December 1., hétfő

Hétvégén elmentünk a fiúkkal moziba, aztán persze a palacsintázóban kötöttünk ki, mint mindig. Több Szent Johannással is találkoztunk ott, főképp olyanokkal, akikkel szünetben együtt szoktunk lógni. Na meg persze Edináék. Merthogy ők mindenhol ott vannak. Mindegy, azért jól telt a hétvége.
Viszont a mai nap borzalmasan indult. Alapból fáradt voltam, még egy kávét is meg kellett innom a kóla mellett. Ezután jött a ráadás. Ahogy beléptünk a suliba, és meghallottuk, hogy a sulirádióból Mariah Carey karácsonyi száma üvölt, egyszerre támadt kedvem sírni és nevetni. Furán néztünk össze a többiekkel. Szerintem még egyikünk sem volt karácsonyi hangulatban. Még szinte most kezdődött az iskola. Most volt vége az őszi szünetnek. Erre már terrorizálnak a karácsonyi cuccokkal. Még a végén járhatok emiatt pszichológushoz. Óra előtt még gyorsan elugrottunk a büfébe, ahol karácsonyfás szalvétán kaptam meg a melegszendvicsem. A lányok szerint ez nagyon ötletes, de a fiúk csak kiröhögték. Végül aztán már én is csak röhögtem velük. Nem érdemes ezen a dolgon stresszelni magam. Ha egyszer itt már ilyenkor elkezdődnek az ünnepek...nincs mit tenni. Egyébként a diákok nagy része jókedvűnek tűnt a mai napon. Gondolom a díszítés miatt több óra el fog maradni. 
Duplaangolon éppen fordítottunk valami szöveget, mikor Neményi öt perces késéssel, és hozzá vágott unott képpel lépett be a terembe. Elfoglalta a helyét Reni egyik oldalán, és egyből odahajolt hozzá, hogy kérdezzen valamit. Reni mosolyogva válaszolt neki, amitől valamiért vissza akart jönni az a melegszendvics. miközben ők jót beszélgettek, én próbáltam a tanárra koncentrálni, aki közben néha kérdéseket tett fel. A következőt meg is kapta Reni. Ijedten fordult a tanár felé. Fogalma sem volt a kérdésről. Ahogy Neményinek se. Féloldalas mosollyal ráztam a fejem, közben kicsit előrébb dőltem a székemben. Hagytam Renit egy kis ideig, hadd izzadjon kicsit, aztán nagyon halkan odasúgtam neki a választ. Dadogva mondta a választ, ami persze helyes volt. Hátrasúgott egy köszit, amire csak bólintottam egyet. Hirtelen Ricsi bokszolt bele egy nagyot a karomba.
-Szép húzás volt. - kacsintott. 
-Lezúztad Neményit. - veregetett hátba Zsolti. Csak a fejemet fogtam és tovább figyeltem a feladatra. De ezután már nem beszélgettek. 
Órák után éppen indultunk volna haza, mikor láttam, hogy Reni egyedül pakolászik a szekrényénél. Egy pillanatra megálltam, aztán végül Ricsi lökött egy nagyot rajtam, és röhögve elmentek a kijárat felé. Mi a fenét kérdezzek tőle? Mi a kedvenc sorozatod? Néz egyáltalán sorozatot? Mi a kedvenc színed? Miért kérdeznék ilyet? Valamit a korrepetálással kapcsolatban. De nem akarom lemondani. Megvan! A beadandó. Nem mintha nem tudná, de kéne egy kis segítség az írásban. Szép lassan odaértem hozzá, de csak akkor vett észre mikor meg is szólaltam.
-Reni a korrepetálással kapcsolatban... - kezdtem bele, mire bevágta a szekrényajtót és kifürkészhetetlen tekintettel nézett fel rám. Idegesnek látszott. Nyilván nem engem várt.
-Lemondod? - kérdezte.
-Nem, csak van ez a Fösvény-beadandó... - vakartam a tarkóm kínomban.
-Igen? - ne már, állítólag okos lány.
-Kéne segítség. - nyögtem ki végül.
-Persze, szívesen. - bólogatott mosolyogva, majd gyorsan el is köszönt és rohant az olvasókörre. Kérdezhettem volna másról is. Biztos unja már ezt a korrepetálás-témát. Még egy darabig ott álltam a szekrényeknél és a beszélgetésen gondolkoztam, de mikor már a gondnok jött takarítani, elsiettem a kijárat felé. A hidegben magamra húztam a kapucnimat és egyedül sétáltam végig a szűk utcákon.