November 6., csütörtök

Eljött hát a nap amire vártam. A rajzórai osztályzás. Nem sokáig álltunk kint, ugyanis a szemerkélő esőben bármikor elkezdhetett folyni a festék a házunkról. 
Törin Barka nem sokat tudott velünk kezdeni, mivel néhány embert nem is látott a padjában az álomház miatt, amitől persze írni se lehetett, így csak ismétlő kérdéseket tett fel. Az óra így gyorsan eltelt, és jöhetett a várva várt rajz. Magabiztos mosollyal dőltem hátra mikor Vladár becsapta maga mögött az ajtót. Hogy lehet ettől az embertől tartani? Az egész óra arra ment rá, hogy névsor szerint szólította ki a diákokat és hosszasan nézte a házakat mielőtt véleményt alkotott volna. Az első páros persze mi voltunk Virággal. Feltápászkodtam és segítettem Virágnak kivinni a pink-fekete házat a tanári asztalra. Vladár bólogatva vizsgálta a még összecsukott házat. Láthatólag meg volt elégedve az épület szerkezetével és a körülötte lévő elemekkel. Aztán Virág szétnyitotta a kis babaházat. Én kicsit elfintorodtam mikor megláttam a nappali ablakában mosolygó Pete Wentz-kartonfigurát, de a többiek leesett állal nézték a munkánkat. Vladár kis híján el is ájult. Pár pillanatnyi síri csönd támadt a teremben, mindenki leesett állal bámulta a tanári asztalt. Ezt meg kellett volna örökíteni. Hát, nincs mit tenni... ezt a reakciót hozom ki az emberekből. Virág részletesen beszámolt mindenről, amit a házban elhelyeztünk, körbevezette az osztály minden szobában. Az ablakban álló kis figurán az osztály és Vladár is egyaránt jót derült. Legalább nekik tetszik. A bemutató körülbelül öt percig tartott, ezután mindketten egy hatalmas ötössel gazdagodva ültünk vissza a helyünkre. Miközben a következőket szólították, elégedetten lepacsiztunk Virággal, akit azt hiszem nem láttam még ilyen boldognak mióta ismerem. Meg is érdemli. Nagyon tehetséges művészet terén. Zsák és Andris egy lakóparkmodellt készítettek, amire szintén ötöst kaptak. Dave és Robi valami űrhajószerű házat mutattak be, aminek senki az ég világon semmi jelentőségét nem látta, de ettől függetlenül Vladár ötöst adott nekik. Ilyen ez a technológia. De fogadjunk Dave csak megtervezte és az apja csinálta meg helyette. Ezután jött Neményi és Zsolti. Zsoltinak semmi köze nem volt a feladathoz, csak végig hallgatta, hogy Neményi a kastélymakettről beszélt, amit egyedül csinált meg, természetesen. Neményi beszámolóján a fél osztály elaludt, szóval Vladár félbeszakította és megadta nekik az ötöst. Tényleg ő a kedvenc tanárom. Zsolti büszkén sétált a helyére, ugyanis nulla munkával szerzett három ötöst. Ilyet se mindenki tud. Minden elismerésem neki. Talán nekem kéne Neményivel lennem. Legalább kémián sem kéne semmit csinálnom. Szegény Virág abból a tantárgyból sajnos nem emelkedik ki ennyire. Inkább semennyire. Az osztályzás folytatódott, mégpedig Ricsiékkel. Bátorítóan bólintottam a totál stresszben lévő Ricsinek. Nem is csodálom. A többiekéhez képest konkrétan mintha összeszedtek volna az útról egy kis lócitromot. Ricsi kissé remegő kézzel vitte ki a tanéri asztalhoz a házat és Renivel együtt megfelelő távolságban álltak Vladártól. Pont jó helyen ahhoz, hogy ki tudjanak futni a teremből ha rosszul alakul. Óvatosan elmosolyodtam, de közben szurkoltam is nekik. Nem bukhat meg pont ez a két ember. Miattuk nem haldoklom minden nap a suliban. Vladár gúnyos mosolyra húzta a száját az "álomház" láttán, és megforgatta az asztalon a csinos kis darabot.
-Lám-lám. - kezdte, mire többen elnevettük magunkat. Nem vártunk más reakciót.
-Így fest annak az álomháza, aki nem szokott álmodni. Nos, ez látszik is. - ez kegyetlen. Vladár a porig alázta őket. Szokásosan. Ricsi halkan hozzátette, hogy ezt egyébként ketten készítették. Rossz ötlet volt. Vladár ezúttal őt is kegyetlenül leszúrta. Én jót nevettem magamban. Van ám humora ennek a tanárnak. Vladár végül szemöldökét ráncolva megadta nekik a kegyelem kettest. Reni és Ricsi egyszerre fújták ki a levegőt megkönnyebbülten. Még mindig jót mosolyogtam mikor Ricsi leült mellém, így mikor Vladár nem figyelt, kaptam egy nagy zsibbasztót a karomba. Komolyan, még aznap este is zsibbadt tőle a karom. Ezt megérdemeltem. De megvan a kettesük!!

Délután mentem a szokásos hatórai korrepetálásomra Renihez. Végig verset elemeztetett velem. Szívesebben vertem volna magam agyon azzal a vastag könyvvel.
-Egy hasonlatot sem találtál? Tele van vele a vers! - mutatott rá hitetlenkedve.
-Hidd el, átkozottul kerestem! - mondtam gúnyosan. Kis mosolyra rándult a szája széle, de nem hagyta, hogy kiessen a korrepetitor szerepéből. Mondta, hogy olvassam át még egyszer, és annyit segít, hogy öt darab van benne. De miből is? 
-A szavakat tanulod? - kérdeztem amikor láttam, hogy angol füzet van a kezében.
-Aha. - válaszolta. Ezután húsz perc néma csendben ültünk. Néha-néha megbillent a fejem, mikor azt hittem elalszok, de végül négy hasonlatot sikerült találnom. 
-Találtam négyet, az ötödiket nem mutatod meg bónuszként? - mosolyogtam rá magabiztosan.
-Jó, de biztos, hogy megértetted? Vagy végig tippeltél... - mennyire hülyének néz.
-Megértettem. Ott van a "mint". - mondtam unottan. -Na, hogy állsz a szavakkal? - húztam magam elé a füzetét.
-Alakul. - hazudta. 
-Kérdezhetek? - most már biztosan hazudott, mert ijedten kapta felém a fejét.
-Inkább ne! - sütötte le ismét a szemeit. Belenéztem a füzetébe, és totál elszörnyedtem. Rosszabb a helyzet mint gondoltam. Lehet, hogy itt nem én vagyok az egyetlen, akinek korrepetálásra van szüksége. Közelebb húztam a székem az övéhez, és úgy kezdtem el magyarázni néhány egyszerű dolgot. Közben nem tudtam nem észrevenni a parfümje csodálatos illatát. Még mindig nagyon jó.
-Most már érted? - fordultam végül felé. Látszott, hogy teljesen máshol járt gondolatban. Vajon mi futhatott át az agyán?
-Persze. - bólogatott nem túl meggyőzően. Inkább vissza se kérdeztem.
-Akkor jó. - mosolyogtam. Csak tudnám miért volt olyan zavarban. Nem értem ezt a lányt.