November 5., szerda

Szörnyű dologra ébredtem. Vagyis inkább szörnyű dolgokra. Az egyik az volt, hogy egész éjjel zuhogott az eső, szóval még nyomottabb lesz a hangulat az iskolában mint tegnap. A másik, hogy indulás előtt csekkoltam van-e új rész a Lostból, mikor bevillant egy msn-ablak. Vagyis egy felkérés. Edina felvett a barátai közé. Fogalmam sincs miképp adhatnám még a tudtára (a semmibe vevésen kívül), hogy nem érzek iránta semmit és soha nem is fogok. Ricsiék persze nagyon nevettek amikor elmeséltem nekik a lépcsőnél ácsorogva. Csak akkor terelődött el a téma amikor megérkeztek Reniék. Virágnak szokás szerint rossz kedve volt, így a fiúk újabb emós poénokat találtak ki, amik után mindig a hasukat fogták a röhögéstől. Na jó, egy még nekem is tetszett.
Tesin mi szokásosan focizhattunk, bár az esőben néhányan kicsit óvatosabbak voltak, így nem volt annyira élvezetes. Melyik fiú fél egy kis elcsúszástól? A lányok pedig most is futhatták a suliköröket. Néha fél szemmel odalestem, de Reni meg Virág mindig nagyon hátul voltak Kingáékhoz képest. Szegényeknek ezek után milyen izomlázuk lesz majd. Amennyit ők mozognak...
Délután átmentem Virághoz, ugyanis holnap már rajzóra, és még alakítanunk kellett kicsit az álomházunkon. Mikor kész lettünk és kívülről vizsgáltuk, Virág egyszer csak megszólalt.
-Pete Wentz állhatna az ablakban! - nézett rám csillogó szemekkel.
-Az én házamban nem lesz Pete Wentz. - mondtam határozottan. Ebből persze megint óriási vita lett. Jött azzal, hogy őt sose érti meg senki és nem érti miért ne lehetne ez az egy olyan elem a házban amit ő akar. Erre mondtam, hogy a fél ház egyébként pink, tehát egy szava se lehet. Mikor láttam, hogy már majdnem elsírja magát, felajánlottam, hogy kérjük ki Ricsiék véleményét, úgyis épp ott vannak Reninél, hogy megküzdjenek a holnapi kettesükért. Virág végig duzzogta azt a pár percet Reniék házáig. Én is eléggé ideges voltam miatta, de ahogy beléptem Reni szobájába, azonnal elillant minden haragom. Ezt ugyan nem mutattam ki, de felettébb örültem, hogy újra láthatom. Iskolán kívül. Olyan természetesen. És most jöttem rá, hogy a szobájáig még nem jutottam el. Azonban először nem volt időm körülnézni, egyből letámadtam őket mielőtt Virág elsírná magát, és Pete Wentz az ablakunkban kötne ki.
-Most komolyan! - a fejemet Reni és Ricsi között kapkodtam.
-Valaki mondja meg neki, hogy nem állhat Pete Wentz az ablakban, vagy tényleg kettészedem a házat, és majd úgy osztályozzák! - sikerült úgy mondanom, hogy izgatottságnak a legkisebb jele sem volt a hangomban. Reni döbbenten nézett minket, valószínűleg nem várta, hogy majd én egyszer csak így betoppanok hozzá. Virágtól már biztosan megszokhatta. Kicsit megrázta a fejét mielőtt válaszolt.
-Virág, muszáj, hogy ott legyen? - kérdezte tőle kedvesen. Erre a hangra Virág hogyan tudna makacskodni? Ha egy terrorista lennék és éppen embereket készülnék felrobbantani, erre a hangra kis megszeppent fiúvá változnék. Fogalmam sincs hogyan csinálja. De valószínűleg tudatosan.
-Lent hagytuk, megnézitek? - kérdezte Virág. Utolsóként mentem ki a szobából, így gyorsan körül tudtam nézni mielőtt kiléptem. Nem túl érdekes, de nem is unalmas. Pontosan ilyet képzeltem el. Mire az étkezőasztalhoz értem, Reni és Ricsi már tátott szájjal nézték az álomházunkat. 
-Hű. - közölte Reni döbbenten. Ricsi egy darabig szóhoz se jutott. Az ablakban persze már ott volt a karton Pete Wentz-figura, ami teljesen elrontotta az egyébként tökéletes összképet. 
-Most tényleg az a bajod, hogy valaki áll az ablakban? - kérdezte tőlem Reni, miközben közelebb hajolt a kis ablakokhoz. 
-Persze! Nem való az álomházamba! - közöltem határozottan. 
-Akkor nézzétek meg a miénket! - tárta szét a karját kétségbeesetten Ricsi. Mindannyian visszamentünk Reni szobájába és szemügyre vettük a... nem tudom pontosan mit csináltak. Virággal hol egymásra, hol pedig az összegyűrt házra néztünk és folyamatosan nevettünk. Oké, talán nem Pete Wentz a legnagyobb probléma. Reninek igaza volt. 
-Hogy lehettek ennyire bénák? - kérdeztem két röhögőgörcs között. Miután mérgesen a fejünkhöz vágták, hogy már rengeteget szenvedtek vele, és nevetés helyett inkább segíthetnénk, Virággal végül átvettük a munkát, így Reniék a háttérből nézték mit próbálunk kihozni ebből a valamiből. Körülbelül másfél óra alatt sikerült egy bemutatható makettházat összehoznunk. Teljesen feldobódtak, hogy már van tető. Igaz a festék elég pocsék volt, de az a lényeg, hogy sikerült osztályozható állapotba hoznunk. Miután befejeztük a munkát, Ricsivel még kimentünk kicsit a parkba, a lányokat pedig magunk mögött hagytuk. Még legalább százszor megköszönte, hogy segítettem, hogy ne álljon bukásra rajzból is. És még Renit se hozta szóba. Azt hiszem életem egyik legjobb estéje volt.