November 27., csütörtök

A héten konkrétan semmi említésre méltó dolog nem történt. Hétvégén végig a fiúkkal voltam, aztán csak vasárnap este vettem rá magam, hogy felhívjam a szüleimet. Persze totál ki voltak akadva rám, fél órán keresztül csak veszekedtünk ezen az egészen, még azt is felhoztam, hogy nélkülem mennek el Ausztráliába. Erre csak annyit mondtak, hogy én választottam azt az életet, ami tőlük teljesen külön van. Végül nem akartam rosszban elköszönni, így elmondtam, hogy sajnálom a történteket, és nem fordul elő többet ilyen. Ezután ők köszöntek el, mert valami programjuk volt egy másik házaspárral délután. Amint mondtam, semmi említésre méltó dolog nem történt. 
Ma reggel Ricsivel meglepődtünk, mikor láttuk, hogy a lányok már ott ácsorognak a suli előtti lépcsőknél. Ricsi egyből oldalba bökött, hogy figyeljem Virág haját. Fel volt neki tupírozva. Sok emó csinál ilyet azt hiszem. 
-Mit csináltok itt ilyen korán? - kérdezte Ricsi, mindenféle köszönés nélkül.
-Kiraktak minket. - mosolygott Virág. Ezt nem egészen tudom hogy értette, de azért én is bólintottam.
-Elaludtad a hajad? - mosolygott rá Ricsi, mire Virág automatikusan elpirult és a hajához kapott.
-Nem, csak feltupíroztam.
-Béna.
-A tiéd béna! - Renivel egyszerre néztünk egymásra, és nem tudom, hogy Virágék nevetségesen gyerekes párbeszédén, vagy csak azon, hogy így egymásra néztünk, de elnevettük magunkat. Mindenesetre szórakoztató volt. Nem sokkal később megérkezett Zsolti, majd szinte egyből utána Dave apjának kocsija gurult oda elénk. Csakhogy Dave-vel együtt ezúttal az apja is kiszállt és odasétált hozzánk. Fogalmunk sem volt miről lehet szó. Értetlenül néztünk össze, aztán Dave-re, de ő csak dühösen nézett vissza ránk. Az apja elmondta mi a baja. Azzal kezdte, hogy ő is volt diák, tehát teljesen megérti a hajnalban lezajló tréfás telefonhívásokat és üzeneteket. De azért kicsapta nála a biztosítékot a harminc adagnyi gesztenyepüré. Valaki nagyon kiakadhatott Dave-re. Mivel Ricsi nem avatott bele, ezért biztos nem ő vagy Zsolti a tettes. De hát mégis ki? Ez baromi jó ötlet egyébként. Már alig vártam, hogy kiderüljön és gratulálhassak az illetőnek. Dave-re már nagyon rászolgált ez a "büntetés". Az apja még szidott kicsit minket, aztán mutatta, hogy a kocsija csomagtartójában van az összes. Tehát ki kellett szednünk mind a harminc adagot a kocsiból, és fel kellett vinnünk a termünkbe. Na, hát ezen már Máday is csak tátotta a száját. 
-Pósa, mi ez az egész? - sétált oda hozzánk elképedve.
-Öhm. - köhintett Ricsi. -Meglepetés.
-Zsáknak. - improvizált tovább.
-Hogyan? - ráncolta a homlokát Máday.
-Jacques, a francia osztálytársunk. - szállt be a játékba Reni is. 
-Mi van vele?
-Zsáknak készítettük. Meg az osztálynak. Az osztálynak meglepetés. - mondta Zsolti. Ha nem lett volna hat doboznyi gesztenyepüré a kezemben, most biztos a homlokomra csaptam volna. Zsolti aztán nem tud színészkedni. Máday persze nem értette, és Renitől várta a magyarázatot. Reni egész ügyesen hazudott. Azt mondta, hogy tegnap páran édességet készítettünk, de elég sok lett, így behoztuk, hogy ne romoljon meg otthon. Ezzel szépen megúsztuk, szóval elindulhattunk a terem felé. zsolti teljesen belelkesedett ettől az egésztől.
-Reni, ez óriási! Hogy kivágtad magad! Szuper volt. - igen, jól tud hazudni. Ezt azért észben tartom. De tényleg, szemrebbenés nélkül. Dave azonban még mindig ki volt akadva, és még Renit is megvádolta, hogy részt vett ebben az akcióban. A teremben lepakoltuk mint a harminc adagot az asztalra és próbáltunk rájönni, hogy ki lehet a tettes. Közben Zsolti szerzett a büféből műanyag villákat, így mindannyian magunkhoz vettünk egy-egy dobozt, és evés közben tanakodtunk tovább. Minden osztálytársunknak adtunk egy adagot, és közben figyeltük az arckifejezésüket, de egyikük arcáról se lehetett leolvasni, hogy ő lett volna az elkövető. Hát, végül nem derült ki a tettes, viszont minden tanár örömmel fogadta el a gesztenyepürét, és így senki sem feleltetett. Ez egész jó taktika. Vladár ráadásul gesztenyét rajzoltatott velünk órán. Ezt Reni szerencséjére nem osztályozta le, ugyanis ő egy barna foltnál többet nem csinált a lapjára. Öröm volt nézni. 
A délután korrepetálás is elég unalmasan telt, ezúttal Reni nem kérdezősködött, és én se tudtam mit mondhatnék neki. Viszont rettentően örült, hogy majdnem teljesen egyedül leelemeztem egy verset. Szerinte nagyon fejlődőképes vagyok. Ezután fel akartam hozni valami témát, de egyszerűen semmi nem jutott az eszembe, ami érdekelné őt. Jövőhétre ki kell találnom valamit.