Október 13., hétfő

Reggel szokásosan a lépcsőn ücsörögtünk és még mindig a versenyről beszéltünk, amikor megérkeztek Reniék. Végre van párom kémián!
-Sziasztok! - köszöntek egyszerre.
-Pete Wentz, meggyógyultál? - röhögött Ricsi, Virág azonban nem reagált. A szemébe fésült haja alapján rosszul indult a napja, és eldöntötte, hogy ezen nem fog semmi és senki változtatni. 
-Gratulálok a versenyhez! - hallottam meg Reni hozzám intézett szavait.
-Kösz. - nyögtem ki és tovább tologattam a deszkám. Hát ennyit beszéltünk. Láthatóan hidegen hagyta, ugyanis máris röhögött egy videón, amit Dave mutatott neki egy béna deszkásról. Ekkor Ricsi felhúzott a lépcsőről és mondta, hogy menjünk el még gyorsan büfébe. Furának tartottam, hogy nem tud egyedül elmenni, de végül beleegyeztem. Már az aula közepén jártunk, mikor elém fordult.
-Szánalmasan viselkedtél. - közölte minden bevezető nélkül.
-Miről beszélsz? - röhögtem el magam.
-Olyan sértődött arcot vágtál, mint egy kiskutya, aki bepisilt a lakásban és belenyomták az orrát. 
-Érdekes hasonlat. - mosolyogtam továbbra is.
-Én csak barátként nem hagyom, hogy hülyét csinálj magadból.
-Értékelem, de erre semmi szükség. - mondtam és elindultam a folyosón a terem felé. A teremben Andris és Robi már őrjöngtek, Gábor és Zsák pedig halkan beszélgettek. Ledőltem a padomra, bedugtam a fülesem és becsöngetésig üvöltött a Ramones a fülembe. 
Kémián Gondos (szokásához híven) köszönés nélkül lecsapta a naplót az asztalra, és közölte a hírt, hogy párban kell dolgoznunk és az órai munkára ad jegyet. Mikor Virággal lassan egymásra néztünk, láttam a rémületet a szemében. Vagyis csak az egyikben. Atomszerkezeti modellt kellett összeraknunk pálcikából. Ebből konkrétan semmit nem értettem és kérdőn néztem Virágra, aki azt hajtogatta, hogy nem akar egyest kapni, és elkezdte összerakosgatni valahogy a pálcikákat. A feladathoz köze nem volt, de amúgy egész jól sikerült neki. Voltak akik egész hamar kész lettek, mi azonban Virággal egyfolytában veszekedtünk, ugyanis szerinte nem ad egyest a tanár, ha egy arcképre hasonlít a pálcák formája. Én mondtam, hogy akkor már inkább autót csináljunk. Ezen addig veszekedtünk míg végül az összes pálcánk a földön végezte. Miközben Virág hisztirohamát hallgattam, láttam, hogy Ricsi már viszi is ki a modellt. Miért nem lehetek Renivel egy csoportban? Miközben Gondos a modellt vizsgálta, hátranéztem Renire, akinek még csak a szeme se rebbent. Semmi jelet nem mutatott, hogy ideges lenne a jegye miatt. Elég magabiztos. A fenébe, miért ilyen magabiztos?
-Lenyűgöző teljesítmény, és természetesen ötös! - mondta Gondos Ricsinek. Tátott szájjal néztük a jelenetet mindannyian. Hallottam, hogy Dave erőltetetten felköhög, mire a legtöbben csak halkan nevettek. Ricsi mostmár hivatalosan is Gondos kiskutyája. A mázlista. Virág közben visszahozta az utolsó hiányzó pálcikát is a tanári asztal alól, de nem sokra mentünk vele. Óra végéig természetesen nem tudtuk összerakni, szóval egyest kaptunk mindketten. De legalább addigra sikerült összeraknom az autót, amit akartam.
Szünetekben az árkádok alatt álló társaságból mindenki csak a versenyről kérdezgetett. Próbáltam úgy tenni, mintha engem is érdekelt volna az egész, de közben körülbelül félpercenként a padon ülőkhöz fordultam lopva. Reni éppen Neményi hegyi beszédét hallgatta elmélyülten. Mi lehet benne olyan érdekes? Mit tud neki mesélni, amitől ennyire csodálja? Szedd már össze magad! Ez nem te vagy! Lesajnálóan megráztam a fejem és hátat fordítottam nekik. Látni se bírom ezt a jelenetet. Utálom, hogy nem érdeklik azok a dolgok, amiről mi szoktunk beszélni.
Suli után átmentünk Ricsihez egy Tony Hawk játékmaratonra, mivel délután szülői értekezlet van, ami után pár napig el leszünk tiltva mindentől. Tehát 7 körül elindultam haza miután Ricsivel sok szerencsét kívántunk egymásnak. A nagymamámat a nappaliban találtam újságot olvasva.
-Na, jöhet! - vágtam le magam az egyik fotelba.
-Cortez, ez nem vicces! - nézett rám csúnyán. Most rendesen pipa rám.
-Eddig is tudtad mit csinálok a suliban. - vontam vállat miközben kinyitottam egy dobozos kólát.
-Én megértem milyen nehéz helyzetben vagy. Nem is tudom hogyan tudnám ilyen jól tartani magam a helyedben. De hogy elalszol órán és miközben ordibálnak veled sem ébredsz fel, mert üvölt a füledben a zene, na az már sok. Ráadásul Kardos tanár úr nagyon ki van rád akadva. Mégis mit fogsz kezdeni magaddal, ha megbuksz? Külföldre se fogsz majd kijutni!
-Ez te is tudod, hogy nem igaz. 
-Nem olyan nehéz az az irodalom. Fél órát kéne rászánnod a délutánodból. Ha nem változtatsz ezen a magatartásodon...
-Akkor mi lesz? Hívod anyáékat? Csak nyugodtan. Biztos vagyok benne, hogy rettentően fogja őket érdekelni. 
-Csak Kardos tanár úrral legyél kicsit tisztelettudóbb. Ennyit kérek. - ezt már olyan halkan mondta, hogy szinte alig hallottam meg. Pár másodperc néma csend állt be közöttünk, amikor még az óra kattogása is fülsüketítően hangosnak tűnt.
-Rendben. - mondtam lehajtott fejjel és elindultam a lépcső felé. Mielőtt felléptem volna azonban visszafordultam. -Sajnálom. - csak bólintott és bekapcsolta a tévét. Mi ütött belém? Sosem beszéltem még így vele. Sose emeltem fel a hangom vele szemben. Nem érdemlem meg őt. Annyi áldozatot tett értem én meg olyan vagyok mint egy hisztis ötéves. Ezt valahogy rendbe kell hoznom. Utálom szomorúnak látni. Főleg ha miattam van. Holnapig kitalálom mit csináljak. Nem mentem fel a közösségire, a többieknek úgyse tudtam volna írni, mert biztos mindenkitől elvették a telefont és a laptopot. Egyszerűen befeküdtem az ágyamba a zenelejátszómmal és hajnalig csak gondolkoztam. Borzasztó a helyzet és nem is tudom mit tehetnék, amivel nem bántok meg senkit.