December 10., szerda

A telefon-őrület nem ért véget a tegnapi nappal. Reggel a suli elé érve Dave már el is kezdte mesélni, hogy miként akarja kikészíteni kémián Gondost. Eltervezte, hogy sunyiban elkéri mindenkinek a telefonját, és órán sorban fel fogja hívogatni az embereket. Csak mikor elkéri a telókat, mindenkinek beállít egy szerinte hozzá illő speciális csengőhangot, amit már listába is szedett. Egyes embereknek mikre van idejük iskola után, tanulás helyett...
Reni nem igazán volt mérges a hajnal négyre beállított ébresztő miatt, viszont nem is mosolygott rajta, Olyan közömbösen fogadta, mint bármelyik másik poént, ami tőlünk származik. Jó, voltak kivételek, amikor mosolyra húzta a száját egy pillanatra. Életcélom, hogy olyan viccet mondjak neki, amitől sírásig nevet. Csak hogy lássam, hogy milyen amikor igazán boldog. Mert amúgy nem sok érzelmet mutat ki. Viszont tetszett a pulcsi, ami ma rajta volt. Igaz, hogy a Beatles volt rajta, ami nekem eléggé fura, de maga a pulcsi jól állt rajta.
Első óra nyelvtan volt, Dave viszont Kardosnál nem merte megcsinálni a telefonos szívatást, úgyhogy ki kellett várnunk a kémia órát. Addigra Dave már mindenkinek elkérte a mobilját valamilyen ürüggyel. Senki sem sejtett semmit. Kivéve Reni, de róla gondoltuk is, ezért az övét inkább nem kérte el. Meg tegnap már amúgy is állított be rajta csengőhangokat. El is kezdődött a kémia, Gondos már irkált is a táblára valami fura egyenletszerűséget, én meg lopva hátrapillantottam Ricsire, aki már a pad alatt tartotta a telefonját, akárcsak Dave és én. Ricsi bólintott egyet Dave felé, aki lehajtotta a fejét és kiválasztotta, hogy ki legyen a szerencsés első ember. Zsák barátunkat választotta ki, aki idegesen elkezdett turkálni a táskájában, miközben egyre hangosabban szólt a Mersaille.
-Ki az? Ez egy telefon? Kié? - fordult hátra Gondos. Jacques-nak sikerült kinyomnia addigra, így Gondos csak a fegyelmezetten ülő osztályt látta maga előtt. Fogalma sem volt, hogy kinek a telefonja szólalhatott meg. Miután újra a tábla felé fordult, Zsák hátramosolygott Dave felé, aki feltartott hüvelykujjal mutatta ki a tetszését. Francia barátunk benne volt a buliban. A következő hívást Ricsi intézte, mégpedig Kingának. Kinga hirtelen eléggé lesápadt, de neki is sikerült gyorsan kinyomnia, mielőtt még Gondos idegesen megfordult volna.
-Kié volt ez a készülék? Mobiltelefont használ valaki az órámon? Azonnal álljon fel és hozza ki! - úgy rángott a szeme, hogy féltem azzal küszködik, hogy ne lőjön ki szikrákat belőle. Elég ijesztő látvány volt. Mivel senki sem jelentkezett, így ismét a tábla felé fordult.
-Barmok. - suttogta Kinga Ricsiéknek, akik csendesen nevettek. Ezután azzal szórakoztunk, hogy mindhárman egyszerre hívtunk fel embereket, de mire Gondos felénk fordult volna, már ki is nyomtuk. Ha ezután az óra után nem kerül a tanárnő pszichiátriára, akkor ki lehet jelenteni, hogy ő egy elég erős idegzetű ember. Bevallom, én a helyében már végigmentem volna a termen, és minden egyes diákra ráborítottam volna a padját. Ehelyett ő csak spontán lendületből hátrafordult és összehúzott szemekkel végignézett az osztályon mielőtt folytatta volna a táblára való irkálást. Hát, ezt játszottuk óra végéig.
-Rendben, 9/b! Rendben. - esküszöm láttam, hogy habzott a szája miközben kimondta a szavakat. Gyorsan kiosontunk, és a hasunkat fogva nevettünk. Azt hiszem ennél jobb tréfánk nem volt még. Minden tiszteletem Dave-nek, ezt jól kitalálta.
Angol órán azonban már kezdtünk sejteni valamit, amikor a tanár bejött és leült a székébe. 
-Szerintetek Máday vagy Haller jön be? - kérdezte Zsolti.
-Tudják, hogy Gondos nem százas. nem fognak nagy ügyet csinálni belőle. - legyintett Ricsi.
-Haller megoldja ha mégis.
Nem sokkal később be is lépett az ajtón az osztályfőnökünk. Nem is üdvözölt minket, egyből a tárgyra tért.
-Aki mobiltelefont használt kémiaórán, az feláll. - szólt. Dave elkezdett mocorogni mellettem, de alig észrevehetően megráztam a fejem. Senki nem állt fel. Egy nagy sóhajtás közepette ledőltem a padra, mire Haller elég gyanakvóan nézett rám, de amit mondott, az mindenkit meglepett.
-Renáta, állj fel. - szólította meg Renit. Nem. Nem köpne be minket soha. Láttam, hogy a többiek hirtelen elég feszültté váltak, de én tudtam, hogy nem lenne képes rá. Lehet, hogy nem igazán bír minket, de mégiscsak osztálytársak vagyunk. Arra valók az osztálytársak, hogy az ilyen helyzetekben segítsenek. Reni hátrapillantott ránk, mire négy könyörgő tekintet nézett vissza rá. Nagyot nyelt mikor visszafordult az osztályfőnökhöz.
-Barka tanárnő jelezte, hogy a tegnapi történelemórán többször csengett a mobiltelefonod. - síri csend volt a teremben. 
-Igen, valóban. - bólogatott halál nyugodtan. -Sajnos, az ebédszünetben használtam, és elfelejtettem lehalkítani, így óra alatt csöngött. Próbáltam kikapcsolni, de közben újra csöngött. Ekkor Barka tanárnő elkérte. - magyarázta el a szituációt, ezzel teljesen kimentve minket belőle. Tudtam, hogy lehet rá számítani. Hallottam ahogy Dave kifújja az addig bent tartott levegőjét. Ezután következett a kémiaórás.
-Értem. Nos, ez előfordul, de ettől függetlenül megsértetted a házirendet, erről még beszélünk. A mai eset azonban nem baleset, Gondos tanárnő szerint többször, többféle telefon csengett az órája alatt, és senki nem felelt érte. Renáta, esetleg erről tudsz valamit? - mivel az előző válaszát teljesen őszintének vélte, nyilván gondolta, hogy elmondaná ha tudna valamit az esetről. Én ezt már nyugodtan, a székemben hátradőlve hallgattam.
-Nem, semmit. A tegnapi eset után kikapcsolva tartom a telefonom. - kedvem lett volna most azonnal felkapni és megölelgetni őt, aztán lepacsizni a többiekkel, hogy minden jól alakult, de azt hiszem ebből semmi jó nem származna. Maradjunk abban, hogy majd lepacsizok a fiúkkal, hogy nem kaptak el a telefonbetyárkodásért. 
-Rendben, leülhetsz. Tehát. Ki használt mobiltelefont kémiaórán? - ismét síri csönd volt a teremben. Zsolti a füzete hátuljába rajzolgatott valamit, Ricsi a rágóját vizsgálta éppen elmélyülten, Dave a pad alatt telefonozott, én pedig farkasszemet néztem az osztályfőnökkel. 
-Ti, négyen, leghátul. Esetleg nincs mondanivalótok? - tette fel a nagy kérdést. Miért van az, hogy ránk gondol először? Talán Jacques barátunk nem lenne képes ilyesfajta iskolás csínyre? Rafináltak ezek a franciák, én figyelnék rá Haller helyében. Egyébként mindannyian a fejünket ráztuk. Szinte egyszerre.
-Arnold? - na erre mindannyian Neményi felé kaptuk a fejünket. Ő csak előadott valami frappáns választ, amire legtöbben elmosolyodtak, az ofő pedig csak tátott szájjal meredt rá. Legyintett egyet és Kinga felé fordult. Na, ekkor kezdett el kicsit hevesebben verni a szívem. Kinga mindent megtesz, hogy magát mentse. Ha esetleg osztályfőnökivel fenyegetné Haller, garantáltan beárulna minket. 
-Tanár úr – kezdte – bár bevallom, néhány osztálytársunk értelmi szintje kifogásolható, sőt - legyintett megalázóan –, de tudomásom szerint annyi történt, hogy egy táskában lévő mobiltelefon híváslistája benyomódott, és óra végéig próbáltunk rájönni, hogy ki okozta ezt a véletlen balesetet. - ezúttal mind a négyen megkönnyebbülve fújtuk ki a levegőt a hátsó sorban. Ha Kinga nem árul be, akkor senki nem fog. Az osztályfőnök kétkedve nézett végig az osztályon, de végül csak annyit mondott, hogy kérjünk bocsánatot Gondos tanárnőtől. Mikor kiment, mindannyian fellélegeztünk. Hát, Kinga megmentett minket. Bár azért Reni és sokat segített, és végülis Neményi se köpött be. De neki nem fogok hálálkodni. 
Infón annyi volt a feladatunk, hogy vázlatot kellett írnunk az operációs rendszerről, miután elolvastunk róla három oldalt a tankönyvben. Ebből az lett, hogy a legtöbben úgy tettünk mintha olvasnánk, de nyitott szemmel aludtunk igazából, vagy számítógépes játékokat játszottunk. De azt legalább együtt. Végülis fontos megtanulni, hogyan kell csoportmunkában dolgozni. Az óra vége előtt tíz perccel láttam, hogy Reni már valamilyen internetes oldalt olvasgat, szóval elkértem a füzetét, és gyorsan lemásoltuk mindannyian a vázlatát. Kifelé menet az infótanár rettentő boldog volt, és büszke volt magára, amiért ilyen becsületesen megcsináltuk az órai feladatot. Ezért be is írt mindenkinek egy órai munka ötöst. Ismét köszönjünk meg Reninek. 
Tesi óránk szokásosan focizhattunk, de most csak félpályán, mert közben a lányoknak keményen osztályozta a röplabdát. Egy ideig nem volt leengedve a függöny, szóval láthattam, hogy ki mennyire van otthon ebben a sportban. Minek is terelek? Azt akartam látni, hogy ebben is olyan jó-e, mint minden másban. Úgy tűnik a testnevelés nem az erőssége. Esetlenül állt mindig, és ráadásul fogalma se volt róla, hogy forgásnál hova kell állnia. Edina egy csapatban volt vele, de egyszer sem passzolt neki, inkább hagyta, hogy kikapjanak. Reni egyszer úgy nézett rá, hogy egy durcás ötéves jutott róla eszembe, akinek nem engedték meg, hogy megegyen még egy csokit Halloween-kor. Egy pillanatra elmosolyodtam, mikor erős fájdalmat éreztem azon a ponton, ahol a legkevésbé tűröm a fájdalmat. 
-Normális vagy? - szűrtem a fogaim között egy b osztályos srácnak.
-Most játszol vagy nem? - tárta szét a karját idegesen.
-Hogyne. - vágtam hasba mosolyogva a labdával. Láttam, hogy tág szemekkel néz rám. Neki jobban fájt mint nekem.
-Mi bajod van? - suttogta nekem Ricsi mikor odafutottam mellé.
-Mi lenne? 
-Mintha nem is a mi játékunkat élnéd. - bólintott a röplabdás lányok felé, ahol éppen Kinga csapott bele akkorát a labdába, hogy abba még én se nyúltam volna bele. Csak röhögtem Ricsi kijelentésén, és visszaszálltam a játékba. 
Az öltözőben a b-s srác odajött hozzám, és barátian kezet rázott velem. Nem akart több balhét, ahogy én se. Így igazságos. Még azt is megkérdezte, hogy megyünk-e holnap délután a sulival korizni. Szinte egyszerre vágtuk rá mind, hogy természetesen. Már jó ideje terveztük Ricsiékkel, hogy el kéne menni, mert mostanában nem tudunk semmi mozgást kitalálni magunknak, szóval ez pont jól jött. Remélem jól fog alakulni minden.