Egy hét és végre őszi szünet. Eléggé kifárasztott már ez az egy hónap. Nagyon keményen tanultam...Viccet félretéve jó lesz egy kis távolság, hogy rendezzem a gondolatom a Renivel való "kapcsolatom" terén. Mire visszajövök a szünetről már emlékezni se fogok, hogy kicsit is érdekelt.
Tesin szokásosan az udvaron fociztunk. Neményi szokásosan felidegesített, mivel csak hozzádőlt az egyik fához és lesajnáló tekintettel figyelte a játékunkat. Még annyira nem is szúrná a szememet, ha nem egy csapatban lennénk. De sajnos ez van.
-Emo rúgd vissza! - hallottam Ricsi hangját, mire odafordultam a lelátó felé. Valóban ott ült Virág és Reni. Vajon mióta nézhetnek minket? Rúgtam azóta gólt, vagy csak dirigálok itt mindenkinek? Mindegy, a játékra koncentrálok. Ahogy ezt elhatároztam, egy erős rúgás találta el a karomat. Egyből mindenki odagyűlt körém, még Reniék is ijedten álltak fel a lelátón. Csak mosolyogtam és mondogattam, hogy minden rendben. Igazából nem éreztem a csuklóm. De még mindig jobb mintha fájt volna. A fenébe!
-Csak széttört az órám. - mutattam fel a mostmár volt kedven órámat.
-Bocs, tényleg. - mondta Zsolti, mire csak megvontam a vállam és Reniékhez kocogtam. Megkértem őket, hogy vigyázzanak rá, és kérdeztem, hogy van-e esetleg náluk egy karóra, hogy időben abba tudjuk hagyni a játékot.
-Tessék. - vette le a kezéről Reni egyből. Milyen adakozó kedvében van.
-Kösz. - dünnyögtem és már futottam is vissza játszani. Ezután már nem vettem tudomást a lelátón ülőkről, csak a játékra koncentráltam. És elég jól ment. Bár percenként nézegettem a csuklómon lévő Casió órát, de ez már mellékes. Reniékkel pont elkerültük egymást, szóval még az öltözőben rajtam volt az óra, Ricsi ekkor vette észre.
-Akkor ezért nézegetted egész meccsen. Ez Renié? - vigyorgott rám. felvont szemöldökkel néztem rá, miközben begomboltam a nadrágomat.
-És ha igen? - kacsintottam. Ricsi felröhögött a jól hátba vert, majd kiment az öltözőből. Sóhajtva levettem a kis fehér órát, zsebre tettem, és indultam órára.
Infón a tanár Word szerkesztést adott ki, amivel a legtöbben negyed óra alatt megvoltunk, így átülhettünk másokhoz gépezni. Én átültem Zsoltiékhoz és szokásosan deszkás videókat nézegettünk. Dave megmutatta, hogy mennyien nézték meg a versenyes videómat. Kicsit ledöbbentem. Talán negyed ennyi embert ismerek összesen. Vagy kevesebbet. Mindegy, azért kellemes meglepetésként ért. Bár gondolom nem Reni volt az, aki éjjel-nappal csak ezt a videót nézegette. Túlságosan lefoglalja a Honfoglalózás Neményivel. Kissé felemelkedtem, hogy lássam őket, és természetesen azzal játszottak.
Francián dolgozatot írtunk, de szerencsére aki végzett, az el is hagyhatta a termet. Igyekeztem a leghamarabb megírni, így én is vittem ki elsőként a lapomat. Miközben a tanár ellenőrizte, úgy álltam, hogy takarjam a puskázó Ricsit, és még halkan doboltam is a tanári asztalon közben, hogy a füzet se keltsen feltűnést. Aki még puskát írni is lusta...
A tanár gyorsan átfutotta, megdicsért a választékos szókincsemért, majd ráfirkantotta az ötöst. Miközben a helyemre mentem, belenéztem Reni dolgozatába. Elakadt. A lehető leglassabban pakoltam össze a cuccomat, hogy valaki közben kivigye a dolgozatot. Így is lett, mikor Gábor felállt, én elindultam, és Reni asztalánál lelassítottam. Felé fordulva lesúgtam neki a válaszokat.
-Monsieur Ántái-Kélémén! - kiáltott rám a tanár idegesen. A lehető legszebb szavakkal elnézést kértem és kisiettem a teremből. Az ajtóból azért még visszanéztem. Reni sebesen írta a dolgozatot. Mostmár biztos ötös lesz neki.
-Szia! - vágtam le magam a nappaliban a kanapéra a nagymamám mellé.
-Milyen napod volt? - kérdezte az újságát olvasva.
-Ötös lett a fr... - ekkor benyúltam a zsebembe és észrevettem az órát. A francba, nálam maradt! Most milyen embernek nézhet? Lenyúltam az óráját tesire, miközben bármikor összetörhetett volna az is, és utána vissza se adom neki. Lehet, hogy ezt is majd visszaadatom Neményivel mint múltkor azt a tollat.
-Szóval franciából? - nagymamám már letette az újságot és mosolyogva nézte ahogy tartom magam előtt az órát.
-Igen. - mondtam gyorsan miközben visszasüllyesztettem a kis tárgyat a zsebembe.
-És az kinek az órája?
-Találtam a folyosón. - legyintettem és már indultam is fel a szobámba.
-Akkor gyorsan írj a gazdájának! - hallottam a hangján, hogy mosolyog. Őt aztán nem lehet átverni. Úgy tettem ahogy mondta, bekapcsoltam a gépem és egyből felléptem msn-re. Bár nem volt fent, azért írtam neki, hogy nálam maradt az órája. Mintha amúgy nem lenne tök egyértelmű. Mekkora idióta vagyok. Miért nem gondolkodok mielőtt írok? Mindegy, remélem csak kedves gesztusnak veszi. Gyorsan megvacsoráztam és lefürödtem, csak utána láttam, hogy visszaírt.
Reni: Igen, tudom. Egyébként kösz a franciát.
Én: nm.
Hát, ennyit beszéltünk. Máris több mint a semmi. Talán negyedik év végére eljutunk odáig, hogy reggelente megkérdezzük egymástól, hogy miújság. Minden kapcsolat fejlődőképes. Én meg most inkább megyek aludni, mielőtt tovább égetem magam.
2015. július 31., péntek
Október 14., kedd
A fogadóóra természetesen mindenkit rosszul érintett, a közösségin Dave szerint senki nem volt fent rajta kívül. Elmesélte, hogy rajta nem fogott ki, hogy megváltoztatták a wifi jelszót. Virágot Gazdag és Gondos nyilvánította totál hülyének. Zsoltit töriből akarja Barka megbuktatni, Dave Kardosra panaszkodott, amire csak felhorkantottam. Azt hiszem már mindenki tudja milyen jóba is vagyunk a kedves tanár úrral. Lehet a ballagásra I love Kardos feliratú pólóban fogok megjelenni. Már ha megengedi, hogy eljussak odáig. Nem fogja megbánni! Na de azért Ricsi helyzetéről se feledkezzünk meg. Gondos ódákat zengett róla a szüleinek és még valami kémiaversenyre is felírta már. Zsoltiék ezt megtudva hatalmasat röhögtek, és sok sikert kívántak neki. Miután Ricsit különféle kémiás poénokkal lőttük, jöhetett Reni, aki történetesen rajzból áll bukásra. Az egyetlen tárgyból, amire az ég világon semmit sem kell tudni. Nála nem sokáig tartott a cikizés, ugyanis hamarosan csöngettek.
Neményi kivételesen csöngetésre beesett és egyből Reni asztalához sietett. Miközben próbált levegőhöz jutni, letett egy lapot Reni asztalára és kapkodva magyarázott neki. Mikor Reni enyhén felemelte, láttam, hogy egy rajz van a lapon. A javítási lehetősége. Neményi megcsinálta neki. Nem túl jó, de nem is a legrosszabb. A szememet forgattam Ricsi felé, aki gúnyos mosollyal nézte a jelenetet, és úgy döntött ideje közbeszólni. Felemelte a padról a lapot és összehúzta a szemét.
-Ez megint engem ábrázol?
-Az egy tó! - emelte fel a hangját Reni. Visszafojtottam egy mosolyt.
Kardos nagyon rossz hangulatban volt a tegnapi fogadóóra miatt. Kaptunk egy jó nagy adag lecseszést, de legalább nem feleltünk.
Ebédszünetben ahogy Zsolti magabiztos mosollyal állt oda közénk, lehetett sejteni, hogy valami folyamatban van. Nemsokára ki is derült.
-A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis Einsteinnek szól ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez! - a hangszóróból felcsendült egy Green Day szám és mindenki hatalmas röhögésben tört ki. Ricsi Zsoltival és Dáviddal üvöltött, mások már posztolták is a jelenetet valamelyik közösségire. Én csak álltam ott a falat támasztva és a pillantásom a padon ülők felé tévedt. Vagyis tévedt volna, ha ült volna ott valaki. Igazából ott ült Neményi, de őt nemigazán veszem emberszámba. Reniék lemaradtak egy újabb poénról. Hol lehet? Bár teljesen mindegy. Nem biztos, hogy tetszett volna neki. Az efféle dolgok nem foglalkoztatják. Csak Neményi.
-Felmayer! - kiáltott hirtelen felénk Neményi. -Einstein fizikus volt, te szerencsétlen.
Az udvaron ismét kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten vigyorgott, csak Dave nem röhögött, aki jól beégett, meg én, mivel most is csak legszívesebben képen töröltem volna azt az okostojást.
Este BL meccs volt a tévében, szóval miután bekészítettem egy kartonnyi dobozos kólát és még kétszer ennyi chipset, és egyéb mérgező kajákat, áthívtam örök meccsnéző társamat, Ricsit. A nagyszüleim megszokták, hogy ilyenkor torkunk szakadtából kiabálunk a tv előtt hol a bírónak, hol pedig valamelyik játékosnak, így tehát ezeken a napokon a lenti vendégszobában alszanak. Dave folyamatosan hívogatott minket, ugyanis hiába volt nála a wifi kód, azzal sajnos nem szerezte vissza a tv-jét. És nem a közösségiről akarta megtudni az eredményt, hanem ő akarta elsőként kiírni. Bár ha posztol valamit, akkor egyértelműen lebukik a szülei előtt, de mindegy. Ricsi éjfél után ment haza, én pedig csak bedőltem az ágyamba és már aludtam is.
Neményi kivételesen csöngetésre beesett és egyből Reni asztalához sietett. Miközben próbált levegőhöz jutni, letett egy lapot Reni asztalára és kapkodva magyarázott neki. Mikor Reni enyhén felemelte, láttam, hogy egy rajz van a lapon. A javítási lehetősége. Neményi megcsinálta neki. Nem túl jó, de nem is a legrosszabb. A szememet forgattam Ricsi felé, aki gúnyos mosollyal nézte a jelenetet, és úgy döntött ideje közbeszólni. Felemelte a padról a lapot és összehúzta a szemét.
-Ez megint engem ábrázol?
-Az egy tó! - emelte fel a hangját Reni. Visszafojtottam egy mosolyt.
Kardos nagyon rossz hangulatban volt a tegnapi fogadóóra miatt. Kaptunk egy jó nagy adag lecseszést, de legalább nem feleltünk.
Ebédszünetben ahogy Zsolti magabiztos mosollyal állt oda közénk, lehetett sejteni, hogy valami folyamatban van. Nemsokára ki is derült.
-A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis Einsteinnek szól ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez! - a hangszóróból felcsendült egy Green Day szám és mindenki hatalmas röhögésben tört ki. Ricsi Zsoltival és Dáviddal üvöltött, mások már posztolták is a jelenetet valamelyik közösségire. Én csak álltam ott a falat támasztva és a pillantásom a padon ülők felé tévedt. Vagyis tévedt volna, ha ült volna ott valaki. Igazából ott ült Neményi, de őt nemigazán veszem emberszámba. Reniék lemaradtak egy újabb poénról. Hol lehet? Bár teljesen mindegy. Nem biztos, hogy tetszett volna neki. Az efféle dolgok nem foglalkoztatják. Csak Neményi.
-Felmayer! - kiáltott hirtelen felénk Neményi. -Einstein fizikus volt, te szerencsétlen.
Az udvaron ismét kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten vigyorgott, csak Dave nem röhögött, aki jól beégett, meg én, mivel most is csak legszívesebben képen töröltem volna azt az okostojást.
Este BL meccs volt a tévében, szóval miután bekészítettem egy kartonnyi dobozos kólát és még kétszer ennyi chipset, és egyéb mérgező kajákat, áthívtam örök meccsnéző társamat, Ricsit. A nagyszüleim megszokták, hogy ilyenkor torkunk szakadtából kiabálunk a tv előtt hol a bírónak, hol pedig valamelyik játékosnak, így tehát ezeken a napokon a lenti vendégszobában alszanak. Dave folyamatosan hívogatott minket, ugyanis hiába volt nála a wifi kód, azzal sajnos nem szerezte vissza a tv-jét. És nem a közösségiről akarta megtudni az eredményt, hanem ő akarta elsőként kiírni. Bár ha posztol valamit, akkor egyértelműen lebukik a szülei előtt, de mindegy. Ricsi éjfél után ment haza, én pedig csak bedőltem az ágyamba és már aludtam is.
2015. július 28., kedd
Október 13., hétfő
Reggel szokásosan a lépcsőn ücsörögtünk és még mindig a versenyről beszéltünk, amikor megérkeztek Reniék. Végre van párom kémián!
-Sziasztok! - köszöntek egyszerre.
-Pete Wentz, meggyógyultál? - röhögött Ricsi, Virág azonban nem reagált. A szemébe fésült haja alapján rosszul indult a napja, és eldöntötte, hogy ezen nem fog semmi és senki változtatni.
-Gratulálok a versenyhez! - hallottam meg Reni hozzám intézett szavait.
-Kösz. - nyögtem ki és tovább tologattam a deszkám. Hát ennyit beszéltünk. Láthatóan hidegen hagyta, ugyanis máris röhögött egy videón, amit Dave mutatott neki egy béna deszkásról. Ekkor Ricsi felhúzott a lépcsőről és mondta, hogy menjünk el még gyorsan büfébe. Furának tartottam, hogy nem tud egyedül elmenni, de végül beleegyeztem. Már az aula közepén jártunk, mikor elém fordult.
-Szánalmasan viselkedtél. - közölte minden bevezető nélkül.
-Miről beszélsz? - röhögtem el magam.
-Olyan sértődött arcot vágtál, mint egy kiskutya, aki bepisilt a lakásban és belenyomták az orrát.
-Érdekes hasonlat. - mosolyogtam továbbra is.
-Én csak barátként nem hagyom, hogy hülyét csinálj magadból.
-Értékelem, de erre semmi szükség. - mondtam és elindultam a folyosón a terem felé. A teremben Andris és Robi már őrjöngtek, Gábor és Zsák pedig halkan beszélgettek. Ledőltem a padomra, bedugtam a fülesem és becsöngetésig üvöltött a Ramones a fülembe.
Kémián Gondos (szokásához híven) köszönés nélkül lecsapta a naplót az asztalra, és közölte a hírt, hogy párban kell dolgoznunk és az órai munkára ad jegyet. Mikor Virággal lassan egymásra néztünk, láttam a rémületet a szemében. Vagyis csak az egyikben. Atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk pálcikából. Ebből konkrétan semmit nem értettem és kérdőn néztem Virágra, aki azt hajtogatta, hogy nem akar egyest kapni, és elkezdte összerakosgatni valahogy a pálcikákat. A feladathoz köze nem volt, de amúgy egész jól sikerült neki. Voltak akik egész hamar kész lettek, mi azonban Virággal egyfolytában veszekedtünk, ugyanis szerinte nem ad egyest a tanár, ha egy arcképre hasonlít a pálcák formája. Én mondtam, hogy akkor már inkább autót csináljunk. Ezen addig veszekedtünk míg végül az összes pálcánk a földön végezte. Miközben Virág hisztirohamát hallgattam, láttam, hogy Ricsi már viszi is ki a modellt. Miért nem lehetek Renivel egy csoportban? Miközben Gondos a modellt vizsgálta, hátranéztem Renire, akinek még csak a szeme se rebbent. Semmi jelet nem mutatott, hogy ideges lenne a jegye miatt. Elég magabiztos. A fenébe, miért ilyen magabiztos?
-Lenyűgöző teljesítmény, és természetesen ötös! - mondta Gondos Ricsinek. Tátott szájjal néztük a jelenetet mindannyian. Hallottam, hogy Dave erőltetetten felköhög, mire a legtöbben csak halkan nevettek. Ricsi mostmár hivatalosan is Gondos kiskutyája. A mázlista. Virág közben visszahozta az utolsó hiányzó pálcikát is a tanári asztal alól, de nem sokra mentünk vele. Óra végéig természetesen nem tudtuk összerakni, szóval egyest kaptunk mindketten. De legalább addigra sikerült összeraknom az autót, amit akartam.
Szünetekben az árkádok alatt álló társaságból mindenki csak a versenyről kérdezgetett. Próbáltam úgy tenni, mintha engem is érdekelt volna az egész, de közben körülbelül félpercenként a padon ülőkhöz fordultam lopva. Reni éppen Neményi hegyi beszédét hallgatta elmélyülten. Mi lehet benne olyan érdekes? Mit tud neki mesélni, amitől ennyire csodálja? Szedd már össze magad! Ez nem te vagy! Lesajnálóan megráztam a fejem és hátat fordítottam nekik. Látni se bírom ezt a jelenetet. Utálom, hogy nem érdeklik azok a dolgok, amiről mi szoktunk beszélni.
Suli után átmentünk Ricsihez egy Tony Hawk játékmaratonra, mivel délután szülői értekezlet van, ami után pár napig el leszünk tiltva mindentől. Tehát 7 körül elindultam haza miután Ricsivel sok szerencsét kívántunk egymásnak. A nagymamámat a nappaliban találtam újságot olvasva.
-Na, jöhet! - vágtam le magam az egyik fotelba.
-Cortez, ez nem vicces! - nézett rám csúnyán. Most rendesen pipa rám.
-Eddig is tudtad mit csinálok a suliban. - vontam vállat miközben kinyitottam egy dobozos kólát.
-Én megértem milyen nehéz helyzetben vagy. Nem is tudom hogyan tudnám ilyen jól tartani magam a helyedben. De hogy elalszol órán és miközben ordibálnak veled sem ébredsz fel, mert üvölt a füledben a zene, na az már sok. Ráadásul Kardos tanár úr nagyon ki van rád akadva. Mégis mit fogsz kezdeni magaddal, ha megbuksz? Külföldre se fogsz majd kijutni!
-Ez te is tudod, hogy nem igaz.
-Nem olyan nehéz az az irodalom. Fél órát kéne rászánnod a délutánodból. Ha nem változtatsz ezen a magatartásodon...
-Akkor mi lesz? Hívod anyáékat? Csak nyugodtan. Biztos vagyok benne, hogy rettentően fogja őket érdekelni.
-Csak Kardos tanár úrral legyél kicsit tisztelettudóbb. Ennyit kérek. - ezt már olyan halkan mondta, hogy szinte alig hallottam meg. Pár másodperc néma csend állt be közöttünk, amikor még az óra kattogása is fülsüketítően hangosnak tűnt.
-Rendben. - mondtam lehajtott fejjel és elindultam a lépcső felé. Mielőtt felléptem volna azonban visszafordultam. -Sajnálom. - csak bólintott és bekapcsolta a tévét. Mi ütött belém? Sosem beszéltem még így vele. Sose emeltem fel a hangom vele szemben. Nem érdemlem meg őt. Annyi áldozatot tett értem én meg olyan vagyok mint egy hisztis ötéves. Ezt valahogy rendbe kell hoznom. Utálom szomorúnak látni. Főleg ha miattam van. Holnapig kitalálom mit csináljak. Nem mentem fel a közösségire, a többieknek úgyse tudtam volna írni, mert biztos mindenkitől elvették a telefont és a laptopot. Egyszerűen befeküdtem az ágyamba a zenelejátszómmal és hajnalig csak gondolkoztam. Borzasztó a helyzet és nem is tudom mit tehetnék, amivel nem bántok meg senkit.
-Sziasztok! - köszöntek egyszerre.
-Pete Wentz, meggyógyultál? - röhögött Ricsi, Virág azonban nem reagált. A szemébe fésült haja alapján rosszul indult a napja, és eldöntötte, hogy ezen nem fog semmi és senki változtatni.
-Gratulálok a versenyhez! - hallottam meg Reni hozzám intézett szavait.
-Kösz. - nyögtem ki és tovább tologattam a deszkám. Hát ennyit beszéltünk. Láthatóan hidegen hagyta, ugyanis máris röhögött egy videón, amit Dave mutatott neki egy béna deszkásról. Ekkor Ricsi felhúzott a lépcsőről és mondta, hogy menjünk el még gyorsan büfébe. Furának tartottam, hogy nem tud egyedül elmenni, de végül beleegyeztem. Már az aula közepén jártunk, mikor elém fordult.
-Szánalmasan viselkedtél. - közölte minden bevezető nélkül.
-Miről beszélsz? - röhögtem el magam.
-Olyan sértődött arcot vágtál, mint egy kiskutya, aki bepisilt a lakásban és belenyomták az orrát.
-Érdekes hasonlat. - mosolyogtam továbbra is.
-Én csak barátként nem hagyom, hogy hülyét csinálj magadból.
-Értékelem, de erre semmi szükség. - mondtam és elindultam a folyosón a terem felé. A teremben Andris és Robi már őrjöngtek, Gábor és Zsák pedig halkan beszélgettek. Ledőltem a padomra, bedugtam a fülesem és becsöngetésig üvöltött a Ramones a fülembe.
Kémián Gondos (szokásához híven) köszönés nélkül lecsapta a naplót az asztalra, és közölte a hírt, hogy párban kell dolgoznunk és az órai munkára ad jegyet. Mikor Virággal lassan egymásra néztünk, láttam a rémületet a szemében. Vagyis csak az egyikben. Atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk pálcikából. Ebből konkrétan semmit nem értettem és kérdőn néztem Virágra, aki azt hajtogatta, hogy nem akar egyest kapni, és elkezdte összerakosgatni valahogy a pálcikákat. A feladathoz köze nem volt, de amúgy egész jól sikerült neki. Voltak akik egész hamar kész lettek, mi azonban Virággal egyfolytában veszekedtünk, ugyanis szerinte nem ad egyest a tanár, ha egy arcképre hasonlít a pálcák formája. Én mondtam, hogy akkor már inkább autót csináljunk. Ezen addig veszekedtünk míg végül az összes pálcánk a földön végezte. Miközben Virág hisztirohamát hallgattam, láttam, hogy Ricsi már viszi is ki a modellt. Miért nem lehetek Renivel egy csoportban? Miközben Gondos a modellt vizsgálta, hátranéztem Renire, akinek még csak a szeme se rebbent. Semmi jelet nem mutatott, hogy ideges lenne a jegye miatt. Elég magabiztos. A fenébe, miért ilyen magabiztos?
-Lenyűgöző teljesítmény, és természetesen ötös! - mondta Gondos Ricsinek. Tátott szájjal néztük a jelenetet mindannyian. Hallottam, hogy Dave erőltetetten felköhög, mire a legtöbben csak halkan nevettek. Ricsi mostmár hivatalosan is Gondos kiskutyája. A mázlista. Virág közben visszahozta az utolsó hiányzó pálcikát is a tanári asztal alól, de nem sokra mentünk vele. Óra végéig természetesen nem tudtuk összerakni, szóval egyest kaptunk mindketten. De legalább addigra sikerült összeraknom az autót, amit akartam.
Szünetekben az árkádok alatt álló társaságból mindenki csak a versenyről kérdezgetett. Próbáltam úgy tenni, mintha engem is érdekelt volna az egész, de közben körülbelül félpercenként a padon ülőkhöz fordultam lopva. Reni éppen Neményi hegyi beszédét hallgatta elmélyülten. Mi lehet benne olyan érdekes? Mit tud neki mesélni, amitől ennyire csodálja? Szedd már össze magad! Ez nem te vagy! Lesajnálóan megráztam a fejem és hátat fordítottam nekik. Látni se bírom ezt a jelenetet. Utálom, hogy nem érdeklik azok a dolgok, amiről mi szoktunk beszélni.
Suli után átmentünk Ricsihez egy Tony Hawk játékmaratonra, mivel délután szülői értekezlet van, ami után pár napig el leszünk tiltva mindentől. Tehát 7 körül elindultam haza miután Ricsivel sok szerencsét kívántunk egymásnak. A nagymamámat a nappaliban találtam újságot olvasva.
-Na, jöhet! - vágtam le magam az egyik fotelba.
-Cortez, ez nem vicces! - nézett rám csúnyán. Most rendesen pipa rám.
-Eddig is tudtad mit csinálok a suliban. - vontam vállat miközben kinyitottam egy dobozos kólát.
-Én megértem milyen nehéz helyzetben vagy. Nem is tudom hogyan tudnám ilyen jól tartani magam a helyedben. De hogy elalszol órán és miközben ordibálnak veled sem ébredsz fel, mert üvölt a füledben a zene, na az már sok. Ráadásul Kardos tanár úr nagyon ki van rád akadva. Mégis mit fogsz kezdeni magaddal, ha megbuksz? Külföldre se fogsz majd kijutni!
-Ez te is tudod, hogy nem igaz.
-Nem olyan nehéz az az irodalom. Fél órát kéne rászánnod a délutánodból. Ha nem változtatsz ezen a magatartásodon...
-Akkor mi lesz? Hívod anyáékat? Csak nyugodtan. Biztos vagyok benne, hogy rettentően fogja őket érdekelni.
-Csak Kardos tanár úrral legyél kicsit tisztelettudóbb. Ennyit kérek. - ezt már olyan halkan mondta, hogy szinte alig hallottam meg. Pár másodperc néma csend állt be közöttünk, amikor még az óra kattogása is fülsüketítően hangosnak tűnt.
-Rendben. - mondtam lehajtott fejjel és elindultam a lépcső felé. Mielőtt felléptem volna azonban visszafordultam. -Sajnálom. - csak bólintott és bekapcsolta a tévét. Mi ütött belém? Sosem beszéltem még így vele. Sose emeltem fel a hangom vele szemben. Nem érdemlem meg őt. Annyi áldozatot tett értem én meg olyan vagyok mint egy hisztis ötéves. Ezt valahogy rendbe kell hoznom. Utálom szomorúnak látni. Főleg ha miattam van. Holnapig kitalálom mit csináljak. Nem mentem fel a közösségire, a többieknek úgyse tudtam volna írni, mert biztos mindenkitől elvették a telefont és a laptopot. Egyszerűen befeküdtem az ágyamba a zenelejátszómmal és hajnalig csak gondolkoztam. Borzasztó a helyzet és nem is tudom mit tehetnék, amivel nem bántok meg senkit.
2015. július 26., vasárnap
Október 11., szombat
Sziasztok!
Nem sokáig húznám az időt, csak szeretném ha lehetőleg minél több kommentet kapnék tőletek, hogy megbizonyosodjak, hogy érdemes folytatni ezt a blogot. Előre is köszi és további jó olvasást!:)
A verseny napja. Bevallom, eléggé rossz kedvvel keltem fel szombaton hajnali fél nyolckor. Bár nem az idővel volt a legnagyobb bajom. Valamiért a gödöllői versenyen jár az eszem. Bár Renivel befejeztem ezt az őrült játszmát, azért belül kicsit remélem, hogy mégis megjelenik majd valahol a tömeg közepén. Legszívesebben felpofoznám magam. Miután gyorsan fogat mostam, kicsit hosszabban néztem meg magam a tükörben. Csapzott hajam szokásosan olyan "most keltem fel" stílusban áll, kék szemeim alatt sötét karikák húzódnak az esti szuper sorozatmaraton miatt. Az idő kezdett egyre hűvösebb lenni, szóval egy vastag kapucnis pulcsit vettem rá a fehér pólómra. Nyolckor írt Kriszta, hogy a parkban vár. Nem tudom az ilyet miért kell bejelenteni. Mintha miatta mennék ki. A saját versenyemre. Ami egyébként kilenctől lesz, szóval nem siettem el a dolgot. Odaértem háromnegyed körül, amikor már majdnem mindenki ott volt. Krisztát ügyesen kikerültem, és a többi versenyző között már nem féltem, hogy rám fog ugrani.
-Idegesnek tűnsz. Ha attól félsz legyőzlek... teljesen megértem. - mondta Ricsi szánakozva.
-Nem. Csak ez a csaj kikészít. - válaszoltam a deszkámat tologatva a lábammal.
-Krisztáról beszélsz, ugye? - erre a kérdésre felé kaptam a fejem. Ott volt a nyelvemen, hogy megmondom az igazat, de nem voltam képes. Ricsinek is ugyanaz lenne a véleménye. Csak bábunak használ a kis játékához.
-Persze. - mondtam.
-Hát, csak magadnak köszönheted. - tárta szét a karját.
-Túl jól nézek ki. - vigyorogtam rá, mire belebokszolt a karomba, aztán odarohant köszönteni valakit. Hátranéztem az embertömegre. A legtöbben a suliból voltak ismerősek. Néhány embernek intettem is, akik a szünetben ott szoktak velünk ácsorogni. Edináékat is rögtön kiszúrtam, és nagy nehezen rávettem magam, hogy nekik is odaintsek. Talán később megbánom, de mégse vagyok ennyire bunkó.
A verseny úgy zajlott, hogy először szólóban kellett bemutatnunk néhány trükköt. Ezek közül kettőt nekünk kellett kihúzni a zsűriasztalnál, és ha azok nem sikerültek volna, a javításra a saját trükknél volt lehetőség. Én két könnyűt húztam, és még bemutattam legalább öt fajta trükköt, amit régóta gyakoroltam, szóval gyakorlatilag nem is sikerült olyan rosszul. A sulinkból elég jófejek voltak, végig drukkoltak nekem meg Ricsinek is. A szólók után párban mutathattuk meg mit tudunk. Ricsivel a lehető legjobb formánkat hoztuk, minden összejött amit kitaláltunk, szóval ez is elég klasszul sikerült. A verseny végén Kriszta ugrott először a nyakamba. Megköszöntem neki a támogatást és már tovább is mentem Zsoltiékhoz. Dave máris több videót feltett rólunk a youtube-ra. Talán átküldöm majd Reninek.:)
Egész nap kint voltunk, röhögtünk mindenen, pizzát rendeltünk, hangosan hallgattuk a zenéinket. Egyszóval tökéletes nap volt. Nem is gondoltam, hogy ilyen jól fog alakulni. Még Kriszta sem idegesített. Igaz, végig ott csimpaszkodott a karomon, amit a legtöbben rossz szemmel néztek, de egy idő után már nem figyeltünk erre se, csak jól éreztük magunkat. Miért nem lehet minden ilyen egyszerű? Ebből kéne állnia az életnek. Ezekből a boldog pillanatokból kéne rengeteget csinálni. Ahogy Zsolti egyszerre próbál két pizzaszeletet betolni a szájába, na az utánozhatatlan. Mellesleg sikerült neki. De nem részletezném.
8 után köszöntünk el, mikor mindenki elindult a városba vagy hazafelé. Dave és Zsolti Kriszta kis csoportjához csatlakoztak, aki könyörgött, hogy menjek én is velük. Zsolti a háta mögött kacsintgatott, Dave pedig szomorú kiskutya fejet vágott. Nem sikerült meggyőzniük.
-Bocs, nagyon elfáradtam.
-Bedobunk valamit és felélénkülsz. - mondta egyből Kriszta.
-Inkább magamat dobom be az ágyba. Na sziasztok. - köszöntem el és fel is pattantam a deszkámra.
-Tudom, hogy nem vagy fáradt. - hallottam magam mögött azt a hangot. Vettem egy mély levegőt mielőtt megfordultam Szőke haját már csak az utcai lámpa fénye világította meg. Így egész ijesztőnek látszott a sminkje miatt az arca. Az egyik zombis film jutott róla eszembe amit nemrég néztem. A francba, mondott valamit közben?
-Mi a baj? - kérdezte.
-Tényleg csak fáradt vagyok. - hazudtam.
-Bevallom, tényleg nem vagy túl jó kondiban, de ettől csak nem fáradtál el.
-Mi az, hogy nem vagyok jó kondiban? - feszítettem be a bicepszemet.
-Pont ez. - mutatott rá mosolyogva.
-Nézd, erről inkább nem beszélnék. Csak haza akarok menni.
-Elkísérlek, hogy még véletlen se vágj eret útközben. - visszafojtottam egy mosolyt. Vannak a lánynak jó pillanatai is, ez biztos.
-Akkor átadom a pengét, mert pont erre készültem. - sóhajtottam fel. Elnevette magát. Ezután egész jót elhülyéskedtünk hazáig. Ha legjobb lány barátra lenne szükségem, biztosan őt választanám. De sajnos ő többet lát ebben. Ezt onnan is tudom, hogy mikor odaértünk hozzánk, amolyan "csókolj meg" nézéssel ajándékozott meg. Mivel elkísért hazáig, ami amúgy az én dolgom lett volna, adtam neki két puszit mielőtt bementem a házba. Pechemre a nagymamám a nappaliban volt, szóval látta a jelenetet. Felvont szemöldökkel nézett rám a magyarázatomra várva.
-Rajongó? - vontam meg a vállam, mire láttam ahogy visszafojt egy mosolyt.
-Cortez, ne csináld ezt! Ha problémád van Renivel, akkor beszéld meg vele, de ez nem megoldás! - mutatott a bejárat felé.
-Nem Reni miatt van. Kedvelem a lányt. - mégis mit csinálok?
-Nekem csak az a fontos, hogy boldog legyél. - nem válaszoltam, csak nyomtam egy puszit a homlokára és felmentem a szobámba. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, hirtelen nem is tudtam mihez kezdjek. Fura egy nap volt. Át kell gondolnom a dolgokat. Gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamba a laptopommal és egy kólával. Megnéztem a Dave által feltöltött a videókat, és kívülről is legalább olyan jók voltunk Ricsivel, mint ahogy ott éreztem. Fantasztikus érzés ha az ember szeretetből csinálja a hobbit, amit űz. Aztán láttam, hogy Kriszta mindegyik videóhoz kommentelt valamit, Ilyen gyorsan hazaért vagy ezt még a mobiljáról írta? Fura egy lány. Gyorsan ki is kapcsoltam a gépet, és belefogtam egy újabb sorozatba. Azt hiszem új kedvencem van.
Október 10., péntek
A verseny előtti nap. A suli folyosóján sétálva sok ismeretlen ember kívánt sok sikert holnapra, néhányan meg is álltak volna beszélgetni, de kedvesen leintettem őket. Nem igazán voltam a hangulatban. Egyébként is úgy kezelik mintha holnap olimpiára mennék. Ez csak egy szimpla gördeszkás verseny, tét nélkül. Bár hogy őszinte legyek, kicsit izgulok most, hogy Reni biztosra mondta, hogy ott lesz. Így számomra van tétje. Nem szabad leégnem.
Az órák szerencsére gyorsan elszálltak, Haller panaszkodott, hogy a tanárok ki vannak akadva rajtunk. Máday például nem nézi jó szemmel a gördeszkázást. A többi tanárnak a folyamatos tv nézéssel és a zenehallgatással van baja. Utolsó órán hiányzott az infótanár, szóval tesivel végeztünk. Mi szokásosan focizhattunk, a lányokat meg addig megkínozták. Persze az utolsó tíz percben már a lelátón ülve röhögtünk a bénázásukon. Edina szokásosan próbálta bedobni magát a többi a-s lánnyal együtt, de mivel ezúttal Reni volt a pára, aki minden egyes húzására csak a szemét forgatta, eléggé besültek a próbálkozásai.
-Akkor szombaton! - intettek felénk az a-s lányok kicsöngetés után. Ricsivel összeröhögtünk miután elfordultak. Ezt nem gondolhatják komolyan.
Órák után nagy meglepetésemre Kriszta és a barátai ott álltak a suli előtti lépcsőnél. Épp hatalmasat röhögtek valamin, amit Zsolti mondott nekik, majd mikor megláttak integetni kezdtek és hívtak oda magukhoz. Ricsivel értetlenül néztünk vissza, de végül odamentünk hozzájuk. Kriszta egy nagy öleléssel köszöntött, a többiekkel kezet fogtam.
-Épp a parkba indultunk és gondoltuk úgyis gyakorolni akartok, szóval eljöttünk elétek. - magyarázta Kriszta fülig érő szájjal. Szőke haja enyhén hullámosan omlott a vállára, kék szemét pedig csaknem eltakarta a sok smink. Az alapozóról ne is beszéljünk. Általában bejön az ilyen punk rock stílus, de nála valahogy ez nem ugyanaz. Túlságosan erőlteti a dolgot. De ezt egy igaz barátja megmondhatná már neki.
-Mi csak estefele megyünk ki. - vontam vállat.
-Ne csináld, Cortez! Gyertek most! - nyöszörgött Kriszta.
-Bocs, délután még új függőket és csapágyat kell venni. - húzta a száját Ricsi.
-Sokáig nyitva van a pláza. - szólt közbe egy ismeretlen.
-A kórház is. - "mosolygott" rá Ricsi, jelezve, hogy fogja be.
-Tényleg bocs. Este megyünk. - mondtam Krisztának, és közben már el is indultam Ricsivel a kis utca felé.
-Akkor este a parkban! - hallottam a hátam mögül az egyre jobban idegesítő női hangot. A szememet forgattam és felugrottam a deszkámra, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyjuk őket.
Természetesen nem kellett már semmilyen alkatrész a holnapi versenyhez, szóval segítettem bevásárolni otthonra, megfőztem a vacsorát, hogy a nagymamámnak ennyit se kelljen csinálnia, majd lenyírtam kint a füvet. Ja, és adtam a szomszéd macskájának enni, aki egyébként szerintem csak nálunk kap kaját. Nem tudom hogy nem veszik észre a gazdái, hogy nem szokott otthon enni a macska mégis elég kövér. Ezek után bedőltem az ágyamba és bekapcsoltam a gépen. Éppen egy videón sajátítottam el egy újfajta trükköt, mikor bevillant egy msn ablak, amit kivételesen nem tettem tálcára egyből.
Reni: Szia.
Én: Szia.
Reni: Bocs, holnap mégsem tudok elmenni a versenyre, Kingának sokkal előbb megígértük, és bunkóság lett volna visszamondani. Tényleg nagyon sajnálom, és sok sikert nektek, meg ilyesmi.
Meg ilyesmi? Ez most komoly? Akkor minek ígérte meg? Milyen idióta játékot játszik velem? Miért gondolja, hogy bármit megtehet? Túl sok a kérdés, amire valószínűleg ő maga se tudja a választ. Akárhogy is, én ezt befejeztem. Nem leszek főszereplő a kis játékában. Erre sajnos mást kell keresnie. Még hogy nem tud eljönni? Pff. Talán jobban is teszi.
Én: Oké.
Csak ennyi volt a válaszom, és már le is csuktam a laptopom tetejét. Nem lesznek álmatlan éjszakáim emiatt. Csak meg ne tudjam, hogy közben Neményivel van. Még a végén megtalálom beverni a képét. Ezután semmi kedvem nem volt az este nagy részében Kriszta ömlengését hallgatni, azonban ő legalább biztos elfeledteti ezt velem. Talán még jól is jöhet. Megfogadtam, hogy soha nem fogok egy lányt se kihasználni, de azt hiszem egy esetben tehetek kivételt. Hiszen mit veszíthetek ha nincs semmim?
Az órák szerencsére gyorsan elszálltak, Haller panaszkodott, hogy a tanárok ki vannak akadva rajtunk. Máday például nem nézi jó szemmel a gördeszkázást. A többi tanárnak a folyamatos tv nézéssel és a zenehallgatással van baja. Utolsó órán hiányzott az infótanár, szóval tesivel végeztünk. Mi szokásosan focizhattunk, a lányokat meg addig megkínozták. Persze az utolsó tíz percben már a lelátón ülve röhögtünk a bénázásukon. Edina szokásosan próbálta bedobni magát a többi a-s lánnyal együtt, de mivel ezúttal Reni volt a pára, aki minden egyes húzására csak a szemét forgatta, eléggé besültek a próbálkozásai.
-Akkor szombaton! - intettek felénk az a-s lányok kicsöngetés után. Ricsivel összeröhögtünk miután elfordultak. Ezt nem gondolhatják komolyan.
Órák után nagy meglepetésemre Kriszta és a barátai ott álltak a suli előtti lépcsőnél. Épp hatalmasat röhögtek valamin, amit Zsolti mondott nekik, majd mikor megláttak integetni kezdtek és hívtak oda magukhoz. Ricsivel értetlenül néztünk vissza, de végül odamentünk hozzájuk. Kriszta egy nagy öleléssel köszöntött, a többiekkel kezet fogtam.
-Épp a parkba indultunk és gondoltuk úgyis gyakorolni akartok, szóval eljöttünk elétek. - magyarázta Kriszta fülig érő szájjal. Szőke haja enyhén hullámosan omlott a vállára, kék szemét pedig csaknem eltakarta a sok smink. Az alapozóról ne is beszéljünk. Általában bejön az ilyen punk rock stílus, de nála valahogy ez nem ugyanaz. Túlságosan erőlteti a dolgot. De ezt egy igaz barátja megmondhatná már neki.
-Mi csak estefele megyünk ki. - vontam vállat.
-Ne csináld, Cortez! Gyertek most! - nyöszörgött Kriszta.
-Bocs, délután még új függőket és csapágyat kell venni. - húzta a száját Ricsi.
-Sokáig nyitva van a pláza. - szólt közbe egy ismeretlen.
-A kórház is. - "mosolygott" rá Ricsi, jelezve, hogy fogja be.
-Tényleg bocs. Este megyünk. - mondtam Krisztának, és közben már el is indultam Ricsivel a kis utca felé.
-Akkor este a parkban! - hallottam a hátam mögül az egyre jobban idegesítő női hangot. A szememet forgattam és felugrottam a deszkámra, hogy minél hamarabb magunk mögött hagyjuk őket.
Természetesen nem kellett már semmilyen alkatrész a holnapi versenyhez, szóval segítettem bevásárolni otthonra, megfőztem a vacsorát, hogy a nagymamámnak ennyit se kelljen csinálnia, majd lenyírtam kint a füvet. Ja, és adtam a szomszéd macskájának enni, aki egyébként szerintem csak nálunk kap kaját. Nem tudom hogy nem veszik észre a gazdái, hogy nem szokott otthon enni a macska mégis elég kövér. Ezek után bedőltem az ágyamba és bekapcsoltam a gépen. Éppen egy videón sajátítottam el egy újfajta trükköt, mikor bevillant egy msn ablak, amit kivételesen nem tettem tálcára egyből.
Reni: Szia.
Én: Szia.
Reni: Bocs, holnap mégsem tudok elmenni a versenyre, Kingának sokkal előbb megígértük, és bunkóság lett volna visszamondani. Tényleg nagyon sajnálom, és sok sikert nektek, meg ilyesmi.
Meg ilyesmi? Ez most komoly? Akkor minek ígérte meg? Milyen idióta játékot játszik velem? Miért gondolja, hogy bármit megtehet? Túl sok a kérdés, amire valószínűleg ő maga se tudja a választ. Akárhogy is, én ezt befejeztem. Nem leszek főszereplő a kis játékában. Erre sajnos mást kell keresnie. Még hogy nem tud eljönni? Pff. Talán jobban is teszi.
Én: Oké.
Csak ennyi volt a válaszom, és már le is csuktam a laptopom tetejét. Nem lesznek álmatlan éjszakáim emiatt. Csak meg ne tudjam, hogy közben Neményivel van. Még a végén megtalálom beverni a képét. Ezután semmi kedvem nem volt az este nagy részében Kriszta ömlengését hallgatni, azonban ő legalább biztos elfeledteti ezt velem. Talán még jól is jöhet. Megfogadtam, hogy soha nem fogok egy lányt se kihasználni, de azt hiszem egy esetben tehetek kivételt. Hiszen mit veszíthetek ha nincs semmim?
2015. július 23., csütörtök
Október 9., csütörtök
Eléggé fáradtan keltem, ugyanis hajnali kettőig azzal a bizonyos Krisztával beszélgettem. Tök klassz csaj lenne, ha nem kéne élőben találkoznom vele, és nem látnám, ahogy csavargatja a haját, meg fogdos miközben idegesítő hangon vihog. Mint Edina. Na azért ne essünk túlzásba. Edinával a közösségin se jó beszélni.
Ma már rendesen ment a tanítás, ugyanis Gáboron és Virágon kívül mindenki visszatért közénk. Zsolti is befejezte végre a szimulálást, szóval folytathatta előttünk az undorító kolbász-túrórudi párosának megevését. Egyébként ilyet először csak fogadásból evett, de állítása szerint egész fincsi volt, szóval azóta rászokott.
Rajzon egy álmunk lerajzolása volt a feladat. Nem is vacakoltam, egyből tudtam mit fogok csinálni. Egy szűk sikátor fölött felhőkarcolók tornyosultak, amik befelé dőltek, így az utca még szűkebbnek tűnt, az ablakok pedig olyanok voltak mintha milliónyi szempár nézne rám. Ez egy visszatérő álmom, hogy itt állok ennek a kis utcának az elején. Teljesen egyedül, az éjszaka közepén. Azt hiszem nagyjából 6 éves koromban kezdődhetett, amikor Greg barátom mesélt egy horrorsztorit egy ilyen sikátorról. Vladárnak annyira tetszett, hogy el is kérte óra végén, hogy megtartsa emlékbe. Mit ne mondjak, nagyon szívesen odaadtam neki. Miután kiértékelték az enyémet, kényelmesen elhelyezkedtem és vártam a szokásos műsort. Reni vs Vladár párharcot. Üresen adta be a lapot. Mikor Vladár megkérdezte mi ez, azt felelte, hogy nem emlékszik az álmaira. Visszafojtottam egy kitörni készülő röhögést, és figyeltem Vladár arcszíne hogyan változik át vörösre az idegességtől. Egy rajztanárt se láttam még ennyire kiborulva. Bár Reni engem is ki tud borítani. Vladárral még akár barátok is lehetnénk.
Duplamatek után az osztályfőnök jött be a terembe Renihez, hogy megbeszéljék ezt a rajzórai incidenst. Nem akartam hallgatózni, szóval inkább elmentem addig a büfébe egy melegszendvicsért meg valami sütiért. Annyit csíptem el a szünet végén, hogy az ofő megpróbálja megbeszélni Vladárral, hogy Reni készíthessen egy új rajzot, és annak az osztályzata kerüljön bele a naplóba. Micsoda kiváltság. Bezzeg én Kardosnál nem kapok ilyen lehetőséget. Az egy dolog, hogy minden órán engem feleltet, de azt csak azért, hogy biztosan meg tudjon majd buktatni év végén.
Délután átugrottam Ricsihez kicsit videójátékozni. Elmeséltem neki, hogy Krisztával elég sokat beszélek, és igazából kedvelem, mire teljesen kiakadt. Persze elmagyaráztam neki, hogy csak a neten, de még akkor is ordibált velem. Állítása szerint az ilyen csajok miatt kerül a legtöbb pasi az elvonóra vagy börtönbe. Van benne valami. Bár szerintem ez az összes csajra igaz.
Mikor hazaértem, csak annyi időm volt, hogy segítettem a nagymamámnak behordani amit vásárolt, felkaptam egy ronggyá gyűrt füzetet, és indultam is a korrepetálásra. Reni kicsit megviselten, de ragyogó mosollyal nyitott ajtót.
-Szia. - köszönt, és észrevette közben a füzetet a kezemben.
-Hoztam füzetet. - emeltem fel büszkén.
-Haladunk. - nevetett. Kérte, hogy amíg angol házit csinál olvassam el a Tartuffe című rövidített művet.
-Szeretni fogod. Rövidített. - nyújtotta át.
-Igazad van, biztos odaleszek érte. - mondtam gúnyosan, és az asztalra könyökölve a homlokomat a tenyerembe temettem. Közben a szombati verseny felé kalandoztak el a gondolataim. Elképzeltem ahogy Kriszta ott fütyül nekem a pálya mellett, és viháncolva tapsikol minden egyes bemutatott trükkömnél. Utána elképzeltem Renit valahol a rajongótömeg közepén ácsorogva. Közömbös arccal tanulmányozza minden egyes mozdulatomat, és csak akkor húzódik egy apró félmosolyra a szája, mikor a tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódik. Milyen jó pillanat is. És most itt ül mellettem, ugyanolyan közömbös arccal rágja a ceruzája végét és próbálja lefordítani a mondatot. Apropó angol..
-Nincs is holnap angolunk. - jelentettem be minden előzmény nélkül.
-Tudom, jövő héten lesz. - válaszolta fel sem nézve a könyvből. Ez fura.
-Miért csinálsz csütörtökön jövő hétre házit? - kérdeztem.
-Mert nagyon nem megy az angol, és gyakorolnom kell. - nyögte ki vonakodva. Majdnem kicsúszott a számon, hogy ha már úgyis össze vagyunk zárva ilyenkor, legalább tudnám angolból korrepetálni. De miért akarna pont engem? Eléggé bizarr lenne.
-Érdekes. - végül csak ennyit mondtam, és ismét a nyitott könyvre meredtem. Nagyjából átolvastam a művet, bár majdnem leragadt a szemem, és végül egy óra elteltével össze is csuktam.
-És most? - kérdeztem két ásítás között.
-Jaj, bocs akkor elpakolok és kezdhetjük elemezni. - csukta össze a füzetét.
-Nyugodtan csináld meg a decemberi házid, van időm. - Cortez vs Reni: 1-0.
-Haha. - csak a szemét forgatta a gúnyolódásomra. Még csak meg se sértődik? Lehetetlen, hogy valaki ilyen semlegességet érezzen egy embertársa iránt.
-Megnézhetem? - nyújtottam a kezemet a füzetéért. Értetlenül nézett, de végül odaadta. Életemben nem láttam még ennyi helyesírási és nyelvtani hibát. Nem akartam már az összesbe belekötni, de az utolsó mondatnál majdnem sírógörcsöt kaptam. Meg is mondtam neki, hogy ilyen nyelvtan biztosan nem létezik, mire megpróbálta kikapni a kezemből a füzetet és visszatérni az irodalomra. De makacskodva tovább olvastam és még néhány mondatába belekötöttem. Ezt addig csináltuk, amíg mindketten már csak röhögtünk rajta. Nincs mit tenni, borzalmas angolból. Végre valami amit nem csinál jól. Persze a rajzon kívül.
8 körül végeztünk, és már indulni is készültem, de Reni apukája elkezdett kérdésekkel bombázni. Végül a gördeszkázásnál kötöttünk ki.
-Jól megy köszönöm, szombaton versenyem lesz. Tényleg. - fordultam ezúttal Reni felé. -Virággal eljöhetnétek.
-Komolyan? - kérdezte meglepődve.
-Persze, egy csomóan jönnek a suliból. - vontam meg a vállam. Azt hiszem Cortez vs Reni: 2-0. Ez szép húzás volt tőlem.
-Persze, megyünk. - mondta végül egy kis hezitálás után. Láttam rajta, hogy zavarta amit mondtam. És ettől rettentő boldog lettem. Végre valami érzelmet láttam az arcán. Igaz, hogy a csalódást, de jobb mint a közömbösség.
Ma már rendesen ment a tanítás, ugyanis Gáboron és Virágon kívül mindenki visszatért közénk. Zsolti is befejezte végre a szimulálást, szóval folytathatta előttünk az undorító kolbász-túrórudi párosának megevését. Egyébként ilyet először csak fogadásból evett, de állítása szerint egész fincsi volt, szóval azóta rászokott.
Rajzon egy álmunk lerajzolása volt a feladat. Nem is vacakoltam, egyből tudtam mit fogok csinálni. Egy szűk sikátor fölött felhőkarcolók tornyosultak, amik befelé dőltek, így az utca még szűkebbnek tűnt, az ablakok pedig olyanok voltak mintha milliónyi szempár nézne rám. Ez egy visszatérő álmom, hogy itt állok ennek a kis utcának az elején. Teljesen egyedül, az éjszaka közepén. Azt hiszem nagyjából 6 éves koromban kezdődhetett, amikor Greg barátom mesélt egy horrorsztorit egy ilyen sikátorról. Vladárnak annyira tetszett, hogy el is kérte óra végén, hogy megtartsa emlékbe. Mit ne mondjak, nagyon szívesen odaadtam neki. Miután kiértékelték az enyémet, kényelmesen elhelyezkedtem és vártam a szokásos műsort. Reni vs Vladár párharcot. Üresen adta be a lapot. Mikor Vladár megkérdezte mi ez, azt felelte, hogy nem emlékszik az álmaira. Visszafojtottam egy kitörni készülő röhögést, és figyeltem Vladár arcszíne hogyan változik át vörösre az idegességtől. Egy rajztanárt se láttam még ennyire kiborulva. Bár Reni engem is ki tud borítani. Vladárral még akár barátok is lehetnénk.
Duplamatek után az osztályfőnök jött be a terembe Renihez, hogy megbeszéljék ezt a rajzórai incidenst. Nem akartam hallgatózni, szóval inkább elmentem addig a büfébe egy melegszendvicsért meg valami sütiért. Annyit csíptem el a szünet végén, hogy az ofő megpróbálja megbeszélni Vladárral, hogy Reni készíthessen egy új rajzot, és annak az osztályzata kerüljön bele a naplóba. Micsoda kiváltság. Bezzeg én Kardosnál nem kapok ilyen lehetőséget. Az egy dolog, hogy minden órán engem feleltet, de azt csak azért, hogy biztosan meg tudjon majd buktatni év végén.
Délután átugrottam Ricsihez kicsit videójátékozni. Elmeséltem neki, hogy Krisztával elég sokat beszélek, és igazából kedvelem, mire teljesen kiakadt. Persze elmagyaráztam neki, hogy csak a neten, de még akkor is ordibált velem. Állítása szerint az ilyen csajok miatt kerül a legtöbb pasi az elvonóra vagy börtönbe. Van benne valami. Bár szerintem ez az összes csajra igaz.
Mikor hazaértem, csak annyi időm volt, hogy segítettem a nagymamámnak behordani amit vásárolt, felkaptam egy ronggyá gyűrt füzetet, és indultam is a korrepetálásra. Reni kicsit megviselten, de ragyogó mosollyal nyitott ajtót.
-Szia. - köszönt, és észrevette közben a füzetet a kezemben.
-Hoztam füzetet. - emeltem fel büszkén.
-Haladunk. - nevetett. Kérte, hogy amíg angol házit csinál olvassam el a Tartuffe című rövidített művet.
-Szeretni fogod. Rövidített. - nyújtotta át.
-Igazad van, biztos odaleszek érte. - mondtam gúnyosan, és az asztalra könyökölve a homlokomat a tenyerembe temettem. Közben a szombati verseny felé kalandoztak el a gondolataim. Elképzeltem ahogy Kriszta ott fütyül nekem a pálya mellett, és viháncolva tapsikol minden egyes bemutatott trükkömnél. Utána elképzeltem Renit valahol a rajongótömeg közepén ácsorogva. Közömbös arccal tanulmányozza minden egyes mozdulatomat, és csak akkor húzódik egy apró félmosolyra a szája, mikor a tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódik. Milyen jó pillanat is. És most itt ül mellettem, ugyanolyan közömbös arccal rágja a ceruzája végét és próbálja lefordítani a mondatot. Apropó angol..
-Nincs is holnap angolunk. - jelentettem be minden előzmény nélkül.
-Tudom, jövő héten lesz. - válaszolta fel sem nézve a könyvből. Ez fura.
-Miért csinálsz csütörtökön jövő hétre házit? - kérdeztem.
-Mert nagyon nem megy az angol, és gyakorolnom kell. - nyögte ki vonakodva. Majdnem kicsúszott a számon, hogy ha már úgyis össze vagyunk zárva ilyenkor, legalább tudnám angolból korrepetálni. De miért akarna pont engem? Eléggé bizarr lenne.
-Érdekes. - végül csak ennyit mondtam, és ismét a nyitott könyvre meredtem. Nagyjából átolvastam a művet, bár majdnem leragadt a szemem, és végül egy óra elteltével össze is csuktam.
-És most? - kérdeztem két ásítás között.
-Jaj, bocs akkor elpakolok és kezdhetjük elemezni. - csukta össze a füzetét.
-Nyugodtan csináld meg a decemberi házid, van időm. - Cortez vs Reni: 1-0.
-Haha. - csak a szemét forgatta a gúnyolódásomra. Még csak meg se sértődik? Lehetetlen, hogy valaki ilyen semlegességet érezzen egy embertársa iránt.
-Megnézhetem? - nyújtottam a kezemet a füzetéért. Értetlenül nézett, de végül odaadta. Életemben nem láttam még ennyi helyesírási és nyelvtani hibát. Nem akartam már az összesbe belekötni, de az utolsó mondatnál majdnem sírógörcsöt kaptam. Meg is mondtam neki, hogy ilyen nyelvtan biztosan nem létezik, mire megpróbálta kikapni a kezemből a füzetet és visszatérni az irodalomra. De makacskodva tovább olvastam és még néhány mondatába belekötöttem. Ezt addig csináltuk, amíg mindketten már csak röhögtünk rajta. Nincs mit tenni, borzalmas angolból. Végre valami amit nem csinál jól. Persze a rajzon kívül.
8 körül végeztünk, és már indulni is készültem, de Reni apukája elkezdett kérdésekkel bombázni. Végül a gördeszkázásnál kötöttünk ki.
-Jól megy köszönöm, szombaton versenyem lesz. Tényleg. - fordultam ezúttal Reni felé. -Virággal eljöhetnétek.
-Komolyan? - kérdezte meglepődve.
-Persze, egy csomóan jönnek a suliból. - vontam meg a vállam. Azt hiszem Cortez vs Reni: 2-0. Ez szép húzás volt tőlem.
-Persze, megyünk. - mondta végül egy kis hezitálás után. Láttam rajta, hogy zavarta amit mondtam. És ettől rettentő boldog lettem. Végre valami érzelmet láttam az arcán. Igaz, hogy a csalódást, de jobb mint a közömbösség.
Október 8., szerda
Mivel a francia házimat végül csak nem sikerült megírni, reggel a suli előtt Ricsivel és Dave-vel elkövettük a világ legnagyobb hibáját. Elkértük Kingától a házit. Belekezdett szokásos monológjába, miszerint semmire nem fogjuk vinni az életben, kérdezzük meg csak a portást és a takarítót, hogy mit gondolnak erről, és még más fura dolgokat említett, amiknek a felét se értettük, hogy mit jelent, csak némán bólogattunk. Mikor körülbelül 10 perce hallgattuk, megérkezett Reni. Dave egyből oda is rohant hozzá, hogy mentsen ki minket ebből a helyzetből.
-Mondd, te egyáltalán nem akarsz tanulni? - hitetlenkedett tovább Kinga.
-Kinga, igazad van mindenben. Tényleg.
-Na, látod! - csapta össze a kezeit Kinga egy győztes mosoly kíséretében. Dave ekkor Renihez fordult.
-Megvan a francia házid?
-Persze. - mondta, és már ki is rángatta a füzetét a hátizsákjából. Kinga gyilkos tekintettel nézett mindnyájunkra, és ismét belekezdett, hogy neki a versenyzésen kívül is van ideje tanulni, miközben mi otthon tespedünk egész délután és a béna közösségin éljük az életünket.
-Nem csak neked van versenyed a hétvégén, oké? - nézett fel Ricsi egy pillanatra a füzetéből.
-Milyen verseny? Kinek lesz versenye? - nézett körbe Reni kérdőn.
-Semmi, csak deszkás dolog. - vontam meg a vállam. Igen, valamelyik nap a parkban leszólított minket pár srác, hogy versenyt rendeznének szombaton és lenne-e kedvünk feliratkozni. Nekem annyira nem volt, de Ricsi mindkettőnk nevét felírta a papírra. Végülis nem árt az egómnak egy kis nyereség.
-Ki versenyez?
-Mindketten. - vigyorgott rám Ricsi, mire a fejemet rázva nevettem el magam.
-Hű. - azt hiszem büszkén nézett ránk. -Az klassz. Sok sikert. - mosolygott.
-Ja, de addig még találkozunk. - röhögte el magát Ricsi. Ott a pont. Ezen én is elmosolyodtam.
-Igen, persze. - legyintett vérvörös fejjel, majd elindult a lépcső felé, de közben kétszer is megbotlott. Jól beégett.:)
Kémián Virág nélkül megint kicsit félve mentem be, de szerencsére Gondos csak megkérdezte, hogy én eddig is ide jártam-e, és ezzel letudtuk a beszélgetést.
Egyébként elég laza nap volt. Ma se tanultunk sokat a hiányzók miatt, így ma órák alatt leginkább csak zenét hallgattam vagy aludtam. Vagy a kettőt egyszerre. Mondjuk ez Gazdag tanárnőnek annyira nem tetszett és elkezdett kiabálni velem. Legalábbis ezt mondták a többiek. Nekem attól továbbra is szólt a zene a fülemben.
Mivel hétvégén verseny lesz, sajnos félre kellett tennem ezen a héten a tanulnivalókat. Nem mintha eddig elő lettek volna véve vagy ilyesmi, de fent kell tartani a látszatot. Egész délután lekötött Tony Hawk és Ricsi szitkozódása, aki ugyanezt játszotta otthon, és közben persze webkamerán megbeszéltünk mindent. Aztán este élőben is elkezdtük a felkészülést a nagy versenyre. Többen voltak most kint a parkban, mivel Dave közhírré tette minden közösségi oldalon, hogy versenyünk lesz. Konkrétan a fél suli kint volt este. És még néhány ismeretlen banda.
Mikor már indultam volna haza, Dave odavezetett egy ismeretlenekből álló csoporthoz és részletesen bemutatott. Fura, hogy elmesélte a fél életemet, miközben én konkrétan semmit nem tudtam azokról az emberekről.
-Szia, Kriszta vagyok. - nyújtott kezet egy nálam kicsit idősebb, hosszú szőke hajú, kék szemű lány. Egész szemrevaló volt.
-Mint már tudod, Cortez. - ráztam meg a kezét. -De most lépek. Itt leszel szombaton?
-Ha akarod. - vonta meg a vállát mosolyogva. Visszamosolyogtam, aztán Ricsivel együtt elindultam hazafelé.
-Haver, ez tök gáz volt. - röhögte el magát.
-Mi? - kérdeztem ártatlanul.
-Úgy tettél mintha érdekelne a csaj.
-És mi van ha tényleg érdekel? - tártam szét a karom.
-Csak ne csinálj hülyeséget. - legyintett lemondóan. Egyébként tényleg nem tetszett. Az a tipikus "csavargatom a hajam, mindenen nevetek amit mondasz" típus. Az ilyet messziről próbálom elkerülni. Magam se tudom miért kérdeztem tőle, hogy ott lesz-e. Talán féltékennyé akarok tenni valakit. Talán el akarom játszani, hogy én is közömbös vagyok iránta. Talán éppen totál hülyét csinálok magamból.
-Mondd, te egyáltalán nem akarsz tanulni? - hitetlenkedett tovább Kinga.
-Kinga, igazad van mindenben. Tényleg.
-Na, látod! - csapta össze a kezeit Kinga egy győztes mosoly kíséretében. Dave ekkor Renihez fordult.
-Megvan a francia házid?
-Persze. - mondta, és már ki is rángatta a füzetét a hátizsákjából. Kinga gyilkos tekintettel nézett mindnyájunkra, és ismét belekezdett, hogy neki a versenyzésen kívül is van ideje tanulni, miközben mi otthon tespedünk egész délután és a béna közösségin éljük az életünket.
-Nem csak neked van versenyed a hétvégén, oké? - nézett fel Ricsi egy pillanatra a füzetéből.
-Milyen verseny? Kinek lesz versenye? - nézett körbe Reni kérdőn.
-Semmi, csak deszkás dolog. - vontam meg a vállam. Igen, valamelyik nap a parkban leszólított minket pár srác, hogy versenyt rendeznének szombaton és lenne-e kedvünk feliratkozni. Nekem annyira nem volt, de Ricsi mindkettőnk nevét felírta a papírra. Végülis nem árt az egómnak egy kis nyereség.
-Ki versenyez?
-Mindketten. - vigyorgott rám Ricsi, mire a fejemet rázva nevettem el magam.
-Hű. - azt hiszem büszkén nézett ránk. -Az klassz. Sok sikert. - mosolygott.
-Ja, de addig még találkozunk. - röhögte el magát Ricsi. Ott a pont. Ezen én is elmosolyodtam.
-Igen, persze. - legyintett vérvörös fejjel, majd elindult a lépcső felé, de közben kétszer is megbotlott. Jól beégett.:)
Kémián Virág nélkül megint kicsit félve mentem be, de szerencsére Gondos csak megkérdezte, hogy én eddig is ide jártam-e, és ezzel letudtuk a beszélgetést.
Egyébként elég laza nap volt. Ma se tanultunk sokat a hiányzók miatt, így ma órák alatt leginkább csak zenét hallgattam vagy aludtam. Vagy a kettőt egyszerre. Mondjuk ez Gazdag tanárnőnek annyira nem tetszett és elkezdett kiabálni velem. Legalábbis ezt mondták a többiek. Nekem attól továbbra is szólt a zene a fülemben.
Mivel hétvégén verseny lesz, sajnos félre kellett tennem ezen a héten a tanulnivalókat. Nem mintha eddig elő lettek volna véve vagy ilyesmi, de fent kell tartani a látszatot. Egész délután lekötött Tony Hawk és Ricsi szitkozódása, aki ugyanezt játszotta otthon, és közben persze webkamerán megbeszéltünk mindent. Aztán este élőben is elkezdtük a felkészülést a nagy versenyre. Többen voltak most kint a parkban, mivel Dave közhírré tette minden közösségi oldalon, hogy versenyünk lesz. Konkrétan a fél suli kint volt este. És még néhány ismeretlen banda.
Mikor már indultam volna haza, Dave odavezetett egy ismeretlenekből álló csoporthoz és részletesen bemutatott. Fura, hogy elmesélte a fél életemet, miközben én konkrétan semmit nem tudtam azokról az emberekről.
-Szia, Kriszta vagyok. - nyújtott kezet egy nálam kicsit idősebb, hosszú szőke hajú, kék szemű lány. Egész szemrevaló volt.
-Mint már tudod, Cortez. - ráztam meg a kezét. -De most lépek. Itt leszel szombaton?
-Ha akarod. - vonta meg a vállát mosolyogva. Visszamosolyogtam, aztán Ricsivel együtt elindultam hazafelé.
-Haver, ez tök gáz volt. - röhögte el magát.
-Mi? - kérdeztem ártatlanul.
-Úgy tettél mintha érdekelne a csaj.
-És mi van ha tényleg érdekel? - tártam szét a karom.
-Csak ne csinálj hülyeséget. - legyintett lemondóan. Egyébként tényleg nem tetszett. Az a tipikus "csavargatom a hajam, mindenen nevetek amit mondasz" típus. Az ilyet messziről próbálom elkerülni. Magam se tudom miért kérdeztem tőle, hogy ott lesz-e. Talán féltékennyé akarok tenni valakit. Talán el akarom játszani, hogy én is közömbös vagyok iránta. Talán éppen totál hülyét csinálok magamból.
2015. július 22., szerda
Október 7., kedd
Mára újabb két ember betegedett le, Ricsi és Neményi. Bár az utóbbi annyira nem hiányzott, csak annyival nagyobb az esély a felelésre. Első óra előtt Dave laptopján kameráztunk Zsoltival, aki még mindig "szörnyen" beteg volt. Az osztály többi része is odaállt a kamera elé jobbulást kívánni, mire Zsolti állítása szerint jobban meghatódott mint mikor megnézte a Titanicot. Hát azon a filmen én is csak sírni tudtam.
A sok hiányzó miatt a mai nap elég laza volt. Föcin filmet néztünk, francián pedig a tanár engedte, hogy csendben elfoglaljuk magunkat. Zsolti nélkül ez sajnos majdnem meg is valósult. Lehet én is kiveszek pár nap szabadságot.
-Kicsit fáj a fejem. - súgtam oda Dave-nek. Kinga felkapta a fejét és egyből kiselőadást tartott a tanulás fontosságáról és a lógás hátrányairól. Dave barátommal óra végéig szívtuk a vérét. Még Reni is bekapcsolódott néha-néha. Jó volt látni, hogy végre poénkodott velünk együtt és nem Neményivel beszélgetett a világ nagy dolgairól. Elvégre mindenkinek kell egy kis lazaság.
Suli után megvártam, hogy Dave apja odaérjen, addig pedig hallgattam, hogy már nagyon sokat haladt előre az igen fontos világmegváltó ügyében, szóval hamarosan visszaereszkedik a mi hétköznapi szintünkre.
-Este várlak msn-en. - köszönt el mikor beszállt a kocsiba. Ebben a pillanatban jött el mellettem Reni, és már azt hittem, hogy vissza se néz mikor hirtelen megtorpant és rám nézett.
-Szia. - köszönt mosolyogva.
-Merre mész? - kérdeztem a zenelejátszómat nyomkodva. Nem válaszolt, csak felmutatott az utcára.
-Akkor várj, én is arra megyek. - felpattantam a lépcsőről, letöröltem a gatyámat és a gördeszkámmal a kezemben odaléptem hozzá.
-Átviszed Ricsinek a leckét? - kérdezte miután elindultunk. Milyen kis naiv. El is mosolyodtam a kérdésen, amibe kicsit belepirult.
-Tony Hawkozni fogunk. De a lecke se rossz ötlet. - biccentettem mosolyogva. Egy ideig hallgatott, de nem tudta nem megkérdezni.
-Az mi? - nem is vártam mást.
-Gördeszkás játék. - feleltem sóhajtva. Még mindig a zenelejátszómat nyomkodtam, bár nem volt semmi érdekes benne. De jobb volt mintha idegesen gyűrögettem volna a pulcsim alját, vagy a deszkámat nézegettem volna. Ezután már nem sokat beszéltünk, végül egy gyors köszönés után befordult egy utcába. Ami nem az övéjük volt. Király. Bedugtam a zenelejátszómat és semleges érzelmekkel sétáltam Ricsiékig.
-Mi tartott eddig? - kérdezte az ágyában fekvő, halálosan beteg Ricsi.
-Sétáltam. - vontam vállat. Éppen bekapott egy jó maréknyi nachost miközben gyanakodva felém fordult.
-Egyedül? - rátapintott a lényegre.
-Nem akarok erről beszélni. Játsszunk! - levágtam magam az egyik babzsák fotelbe és már kezembe is vettem az egyik kontrollert. Ricsi nem kérdezősködött tovább, tudta, hogy majd ha beszélni akarok róla, úgyis fogok.
A délután gyorsan eltelt, és a francia házit mindenképp meg akartam írni, szóval könnyes búcsút vettem Ricsitől, és elindultam haza.
A nagymamámat a konyhában találtam meg. Éppen valami fűszeres csirkét sütött. Nyomtam egy puszit a homlokára és kivettem egy tegnapról maradt pizzaszeletet a hűtőből. Meg persze egy kólát.
-Le kéne állnod a kólával. Hogy fog kinézni a fogad 70 évesen?
-Ha nem iszok kólát akkor is úgy fog kinézni. És akkor legalább tudni fogom, hogy megérte. - csak nevetett és intett, hogy menjek fel a szobámba. A szobámban egyből bekapcsoltam a gépem, hogy Dave ne ordítsa le megint reggel a fejemet. Meg amúgy is hiányzott már Zsolti hülyesége. Miközben Zsolti és Dave közös hülyeségeit hallgattam, bevillant egy ablak.
Ricsi: figy tudom hogy nem akarsz róla beszélni de ha mégis akkor velem bármikor
Ezért ő a legjobb barátom. Komolyan nem tudom mi lenne velem nélküle. Még ha ez egy fiútól elég nyálasan is hangzik, nagyon szeretem. Persze ezt senkinek nem kell megtudnia.
Én: holnap beszélünk :D
Ricsi: reméltem hogy nem valami olyat írsz hogy mennyire sokat jelentett ez most neked
Én: nézd amit Zsolti küldött. Sírtam
Ricsi: LOL
Gondoltam elküldöm Reninek is a videót, de épp akkor váltott szürkére a neve melletti kis karika. Meg egyébként se értékelte volna. Mindegy. Nekem azért nagyon tetszett. Este még néztem a tv-ben egy kis South Parkot, de hamar elaludtam rajta. Még mindig megvisel az időeltolódás. Borzasztó.
A sok hiányzó miatt a mai nap elég laza volt. Föcin filmet néztünk, francián pedig a tanár engedte, hogy csendben elfoglaljuk magunkat. Zsolti nélkül ez sajnos majdnem meg is valósult. Lehet én is kiveszek pár nap szabadságot.
-Kicsit fáj a fejem. - súgtam oda Dave-nek. Kinga felkapta a fejét és egyből kiselőadást tartott a tanulás fontosságáról és a lógás hátrányairól. Dave barátommal óra végéig szívtuk a vérét. Még Reni is bekapcsolódott néha-néha. Jó volt látni, hogy végre poénkodott velünk együtt és nem Neményivel beszélgetett a világ nagy dolgairól. Elvégre mindenkinek kell egy kis lazaság.
Suli után megvártam, hogy Dave apja odaérjen, addig pedig hallgattam, hogy már nagyon sokat haladt előre az igen fontos világmegváltó ügyében, szóval hamarosan visszaereszkedik a mi hétköznapi szintünkre.
-Este várlak msn-en. - köszönt el mikor beszállt a kocsiba. Ebben a pillanatban jött el mellettem Reni, és már azt hittem, hogy vissza se néz mikor hirtelen megtorpant és rám nézett.
-Szia. - köszönt mosolyogva.
-Merre mész? - kérdeztem a zenelejátszómat nyomkodva. Nem válaszolt, csak felmutatott az utcára.
-Akkor várj, én is arra megyek. - felpattantam a lépcsőről, letöröltem a gatyámat és a gördeszkámmal a kezemben odaléptem hozzá.
-Átviszed Ricsinek a leckét? - kérdezte miután elindultunk. Milyen kis naiv. El is mosolyodtam a kérdésen, amibe kicsit belepirult.
-Tony Hawkozni fogunk. De a lecke se rossz ötlet. - biccentettem mosolyogva. Egy ideig hallgatott, de nem tudta nem megkérdezni.
-Az mi? - nem is vártam mást.
-Gördeszkás játék. - feleltem sóhajtva. Még mindig a zenelejátszómat nyomkodtam, bár nem volt semmi érdekes benne. De jobb volt mintha idegesen gyűrögettem volna a pulcsim alját, vagy a deszkámat nézegettem volna. Ezután már nem sokat beszéltünk, végül egy gyors köszönés után befordult egy utcába. Ami nem az övéjük volt. Király. Bedugtam a zenelejátszómat és semleges érzelmekkel sétáltam Ricsiékig.
-Mi tartott eddig? - kérdezte az ágyában fekvő, halálosan beteg Ricsi.
-Sétáltam. - vontam vállat. Éppen bekapott egy jó maréknyi nachost miközben gyanakodva felém fordult.
-Egyedül? - rátapintott a lényegre.
-Nem akarok erről beszélni. Játsszunk! - levágtam magam az egyik babzsák fotelbe és már kezembe is vettem az egyik kontrollert. Ricsi nem kérdezősködött tovább, tudta, hogy majd ha beszélni akarok róla, úgyis fogok.
A délután gyorsan eltelt, és a francia házit mindenképp meg akartam írni, szóval könnyes búcsút vettem Ricsitől, és elindultam haza.
A nagymamámat a konyhában találtam meg. Éppen valami fűszeres csirkét sütött. Nyomtam egy puszit a homlokára és kivettem egy tegnapról maradt pizzaszeletet a hűtőből. Meg persze egy kólát.
-Le kéne állnod a kólával. Hogy fog kinézni a fogad 70 évesen?
-Ha nem iszok kólát akkor is úgy fog kinézni. És akkor legalább tudni fogom, hogy megérte. - csak nevetett és intett, hogy menjek fel a szobámba. A szobámban egyből bekapcsoltam a gépem, hogy Dave ne ordítsa le megint reggel a fejemet. Meg amúgy is hiányzott már Zsolti hülyesége. Miközben Zsolti és Dave közös hülyeségeit hallgattam, bevillant egy ablak.
Ricsi: figy tudom hogy nem akarsz róla beszélni de ha mégis akkor velem bármikor
Ezért ő a legjobb barátom. Komolyan nem tudom mi lenne velem nélküle. Még ha ez egy fiútól elég nyálasan is hangzik, nagyon szeretem. Persze ezt senkinek nem kell megtudnia.
Én: holnap beszélünk :D
Ricsi: reméltem hogy nem valami olyat írsz hogy mennyire sokat jelentett ez most neked
Én: nézd amit Zsolti küldött. Sírtam
Ricsi: LOL
Gondoltam elküldöm Reninek is a videót, de épp akkor váltott szürkére a neve melletti kis karika. Meg egyébként se értékelte volna. Mindegy. Nekem azért nagyon tetszett. Este még néztem a tv-ben egy kis South Parkot, de hamar elaludtam rajta. Még mindig megvisel az időeltolódás. Borzasztó.
2015. július 21., kedd
Október 6., hétfő
A hétvége szokásosan telt. Péntek éjszaka skype az amerikai családtagokkal, majd a barátokkal. Szombaton délutánig alvás a késői skype miatt. Vagyis délután 4 körül Ricsi ébresztett, hogy készüljek, mert este megyünk bulizni és be akar majd mutatni valakiket. Őszintén, semmi kedvem nem volt hozzá. Végül sikerült felkelteni amikor azzal fenyegetett, hogy kiönti az egész karton kólámat a wc-be. Amíg készülődtem Ricsi a gépemről válaszolgatott pár embernek és posztolt is egy videót, ahogy lefejeli a billentyűzetet, majd kommentbe elküldte mi jött ki. Néha egész értelmes tud lenni.
-Mizu van Renivel? - kérdezte közömbösen. Úgy tett közben mintha figyelmesen olvasna valamit, de tudtam, hogy csak a válaszomra koncentrál.
-Szerinted elmennék veled ma este ha lenne valami? - ezen egy pillanatig elgondolkozott, majd a vállát megrántva bólintott egyet. Túl is voltunk a témán. Bő fazonú farmert vettem fel egy egyszerű pólóval és egy kapucnis pulcsival, és a hajammal se babráltam sokat. Beletúrtam kétszer és késznek is nyilvánítottam.
-Pontosan hova is megyünk? - kérdeztem Ricsit, aki éppen a fogait kamerázta egész közelről. Az én telefonommal.
-Fogalmam sincs. A plázánál találkozunk két csajjal. - szűrte a fogai között.
-Ismered egyáltalán őket?
-Aha. Zsolti múltkor "véletlen" nekik ment a metrón és azóta beszélek velük.
-Nem megyünk inkább csak moziba?
-Haver. Nem. És ne nyávogj. Király este lesz. - biztatott. De nem volt az.
Nagymamám eléggé meglepődött, amikor este fél tízkor beállítottam totál egyedül.
-Valami baj van?
-Annyira nem tudok mit kezdeni ezekkel a mai lányokkal. - sóhajtottam unottan.
-Legalább az egód rendben van, drágám.
-De nem normálisak! - akadtam ki. -Viháncolnak, a hajukat csavargatják, és nem tudnak egy mondatot kimondani anélkül, hogy ne káromkodnának. Vagy ne kuncogjanak közben a semmin.
-Nem mindenki ilyen. Ott van péld...
-Reni. - szakítottam félbe bólogatva. -De vele végeztem. - mosolyogtam rá, majd kimentem a konyhába és egy karton kólával indultam fel az emeletre. A közösségi és az msn is tömve volt. Ezerrel pörgött minden, mindenki írogatott. Reni elérhető volt msn-en. Már meg is nyitottam az ablakot, de fogalmam sem volt mit írhatnék neki. Végül csak úgy ahogy volt lecsuktam a laptop fedelét és bekapcsoltam a tv-t. Nem sokkal később elkezdett csörögni a telefonom. Ricsi megadta a számomat mindkét lánynak. Azt is egyszerűen lenémítottam és félretettem. Nem hiszem el, hogy nincsenek manapság normális emberek. Most ettől biztos nagyon antiszociálisnak tűnök, de csak a társadalom romlott. Vagyis csak ebben a városban. Amerikában annyival másabb minden. Ott az emberek nem úgy élnek ahogyan azt elvárják tőlük, hanem ahogy akarnak. Ezért is lehet ott olyan könnyen barátkozni. Mindenki jóba van mindenkivel. Itt meg mindenki olyan kétségbeesetten próbálkozik, hogy abból már csak az utálat születhet. Még eggyel több indok, hogy miért fogom hamar itt hagyni ezt az országot. Ja, és ráadásul kóla mindenhol kapható a világon, amiért minden egyes nap hálát adok. Miután megnéztem majdnem egy teljes évadot valami zombis sorozatból, nagy nehezen sikerült elaludnom.
A vasárnapom nagy részét a ház körüli munkákra fordítottam. Mindent megteszek, hogy a nagyszüleimnek a lehető legkevesebbet kelljen erőlködniük. Este találkoztam Ricsivel. Konkrétan végig arról áradozott, hogy milyen jó csajok voltak, és nem értette miért nem vettem fel nekik a telefont, bármi lehetett volna ebből, de így "sajnos" mindkettő neki maradt meg. Nagyon megsajnáltam.
Hétfő reggel szokásosan ott álltunk a lépcsőknél, Reni a szokásos időben jött, szokásosan jól nézett ki. De Virág nem depizett mellette. Mint kiderült beteg, akárcsak Zsolti, Zsák, András, és Gábor. A névsorolvasásnál döbbentem csak rá, hogy ha nincsen Virág, akkor egyedül ülök kémián. Egyedül nézhetek farkasszemet azzal az ijesztő kinézetű cukros nénivel az első padban. Szuper nap elé nézek. Ricsinek erről eszébe jutott, hogy esetleg volt-e házi, de mielőtt megkérdezhette volna, Reni már hátra is dobta a füzetét. Tudja mi a járás.
Kémiára egy kis gyomorgörccsel ültem be, de nem volt félnivalóm. Ricsinek kivitette a füzetét és adott is a házijára egy ötöst. Tátott szájjal meredtem a győzelmi táncot járó Ricsire.
-Mi? - Dave hangot is adott ennek. Nem csodálom. A kis mázlista.
-Felmayer, szeretnéd te is bemutatni a leckét?
-Elnézést, tanárnő. - Dave kissé összehúzta magát, de azért értetlenkedve összenéztünk. Ricsit totál strébernek tartja Gondos. Elég gáz.
Szünetben már kezdtük volna szívatni, de kapcsoltunk, hogy matek jön és senkinek nincs házija. Dave már intézkedett is, és pár percen belül visszatért Reni füzetével. Ki gondolta volna? Gyorsan lemásoltuk mindannyian, majd vállalkoztam, hogy visszaviszem neki. Ahogy mentem a padjuk felé összekapcsolódott a tekintetem Neményivel. Ha van ember, akit gyűlölök. Mégis mit bír benne Reni? Vagyis inkább mit szeret?
-Köszi. - csak odaejtettem neki a füzetet, meg se kíséreltem, hogy váltsunk pár szót. Nem hiszem, hogy lett volna közös témánk.
-Mizu van Renivel? - kérdezte közömbösen. Úgy tett közben mintha figyelmesen olvasna valamit, de tudtam, hogy csak a válaszomra koncentrál.
-Szerinted elmennék veled ma este ha lenne valami? - ezen egy pillanatig elgondolkozott, majd a vállát megrántva bólintott egyet. Túl is voltunk a témán. Bő fazonú farmert vettem fel egy egyszerű pólóval és egy kapucnis pulcsival, és a hajammal se babráltam sokat. Beletúrtam kétszer és késznek is nyilvánítottam.
-Pontosan hova is megyünk? - kérdeztem Ricsit, aki éppen a fogait kamerázta egész közelről. Az én telefonommal.
-Fogalmam sincs. A plázánál találkozunk két csajjal. - szűrte a fogai között.
-Ismered egyáltalán őket?
-Aha. Zsolti múltkor "véletlen" nekik ment a metrón és azóta beszélek velük.
-Nem megyünk inkább csak moziba?
-Haver. Nem. És ne nyávogj. Király este lesz. - biztatott. De nem volt az.
Nagymamám eléggé meglepődött, amikor este fél tízkor beállítottam totál egyedül.
-Valami baj van?
-Annyira nem tudok mit kezdeni ezekkel a mai lányokkal. - sóhajtottam unottan.
-Legalább az egód rendben van, drágám.
-De nem normálisak! - akadtam ki. -Viháncolnak, a hajukat csavargatják, és nem tudnak egy mondatot kimondani anélkül, hogy ne káromkodnának. Vagy ne kuncogjanak közben a semmin.
-Nem mindenki ilyen. Ott van péld...
-Reni. - szakítottam félbe bólogatva. -De vele végeztem. - mosolyogtam rá, majd kimentem a konyhába és egy karton kólával indultam fel az emeletre. A közösségi és az msn is tömve volt. Ezerrel pörgött minden, mindenki írogatott. Reni elérhető volt msn-en. Már meg is nyitottam az ablakot, de fogalmam sem volt mit írhatnék neki. Végül csak úgy ahogy volt lecsuktam a laptop fedelét és bekapcsoltam a tv-t. Nem sokkal később elkezdett csörögni a telefonom. Ricsi megadta a számomat mindkét lánynak. Azt is egyszerűen lenémítottam és félretettem. Nem hiszem el, hogy nincsenek manapság normális emberek. Most ettől biztos nagyon antiszociálisnak tűnök, de csak a társadalom romlott. Vagyis csak ebben a városban. Amerikában annyival másabb minden. Ott az emberek nem úgy élnek ahogyan azt elvárják tőlük, hanem ahogy akarnak. Ezért is lehet ott olyan könnyen barátkozni. Mindenki jóba van mindenkivel. Itt meg mindenki olyan kétségbeesetten próbálkozik, hogy abból már csak az utálat születhet. Még eggyel több indok, hogy miért fogom hamar itt hagyni ezt az országot. Ja, és ráadásul kóla mindenhol kapható a világon, amiért minden egyes nap hálát adok. Miután megnéztem majdnem egy teljes évadot valami zombis sorozatból, nagy nehezen sikerült elaludnom.
A vasárnapom nagy részét a ház körüli munkákra fordítottam. Mindent megteszek, hogy a nagyszüleimnek a lehető legkevesebbet kelljen erőlködniük. Este találkoztam Ricsivel. Konkrétan végig arról áradozott, hogy milyen jó csajok voltak, és nem értette miért nem vettem fel nekik a telefont, bármi lehetett volna ebből, de így "sajnos" mindkettő neki maradt meg. Nagyon megsajnáltam.
Hétfő reggel szokásosan ott álltunk a lépcsőknél, Reni a szokásos időben jött, szokásosan jól nézett ki. De Virág nem depizett mellette. Mint kiderült beteg, akárcsak Zsolti, Zsák, András, és Gábor. A névsorolvasásnál döbbentem csak rá, hogy ha nincsen Virág, akkor egyedül ülök kémián. Egyedül nézhetek farkasszemet azzal az ijesztő kinézetű cukros nénivel az első padban. Szuper nap elé nézek. Ricsinek erről eszébe jutott, hogy esetleg volt-e házi, de mielőtt megkérdezhette volna, Reni már hátra is dobta a füzetét. Tudja mi a járás.
Kémiára egy kis gyomorgörccsel ültem be, de nem volt félnivalóm. Ricsinek kivitette a füzetét és adott is a házijára egy ötöst. Tátott szájjal meredtem a győzelmi táncot járó Ricsire.
-Mi? - Dave hangot is adott ennek. Nem csodálom. A kis mázlista.
-Felmayer, szeretnéd te is bemutatni a leckét?
-Elnézést, tanárnő. - Dave kissé összehúzta magát, de azért értetlenkedve összenéztünk. Ricsit totál strébernek tartja Gondos. Elég gáz.
Szünetben már kezdtük volna szívatni, de kapcsoltunk, hogy matek jön és senkinek nincs házija. Dave már intézkedett is, és pár percen belül visszatért Reni füzetével. Ki gondolta volna? Gyorsan lemásoltuk mindannyian, majd vállalkoztam, hogy visszaviszem neki. Ahogy mentem a padjuk felé összekapcsolódott a tekintetem Neményivel. Ha van ember, akit gyűlölök. Mégis mit bír benne Reni? Vagyis inkább mit szeret?
-Köszi. - csak odaejtettem neki a füzetet, meg se kíséreltem, hogy váltsunk pár szót. Nem hiszem, hogy lett volna közös témánk.
Október 3., péntek
A reggel egyből csodálatosan indult, mikor Kinga konkrétan megfenyegetett minket, hogy menjünk el a jövőhét szombati versenyére Gödöllőre. Természetesen egyikünk sem mert nemet mondani neki. Hatalmas magabiztossággal távozott köreinkből hogy becserkésszen még magának pár strébert, akiket fenyegethet.
Irodalom előtt úgy döntöttem, hogy inkább a teremben maradok. Persze csak azért mert esett az eső. Hoztam magamnak melegszendvicset meg egy dobozos kólát és Green Day-t hallgatva merengtem az élet nagy dolgain. Például, hogy Renin miért áll jól az a garbó. Vagy éppen Kingának hogy van még haja. Olyan erősen húzza meg mindig, hogy az én hajhagymáim sikítoznak tőle. Vagy Zsolti miért eszik egyszerre túrógombócot és kolbászt. A kettő sehogy se passzol. Vagy, hogy Neményi miért ült fel Reni padjára és kezdett neki papolni az olvasás fontosságáról. Vagyis gondolom arról beszélt. Mikor találkozott a tekintetünk lesajnálóan nézett rám. Csak gúnyosan elvigyorodtam, és Ricsihez fordultam, hogy ne kelljen tudomást vennem róluk. Éppen a telefonján döntött valami rekordot és folyamatosan szitkozódott miatta. Ahogy Kardos belépett a terembe sóhajtva kihúztam a fülemből a zenét, és a lehető leglassabban pakoltam el a telefonommal együtt a táskámba. kaptam is érte egy szúrós pillantást. Egyébként ki se kellett mondani a nevemet, én már sétáltam a tanári asztal felé. Valamilyen szonettet kaptam, és Kardos természetesen nem állt meg az egyszerű kérdéseknél. nem kímélt, de nagyjából válaszolgattam. Keveset, de azért valamit mégis. Végül egy kettessel a helyemre küldött. Hurrá. Óra végén mindenki nekem tapsolt, szóval elmondtam valami diplomabeszédszerű dolgot, amin mindannyian óriásit nevettünk. Föcin Reni felelt, és velem ellentétben pár perc alatt ledarálta az anyagot. Jobban mint a tanár a múlt órán.
Tesin mi szokásosan focizhattunk, és még hamarabb is véget ért az óra, úgyhogy felültünk a lelátóra kiröhögni a lányokat. Párban dobáltak medicinlabdát. Igazán szórakoztató volt. Ricsiék végig Edinán szakadtak, aki minél jobban próbálta kitenni nekünk az előnyös részeit, de legtöbbször az lett a vége, hogy közben fejbe dobták a medicinlabdával. Virág és Reni is elég mulatságosak voltak. Vagy inkább röhejesek. Mindkettő nagyon ki volt már. Látszott rajtuk, hogy még pár dobás és ki is terülnek a tornaterem padlóján. Végül aztán Virágnak kiment a válla, amiért sírógörcsöt kapott, így Reni Kingával volt kénytelen folytatni a dobálást. Fentről is látszott, hogy Kinga teljes erőből odavágta Renihez minden alkalommal. Próbáltam visszafojtani a nevetést, a többiek azonban nem voltak ilyen kedvesek. Konkrétan lefordultak a székről.
Órák után megbeszéltük a többiekkel, hogy a parkban találkozunk 7 körül. Hazaérve levágtam magam a kanapára a nagymamám mellé.
-Milyen napod volt? - kérdezte kedvesen.
-Kettest kaptam irodalomból.
-Büszke vagyok. - forgatta a szemét, mire elnevettem magam.
-Kicsit több örömöt!
-Te vagy a világ legokosabb és ne felejtsük el, hogy a leghelyesebb kisunokája.
-Ezt már szeretem! - nevettem.
-Mész ma valahova?
-Este megyek a parkba. Miért?
-A szüleid várnak majd skype-on. - lesütöttem a szemem. -Csak tudni akarják mi van veled.
-Remek. Akkor tízre itthon leszek. - egy erőltetett mosolyt varázsoltam magamra és kimentem a konyhába egy kis nasiért és kóláért. Mikor becsuktam a szobám ajtaját megálltam egy pillanatra és neki támaszkodtam. Nem akartam rossz kedvvel kimenni. Nem akartam, hogy bárki elkezdjen kérdezősködni. Utálom ha valaki látja rajtam a gyengeséget. Nem szeretek mások számára sebezhetőnek látszani. Elég ha egyetlen ember tud rajta a nagyszüleimen kívül. És ő Ricsi. Nem is kell más. Mielőtt befeküdtem volna az ágyba, gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy tiszta pólót. Egyetlen film van, amit legszívesebben halálom után a sírban is megnézném még utoljára. A tégla. Közben néha-néha válaszolgattam ismerősöknek a közösségin, de msn-en nem volt senki érdekes. Reni offline volt, nem is kellett több.
Irodalom előtt úgy döntöttem, hogy inkább a teremben maradok. Persze csak azért mert esett az eső. Hoztam magamnak melegszendvicset meg egy dobozos kólát és Green Day-t hallgatva merengtem az élet nagy dolgain. Például, hogy Renin miért áll jól az a garbó. Vagy éppen Kingának hogy van még haja. Olyan erősen húzza meg mindig, hogy az én hajhagymáim sikítoznak tőle. Vagy Zsolti miért eszik egyszerre túrógombócot és kolbászt. A kettő sehogy se passzol. Vagy, hogy Neményi miért ült fel Reni padjára és kezdett neki papolni az olvasás fontosságáról. Vagyis gondolom arról beszélt. Mikor találkozott a tekintetünk lesajnálóan nézett rám. Csak gúnyosan elvigyorodtam, és Ricsihez fordultam, hogy ne kelljen tudomást vennem róluk. Éppen a telefonján döntött valami rekordot és folyamatosan szitkozódott miatta. Ahogy Kardos belépett a terembe sóhajtva kihúztam a fülemből a zenét, és a lehető leglassabban pakoltam el a telefonommal együtt a táskámba. kaptam is érte egy szúrós pillantást. Egyébként ki se kellett mondani a nevemet, én már sétáltam a tanári asztal felé. Valamilyen szonettet kaptam, és Kardos természetesen nem állt meg az egyszerű kérdéseknél. nem kímélt, de nagyjából válaszolgattam. Keveset, de azért valamit mégis. Végül egy kettessel a helyemre küldött. Hurrá. Óra végén mindenki nekem tapsolt, szóval elmondtam valami diplomabeszédszerű dolgot, amin mindannyian óriásit nevettünk. Föcin Reni felelt, és velem ellentétben pár perc alatt ledarálta az anyagot. Jobban mint a tanár a múlt órán.
Tesin mi szokásosan focizhattunk, és még hamarabb is véget ért az óra, úgyhogy felültünk a lelátóra kiröhögni a lányokat. Párban dobáltak medicinlabdát. Igazán szórakoztató volt. Ricsiék végig Edinán szakadtak, aki minél jobban próbálta kitenni nekünk az előnyös részeit, de legtöbbször az lett a vége, hogy közben fejbe dobták a medicinlabdával. Virág és Reni is elég mulatságosak voltak. Vagy inkább röhejesek. Mindkettő nagyon ki volt már. Látszott rajtuk, hogy még pár dobás és ki is terülnek a tornaterem padlóján. Végül aztán Virágnak kiment a válla, amiért sírógörcsöt kapott, így Reni Kingával volt kénytelen folytatni a dobálást. Fentről is látszott, hogy Kinga teljes erőből odavágta Renihez minden alkalommal. Próbáltam visszafojtani a nevetést, a többiek azonban nem voltak ilyen kedvesek. Konkrétan lefordultak a székről.
Órák után megbeszéltük a többiekkel, hogy a parkban találkozunk 7 körül. Hazaérve levágtam magam a kanapára a nagymamám mellé.
-Milyen napod volt? - kérdezte kedvesen.
-Kettest kaptam irodalomból.
-Büszke vagyok. - forgatta a szemét, mire elnevettem magam.
-Kicsit több örömöt!
-Te vagy a világ legokosabb és ne felejtsük el, hogy a leghelyesebb kisunokája.
-Ezt már szeretem! - nevettem.
-Mész ma valahova?
-Este megyek a parkba. Miért?
-A szüleid várnak majd skype-on. - lesütöttem a szemem. -Csak tudni akarják mi van veled.
-Remek. Akkor tízre itthon leszek. - egy erőltetett mosolyt varázsoltam magamra és kimentem a konyhába egy kis nasiért és kóláért. Mikor becsuktam a szobám ajtaját megálltam egy pillanatra és neki támaszkodtam. Nem akartam rossz kedvvel kimenni. Nem akartam, hogy bárki elkezdjen kérdezősködni. Utálom ha valaki látja rajtam a gyengeséget. Nem szeretek mások számára sebezhetőnek látszani. Elég ha egyetlen ember tud rajta a nagyszüleimen kívül. És ő Ricsi. Nem is kell más. Mielőtt befeküdtem volna az ágyba, gyorsan lezuhanyoztam és felvettem egy tiszta pólót. Egyetlen film van, amit legszívesebben halálom után a sírban is megnézném még utoljára. A tégla. Közben néha-néha válaszolgattam ismerősöknek a közösségin, de msn-en nem volt senki érdekes. Reni offline volt, nem is kellett több.
Október 2., csütörtök
Reggel a hangulatomhoz illően az időjárás is elromlott. Kedvtelenül húztam a fejemre a kapucnit és végiggurultam a szűk utcákon az iskola felé. A lépcsőknél már ott állt Zsolti és Ricsi, akik egyből kérdőre vontak, hogy mégis mi volt olyan fontos dolog este, amiért kihagytam egy újabb deszkás filmbemutatót. Állítólag mindenki erről beszél a világon. Mondtam már, hogy Zsoltinak Budapest jelenti az egész világot? Kicsit máshogy látja a dolgokat, mint egy normális ember.
-Bocs, csak nagymamámnak kellett segítenem pakolni a garázsban.
-Éjszaka? - ekkor ért oda hozzánk Dave, és egyből be is kapcsolódott. Neki is fájó pont volt, hogy lemaradtam.
-Haver, kénytelen voltam Istvánnal megosztani ezt az élményt. - adta elő Zsolti drámaian a sértődöttet.
-Nekem meg a fontos világmegváltó dolgomon kívül is volt időm megnézni. - erre már csak a szemünket forgattuk. Vajon meddig lesz még büntetésben? Ekkor megérkeztek Reniék. Még csak egy pillantásra sem méltatott minket. Közömbös tekintettel haladt a suli bejárata felé, Virág meg csak loholt utána. A fejemet ráztam és újra bekapcsolódtam a fiúk beszélgetésébe.
Nem javított a hangulatomon, hogy a francia beadandóm négyes, a fizika felelésem kettes, a matek témazáróm pedig szintén kettes lett. Bár amiatt fizika kettes miatt legszívesebben pezsgőt bontottam volna, de nem segített a rossz kedvemen. Az eső miatt ráadásul csak kétszer tudtunk lemenni az udvarra, amikor éppen csak szitált az eső. Ott az árkádok alatt összegyűlt a szokásos társaság, csak most Reniék is ott ácsorogtak mellettünk. Egész szünetben figyeltem, hátha elkapok egy lopott pillantást, de semmi. Ha eddig nem érdekeltem, hát ezután még annyira se fogom. Mostmár végleg el kell tüntetnem az iránta való érzéseimet. Kezdek olyan lenni mint azok a pasik a nyáltól csöpögő romantikus regényekben. Az a fajta ember az utolsó, aki én lenni akarok. A hideg is kiráz tőle.
Irodalmon csodás módon megint nem feleltetett, szóval köszönetképpen próbáltam nem hangosan horkolni az óra alatt.
Órák után mentünk el a szekrények mellett, amikor láttam, hogy Virág meg Reni még ott vannak.
-Mindjárt megyek. - szóltam oda a többieknek és már mentem is a lányokhoz.
-Sziasztok. - köszöntem. Reni abban a pillanatban becsapta a szekrénye ajtaját és idegesen nézett rám.
-Szia. - köszönt semleges hangon. Ez hihetetlen! Vagy utáljon vagy szeressen. De az nem lehet, hogy semmit nem érez.
-Reni, a korrepetálást mikor kezdjük? Hogy érsz rá? - az esőkabátjával babrált, de elfogytak rajta a patentok, így kénytelen volt végre a szemembe nézni. Harag. Ez volt az első amit ki tudtam olvasni a szeméből.
-Nekem mindegy, rád bízom.
-És hol?
-Azt is. - vonta meg a vállát. Remek. Nem igazán tudunk beszélni se. Ez már állapot.
-Ha mégsem szeretnéd, akkor... - kezdtem bele a tarkómat vakargatva, de Virág közbevágott.
-Ez nem volt szép tőled! - oké, ennyi volt. Ha ő is közömbös, én is az leszek. Nem tudok tovább próbálkozni. Nincs is értelme.
-Mi? - kérdeztem, mintha fogalmam se lenne semmiről. Közben a szekrénynek dőltem és a lehető legértetlenebb fejet vágtam. Reni visszaidézte pontosan ugyanazt, amit elmondtam Ricsinek. Át se gondoltam mit mondok, mikor kicsúszott a számon.
-Kingáról volt szó. - elég lazán mondtam, közben egyik kezemmel megtámaszkodtam a csukott szekrényajtón. Reni csodálkozva nézett rám. És volt még valami a tekintetében, de nem tudtam rájönni mi az. De nem is érdekelt. Ha már így állunk egymással. Kicsit furdalt a lelkiismeret, de jobban érdekelt, hogy én győzzek ebben a párharcban. Tényleg mintha egy béna romantikus regényben lennénk. Remélem hamar pontot tehetünk az egésznek a végére. Elmagyaráztam nekik, hogy Kinga mondta, hogy beszélni akar velem suli után, és valószínűleg nem érek oda ha elkezd beszélni az irodalom fontosságáról.
-Ó. - mindketten csak ennyit tudtak kinyögni. Na most ki nyert?
-Na sziasztok. - ellöktem magam a szekrénytől, és mikor megfordultam, győztes mosolyra húztam a számat.
Otthon megkértem a nagymamámat, hogy egyeztessen Reni anyukájával. Meg is beszélték, hogy hatra átmegyek hozzájuk. Addig csak játszottam xbox-on, és megnéztem azt a hihetetlenül fontos deszkás videót. Egyébként tényleg jó volt. Fel is hívtam Zsoltiékat, hogy teljesen jogosan ordítottak le reggel. 6 körül elindultam Reniék házához. Kicsit sem izgultam. Most, hogy én állok jobban, nem kell aggódnom a közömbössége miatt. Azonban nem így lett. Teljesen közömbösen nyitotta ki az ajtót, és egy halvány mosoly kíséretében köszöntött, majd végignézett rajtam. Már majdnem elkezdtem örülni, mikor kiderült, hogy csak azt nézte, hogy miért nincs nálam könyv vagy füzet.
-Cortez, örülök, hogy megismerhetlek. - kezet ráztam Reni anyukájával.
-Most felhívom a nagymamádat, hogy ideértél. Erre külön megkért. - Renivel kínosan összenéztünk. Azt hiszem most az egyszer egy véleményen voltunk. Miután belekezdett egy még kínosabb beszélgetésbe, Reni leállította, hogy erre semmi szükség. Mosolyogva követtem Renit a nappalijukba. Az anyukája rengeteg étellel ellátott minket, mintha inkább filmezni jöttem volna át. Nagyon gondoskodó. Már értem Reni miért ilyen jól nevelt.
-Oké, akkor kezdjük. Pontosan hol akadtál el? - kérdezte, miután végleg magunkra maradtunk.
-Itt. - mutattam az első oldalra szórakozottan.
-Elolvastál valamit a kötelezőkből? - pff. Kérlek.
-Nem.
-És el fogsz? - próbálkozott tovább.
-Nem. - mosolyogtam.
-Jó. Oké. Olvasd el ezt a szonettet és utána elemezzük. - szófogadóan a kezembe vettem a könyvet. Jó ha néha a lány irányít. Jézusom, haver! Koncentrálj! Vagy háromszor elolvastam, de semmi ésszerű nem jutott eszembe. Vajon Reni milyen parfümöt használ? Ez nem az az olcsó fajta.
-Elolvastad? - kivette a könyvet a kezemből amikor látta, hogy már nem is arra figyelek.
-Aha. - válaszoltam elnyomva egy ásítást.
-Jó. Mit gondolsz róla?
-Nem sokat. - feleltem őszintén. Két teljes órán át elemeztük azt az egy nyamvadt szonettet, de azt hiszem megértettem. Vagyis voltak részek, amiket már értettem az elején is, de hagytam, hogy beszéljen. Megnyugtató a hangja. Sose hallottam még ennyit beszélni. Valahogy jó érzés, hogy csak miattam csinálja. Végül segítettem neki összepakolni, és indulni készültem, hátha még Ricsiéket a parkban találom, de Reni anyukája képes volt felhívni a nagymamámat, hogy éppen most indulok el haza. Ilyen nincs. Azért szórakoztató volt Reni rákvörös feje mindeközben. Mikor kikísért még bocsánatot kért, én pedig megköszöntem a segítséget, és sietve elindultam a... haza.
-Bocs, csak nagymamámnak kellett segítenem pakolni a garázsban.
-Éjszaka? - ekkor ért oda hozzánk Dave, és egyből be is kapcsolódott. Neki is fájó pont volt, hogy lemaradtam.
-Haver, kénytelen voltam Istvánnal megosztani ezt az élményt. - adta elő Zsolti drámaian a sértődöttet.
-Nekem meg a fontos világmegváltó dolgomon kívül is volt időm megnézni. - erre már csak a szemünket forgattuk. Vajon meddig lesz még büntetésben? Ekkor megérkeztek Reniék. Még csak egy pillantásra sem méltatott minket. Közömbös tekintettel haladt a suli bejárata felé, Virág meg csak loholt utána. A fejemet ráztam és újra bekapcsolódtam a fiúk beszélgetésébe.
Nem javított a hangulatomon, hogy a francia beadandóm négyes, a fizika felelésem kettes, a matek témazáróm pedig szintén kettes lett. Bár amiatt fizika kettes miatt legszívesebben pezsgőt bontottam volna, de nem segített a rossz kedvemen. Az eső miatt ráadásul csak kétszer tudtunk lemenni az udvarra, amikor éppen csak szitált az eső. Ott az árkádok alatt összegyűlt a szokásos társaság, csak most Reniék is ott ácsorogtak mellettünk. Egész szünetben figyeltem, hátha elkapok egy lopott pillantást, de semmi. Ha eddig nem érdekeltem, hát ezután még annyira se fogom. Mostmár végleg el kell tüntetnem az iránta való érzéseimet. Kezdek olyan lenni mint azok a pasik a nyáltól csöpögő romantikus regényekben. Az a fajta ember az utolsó, aki én lenni akarok. A hideg is kiráz tőle.
Irodalmon csodás módon megint nem feleltetett, szóval köszönetképpen próbáltam nem hangosan horkolni az óra alatt.
Órák után mentünk el a szekrények mellett, amikor láttam, hogy Virág meg Reni még ott vannak.
-Mindjárt megyek. - szóltam oda a többieknek és már mentem is a lányokhoz.
-Sziasztok. - köszöntem. Reni abban a pillanatban becsapta a szekrénye ajtaját és idegesen nézett rám.
-Szia. - köszönt semleges hangon. Ez hihetetlen! Vagy utáljon vagy szeressen. De az nem lehet, hogy semmit nem érez.
-Reni, a korrepetálást mikor kezdjük? Hogy érsz rá? - az esőkabátjával babrált, de elfogytak rajta a patentok, így kénytelen volt végre a szemembe nézni. Harag. Ez volt az első amit ki tudtam olvasni a szeméből.
-Nekem mindegy, rád bízom.
-És hol?
-Azt is. - vonta meg a vállát. Remek. Nem igazán tudunk beszélni se. Ez már állapot.
-Ha mégsem szeretnéd, akkor... - kezdtem bele a tarkómat vakargatva, de Virág közbevágott.
-Ez nem volt szép tőled! - oké, ennyi volt. Ha ő is közömbös, én is az leszek. Nem tudok tovább próbálkozni. Nincs is értelme.
-Mi? - kérdeztem, mintha fogalmam se lenne semmiről. Közben a szekrénynek dőltem és a lehető legértetlenebb fejet vágtam. Reni visszaidézte pontosan ugyanazt, amit elmondtam Ricsinek. Át se gondoltam mit mondok, mikor kicsúszott a számon.
-Kingáról volt szó. - elég lazán mondtam, közben egyik kezemmel megtámaszkodtam a csukott szekrényajtón. Reni csodálkozva nézett rám. És volt még valami a tekintetében, de nem tudtam rájönni mi az. De nem is érdekelt. Ha már így állunk egymással. Kicsit furdalt a lelkiismeret, de jobban érdekelt, hogy én győzzek ebben a párharcban. Tényleg mintha egy béna romantikus regényben lennénk. Remélem hamar pontot tehetünk az egésznek a végére. Elmagyaráztam nekik, hogy Kinga mondta, hogy beszélni akar velem suli után, és valószínűleg nem érek oda ha elkezd beszélni az irodalom fontosságáról.
-Ó. - mindketten csak ennyit tudtak kinyögni. Na most ki nyert?
-Na sziasztok. - ellöktem magam a szekrénytől, és mikor megfordultam, győztes mosolyra húztam a számat.
Otthon megkértem a nagymamámat, hogy egyeztessen Reni anyukájával. Meg is beszélték, hogy hatra átmegyek hozzájuk. Addig csak játszottam xbox-on, és megnéztem azt a hihetetlenül fontos deszkás videót. Egyébként tényleg jó volt. Fel is hívtam Zsoltiékat, hogy teljesen jogosan ordítottak le reggel. 6 körül elindultam Reniék házához. Kicsit sem izgultam. Most, hogy én állok jobban, nem kell aggódnom a közömbössége miatt. Azonban nem így lett. Teljesen közömbösen nyitotta ki az ajtót, és egy halvány mosoly kíséretében köszöntött, majd végignézett rajtam. Már majdnem elkezdtem örülni, mikor kiderült, hogy csak azt nézte, hogy miért nincs nálam könyv vagy füzet.
-Cortez, örülök, hogy megismerhetlek. - kezet ráztam Reni anyukájával.
-Most felhívom a nagymamádat, hogy ideértél. Erre külön megkért. - Renivel kínosan összenéztünk. Azt hiszem most az egyszer egy véleményen voltunk. Miután belekezdett egy még kínosabb beszélgetésbe, Reni leállította, hogy erre semmi szükség. Mosolyogva követtem Renit a nappalijukba. Az anyukája rengeteg étellel ellátott minket, mintha inkább filmezni jöttem volna át. Nagyon gondoskodó. Már értem Reni miért ilyen jól nevelt.
-Oké, akkor kezdjük. Pontosan hol akadtál el? - kérdezte, miután végleg magunkra maradtunk.
-Itt. - mutattam az első oldalra szórakozottan.
-Elolvastál valamit a kötelezőkből? - pff. Kérlek.
-Nem.
-És el fogsz? - próbálkozott tovább.
-Nem. - mosolyogtam.
-Jó. Oké. Olvasd el ezt a szonettet és utána elemezzük. - szófogadóan a kezembe vettem a könyvet. Jó ha néha a lány irányít. Jézusom, haver! Koncentrálj! Vagy háromszor elolvastam, de semmi ésszerű nem jutott eszembe. Vajon Reni milyen parfümöt használ? Ez nem az az olcsó fajta.
-Elolvastad? - kivette a könyvet a kezemből amikor látta, hogy már nem is arra figyelek.
-Aha. - válaszoltam elnyomva egy ásítást.
-Jó. Mit gondolsz róla?
-Nem sokat. - feleltem őszintén. Két teljes órán át elemeztük azt az egy nyamvadt szonettet, de azt hiszem megértettem. Vagyis voltak részek, amiket már értettem az elején is, de hagytam, hogy beszéljen. Megnyugtató a hangja. Sose hallottam még ennyit beszélni. Valahogy jó érzés, hogy csak miattam csinálja. Végül segítettem neki összepakolni, és indulni készültem, hátha még Ricsiéket a parkban találom, de Reni anyukája képes volt felhívni a nagymamámat, hogy éppen most indulok el haza. Ilyen nincs. Azért szórakoztató volt Reni rákvörös feje mindeközben. Mikor kikísért még bocsánatot kért, én pedig megköszöntem a segítséget, és sietve elindultam a... haza.
2015. július 20., hétfő
Október 1., szerda
Elképesztő. Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen rossz napom. Reggel a szokásos társasággal bementünk a kapun, Máday szokásosan leordított, Reni szokásosan rám se nézett, de legalább a suliújságban megjelent ajánlói nagy sikert arattak. Ennek mindenképp örülök. Mikor Kardos bejött az ajtón, már megszokásból álltam is volna fel, azonban meglepetésemre nem mondta ki a nevem, csak kinyittatta a könyvet és már diktálta is a feladatot. Kérdőn néztem Ricsire, aki csak megvonta a vállát és azt suttogta, hogy "kattant az ürge". Mindegy, azért lapítottam a második óra végéig, amikor kiderült miért nem feleltetett. Kingának, Reninek, és Neményinek bent kellett maradnia velem együtt a kicsöngetés után. Viszlát kóla!
-Ádám! - nézett rám Kardos. Ajjaj! - Tegnap felhívott a nagymamád. Hosszasan beszélgettünk, és próbáltunk megoldást találni a bukás elkerülésére. Nos. - nézett most a többiekre. -Arra jutottunk, hogy ha magadért nem is, de az osztálytársaidért majd változtatni fogsz a tanulmányi eredményeiden.
-Hogyan? - ráztam meg a fejem hitetlenül. Hallottam, ahogy a mellettem álló Reninek elakad a lélegzete. Igen, nagyjából én is ezt éreztem.
-Úgy gondoltuk, ha megbízzuk egy osztálytársadat, hogy korrepetáljon, akkor tekintettel arra, hogy ezzel igencsak elrontod annak a személynek a heteit, ráveszed magad a tanulásra az a bizonyos osztálytársad érdekében. - magyarázta villogó tekintettel. Ez nevetséges. Nem fogok tanulni csak azért, hogy ne kínozzak valakit a viselkedésemmel. Kinga természetesen totál kikelt magából, hogy ő nem fog a szabadidejével jótékonykodni, mikor nem vagyok hajlandó tanulni. Ezen elmosolyodtam. gyorsan ki is magyarázta magát és nem sokkal később már csak négyen álltunk a teremben. Neményi következett. Belekezdett a szokásos, unalmas, kimagyarázó szövegébe, amit gyorsan meg is untam.
-Lassan befejezhetnéd. Már megértettük. - adtam tudtára hidegen, hogy nem kell Reninek a nagyokost játszania, így is totál odavan már érte. Kardos mondott nekem valamit, de én még mindig Neményivel néztem farkasszemet. Azt hiszem gondolatban mindketten lerendeztük egymást kellően. Egyszer még kinyírom.
-Én elvállalom. - erre odakaptam a fejem Reni felé. Nem tudtam nem elmosolyodni. Ezt neked, Neményi! Rosszallva csóválta a fejét.
-Reni, ez igazán szép gesztus! Ádám, szedd össze magad! - fenyegetett meg, én azonban továbbra is csak a győzelmi táncot jártam Neményi előtt. Legalább ennyi jár nekem. Kardos még figyelmeztetett, hogy ne Renivel írassam meg a beadandókat, azután végre mehettünk a szünetre. Már mindenki az árkádok alatt volt, és egyből elkezdtek faggatózni, hogy merre jártam. Letereltem őket, hogy csak wc-n voltam utána meg nagy volt a sor a büfében. Ricsi azonban látta, hogy valami nincs rendben és egy apró biccentéssel jeleztem neki, hogy majd később elmondom. Lopva a padon ülők felé pillantottam, ahol Reni éppen Virággal beszélt. Virág láthatólag ki volt bukva, folyamatosan hadonászott a kezeivel. Kíváncsi vagyok Reni mit mondhat rólam. A sulirádiós rángatott vissza a jelenbe.
-A következő dalt Nagy Zsolt 9/b-s tanuló küldi Tarr Zsófia 12/a-ba és üzeni neki, hogy szereti. - felcsendült az I will always love you és ismét mindenki hangosan felröhögött. Ez szép húzás volt, Dave! Nem sokkal később Tarr Zsófi jelent meg előttünk és idegesen kérdezte merre van az a Nagy Zsolt. Valaki elirányította a tesiterem felé, de nem tudtam végignézni a jelenetet, ugyanis Ricsi kihasználta az alkalmat és kicsit arrébb hívott. Elmondtam neki a dolgot részletesen, hogy vertem Neményit, amire természetesen lepacsiztunk, de aztán komolyan beszéltünk a korrepetálásról. Őszintén nem tudtam mi fog kisülni ebből. Reni a házunkban. Megismerkedik a nagymamámmal. Egy órán át mellettem fog ülni és csak rám fog koncentrálni. Sehol egy Neményi, vagy más zavaró tényező. Sajnos ezt hangosan is kimondtam, és Ricsi hitetlenkedve nézett rám.
-Neked nem a nagyszüleiddel voltak gondok! Teljesen belezúgtál a kis stréberbe!
-Csönd már! - vakartam a tarkóm idegesen. Ricsinek fülig ért a szája.
-Haver! Sok sikert! - veregette meg a vállam, majd visszatért a többiekhez, hogy jól kiröhögje Zsoltit. Nem akartam feltűnést kelteni, szóval én is csak visszaálltam hozzájuk és zsebre dugott kézzel, lazán mosolyogtam. Nem tudtam mást tenni. Talán Ricsinek igaza van. De talán nem. Fogalmam sincs mi ez, de nem lesz jó vége.
Angol előtt Ricsiékkel vitatkoztam, hogy nem fogok tudni elmenni deszkázni a korrepetálás miatt.
-Eljössz utána. Ne csináld már a cirkuszt! - nyafogott Ricsi.
-Nem érek oda, ha a stréber elkezd érvelni az irodalom fontosságáról. - mondtam poénból, mire mind felröhögtek, de abbahagyták mikor meglátták, hogy Reni lépett be a terembe és valószínűleg mindent hallott, mert lehajtott fejjel ült le, és még Neményi meg Virág hangos belépőjére se kapta fel a fejét. Ricsi fájdalmas arcot vágott, Zsolti meg a szája szélét rágcsálva vonta meg a vállát. Ezt jól elcsesztem. Becsöngetéskor a tanár őt szólította ki a táblához, mi meg vehettük fel a fülhallgatót egy feladat meghallgatásához. Most jóvá tehetem. Reni nem valami okos angolból. Az első kérdésnél egyből le is blokkolt. Vártam pár másodpercet hátha eszébe jut, aztán odasúgtam a választ, amit egyből ki is nyögött. Tízből tíz kérdést lesúgtam neki, mire ötöst kapott. Semlegesen arckifejezéssel ült vissza a helyére.
-Kösz. - vetette oda közömbösen, majd vette is fel a fejhallgatót. Mekkora idióta vagyok!
Órák után beszélni akartam Renivel, de ahogy kiért a suliból, nem is nézett felénk, csak elsétált a házuk felé. Vajon mikor fog megbocsátani? Így se voltunk valami jóba, de elvállalta, hogy segít tanulni, én meg így lejáratom. Mégis mi bajom van? Így akarom elnyomni, hogy érzéseim vannak iránta? Szánalmas vagyok.
Ahogy hazaértem, a nagymamám fogadott a nappaliban.
-Cortez, arról az iroda... mi a baj? - kérdezte gyanakodva.
-Szóval olyan szarul nézek ki, ahogy érzem is magam? - mosolyodtam el gúnyosan. Nagymamám szomorúan nézett rám.
-Akarsz róla beszélni? - kérdezte végül.
-Nem, azt hiszem most nem.
-Ki fog korrepetálni?
-Reni. - válaszoltam közömbösen. Bólintott, majd intett, hogy menjek fel, nem fog tovább kérdezősködni. Hogy mit tudtam csinálni egy ilyen nap után? Kikapcsoltam a telefonom meg a gépem, gyorsan lefürödtem, befeküdtem az ágyamba, és estig a Lost-ot néztem.
-Ádám! - nézett rám Kardos. Ajjaj! - Tegnap felhívott a nagymamád. Hosszasan beszélgettünk, és próbáltunk megoldást találni a bukás elkerülésére. Nos. - nézett most a többiekre. -Arra jutottunk, hogy ha magadért nem is, de az osztálytársaidért majd változtatni fogsz a tanulmányi eredményeiden.
-Hogyan? - ráztam meg a fejem hitetlenül. Hallottam, ahogy a mellettem álló Reninek elakad a lélegzete. Igen, nagyjából én is ezt éreztem.
-Úgy gondoltuk, ha megbízzuk egy osztálytársadat, hogy korrepetáljon, akkor tekintettel arra, hogy ezzel igencsak elrontod annak a személynek a heteit, ráveszed magad a tanulásra az a bizonyos osztálytársad érdekében. - magyarázta villogó tekintettel. Ez nevetséges. Nem fogok tanulni csak azért, hogy ne kínozzak valakit a viselkedésemmel. Kinga természetesen totál kikelt magából, hogy ő nem fog a szabadidejével jótékonykodni, mikor nem vagyok hajlandó tanulni. Ezen elmosolyodtam. gyorsan ki is magyarázta magát és nem sokkal később már csak négyen álltunk a teremben. Neményi következett. Belekezdett a szokásos, unalmas, kimagyarázó szövegébe, amit gyorsan meg is untam.
-Lassan befejezhetnéd. Már megértettük. - adtam tudtára hidegen, hogy nem kell Reninek a nagyokost játszania, így is totál odavan már érte. Kardos mondott nekem valamit, de én még mindig Neményivel néztem farkasszemet. Azt hiszem gondolatban mindketten lerendeztük egymást kellően. Egyszer még kinyírom.
-Én elvállalom. - erre odakaptam a fejem Reni felé. Nem tudtam nem elmosolyodni. Ezt neked, Neményi! Rosszallva csóválta a fejét.
-Reni, ez igazán szép gesztus! Ádám, szedd össze magad! - fenyegetett meg, én azonban továbbra is csak a győzelmi táncot jártam Neményi előtt. Legalább ennyi jár nekem. Kardos még figyelmeztetett, hogy ne Renivel írassam meg a beadandókat, azután végre mehettünk a szünetre. Már mindenki az árkádok alatt volt, és egyből elkezdtek faggatózni, hogy merre jártam. Letereltem őket, hogy csak wc-n voltam utána meg nagy volt a sor a büfében. Ricsi azonban látta, hogy valami nincs rendben és egy apró biccentéssel jeleztem neki, hogy majd később elmondom. Lopva a padon ülők felé pillantottam, ahol Reni éppen Virággal beszélt. Virág láthatólag ki volt bukva, folyamatosan hadonászott a kezeivel. Kíváncsi vagyok Reni mit mondhat rólam. A sulirádiós rángatott vissza a jelenbe.
-A következő dalt Nagy Zsolt 9/b-s tanuló küldi Tarr Zsófia 12/a-ba és üzeni neki, hogy szereti. - felcsendült az I will always love you és ismét mindenki hangosan felröhögött. Ez szép húzás volt, Dave! Nem sokkal később Tarr Zsófi jelent meg előttünk és idegesen kérdezte merre van az a Nagy Zsolt. Valaki elirányította a tesiterem felé, de nem tudtam végignézni a jelenetet, ugyanis Ricsi kihasználta az alkalmat és kicsit arrébb hívott. Elmondtam neki a dolgot részletesen, hogy vertem Neményit, amire természetesen lepacsiztunk, de aztán komolyan beszéltünk a korrepetálásról. Őszintén nem tudtam mi fog kisülni ebből. Reni a házunkban. Megismerkedik a nagymamámmal. Egy órán át mellettem fog ülni és csak rám fog koncentrálni. Sehol egy Neményi, vagy más zavaró tényező. Sajnos ezt hangosan is kimondtam, és Ricsi hitetlenkedve nézett rám.
-Neked nem a nagyszüleiddel voltak gondok! Teljesen belezúgtál a kis stréberbe!
-Csönd már! - vakartam a tarkóm idegesen. Ricsinek fülig ért a szája.
-Haver! Sok sikert! - veregette meg a vállam, majd visszatért a többiekhez, hogy jól kiröhögje Zsoltit. Nem akartam feltűnést kelteni, szóval én is csak visszaálltam hozzájuk és zsebre dugott kézzel, lazán mosolyogtam. Nem tudtam mást tenni. Talán Ricsinek igaza van. De talán nem. Fogalmam sincs mi ez, de nem lesz jó vége.
Angol előtt Ricsiékkel vitatkoztam, hogy nem fogok tudni elmenni deszkázni a korrepetálás miatt.
-Eljössz utána. Ne csináld már a cirkuszt! - nyafogott Ricsi.
-Nem érek oda, ha a stréber elkezd érvelni az irodalom fontosságáról. - mondtam poénból, mire mind felröhögtek, de abbahagyták mikor meglátták, hogy Reni lépett be a terembe és valószínűleg mindent hallott, mert lehajtott fejjel ült le, és még Neményi meg Virág hangos belépőjére se kapta fel a fejét. Ricsi fájdalmas arcot vágott, Zsolti meg a szája szélét rágcsálva vonta meg a vállát. Ezt jól elcsesztem. Becsöngetéskor a tanár őt szólította ki a táblához, mi meg vehettük fel a fülhallgatót egy feladat meghallgatásához. Most jóvá tehetem. Reni nem valami okos angolból. Az első kérdésnél egyből le is blokkolt. Vártam pár másodpercet hátha eszébe jut, aztán odasúgtam a választ, amit egyből ki is nyögött. Tízből tíz kérdést lesúgtam neki, mire ötöst kapott. Semlegesen arckifejezéssel ült vissza a helyére.
-Kösz. - vetette oda közömbösen, majd vette is fel a fejhallgatót. Mekkora idióta vagyok!
Órák után beszélni akartam Renivel, de ahogy kiért a suliból, nem is nézett felénk, csak elsétált a házuk felé. Vajon mikor fog megbocsátani? Így se voltunk valami jóba, de elvállalta, hogy segít tanulni, én meg így lejáratom. Mégis mi bajom van? Így akarom elnyomni, hogy érzéseim vannak iránta? Szánalmas vagyok.
Ahogy hazaértem, a nagymamám fogadott a nappaliban.
-Cortez, arról az iroda... mi a baj? - kérdezte gyanakodva.
-Szóval olyan szarul nézek ki, ahogy érzem is magam? - mosolyodtam el gúnyosan. Nagymamám szomorúan nézett rám.
-Akarsz róla beszélni? - kérdezte végül.
-Nem, azt hiszem most nem.
-Ki fog korrepetálni?
-Reni. - válaszoltam közömbösen. Bólintott, majd intett, hogy menjek fel, nem fog tovább kérdezősködni. Hogy mit tudtam csinálni egy ilyen nap után? Kikapcsoltam a telefonom meg a gépem, gyorsan lefürödtem, befeküdtem az ágyamba, és estig a Lost-ot néztem.
Szeptember 28., vasárnap
A hétvégén csak a szokásos dolgaimat csináltam. Még péntek este áthívtam Ricsit és egészen hajnalig videójátékokkal játszottunk, vagyis hagytuk elpusztulni a maradék agysejtjeinket is. Amikor olyan 3 körül kikísértem, észrevettem, hogy a nagymamám még ébren van. Bementem a szobájába, és éppen valami sorozatot nézett és eperturmixot ivott. Csak akkor iszik olyat ha valami gáz van.
-Szia, Cortez! - boldogan mosolyogva köszönt.
-Mi a helyzet? - leültem mellé az ágyába és közben átkaroltam a vállát.
-Csak kicsit féltem a nagyapádat. Már napok óta éjszaka is dolgozik. - motyogta bánatosan. utálom ha szomorú. Ilyenkor olyan mintha engem szúrnának szíven egy késsel.
-Miért kell ennyit dolgoznia mostanában? - már előre tudtam a választ.
-Nem állunk most olyan jól...
-Anyáék elfelejtették küldeni a pénzt?
-Cortez, nem kellenek ők nekünk.
-Az a minimum, hogy kifizetnek engem, nem? Hogy gondolják, hogy el tudtok tartani? - idegesen túrtam bele a hajamba. Remegtem. Kedvem lett volna szétütni valamit. Sose voltam még ennyire ideges.
-Cortez, semmi baj. Holnap felhívom őket és rendezem. - nem mondtam semmit. csak bámultam a tv-t. A szüleim nem lehetnek ennyire naivak. Tudják, hogy nagyapa így is rengeteget dolgozik, hogy el tudjon tartani hármunkat, de ha még pénzt se küldenek abból nem futja ki semmire. Egyedüli gyerek vagyok, és még engem is elfelejtenek néha. Őszintén, tényleg ennyire nem jelentek nekik semmit? Nem értem. Én mindig próbálom a lehető legjobbat kihozni ebből a helyzetből, de nagyon megnehezítik a dolgomat. Néha azt gondolom, hogy csak véletlen születtem.
-Feküdj le mostmár! - rángatott vissza nagymamám a valóságba.
-Rendben. Jó éjszakát! - nyomtam egy puszit a fejére és visszamentem a saját szobámba. Levetettem magam az ágyra és sokáig csak a plafont bámultam, és a szüleimen gondolkoztam. Talán sose fogom megérteni őket. Sose fogom megérteni azokat az embereket, akiknek a pénz fontosabb mint a család, a szeretet. Ez nem az én világom. És remélem soha nem is lesz. Lefekvés előtt még gyorsan lezuhanyoztam, aztán felmentem a közösségire. Hajnali fél négykor már elég kevés ember volt fent, de azért így is beszéltem még pár sulis diákkal, meg olyannal, akit a parkban szoktam látni. Természetesen Edina is csak azt várta, hogy fent legyek. Nem bírom a piócákat. Már elnézést, de erre nem tudok szebb szót mondani. Msn-en már csak Zsolti volt fent, de az ő állapota is elfoglalt volt, valami filmelőzetes feltöltésére várt. Azért elküldtem neki a legújabb filmes paródiát az Alkonyat-ról. Jó volt egyet ezek után nevetni.
Szombaton Zsoltival és még néhány deszkás sráccal moziba mentünk. Ricsi a szüleivel volt, Dave pedig még mindig nem tudta megoldani azt az igen fontos dolgot otthon a város érdekében. Valami thrillert néztünk, aminek a végét már az első 10 perc után ki lehetett következtetni, szóval nagyrészt csak azt vizsgáltam, hogy minden popcorn ugyanolyan ízű-e.
Vasárnap megírtam nagy nehezen a kémia házit, és megírtam a francia beadandót, valamint elkészítettem az angol kiselőadásomat. Mielőtt strébernek tűnnék, Edina a kémiát önként átküldte, a francia meg az angol pedig azok a tantárgyak, amikből kivételesen jól szerepelek. És nekem ennyi elég is. Úgyis el akarok húzni az országból ahogy leérettségiztem.
-Szia, Cortez! - boldogan mosolyogva köszönt.
-Mi a helyzet? - leültem mellé az ágyába és közben átkaroltam a vállát.
-Csak kicsit féltem a nagyapádat. Már napok óta éjszaka is dolgozik. - motyogta bánatosan. utálom ha szomorú. Ilyenkor olyan mintha engem szúrnának szíven egy késsel.
-Miért kell ennyit dolgoznia mostanában? - már előre tudtam a választ.
-Nem állunk most olyan jól...
-Anyáék elfelejtették küldeni a pénzt?
-Cortez, nem kellenek ők nekünk.
-Az a minimum, hogy kifizetnek engem, nem? Hogy gondolják, hogy el tudtok tartani? - idegesen túrtam bele a hajamba. Remegtem. Kedvem lett volna szétütni valamit. Sose voltam még ennyire ideges.
-Cortez, semmi baj. Holnap felhívom őket és rendezem. - nem mondtam semmit. csak bámultam a tv-t. A szüleim nem lehetnek ennyire naivak. Tudják, hogy nagyapa így is rengeteget dolgozik, hogy el tudjon tartani hármunkat, de ha még pénzt se küldenek abból nem futja ki semmire. Egyedüli gyerek vagyok, és még engem is elfelejtenek néha. Őszintén, tényleg ennyire nem jelentek nekik semmit? Nem értem. Én mindig próbálom a lehető legjobbat kihozni ebből a helyzetből, de nagyon megnehezítik a dolgomat. Néha azt gondolom, hogy csak véletlen születtem.
-Feküdj le mostmár! - rángatott vissza nagymamám a valóságba.
-Rendben. Jó éjszakát! - nyomtam egy puszit a fejére és visszamentem a saját szobámba. Levetettem magam az ágyra és sokáig csak a plafont bámultam, és a szüleimen gondolkoztam. Talán sose fogom megérteni őket. Sose fogom megérteni azokat az embereket, akiknek a pénz fontosabb mint a család, a szeretet. Ez nem az én világom. És remélem soha nem is lesz. Lefekvés előtt még gyorsan lezuhanyoztam, aztán felmentem a közösségire. Hajnali fél négykor már elég kevés ember volt fent, de azért így is beszéltem még pár sulis diákkal, meg olyannal, akit a parkban szoktam látni. Természetesen Edina is csak azt várta, hogy fent legyek. Nem bírom a piócákat. Már elnézést, de erre nem tudok szebb szót mondani. Msn-en már csak Zsolti volt fent, de az ő állapota is elfoglalt volt, valami filmelőzetes feltöltésére várt. Azért elküldtem neki a legújabb filmes paródiát az Alkonyat-ról. Jó volt egyet ezek után nevetni.
Szombaton Zsoltival és még néhány deszkás sráccal moziba mentünk. Ricsi a szüleivel volt, Dave pedig még mindig nem tudta megoldani azt az igen fontos dolgot otthon a város érdekében. Valami thrillert néztünk, aminek a végét már az első 10 perc után ki lehetett következtetni, szóval nagyrészt csak azt vizsgáltam, hogy minden popcorn ugyanolyan ízű-e.
Vasárnap megírtam nagy nehezen a kémia házit, és megírtam a francia beadandót, valamint elkészítettem az angol kiselőadásomat. Mielőtt strébernek tűnnék, Edina a kémiát önként átküldte, a francia meg az angol pedig azok a tantárgyak, amikből kivételesen jól szerepelek. És nekem ennyi elég is. Úgyis el akarok húzni az országból ahogy leérettségiztem.
Szeptember 26. péntek
Sulirádiós szívatás kezdete. Még tegnap hajnalban Zsoltival és Ricsivel összefogtunk Dave ellen. Reggel le is adtuk a kérést a két sulirádiósnak, úgyhogy izgatottan vártuk az ebédszünetet. Reggel mikor Virág és Reni odaértek hozzánk, Zsolti egyből megfenyegette őket, hogy nem tudtak erről az egészről.
-Ez nem lesz nehéz. - jött a frappáns válasz Renitől. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. A lányok hamar be is mentek, hogy óra előtt még el tudjanak menni büfébe, mi pedig feltűnésmentesen beszélgettünk Dave barátunkkal, aki pár perccel később meg is érkezett. Miközben mentünk be az épületbe, hárman egy gyors pacsit váltottunk, majd mintha mi se történt volna, hallgattuk Dave tegnapi hihetetlenül fontos dolgát. Fogalma sincs róla, hogy igazából nem vagyunk idióták.
Negyedik órában Haller összeszedett pár ellenőrzőt azoktól, akik bukásra állnak valamiből. Hát az osztály fele legalább beadta. Virág teljesen elkeseredett a matek témazáró egyese miatt, én viszont csak a vállamat vonogattam, mikor leszidtak az irodalom jegyek miatt. Kardos elmehet a fenébe. Ezután elkezdte mondani a házirendben történt módosításokat, amire igazából már senki sem figyelt. Vagy talán Zsák meg Gábor. Még Reni is inkább olvasott a pad alatt. Micsoda lázadó.:)
Ezután pedig jött a várva várt ebédszünet. Szokásosan mindenki az udvaron volt, az árkádok alatt gyülekeztünk és az egyik Star Wars filmen vitatkoztunk, amikor meghallottuk az egyik sulirádióst.
-A következő dalt Felmayer Dávid kérte a 9/b-ből, mivel ez a kedvenc száma. - a következő pillanatban pedig felcsendült Britney One More Time-ja. Mindnekiből egyszerre robbant ki a nevetés. Az egész udvar Dave felé fordult és a legtöbben jót mosolyogtak velünk.
-Nem! Nem! Én ezt utálom! Ne vicceljetek, ezt nem vehetitek be! Ugyan már! - Dave fülig elvörösödve próbálta túlkiabálni a sok röhögő diákot. Ricsivel és Zsoltival a hasunkat fogva röhögtünk, majd hatalmasat pacsiztunk. Dave idegesen ment vissza az épületbe, valószínűleg berontott a sulirádiósokhoz. Ilyen jót is utoljára Reni rajzán röhögtem. Kegyetlen. És már megint vele példálózok. Ez borzasztó.
Tesin szokásosan fociztunk, a lányok meg kidobósoztak, szóval aránylag laza nap volt.
-Ez nem lesz nehéz. - jött a frappáns válasz Renitől. Akaratom ellenére is elmosolyodtam. A lányok hamar be is mentek, hogy óra előtt még el tudjanak menni büfébe, mi pedig feltűnésmentesen beszélgettünk Dave barátunkkal, aki pár perccel később meg is érkezett. Miközben mentünk be az épületbe, hárman egy gyors pacsit váltottunk, majd mintha mi se történt volna, hallgattuk Dave tegnapi hihetetlenül fontos dolgát. Fogalma sincs róla, hogy igazából nem vagyunk idióták.
Negyedik órában Haller összeszedett pár ellenőrzőt azoktól, akik bukásra állnak valamiből. Hát az osztály fele legalább beadta. Virág teljesen elkeseredett a matek témazáró egyese miatt, én viszont csak a vállamat vonogattam, mikor leszidtak az irodalom jegyek miatt. Kardos elmehet a fenébe. Ezután elkezdte mondani a házirendben történt módosításokat, amire igazából már senki sem figyelt. Vagy talán Zsák meg Gábor. Még Reni is inkább olvasott a pad alatt. Micsoda lázadó.:)
Ezután pedig jött a várva várt ebédszünet. Szokásosan mindenki az udvaron volt, az árkádok alatt gyülekeztünk és az egyik Star Wars filmen vitatkoztunk, amikor meghallottuk az egyik sulirádióst.
-A következő dalt Felmayer Dávid kérte a 9/b-ből, mivel ez a kedvenc száma. - a következő pillanatban pedig felcsendült Britney One More Time-ja. Mindnekiből egyszerre robbant ki a nevetés. Az egész udvar Dave felé fordult és a legtöbben jót mosolyogtak velünk.
-Nem! Nem! Én ezt utálom! Ne vicceljetek, ezt nem vehetitek be! Ugyan már! - Dave fülig elvörösödve próbálta túlkiabálni a sok röhögő diákot. Ricsivel és Zsoltival a hasunkat fogva röhögtünk, majd hatalmasat pacsiztunk. Dave idegesen ment vissza az épületbe, valószínűleg berontott a sulirádiósokhoz. Ilyen jót is utoljára Reni rajzán röhögtem. Kegyetlen. És már megint vele példálózok. Ez borzasztó.
Tesin szokásosan fociztunk, a lányok meg kidobósoztak, szóval aránylag laza nap volt.
Szeptember 25., csütörtök
Ma törin szerencsére Barka filmet nézetett velünk, igaz, hogy a Gladiátort nincs olyan ember aki ne látta volna, de legalább volt egy laza óra. Bár Barka a legjobb részeket eltekerte, így egy órába belefért a film. Ezt otthon be kell pótolnom. Töri után jött a rajzóra. Már kíváncsian vártam, hogy Reni ezúttal miképp fogja leégetni magát az osztály előtt. A számat harapdálva mosolyogtam mikor Vladár kiadta a feladatot. Mindenki a párjával szembe ül és lerajzolja. Minden pénzt megérne az az arckifejezés, ahogy Reni hátrafordult Ricsihez. Magabiztosan odasétáltam Virág padjához, aki őszinte mosollyal fogadott.
-Olyan jó, hogy itt is egy pár vagyunk! - tapsikolt boldogan. Imádom, hogy a depressziós Virágon kívül van egy olyan is, aki ennyire őszintén tud nevetni. Ilyen adottsága se minden embernek van. Mindketten gyorsan belevetettük magunkat a rajzolásba, bár én nem mélyültem bele teljesen, ugyanis fél szemmel a Reni-Ricsi párost néztem. Ricsi láthatólag próbálta a lehető legjobbat nyújtani, de Reni csak forgolódott körbe. Annyira okos lány, mégis ha rajzon kiadnak neki egy feladatot, meg se érti. Ettől is olyan érdekes. Amikor végre ráhajolt a lapjára, érdeklődve fordultam felé teljesen. Rajzolt egy kört. Kis híján elnevettem magam, de valami azt súgta, hogy ne tegyem. Nem akartam beégetni. Vártam még Vladár megteszi helyettem. Így is lett természetesen. Az osztályzásnál mindenki sírt a nevetéstől. A rajz nemhogy Ricsire, de semmilyen emberi lényre nem hasonlított. Zsoltival értettem egyet, aki szerint egy ufót rajzolt le. Dave szerint barack volt. Még akkor is mosolyogtam mikor Virág Reni vállát simogatta nyugtatásképpen a szünet elején. A nap többi része a szokásos ütemben telt. Megkaptam a harmadik egyesemet is irodalomból. Élvezet volt nézni Kardos egyre vörösödő fejét ahogy ordított. Már szinte művészi volt.
Suli után Ricsivel és Zsoltival elmentünk késői ebédre a mekibe. Eredetileg Dave is jött volna velünk, de valami halaszthatatlanul fontos ügy jött neki közbe, amit kötelessége volt azonnal megtenni. Egyébként legalább 10 percig magyarázta mennyire fontos ez az egész világ számára, de nem tudtuk meg mi ez a dolog. Valószínűleg a szülei leszidták otthon valami rossz jegyért és nem engedték el sehova pár napig. Ez az átka ha az ember a szüleivel él. Amikor hazaértem, nem találtam egyik nagyszülőmet se, szóval fogtam magam és kimentem egyedül a parkba. Néha jó egyedül lenni. A többiek valami új "überjó" sorozatba kezdtek bele, szóval majdnem, de sajnos csak majdnem üres volt a pálya. Edina és egy barátnője ugyanis ott viháncoltak az egyik padon. Edina egyből hevesen integetni kezdett nekem, mire természetesen odamentem, Azért nem vagyok egy ősbunkó. Elhívott hétvégén moziba, de udvariasan nemet mondtam az otthoni dolgaimra fogva. Ő aztán soha nem adja fel. Kár, hogy kicsit sem tud érdekelni. Viszont hazafele végig Renin járt az eszem. Ez már elég beteges. Már nem is tudom hova tenni a dolgot. Nem éreztem még így magam. Legszívesebben kivertem volna a fejemből. De szó szerint. Mikor hazaértem még mindig nem volt otthon senki, szóval a nappaliban néztem egy kedvenc sorozatomat. Végül nagymamám olyan 11 körül jelent meg, de a nagypapának úgy tűnik éjszaka is dolgoznia kell. Nagyival beszélgettem még egy keveset, csak kiszedte belőlem, hogy mi a helyzet Renivel. Állandóan csak mosolygott és megállapította, hogy egészen megváltozott a viselkedésem mióta megismertem. Klassz pedig még egy hónapja se vagyunk osztálytársak. És Ő máris teljesen felforgatta az érzelmeimet. Ez nem büntetendő? Tuti bekattanok év végére.
Szeptember 24., szerda
Első óra Kardossal. A lényeg, hogy jól kezdődik a napom. Reggel még ráadásul összevesztem a nagyapámmal is, mert a tegnapi fűnyírás helyett a parkban "deszkázgattam". Ezen az egy dolgon szoktunk csak veszekedni. Azt hiszi a deszkázás teljesen elveszi az eszemet. Nem sokszor szokott beleszólni, de a nagymamámmal is szoktak ezen veszekedni. Végül mindig megbékél a helyzettel mondván, hogy majd kinövöm ezt a korszakot. De legalább elfogadja. Már félálomban voltam, mikor Kinga rontott be a terembe, őt szorosan követte Reni. Virág, aki az előbb egyébként még hangosan szuszogott a padon fekve, először pattant fel és érdeklődött, hogy mi volt a suliújság termében.
-Megvan! Mindkettőnknek. - Renin látszott, hogy mennyire megkönnyebbült, még halványan el is mosolyodott. Mindenki gratulált nekik, Virág meg közben örömtáncot is járt. Kinga gyanúsan csöndben ült le a helyére, ami egyáltalán nem rá vall. Valami sántított a dologban. Zsolti meg Reni még poénkodtak valamin, aztán Kardos mindenkit csendre intett, hogy folytathassuk a nyelvtant. Az óra a szokásos unalomban telt. Már alig vártam, hogy kicsöngetéskor lemenjek a büfébe meginni egy kólát mert ez már nem állapot. Mikor végre megszólalt az életmentés, siettem volna ki a folyosóra, de valamit még meg kellett tennem. Renit a folyosón értem utol, éppen telefonált valakivel. Nem nagyon akartam megzavarni, szóval csak óvatosan megkocogtattam a vállát. Totál udvariatlannak nézhet. Nem csodálkoztam volna, ha leordítja a fejem miatta. A francba is a hülye ötleteimmel! Még mindig mosolygott mikor megfordult, de ahogy meglátott, teljesen lefagyott. Fél kézzel lefogta a telefont és csak nézett rám csodálkozva. Úgy nézett rám mintha valami ősellenség lennék, akit nem gondolta, hogy valaha láthat még.
-Jó lett a film? - kérdeztem.
-Mi? - nem ordított le. Ez a lány kiismerhetetlen. De tetszik. Bár rettentően szíven ütött, hogy nem emlékszik arra, hogy tegnap én ajánlottam neki a filmet. Valószínűleg emiatt az ajánló miatt nem aludt egész éjszaka, és ezen rágódott egész reggel iskolába menet, mégse emlékszik, hogy én mondtam a filmet. Bezzeg ha Neményi mondta volna..
-A halott menyasszony.. - világosítottam fel. Szinte láttam, ahogy felvillant felette az a bizonyos kis lámpa. Egész aranyos.
-Ja! Igen! Jó lett. - motyogta zavartan. Biztos nagyon szeretett volna visszatérni a híváshoz, de nem akart engem elküldeni, szóval ideje volt lelépnem.
-Oké. - biccentettem és már kerültem is ki, hogy megvalósítsam a büfés tervemet. Egyébként tényleg nagyon jól esett az a kóla. Életmentő volt.
A nap hátralevő részében végig szenvedtem minden órát (de azért a kóla segített), majd amikor hazaértem első dolgom volt lenyírni a füvet. Mikor végeztem, letusoltam és készültem volna a parkba, de nagymamám megállított a nappaliban.
-Beszélhetnénk?
-Persze. - ültem le a vele szemben lévő karosszékbe.
-Ne vedd magadra a nagyapád viselkedését. Tudod, hogy őt is megviseli a szüleid viselkedése, és még a munkahelyén se alakulnak túl jól a dolgok. Ezt pedig nyilván rajtunk tölti ki, és...
-Nagyi. Nincs semmi baj. - vontam vállat mosolyogva.
-Mi van Renivel? - mosolygott sejtelmesen.
-Léptem! - álltam fel hirtelen és kisiettem az ajtón. Még hallottam, hogy valami olyasmit kiabál, hogy az érzéseim elől nem futok el ilyen könnyen, de semmi kedvem nem volt erről beszélni. Bedugtam a fülesem, és hagytam, hogy egy kis Ramones elfeledtesse velem mindezt. A parkban hatalmas meglepetésemre ott voltak Edináék is, szóval továbbra is a zenébe temetkeztem. Egyszer Ricsi elkapott és megkérdezte mi van velem, de a fáradságra fogtam a dolgot. Meg elmondtam, hogy volt egy kis zűr otthon. Ezzel mindig el lehet hárítani a problémát. Utálok Ricsinek hazudni, és általában ő az egyetlen, akinek nem is szoktam, de Renivel kapcsolatban még magamnak se merem bevallani az igazat. Végül amikor megjött Zsolti és Dave, sikerült feldobniuk a napomat. Zsolti talált valami új videómegosztót, ami filmeket parodizál ki, és egész estig sírtunk a röhögéstől. Az ilyen napokért érdemes élni.
-Megvan! Mindkettőnknek. - Renin látszott, hogy mennyire megkönnyebbült, még halványan el is mosolyodott. Mindenki gratulált nekik, Virág meg közben örömtáncot is járt. Kinga gyanúsan csöndben ült le a helyére, ami egyáltalán nem rá vall. Valami sántított a dologban. Zsolti meg Reni még poénkodtak valamin, aztán Kardos mindenkit csendre intett, hogy folytathassuk a nyelvtant. Az óra a szokásos unalomban telt. Már alig vártam, hogy kicsöngetéskor lemenjek a büfébe meginni egy kólát mert ez már nem állapot. Mikor végre megszólalt az életmentés, siettem volna ki a folyosóra, de valamit még meg kellett tennem. Renit a folyosón értem utol, éppen telefonált valakivel. Nem nagyon akartam megzavarni, szóval csak óvatosan megkocogtattam a vállát. Totál udvariatlannak nézhet. Nem csodálkoztam volna, ha leordítja a fejem miatta. A francba is a hülye ötleteimmel! Még mindig mosolygott mikor megfordult, de ahogy meglátott, teljesen lefagyott. Fél kézzel lefogta a telefont és csak nézett rám csodálkozva. Úgy nézett rám mintha valami ősellenség lennék, akit nem gondolta, hogy valaha láthat még.
-Jó lett a film? - kérdeztem.
-Mi? - nem ordított le. Ez a lány kiismerhetetlen. De tetszik. Bár rettentően szíven ütött, hogy nem emlékszik arra, hogy tegnap én ajánlottam neki a filmet. Valószínűleg emiatt az ajánló miatt nem aludt egész éjszaka, és ezen rágódott egész reggel iskolába menet, mégse emlékszik, hogy én mondtam a filmet. Bezzeg ha Neményi mondta volna..
-A halott menyasszony.. - világosítottam fel. Szinte láttam, ahogy felvillant felette az a bizonyos kis lámpa. Egész aranyos.
-Ja! Igen! Jó lett. - motyogta zavartan. Biztos nagyon szeretett volna visszatérni a híváshoz, de nem akart engem elküldeni, szóval ideje volt lelépnem.
-Oké. - biccentettem és már kerültem is ki, hogy megvalósítsam a büfés tervemet. Egyébként tényleg nagyon jól esett az a kóla. Életmentő volt.
A nap hátralevő részében végig szenvedtem minden órát (de azért a kóla segített), majd amikor hazaértem első dolgom volt lenyírni a füvet. Mikor végeztem, letusoltam és készültem volna a parkba, de nagymamám megállított a nappaliban.
-Beszélhetnénk?
-Persze. - ültem le a vele szemben lévő karosszékbe.
-Ne vedd magadra a nagyapád viselkedését. Tudod, hogy őt is megviseli a szüleid viselkedése, és még a munkahelyén se alakulnak túl jól a dolgok. Ezt pedig nyilván rajtunk tölti ki, és...
-Nagyi. Nincs semmi baj. - vontam vállat mosolyogva.
-Mi van Renivel? - mosolygott sejtelmesen.
-Léptem! - álltam fel hirtelen és kisiettem az ajtón. Még hallottam, hogy valami olyasmit kiabál, hogy az érzéseim elől nem futok el ilyen könnyen, de semmi kedvem nem volt erről beszélni. Bedugtam a fülesem, és hagytam, hogy egy kis Ramones elfeledtesse velem mindezt. A parkban hatalmas meglepetésemre ott voltak Edináék is, szóval továbbra is a zenébe temetkeztem. Egyszer Ricsi elkapott és megkérdezte mi van velem, de a fáradságra fogtam a dolgot. Meg elmondtam, hogy volt egy kis zűr otthon. Ezzel mindig el lehet hárítani a problémát. Utálok Ricsinek hazudni, és általában ő az egyetlen, akinek nem is szoktam, de Renivel kapcsolatban még magamnak se merem bevallani az igazat. Végül amikor megjött Zsolti és Dave, sikerült feldobniuk a napomat. Zsolti talált valami új videómegosztót, ami filmeket parodizál ki, és egész estig sírtunk a röhögéstől. Az ilyen napokért érdemes élni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)