December 2., kedd

Ricsi még tegnap este ajánlott egy sorozatot, aminek eléggé tetszett a története, és mindenhol jó pontot kapott, tehát gondoltam megnézek még aznap 1-2 részt. Hát, egy évad lett belőle. Vagyis mire lefeküdtem nagyjából már kelhettem is fel. De megérte, mert tényleg nagyon jó sorozat. Azt hiszem megvan az új kedvencem. 
Ma a tizenegyedik évfolyamosok díszítették a folyosókat. Nem tudtam teljesen szemügyre venni, ugyanis örültem, hogy annyit láttam, hogy merre van a lépcső. Hihetetlenül fáradt voltam. Szerencsére francián a tanár feleltetéssel kezdett, ledőltem a padomra, és teljesen nyugodtan végigaludtam három ember szenvedését kint a tanári asztal mellett. Nagyjából sikerült rendbe hoznom magamat. Bár alvásra egy élet is kevés szerintem. Óra végén Ricsi felrázott mikor mindenki elkezdett pakolni. menet közben láttam, hogy a tanár odahívja magához Neményit.
-Mit csinált? - kérdeztem Ricsit.
-Felelt. Elég jó volt. - vonta meg a vállát.
-Ki gondolta volna. - röhögtem el magam. A büfében vettem kólát, ami szintén segített egy kicsit az állapotomon. Ja, és ráadásul ma délután megyek fél hatra Renihez korrepetálásra. Azért tettük át mára, mert péntekre már oda kell adnom Kardosnak a házidogát, így biztosan kész lesz addigra. Amikor az udvaron álltunk, végignéztem amint Neményi odasétál a lányokhoz. zsebre tett kézzel, közömbösen mondott valamit, amitől Reni baromi lelkes lett. Úgy mosolygott mintha Nobel-díjat nyert volna a gyerek. 
Amint hazaértem, rákerestem neten a Fösvényre, és találtam is egy vázlatot, amit gyorsan átmásoltam egy lapra. Persze pár szót kicseréltem a biztonság kedvéért. Az a baj, hogy még mindig nincs fogalmam, hogy igazából miről is szól ez a történet. Mindegy, legalább Reni látni fogja, hogy készültem. Remélem ebből majd azt hiszi, hogy olvastam, így csak javítgat majd rajta egy kicsit és vége is lesz a korrepetálásnak. Délután negyed hat körül elkészültem, és el is indultam gyalog Reniék házához. Kicsit sietősre vettem, mert már elég hideg volt, és be is sötétedett időközben. Amikor odaértem, meg kellett néznem a házszámot, hogy tényleg jó helyen járok-e. Valami borzalmas karácsonyi zene üvöltött max hangerőn. Mi a fene? Mindenki bekattant? Vagy ennyit aludtam volna tegnap? Már karácsony van? Becsöngettem, mire Reni valahonnan hátulról válaszolt, majd mikor beléptem, megjelent előttem. Kissé tátott szájjal néztem. Egy leggings volt rajta, meg egy nagy méretű, elég melegnek tűnő pulcsi. Ja, és az egész ruháját, és a haját is fenyőtűk borították. Próbáltam nem mosolyogni.
-Biztos nem zavarok? - kérdeztem kicsit remélve, hogy elhalaszthatjuk ezt a dolgot, mert eléggé megrémiszt most ez a környezet.
-Nem, dehogy. Gyere. - intett, hogy menjek beljebb. Próbáltam a lábam elé nézni, de pont ráléptem valami szarvasos díszre. Kelletlenül vettem fel a kis kerámiaszarvast a földről.
-Bocs. - mondtam kicsit se őszintén. Pedig próbálkoztam.
-Nem gond, úgyis ronda volt. - vonta meg a vállát. Ezen normál helyzetben elmosolyodtam volna, de még mindig eléggé ki voltam akadva. Átmentem a nappalin és leültem az étkezőasztalhoz. Meghökkenten néztem körbe a nappaliban. Mindenhol csak karácsonyi díszek voltak. Egy négyzetcentiméter szabad hely sem volt. Egyszer csak Reni anyukája jelent meg előttem, egy létrával a kezében.
-Szervusz, Cortez. - köszönt vidáman. Vagyis ezt csak a szájról olvastam le, ugyanis még mindig üvöltött az a borzasztó zene. Kedvesen visszaköszöntem, mire közölte, hogy ezt csak azért csinálják, mert Reni apukája elutazott, és ők ilyenkor díszítenek. Amolyan lányos program. Erről jutott eszébe, hogy valószínűleg szénné égett a sütije. Reni odaült hozzám és megkérdezte, hogy kezdhetjük-e. Erre mondtam, hogy hoztam egy vázlatot, amit nem értett az üvöltő zene miatt. Ekkora kapcsolt Reni anyukája, hogy valószínűleg így nem fog menni a tanulás. Így kikapcsolta, amitől a dobhártyám örömtáncot járt. Reni anyukája még megkínált egy mogyorós muffinnal, amit kedvesen el is fogadtam, de ahogy kiment a hátsó ajtón, Reni kivette a kezemből.
-Meg ne edd! - tette le gyorsan az asztalra. Ezen már muszáj volt mosolyognom. Átnézte gyorsan a netről szedett munkámat, én meg addig az arcát tanulmányoztam. Először lelkesen kezdett bele, biztosan nem gondolta, hogy írni fogok vázlatot, de mire a végére ért már csak az ajkát rágcsálta. Rossz jel. Megkérdezte, hogy én csináltam-e.
-A netről szedtem. - válaszoltam.
-Jaj. - kapott a fejéhez szörnyülködve. Ennyire rossz azért nem lehet. Csak bámulta a papírt és gondolkozott, hogy mi legyen. Aztán egyszer csak rám emelte a szemeit. Szólásra nyitotta a száját, de be is csukta egyből. Pár pillanatig csak néztük egymást, végül ő szólalt meg.
-Megoldjuk. - bólintott. Azt mondta, hogy ha adok pár használható mondatot, segít majd a megírásban. A baj csak az volt, hogy semmit nem tudtam a könyvről. Még az szerzőjét is csak a netről tudtam meg. 
-Nem szívesen zavarok. - jött be hozzánk Reni anyukája, mire mindketten felnéztünk. -De nem boldogulok a kültéri égősorral. Mivel Amerikában nálunk is hagyományos volt az ilyen díszítgetés, egyből felálltam, hogy segítsek a probléma megoldásában. Követtem Reni anyukáját, de mögöttem még hallottam, ahogy Reni meglepetten motyog. Erre nyilván nem számított.
-Na, most az a helyzet, hogy nem jól csináltam, a szögbelövővel feltettem a füzért, mielőtt kipróbáltam volna. És nem ég. - panaszkodott a sötétbe mutogatva. 
-Talán kiégett az egyik. - vontam vállat. Előfordult nálunk is. 
-Igen, ez elképzelhető. Megyek, kihozom a pótégőt, hátha megtaláljuk, melyik a rossz. - már vissza is ment a házba, így Renivel kettesben maradtunk a sötét és hideg kertben. Elkezdtem az égőket tekergetni, hátha megtalálom a rosszat. Bár én ilyet még sose csináltam, de mindig néztem apát, hogy hogyan csinálja. Bizony, kiskoromban imádtam díszíteni. Ez volt a kedvenc részem ebben a háromnapos ünnepben. Ez mára kicsit megváltozott. Most már csak az a lényeg, hogy olyan helyen, és olyanokkal legyen, akiket szeretek. Akikhez a leginkább kötődök. Folytattam tehát az égők tekergetését, és megpróbáltam nem is figyelni Renire, aki kedvesen el akart küldeni a kertjükből. Nem tudom, hogy látni sem akart, vagy egyszerűen kellemetlen volt neki a helyzet. Még pár égővel később sikerült megtalálnom a rosszat. Abban a pillanatban a homályosan megvilágított kertben hirtelen erős fény gyúlt. Reni csodálkozva nézte az égősorokat. 
-Hű. - lépett hátrébb még mindig tátott szájjal. Valóban szép volt. Vagy csak annyira vakított, hogy már szépnek gondoltuk. 
-Nahát! - jött oda Reni anyukája is.
-Csak nem volt rendesen betekerve az egyik. - vontam meg a vállam ismét.
-Erre nem is gondoltam. - felelte a kerti pagoda felé mosolyogva. Annyira el volt ragadtatva, hogy nem tudtam nem mosolyogni. Reni ekkor felém fordult.
-Most jön a világító Télapó a szánon, a szarvasokkal. - suttogta szörnyülködve. Nem teljesen értettem, de az anyukája hamar magyarázatot adott.
-Gyerekek, ki kéne hozni a garázsból a világító kerti Télapót. - csapta össze a két kezét izgatottan. Reni a fejét fogta. Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy lángvörös. Illik az égőkhöz. 
Még nagyjából egy órán át pakolgattam kifelé a garázsból a különféle kerti díszeket, aztán fél nyolc körül leléptem. Teljesen le voltam sokkolódva. Mi is díszítettünk kint, de feltettünk egy-két égősort, kiraktunk egy nyomi kis Télapót, és le volt rendezve a díszítés. Ennyit nem ér a díszítés, hogy aztán januárban sérvet kapjanak, mikor hordják vissza a garázsba. Na, mindegy, én tisztelem a hagyományukat. Nincs jogom leszólni az ilyet. És nem is tenném. Ennek pedig Reni az oka. Nem akarta hangosan kimondani, de nagyon lelkesedett ezért az egészért. És a végeredmény teljesen lenyűgözte. Azért még bocsánatot kért mikor mentem el, de azt hiszem erre semmi szükség volt. Teljesen megérte másfél órát pakolgatni, hogy lássam milyen amikor igazán boldog. Ez borzasztó nyálasan hangzik, de tényleg nagyon jó érzés volt mosolyogni látni. Az én saját két kezem munkája miatt. Kell ennél több?:)