Translate

2015. július 20., hétfő

Szeptember 24., szerda

Első óra Kardossal. A lényeg, hogy jól kezdődik a napom. Reggel még ráadásul összevesztem a nagyapámmal is, mert a tegnapi fűnyírás helyett a parkban "deszkázgattam". Ezen az egy dolgon szoktunk csak veszekedni. Azt hiszi a deszkázás teljesen elveszi az eszemet. Nem sokszor szokott beleszólni, de a nagymamámmal is szoktak ezen veszekedni. Végül mindig megbékél a helyzettel mondván, hogy majd kinövöm ezt a korszakot. De legalább elfogadja. Már félálomban voltam, mikor Kinga rontott be a terembe, őt szorosan követte Reni. Virág, aki az előbb egyébként még hangosan szuszogott a padon fekve, először pattant fel és érdeklődött, hogy mi volt a suliújság termében. 
-Megvan! Mindkettőnknek. - Renin látszott, hogy mennyire megkönnyebbült, még halványan el is mosolyodott. Mindenki gratulált nekik, Virág meg közben örömtáncot is járt. Kinga gyanúsan csöndben ült le a helyére, ami egyáltalán nem rá vall. Valami sántított a dologban. Zsolti meg Reni még poénkodtak valamin, aztán Kardos mindenkit csendre intett, hogy folytathassuk a nyelvtant. Az óra a szokásos unalomban telt. Már alig vártam, hogy kicsöngetéskor lemenjek a büfébe meginni egy kólát mert ez már nem állapot. Mikor végre megszólalt az életmentés, siettem volna ki a folyosóra, de valamit még meg kellett tennem. Renit a folyosón értem utol, éppen telefonált valakivel. Nem nagyon akartam megzavarni, szóval csak óvatosan megkocogtattam a vállát. Totál udvariatlannak nézhet. Nem csodálkoztam volna, ha leordítja a fejem miatta. A francba is a hülye ötleteimmel! Még mindig mosolygott mikor megfordult, de ahogy meglátott, teljesen lefagyott. Fél kézzel lefogta a telefont és csak nézett rám csodálkozva. Úgy nézett rám mintha valami ősellenség lennék, akit nem gondolta, hogy valaha láthat még.
-Jó lett a film? - kérdeztem.
-Mi? - nem ordított le. Ez a lány kiismerhetetlen. De tetszik. Bár rettentően szíven ütött, hogy nem emlékszik arra, hogy tegnap én ajánlottam neki a filmet. Valószínűleg emiatt az ajánló miatt nem aludt egész éjszaka, és ezen rágódott egész reggel iskolába menet, mégse emlékszik, hogy én mondtam a filmet. Bezzeg ha Neményi mondta volna..
-A halott menyasszony.. - világosítottam fel. Szinte láttam, ahogy felvillant felette az a bizonyos kis lámpa. Egész aranyos. 
-Ja! Igen! Jó lett. - motyogta zavartan. Biztos nagyon szeretett volna visszatérni a híváshoz, de nem akart engem elküldeni, szóval ideje volt lelépnem.
-Oké. - biccentettem és már kerültem is ki, hogy megvalósítsam a büfés tervemet. Egyébként tényleg nagyon jól esett az a kóla. Életmentő volt. 

A nap hátralevő részében végig szenvedtem minden órát (de azért a kóla segített), majd amikor hazaértem első dolgom volt lenyírni a füvet. Mikor végeztem, letusoltam és készültem volna a parkba, de nagymamám megállított a nappaliban.
-Beszélhetnénk? 
-Persze. - ültem le a vele szemben lévő karosszékbe. 
-Ne vedd magadra a nagyapád viselkedését. Tudod, hogy őt is megviseli a szüleid viselkedése, és még a munkahelyén se alakulnak túl jól a dolgok. Ezt pedig nyilván rajtunk tölti ki, és...
-Nagyi. Nincs semmi baj. - vontam vállat mosolyogva.
-Mi van Renivel? - mosolygott sejtelmesen.
-Léptem! - álltam fel hirtelen és kisiettem az ajtón. Még hallottam, hogy valami olyasmit kiabál, hogy az érzéseim elől nem futok el ilyen könnyen, de semmi kedvem nem volt erről beszélni. Bedugtam a fülesem, és hagytam, hogy egy kis Ramones elfeledtesse velem mindezt. A parkban hatalmas meglepetésemre ott voltak Edináék is, szóval továbbra is a zenébe temetkeztem. Egyszer Ricsi elkapott és megkérdezte mi van velem, de a fáradságra fogtam a dolgot. Meg elmondtam, hogy volt egy kis zűr otthon. Ezzel mindig el lehet hárítani a problémát. Utálok Ricsinek hazudni, és általában ő az egyetlen, akinek nem is szoktam, de Renivel kapcsolatban még magamnak se merem bevallani az igazat. Végül amikor megjött Zsolti és Dave, sikerült feldobniuk a napomat. Zsolti talált valami új videómegosztót, ami filmeket parodizál ki, és egész estig sírtunk a röhögéstől. Az ilyen napokért érdemes élni.




















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése