Translate

2015. július 31., péntek

Október 14., kedd

A fogadóóra természetesen mindenkit rosszul érintett, a közösségin Dave szerint senki nem volt fent rajta kívül. Elmesélte, hogy rajta nem fogott ki, hogy megváltoztatták a wifi jelszót. Virágot Gazdag és Gondos nyilvánította totál hülyének. Zsoltit töriből akarja Barka megbuktatni, Dave Kardosra panaszkodott, amire csak felhorkantottam. Azt hiszem már mindenki tudja milyen jóba is vagyunk a kedves tanár úrral. Lehet a ballagásra I love Kardos feliratú pólóban fogok megjelenni. Már ha megengedi, hogy eljussak odáig. Nem fogja megbánni! Na de azért Ricsi helyzetéről se feledkezzünk meg. Gondos ódákat zengett róla a szüleinek és még valami kémiaversenyre is felírta már. Zsoltiék ezt megtudva hatalmasat röhögtek, és sok sikert kívántak neki. Miután Ricsit különféle kémiás poénokkal lőttük, jöhetett Reni, aki történetesen rajzból áll bukásra. Az egyetlen tárgyból, amire az ég világon semmit sem kell tudni. Nála nem sokáig tartott a cikizés, ugyanis hamarosan csöngettek. 
Neményi kivételesen csöngetésre beesett és egyből Reni asztalához sietett. Miközben próbált levegőhöz jutni, letett egy lapot Reni asztalára és kapkodva magyarázott neki. Mikor Reni enyhén felemelte, láttam, hogy egy rajz van a lapon. A javítási lehetősége. Neményi megcsinálta neki. Nem túl jó, de nem is a legrosszabb. A szememet forgattam Ricsi felé, aki gúnyos mosollyal nézte a jelenetet, és úgy döntött ideje közbeszólni. Felemelte a padról a lapot és összehúzta a szemét.
-Ez megint engem ábrázol?
-Az egy tó! - emelte fel a hangját Reni. Visszafojtottam egy mosolyt. 
Kardos nagyon rossz hangulatban volt a tegnapi fogadóóra miatt. Kaptunk egy jó nagy adag lecseszést, de legalább nem feleltünk.

Ebédszünetben ahogy Zsolti magabiztos mosollyal állt oda közénk, lehetett sejteni, hogy valami folyamatban van. Nemsokára ki is derült. 
-A következő szám Pósa Richárdnak, becenevén kis Einsteinnek szól ezzel kívánunk sok sikert a kémiaversenyhez! - a hangszóróból felcsendült egy Green Day szám és mindenki hatalmas röhögésben tört ki. Ricsi Zsoltival és Dáviddal üvöltött, mások már posztolták is a jelenetet valamelyik közösségire. Én csak álltam ott a falat támasztva és a pillantásom a padon ülők felé tévedt. Vagyis tévedt volna, ha ült volna ott valaki. Igazából ott ült Neményi, de őt nemigazán veszem emberszámba. Reniék lemaradtak egy újabb poénról. Hol lehet? Bár teljesen mindegy. Nem biztos, hogy tetszett volna neki. Az efféle dolgok nem foglalkoztatják. Csak Neményi. 
-Felmayer! - kiáltott hirtelen felénk Neményi. -Einstein fizikus volt, te szerencsétlen.
Az udvaron ismét kitört a röhögés, még Ricsi is önelégülten vigyorgott, csak Dave nem röhögött, aki jól beégett, meg én, mivel most is csak legszívesebben képen töröltem volna azt az okostojást. 

Este BL meccs volt a tévében, szóval miután bekészítettem egy kartonnyi dobozos kólát és még kétszer ennyi chipset, és egyéb mérgező kajákat, áthívtam örök meccsnéző társamat, Ricsit. A nagyszüleim megszokták, hogy ilyenkor torkunk szakadtából kiabálunk a tv előtt hol a bírónak, hol pedig valamelyik játékosnak, így tehát ezeken a napokon a lenti vendégszobában alszanak. Dave folyamatosan hívogatott minket, ugyanis hiába volt nála a wifi kód, azzal sajnos nem szerezte vissza a tv-jét. És nem a közösségiről akarta megtudni az eredményt, hanem ő akarta elsőként kiírni. Bár ha posztol valamit, akkor egyértelműen lebukik a szülei előtt, de mindegy. Ricsi éjfél után ment haza, én pedig csak bedőltem az ágyamba és már aludtam is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése