November 19., szerda

Mire reggel odaértünk a suli elé, Dave és Zsolti már javában vitatkoztak. Zsolti ugyanis mostanság azzal szórakozik, hogy hanjalban hívogatja Dave mobilját és megkérdezi tőle, hogy miújság. Ez tegnap kicsit rosszul sült el, ugyanis Dave telefonja lemerült, így a vezetékest próbálta meg, amit Dave apja vett fel. Zsolti persze egyből letette, de kimutatta a számot, így lebukott.
-Nem értem miért nem vagy képes aludni mint egy normális ember. - vetette oda Dave.
-Mi abban a móka? - röhögött Zsolti. 
-Már megint felhívtad? - kérdezte Ricsi, ahogy odaértünk.
-Hallod, az apja vette fel. - röhögött tovább Zsolti.
-Elmondtad, hogy zaklatják a pici fiát? - kérdeztem Dave-től.
-Ez nem.. - nem tudott mit mondani, mert most már mindenki rajta röhögött.
-Hé, van valakinek kémia házija? - terelte el a témát Dave.
-A francba! Remélem jön ma az eszem. - célzott Ricsi arra, hogy Reninek köszönhetően hiszi őt Gondos strébernek. Pár perc múlva meg is érkeztek Reniék. Mi egyből letámadtuk őt, de Virágot úgy kellett rávenni, hogy legalább másolja le a házit.
A tesióra valami rémes volt. Most volt az első óra, hogy nem fociztunk, mert hiányzott a tanárunk, így összevontak minket a lányokkal. Tehát a két kilencedikes osztály elindult szakadó esőben suliköröket futni. Remekül hangzik, nem? Ahogy megszólalt a síp, Edináékat mintha puskából lőtték volna ki, úgy rohantak. Mi mögöttük voltunk egy kicsivel, Reniék pedig jóval lemaradva az utolsó helyen. Kinga természetesen felvette a versenyt Edináékkal, akik nem is bírták sokáig ezt a tempót, így sajnos beértük őket és egy ideig együtt futottunk. Próbáltunk Ricsivel gyorsabban futni, de mindig hallottuk, hogy a nyakunkban lihegnek. Mikor hátranéztünk persze próbáltak mosolyogni, de látszott rajtuk, hogy lassan kiköpik a tüdejüket. Az utolsó helyen futó hármast legalább kétszer leelőztük időközben. Reni jót elnevetgélt Zsoltival, nem igazán zavarta, mikor elfutottunk mellette. Virág viszont már attól a kis tempótól is fuldoklott konkrétan. Az utolsó előtti körünket kezdtük éppen, mikor láttuk, hogy Reniék belehúztak kicsit. 
-Szerinted mit mondhatott nekik Korponay? - röhögött mellettem Ricsi.
-Lehet, hogy nem kell futniuk már idén. - mosolyogtam, de a mosoly hamar lehervadt az arcomról. A lányok éppen fordultak volna be a sarkon, de Reni elcsúszott a vizes aszfalton és hatalmasat esett. Egy pillanatra megálltam és azt sem tudtam mit csináljak, de aztán kapcsoltam és futottam Ricsi után, hogy segítsünk neki.
-Hé. - guggolt le hozzá Ricsi ahogy odaért. Virág éppen próbáltam felrángatni onnan, ami nem igazán ment, szóval én is odanyújtottam a kezem. Reni egy pillanatig hezitált, de aztán megragadta a karomat.
-Minden oké? - kérdezte Ricsi, ugyanis én nem tudtam még megszólalni.
-Nem tudom. Fáj a bokám. - összeszorította a fogait, igyekezett nem elsírni magát, de látszott rajta, hogy mennyire fáj neki. Inkább felemelte.
-Szólok a tanárnak. - futott visszafele Ricsi. Virág úgy tűnt, mint akiből bármelyik pillanatban előtörhet a sírás. Nem hagyhattam, hogy fél lábon várja a tanárt a szakadó esőben, szóval megfogtam a karját és a nyakam köré tettem. Puha kezével kicsit megszorította a pólómat mikor megpróbált ráállni, de azonnal el is engedte szinte. Mondtam volna neki, hogy csak nyugodtan, de még mindig nem jött ki hang a torkomon. Így indultunk el lassan visszafele, közben többen odaértek már és kérdezgették mi a baj. Persze Edina hirtelen nagyon érdeklődni kezdett Reni iránt. Bár végig engem nézett. Végül Korponay is odaért, és rendesen félre is lökött egyből.
-Mi történt?
-Elesett. A sarkon. - mutatott arra Virág.
-Fáj valamid?
-A bokám. És kiszakadt a melegítőm. - ezen muszáj volt elmosolyodnom. Persze, hogy terelni próbálta a témát. Erős lány. Korponay mondta, hogy menjünk vissza a terembe, ő majd elviszi Renit az orvosi szobába. Szólni akartam, hogy majd én segítek. de Neményi lépett ki a tömegből és ajánlotta fel a segítségét. Na jó. Ez azért fájt. Neményi megnyerte ezt a kört. Reni elég szomorúan nézett, de mikor Neményi a nyaka köré dobta a karját, ahogy néhány perce én is tettem, megejtett egy kis mosolyt. Hát persze. Elsőként indultam vissza a tesiterembe. Nem akartam nézni.
Ezután Renit hazavitték, de előtte még Kardos meglátogatta, amitől a legtöbben megijedtünk, mert ez egyáltalán nem rá vall, de Reni szerint csak figyelmes volt. Ahogy gondolja. 
Délután végig azon gondolkoztam, vajon mi lehet Renivel. Sokszor megnyitottam az ablakot, hogy írok neki valami kedveset, jobbulást kívánok neki, de gondolom megkapta Neményitől. Akárhányszor felelevenítettem magamban a képet, ahogy átkarolta Renit, elkap a hányinger. És a gyűlölet. Na jó, főképp a gyűlölet. Végül nem írtam neki, amit egyébként megbántam mikor éjszaka ezen gondolkodtam alvás helyett. Inkább csatlakoztam Zsoltihoz, és együtt zavartuk Dave-et. Ez elterelte a gondolataimat.