, elsiettem a kijárat felé. A hidegben magamra húztam a kapucnimat és egyedül sétáltam végig a szűk utcákon. 

November 28., péntek

Az egész tegnapi napunk arról szólt, hogy próbáltuk kitalálni, hogy ki küldte azt a sok gesztenyepürét. Reggelre már rengeteg gyanúsítottunk volt. A lépcsőnél éppen egyeztettünk, mikor megjöttek Reniék is. 
-Reni! Virág! Figyeljetek! - ugrott ki eléjük egyből Dave. -Megvannak a lehetséges gyanúsítottak.
-Igen? Kik azok? - kérdezte Reni. Látszott rajta, hogy nem vár értelmes választ.
-A hármas számú. - vette át a szót Zsolti. -Neményi.
-Arnold? Biztos nem. - rázta meg a fejét határozottan. Persze, hogy egyből megvédi. Egyébként ő nem is volt rendes gyanúsított, csak kíváncsiak voltunk Reni reakciójára. Tudtuk, hogy Neményi nem foglalkozna ilyesfajta "buta" dolgokkal. Ő túl érett az ilyen gyerekes szórakozásokhoz. Ezt már nem is lehet fokozni. 
-A kettes számú Dani a 12/a-ból.
-Dani? A fotós? Ő hogy jött? - nevette el magát Reni. 
-Gesztenyefájuk van. - mondta komolyan Zsolti, mire Reni csak még jobban nevetett.
-Szerintem nem ő volt. - mondta végül mosolyogva.
-Reni, lassan azt kell hinnem, hogy te voltál. - vakargatta az állát Dave, közben Reni arcát fürkészte.
-Miért? - beharapta az alsó ajkát, hogy elfojtsa az újabb mosolyt.
-Mert gyanúsan viselkedsz. - erre aztán már hangosan felnevetett Virággal együtt.
-Az első számú gyanúsított pedig Gabi a 11/b-ből.
-Az mégis kicsoda? - tárta szét a karját Reni.
-A szülei cukrászdát üzemeltetnek. - szálltam be én is. Reni hitetlenkedve nézett ránk.
-De vele nem is szórakoztatok telefonon. - ráncolta a homlokát elgondolkodva.
-De elég gyanús, hogy cukrászdájuk van, nem? - kérdezte Zsolti. Ezen Reni csak nevetett és annyiban hagyta. 

Irodalmon nem feleltünk, csak rendesen továbbmentünk az anyaggal, de óra vége előtt tíz perccel Kardos témát váltott.
-Aki a nevét hallja, az jövő hét péntekre házi dolgozatot ír A fösvényből. - közben szinte végig rám nézett, szóval már tudom, hogy mi lesz a sorsom. Jövő hét csütörtökön Renivel házidogát fogunk írni. Soha ne legyen ennél jobb elfoglaltságom...
-Antai-Kelemen, Felmayer, Haraszti. - hát, legalább nem egyedül. Virág elkezdett tapsikolni, mert éppen kettesre áll, így neki nem kell írnia. Mázlista. Egyébként kijelentette Kardos előtt, hogy el se olvasta. Bár lehet ő legalább tudja miről van szó. Én életemben nem hallottam ezt a címet, és fogalmam sincs mi lehet. Csak reménykedem, hogy rövid. Na meg persze, hogy Reni már olvasta.
Osztályfőnökin elmondta Haller, hogy jövő héten végig karácsonyi díszítés lesz a Szent Johannában. Fura egy iskola. Elég kicsit, mégis minek kell egy hétig díszíteni? Mindegy, talán negyedik év végére megszokom ezt a sok furcsaságot.

November 27., csütörtök

A héten konkrétan semmi említésre méltó dolog nem történt. Hétvégén végig a fiúkkal voltam, aztán csak vasárnap este vettem rá magam, hogy felhívjam a szüleimet. Persze totál ki voltak akadva rám, fél órán keresztül csak veszekedtünk ezen az egészen, még azt is felhoztam, hogy nélkülem mennek el Ausztráliába. Erre csak annyit mondtak, hogy én választottam azt az életet, ami tőlük teljesen külön van. Végül nem akartam rosszban elköszönni, így elmondtam, hogy sajnálom a történteket, és nem fordul elő többet ilyen. Ezután ők köszöntek el, mert valami programjuk volt egy másik házaspárral délután. Amint mondtam, semmi említésre méltó dolog nem történt. 
Ma reggel Ricsivel meglepődtünk, mikor láttuk, hogy a lányok már ott ácsorognak a suli előtti lépcsőknél. Ricsi egyből oldalba bökött, hogy figyeljem Virág haját. Fel volt neki tupírozva. Sok emó csinál ilyet azt hiszem. 
-Mit csináltok itt ilyen korán? - kérdezte Ricsi, mindenféle köszönés nélkül.
-Kiraktak minket. - mosolygott Virág. Ezt nem egészen tudom hogy értette, de azért én is bólintottam.
-Elaludtad a hajad? - mosolygott rá Ricsi, mire Virág automatikusan elpirult és a hajához kapott.
-Nem, csak feltupíroztam.
-Béna.
-A tiéd béna! - Renivel egyszerre néztünk egymásra, és nem tudom, hogy Virágék nevetségesen gyerekes párbeszédén, vagy csak azon, hogy így egymásra néztünk, de elnevettük magunkat. Mindenesetre szórakoztató volt. Nem sokkal később megérkezett Zsolti, majd szinte egyből utána Dave apjának kocsija gurult oda elénk. Csakhogy Dave-vel együtt ezúttal az apja is kiszállt és odasétált hozzánk. Fogalmunk sem volt miről lehet szó. Értetlenül néztünk össze, aztán Dave-re, de ő csak dühösen nézett vissza ránk. Az apja elmondta mi a baja. Azzal kezdte, hogy ő is volt diák, tehát teljesen megérti a hajnalban lezajló tréfás telefonhívásokat és üzeneteket. De azért kicsapta nála a biztosítékot a harminc adagnyi gesztenyepüré. Valaki nagyon kiakadhatott Dave-re. Mivel Ricsi nem avatott bele, ezért biztos nem ő vagy Zsolti a tettes. De hát mégis ki? Ez baromi jó ötlet egyébként. Már alig vártam, hogy kiderüljön és gratulálhassak az illetőnek. Dave-re már nagyon rászolgált ez a "büntetés". Az apja még szidott kicsit minket, aztán mutatta, hogy a kocsija csomagtartójában van az összes. Tehát ki kellett szednünk mind a harminc adagot a kocsiból, és fel kellett vinnünk a termünkbe. Na, hát ezen már Máday is csak tátotta a száját. 
-Pósa, mi ez az egész? - sétált oda hozzánk elképedve.
-Öhm. - köhintett Ricsi. -Meglepetés.
-Zsáknak. - improvizált tovább.
-Hogyan? - ráncolta a homlokát Máday.
-Jacques, a francia osztálytársunk. - szállt be a játékba Reni is. 
-Mi van vele?
-Zsáknak készítettük. Meg az osztálynak. Az osztálynak meglepetés. - mondta Zsolti. Ha nem lett volna hat doboznyi gesztenyepüré a kezemben, most biztos a homlokomra csaptam volna. Zsolti aztán nem tud színészkedni. Máday persze nem értette, és Renitől várta a magyarázatot. Reni egész ügyesen hazudott. Azt mondta, hogy tegnap páran édességet készítettünk, de elég sok lett, így behoztuk, hogy ne romoljon meg otthon. Ezzel szépen megúsztuk, szóval elindulhattunk a terem felé. zsolti teljesen belelkesedett ettől az egésztől.
-Reni, ez óriási! Hogy kivágtad magad! Szuper volt. - igen, jól tud hazudni. Ezt azért észben tartom. De tényleg, szemrebbenés nélkül. Dave azonban még mindig ki volt akadva, és még Renit is megvádolta, hogy részt vett ebben az akcióban. A teremben lepakoltuk mint a harminc adagot az asztalra és próbáltunk rájönni, hogy ki lehet a tettes. Közben Zsolti szerzett a büféből műanyag villákat, így mindannyian magunkhoz vettünk egy-egy dobozt, és evés közben tanakodtunk tovább. Minden osztálytársunknak adtunk egy adagot, és közben figyeltük az arckifejezésüket, de egyikük arcáról se lehetett leolvasni, hogy ő lett volna az elkövető. Hát, végül nem derült ki a tettes, viszont minden tanár örömmel fogadta el a gesztenyepürét, és így senki sem feleltetett. Ez egész jó taktika. Vladár ráadásul gesztenyét rajzoltatott velünk órán. Ezt Reni szerencséjére nem osztályozta le, ugyanis ő egy barna foltnál többet nem csinált a lapjára. Öröm volt nézni. 
A délután korrepetálás is elég unalmasan telt, ezúttal Reni nem kérdezősködött, és én se tudtam mit mondhatnék neki. Viszont rettentően örült, hogy majdnem teljesen egyedül leelemeztem egy verset. Szerinte nagyon fejlődőképes vagyok. Ezután fel akartam hozni valami témát, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe, ami érdekelné őt. Jövőhétre ki kell találnom valamit.

November 21., péntek

Végre a hét utolsó napja. Már kicsit elegem van ebből a hétből. Az egyetlen érdekes dolog a mai napon az volt, hogy második órán, irodalmon elkezdett havazni. Én nagyjából ülve aludtam, szóval csak akkor vettem észre, mikor Virág felkiáltott. Szinte mindenki felpattant és valamelyik ablakhoz sietett. Legtöbben ezt azért tettük, hogy teljen az idő az órából, de például Virág tényleg csodálkozva nézte ezt az igen furcsa jelenséget. Kardos néhány perc múlva mindenkit a helyére ültetett, de a lelkesedésünket már nem tudta letörni. Szünetben mindenki az udvaron lógott, és bár a hó egyből elolvadt, ahogy földet ért, azért mindannyian örültünk neki. Vagyis majdnem mindannyian. Neményi szokásos undorodó arckifejezésével támaszkodott a falnak az árkádok alatt. Reni mellette állt és a néhány méterrel arrébb álló Virágon mosolygott, aki nyitott szájjal várta, hogy a szájába essen pár pehely. 
Otthon azonban már sikerült elrontani a kedvem. Nagymamám csak rám várt a nappaliban ülve. 
-Cortez! 
-Baj van? - kérdeztem egyből.
-A szüleid idegesen hívtak fel az előbb. Vártak téged tegnap este skype-on. Hálaadás volt. - ezt teljesen elfelejtettem. Már annyira megszoktam az itteni életet, hogy nem is vettem figyelembe, hogy november negyedik csütörtökje volt tegnap. Ami az amerikai Hálaadás. Ami a szüleimnek az egyik legfontosabb ünnep. Mondhatni fontosabb mint a szülinapom. Bár annál még a macskájuk szülinapja is fontosabb. Mindegy.
-Nagyon fáradt voltam. Kiment a fejemből.
-Tudod milyen fontos nekik. Ráadásul karácsonykor nem tudod őket hívni, mert elutaznak majd.
-Mi? Hova?
-Azt hiszem Ausztráliába mennek. Melegebb éghaljatra vágynak. - melegre vágynak? És nem gondolják, hogy esetleg én is velük tartanék?
-Mondtak még valami érdekeset? - kérdeztem végül.
-Csak csalódottak voltak. Ennyi. 
-Ezt talán túlélem. - ezzel befejezettnek tekintettem a beszélgetést és fel is mentem a szobámba. Mivel kicsit még mindig esett a hó, felhívtam Ricsit, hogy átugorhatok-e. Hallotta a hangomon, hogy valami nincs rendben, szóval egyből rávágta az igent. Nem is csináltam semmit, csak visszavettem a kabátomat és ismét kiléptem a fagyos levegőre. Pár perc séta után meg is érkeztem Ricsiékhez. Éppen egyedül volt otthon szerencsére.
-Mi a gáz? - kérdezte amint felértünk a szobájába.
-Tegnap volt Hálaadás én meg átaludtam. - tártam szét a karom.
-Na és? Lesz jövőre is. - fintorgott Ricsi, amire muszáj volt nevetnem.
-Csak nekik ez a legfontosabb.. - magyaráztam.
-Nem várhatják el, hogy suliidőben fent legyél hajnali kettőig. - vonta meg a vállát.
-Ezt tényleg te mondtad?
-Kivéve ha Lost van. - ezen megint nevetnem kellett. Azt hiszem kijelenthetem, hogy Ricsi ismer a legjobban. Persze a nagyszüleim után. 
-Na, és mi volt a korrepetáláson? - kacsintott rám.
-A gördeszkázásról kérdezett. - tártam szét a karom tanácstalanul. Ricsi furán nézett rám.
-Közös témát keresett. - gondolkodott el.
-Bármilyen fura, erre magam is rájöttem. - sóhajtottam.
-De miért kérdez ilyet, ha suliban rád se néz?
-Gondolom kedvességből. Ő ilyen. Jól nevelt lány. - vontam vállat. Ricsi egy ideig csak bambult maga elé, ahogy én is, aztán végül ő szólalt meg.
-Tony Hawk? - kérdezte.
-Még szép! - ültem fel egyből, és előkészültem a szokásos tevékenységünkhöz. Jó volt kicsit kiereszteni a gőzt. Még ha egy kis időre is, de elmenekültem a problémáim elől. Ráérnek.

November 20., csütörtök

Kicsit még mindig emésztett a bűntudat, hogy nem tudtam feltenni Reninek egyetlen kedves kérdést, amiből talán egy értelmes beszélgetés is lehetett volna. Eléggé meglepődtem, mikor reggel megpillantottam Reniék kocsiját közvetlen a lépcsőknél. Elsőként Virág szállt ki, aki egyből nyújtotta Reninek a karját, de ő csak mosolyogva leintette. Mondjuk miért is lepődök meg, hogy a kis stréber egy napot se bír hiányozni a suliból? És én miért örülök ennek? Ahogy odasántikált hozzánk, egyből feltettem neki a kérdést minden bevezető nélkül.
-Hogy van a bokád?
-Egész jól. - biccentett egy halvány mosoly kíséretében. 
-Pszt, jön Kinga. - csitított el minket Dave. Pont a legjobb pillanatban. Próbáltam elkapni a tekintetét, de lesütötte a szemét. Mégis mi baja van? Ő akarta a legjobban megtudni, hogy Reni érez-e valamit.
-Hol van Zsolti? - ért oda hozzánk Kinga. Hű, neki is jó reggelt...
-Még nincs itt. - ásított Virág.
-Jó, akkor neked mondom, Dávid, de kérlek, add át neki. Ez  nem jött be! - persze arról beszélt, hogy Zsolti hajnali fél négykor felhívta Kingát, aki viszont éjszakára mindig kikapcsolja a mobilját, így ez a kísérlet sikertelennek bizonyult. Kicsivel később Ricsi is csatlakozott hozzánk, szintén felháborodva, mivel Dave őt is üzenetekkel bombázta az éjszaka. Tehát nem csak nekem volt álmatlan éjszakám. Ez azért megnyugtató. De ők tényleg csak azért vannak fent, hogy egymást szívassák. Ezért nekem nem érné meg. Végül kiderült, hogy az osztályból még András, Robi, és Zsák is telefonja is folyamatosan csipogott az éjszaka. Bár erre van egy egyszerű megoldás: le kell némítani. 

Délután hatra szokásosan átmentem Renihez az irodalom korrepetálásomra. Mint mindig, most is halálra untam magam. Ráadásul az irodalmon kívül egy szót se beszéltünk a két óra alatt. De mi a fenét hozhattam volna fel közös témaként? Mi az, amit szeret? A könyveken kívül? Nagyon nem ismerem igazából, csak tudom, hogy érdekel. Miután elemeztünk pár verset, és elolvastam egy rövidített kötelezőt, amiből először nem sokat értettem, már éppen indultam volna a kijárat felé, mikor meghallottam Reni feltett kérdését. Ami elég személyes volt.
-Mióta gördeszkázol? - kérdezte. Miért tud mindig meglepni? Hogy csinálja? Egyáltalán ez most hogy jött? Nem hezitáltam sokáig, hogy ne legyen feltűnő, hogy mennyire meglepett a kíváncsisága, így hát elkezdtem mesélni a gördeszkás karrieremről. Elmondtam neki, hogy már egészen kicsi korom óta csinálom és, hogy nemrég tanultam meg két átkozottul nehéz trükköt, amikről persze fogalma se volt, de azért kedvesen bólogatott. Azt hiszem tényleg érdekelte. Sőt, egész jól elbeszélgettünk a deszkás témáról, így majdnem fél órával később indultam el haza. Vegyes érzelmekkel léptem ki a sötét utcára. Miért olyan nehéz alapból ez az egész, ha lehetne könnyű is, mint ma este?

November 19., szerda

Mire reggel odaértünk a suli elé, Dave és Zsolti már javában vitatkoztak. Zsolti ugyanis mostanság azzal szórakozik, hogy hanjalban hívogatja Dave mobilját és megkérdezi tőle, hogy miújság. Ez tegnap kicsit rosszul sült el, ugyanis Dave telefonja lemerült, így a vezetékest próbálta meg, amit Dave apja vett fel. Zsolti persze egyből letette, de kimutatta a számot, így lebukott.
-Nem értem miért nem vagy képes aludni mint egy normális ember. - vetette oda Dave.
-Mi abban a móka? - röhögött Zsolti. 
-Már megint felhívtad? - kérdezte Ricsi, ahogy odaértünk.
-Hallod, az apja vette fel. - röhögött tovább Zsolti.
-Elmondtad, hogy zaklatják a pici fiát? - kérdeztem Dave-től.
-Ez nem.. - nem tudott mit mondani, mert most már mindenki rajta röhögött.
-Hé, van valakinek kémia házija? - terelte el a témát Dave.
-A francba! Remélem jön ma az eszem. - célzott Ricsi arra, hogy Reninek köszönhetően hiszi őt Gondos strébernek. Pár perc múlva meg is érkeztek Reniék. Mi egyből letámadtuk őt, de Virágot úgy kellett rávenni, hogy legalább másolja le a házit.
A tesióra valami rémes volt. Most volt az első óra, hogy nem fociztunk, mert hiányzott a tanárunk, így összevontak minket a lányokkal. Tehát a két kilencedikes osztály elindult szakadó esőben suliköröket futni. Remekül hangzik, nem? Ahogy megszólalt a síp, Edináékat mintha puskából lőtték volna ki, úgy rohantak. Mi mögöttük voltunk egy kicsivel, Reniék pedig jóval lemaradva az utolsó helyen. Kinga természetesen felvette a versenyt Edináékkal, akik nem is bírták sokáig ezt a tempót, így sajnos beértük őket és egy ideig együtt futottunk. Próbáltunk Ricsivel gyorsabban futni, de mindig hallottuk, hogy a nyakunkban lihegnek. Mikor hátranéztünk persze próbáltak mosolyogni, de látszott rajtuk, hogy lassan kiköpik a tüdejüket. Az utolsó helyen futó hármast legalább kétszer leelőztük időközben. Reni jót elnevetgélt Zsoltival, nem igazán zavarta, mikor elfutottunk mellette. Virág viszont már attól a kis tempótól is fuldoklott konkrétan. Az utolsó előtti körünket kezdtük éppen, mikor láttuk, hogy Reniék belehúztak kicsit. 
-Szerinted mit mondhatott nekik Korponay? - röhögött mellettem Ricsi.
-Lehet, hogy nem kell futniuk már idén. - mosolyogtam, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról. A lányok éppen fordultak volna be a sarkon, de Reni elcsúszott a vizes aszfalton és hatalmasat esett. Egy pillanatra megálltam és azt sem tudtam mit csináljak, de aztán kapcsoltam és futottam Ricsi után, hogy segítsünk neki.
-Hé. - guggolt le hozzá Ricsi ahogy odaért. Virág éppen próbáltam felrángatni onnan, ami nem igazán ment, szóval én is odanyújtottam a kezem. Reni egy pillanatig hezitált, de aztán megragadta a karomat.
-Minden oké? - kérdezte Ricsi, ugyanis én nem tudtam még megszólalni.
-Nem tudom. Fáj a bokám. - összeszorította a fogait, igyekezett nem elsírni magát, de látszott rajta, hogy mennyire fáj neki. Inkább felemelte.
-Szólok a tanárnak. - futott visszafele Ricsi. Virág úgy tűnt, mint akiből bármelyik pillanatban előtörhet a sírás. Nem hagyhattam, hogy fél lábon várja a tanárt a szakadó esőben, szóval megfogtam a karját és a nyakam köré tettem. Puha kezével kicsit megszorította a pólómat mikor megpróbált ráállni, de azonnal el is engedte szinte. Mondtam volna neki, hogy csak nyugodtan, de még mindig nem jött ki hang a torkomon. Így indultunk el lassan visszafele, közben többen odaértek már és kérdezgették mi a baj. Persze Edina hirtelen nagyon érdeklődni kezdett Reni iránt. Bár végig engem nézett. Végül Korponay is odaért, és rendesen félre is lökött egyből.
-Mi történt?
-Elesett. A sarkon. - mutatott arra Virág.
-Fáj valamid?
-A bokám. És kiszakadt a melegítőm. - ezen muszáj volt elmosolyodnom. Persze, hogy terelni próbálta a témát. Erős lány. Korponay mondta, hogy menjünk vissza a terembe, ő majd elviszi Renit az orvosi szobába. Szólni akartam, hogy majd én segítek. de Neményi lépett ki a tömegből és ajánlotta fel a segítségét. Na jó. Ez azért fájt. Neményi megnyerte ezt a kört. Reni elég szomorúan nézett, de mikor Neményi a nyaka köré dobta a karját, ahogy néhány perce én is tettem, megejtett egy kis mosolyt. Hát persze. Elsőként indultam vissza a tesiterembe. Nem akartam nézni.
Ezután Renit hazavitték, de előtte még Kardos meglátogatta, amitől a legtöbben megijedtünk, mert ez egyáltalán nem rá vall, de Reni szerint csak figyelmes volt. Ahogy gondolja. 
Délután végig azon gondolkoztam, vajon mi lehet Renivel. Sokszor megnyitottam az ablakot, hogy írok neki valami kedveset, jobbulást kívánok neki, de gondolom megkapta Neményitől. Akárhányszor felelevenítettem magamban a képet, ahogy átkarolta Renit, elkap a hányinger. És a gyűlölet. Na jó, főképp a gyűlölet. Végül nem írtam neki, amit egyébként megbántam mikor éjszaka ezen gondolkodtam alvás helyett. Inkább csatlakoztam Zsoltihoz, és együtt zavartuk Dave-et. Ez elterelte a gondolataimat.